A Google-ről, az Androidról meg az Intel processzorokról eddig senkinek nem a luxus jutott az eszébe, de majd most: a Google a Tag Heurrel áll össze, hogy elkészítse saját luxusóráját, amivel nyilván az Apple aranyórájának nyomába kíván eredni. “A Szilícium-völgy … Folytatás
Petro Porosenko ukrán elnök szerint az idei év végéig lebonyolíthatók az ukrán törvényekkel összhangban a választások a szakadárok ellenőrzése alatt álló kelet-ukrajnai területeken, a donyecki szakadárok viszont kételkednek ebben
Egyre több a feladat, nem akar elfogyni a munka, milyen más tevékenységektől kell az időt elvonni? Amennyiben találkoztál már az alábbi helyzetekkel, akkor ez a cikk neked szól.
Borisz Nyemcov meggyilkolásának az lehetett az indítéka, hogy az ellenzéki orosz politikus segített összeállítani az amerikaiaknak a szankciókkal sújtandó oroszok listáját – írta a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi német lap
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke nem jelent meg hétfőn a parlament költségvetési bizottsága előtt, levelében azt írta, nem kíván élni a meghallgatás lehetőségével.
Ismét az eddigi vezetőt, Kathy-Horváth Lajost bízta meg egy évre a Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ igazgatói feladatainak ellátásával a Fővárosi Közgyűlés hétfőn.
Múlt pénteken optimista hangulat volt Amerikában, ami átragadt az ázsiai részvényindexek hétfői kereskedésére, a Nikkei 225 újabb 15 éves csúcsra emelkedett. Az európai részvénytőzsdék fél-egy...
Elfogadta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) múlt évi beszámolóját a Fővárosi Közgyűlés hétfőn. A dokumentum szerint a fővárosi regisztrált bűncselekmények száma 2014-ben 15,4 százalékkal csökkent az előző évhez képest.
A pesti belvárosi Duna-part Kossuth tér és Fővám tér közötti szakaszának komplex megújítására vonatkozó építészeti tervpályázat kiírásáról döntött a Fővárosi Közgyűlés hétfőn.
Nyilvánosságra hozta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a kormany.hu oldalon a vasárnapi zárva tartásról 2011-ben megrendelt közvélemény-kutatást. A tárca hétfői közleményében hangsúlyozza, hogy ez nem a vasárnapi pihenőnap lehetséges következményeiről szóló hatástanulmány.
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) mélyen elítél minden rasszista és antiszemita megnyilvánulást - reagált a KDNP ifjúsági szervezete arra, hogy a hétvégén Gyöngyösön ismeretlenek sírokat rongáltak meg a zsidó temetőben
A városvezetést teszik felelőssé a következő két hónapban valószínűsíthető közlekedési fennakadásokért a Fővárosi Közgyűlésben képviselettel rendelkező ellenzéki pártok. A politikusok a közgyűlés hétfői ülése előtt külön-külön tartott sajtótájékoztatójukon beszéltek erről.
Számos cikk foglalkozott már azzal, hogy az álláskeresőknek, pályázóknak adjon tanácsokat az interjúra való felkészüléshez. A tapasztalat alapján nem tartom hiábavalónak, hogy a másik oldalnak is összefoglaljam az ajánlásaimat. Reményeim szerint ez a cikk a döntéshozóknak, döntés-előkészítőknek ad néhány praktikus javaslatot.
A Nemzetgazdasági Minisztérium nyilvánosságra hozta a 2011-ben megrendelt, vasárnapi boltbezárással kapcsolatos felmérés eredményét. Ez volt az egyik "hatásvizsgálat" a (hírek szerint) három közül....
Csütörtöktől kezdi meg éles üzemét a VÉDA közúti intelligens kamerahálózat első 160 egysége, a mérések attól kezdve már joghatással járnak - jelentette be Jámbor István alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője hétfőn Óbudán, a közlekedési balesetek áldozatainak emlékművénél tartott sajtótájékoztatóján.
A T-Systems Magyarország felmérése szerint a közép- és nagyvállalatok számára a felhőszolgáltatásokat elsősorban a költségmegtakarítás és a beruházás nélküli fejlesztések teszik vonzóvá, ugyanakkor...
A krumplifánk könnyű alternatívája a kukoricás fánk – próbáld ki! Előkészítési idő: 10 perc Sütési idő: 10 perc Hozzávalók: • 12 deka liszt • 1 doboz 35 dekás kukoricakonzerv • 1,5 deci tej • 1 tojás • fél teáskanál sütőpor • fél teáskanál só • egy csipet bors • olaj a sütéshez 1. A lisztet keverd el a sóval és a sütőporral. A tojást verd fel és add hozzá a tejet, majd öntsd…
Nincs kötöttség, csak tankolsz és mész, bármerre, bármikor. Ezt az életérzést hozza a korlátlan mobilnet 2015-ben? A UPC szerint igen, a kötetlen szabadság legalább annyira fontos a neten, mint a valóságban. De azért én kérem mellé a lakókocsit is. A … Folytatás
Nem kíván élni a meghallgatás lehetőségével, pedig most elmondhatta volna, hogy mit talált mennyire rendben a saját belső vizsgálata a saját korruptságáról.
A Financial Times vasárnapi írása szerint a görög miniszterelnök, Alexis Ciprasz a mai találkozó előtt levélben figyelmeztette a német kancellárt, hogy ha az EU nem ad pénzt a következő hetekben, az ország nem tudja teljesíteni adósságtörlesztési kötelezettségeit.
Áprilisban meg kell kezdeni a balatoni szúnyogok irtását, de az önkormányzatok még a tavalyi gyérítéshez megítélt állami támogatást sem kapták meg, és nem tisztázott, hogy az ideit ki és miből végzi majd el a Balatonnál.
Lehetetlenné válhat már a következő hetekben lejáró görög adóssághányad törlesztése is, ha az Európai Unió nem folyósít valamilyen rövid távú pénzügyi segítséget Görögországnak - a Financial Times hétfői értesülése szerint erre személyesen Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök figyelmeztette Angela Merkel német kancellárt.
A jelenlegi uniós programozási időszakban a közlekedésfejlesztésre fordítható uniós és hazai forrásból származó 1200 milliárd forint legnagyobb részét, 37,8 százalékát, 450 milliárd forintot a transzeurópai közlekedési hálózat vasúti elérhetőségének javítására különítettek el - közölte az Integrált Közlekedésfejlesztési és Operatív Program (IKOP) szakmai értékelését végző MultiContact Consulting…