Sümegen tartott fórumot a CÖF-vezérkar és Bayer Zsolt. Mint kiderült, nem az a kérdés, hogy miért jöhet fel a Jobbik, hanem hogy miért foglalkozik a 444 Lázár János órájával.
Salt Lake City - Utah az amerikai szövetségi államok közül elsőként engedélyezte ismét a halálra ítéltek golyó általi kivégzését méreginjekció hiánya esetén.
Az amerikai kormány 352 ezres csúcs-keretlétszámmal számolva legalább a 2017-es pénzügyi év végéig meg kívánja hosszabbítani az afgán biztonsági erők pénzügyi támogatását, ami kongresszusi jóváhagyás esetén évi mintegy 4 milliárd dolláros vállalást jelent majd - közölték hétfőn Camp Davidben amerikai hivatalos források.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) fennállásának eddigi legmagasabb összegű bírsága 9 milliárd 488 millió 200 ezer forint, amelyet még 2013-ban szabott ki 12 bankra a végtörlesztés korlátozására irányuló összehangolt magatartás miatt - közölte a versenyhivatal az MTI érdeklődésére hétfőn.
Új vírust találtak az óceán mélyén amerikai kutatók, a felfedezést ismertető tanulmányt a Nature Communications legújabb számában tették közzé a Santa Barbara-i Kaliforniai Egyetem (UCSB) tudósai.
Szél Bernadett (LMP) hétfőn arról beszélt az Országgyűlésben, hogy a legyengített munkavállalói jogokat sem tartja be a kormány, a betartására hívatott intézményrendszert pedig szétverték. Czomba Sándor szakállamtitkár szerint szó sincs arról, hogy a munkavédelmi tevékenységet ne kezelnék megfelelő szinten.
Fizetéscsökkentés és egyhónapos tananyagvesztés a szerb tanügyi dolgozók november óta tartó részleges sztrájkjának eddigi mérlege, amihez hétfőn egész napos munkabeszüntetés is társul.
Hétfőn az ilyenkor szokásos regeneráló programmal, illetve átmozgató edzéssel kezdte meg felkészülését a magyar labdarúgó-válogatott a görögök elleni, vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésre.
Több mint egymilliárd forintra bírságolta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az Auchant, mert a GVH szerint a társaság visszaélt jelentős piaci erejével - közölte a versenyhivatal hétfőn. A vállalat közölte: nem követtek el jogsértést, és nem értenek egyet a kiszabott példátlanul magas bírsággal.
Finnországban átfogó oktatási reformra készülnek: elhagynák a tantárgyakat és áttérnének helyette a témaalapú oktatásra - írja az Index. A reform célja, hogy az oktatási rendszer több olyan képességet adjon a diákoknak, amelyeket a munkaerőpiacon fel tudnak használni.
Felszólítja az amerikai képviselőház Obamát, hogy szállítson fegyvereket Ukrajnába. A kétpárti támogatást élvező határozat az elnököt semmire sem kötelezi. A javaslatot 348-an szavazták meg, 48-an ellenezték. (MTI)
Elnézést kért Mathieu Gallet, a megtakarításokra kényszerülő francia közrádió elnöke az öt napja sztrájkoló dolgozóktól, amiért az irodáját több mint 100 ezer euróért (30 millió forintért) felújították.
Megtalálták a világ legnagyobb, mintegy 400 kilométer széles meteorbecsapódási helyszínét Ausztrália középső részén. A tudósok szerint a nagyméretű aszteroida pillanatokkal földet érése előtt ketté tört, az ütközés pedig sebeket ejtett a földkéreg mélyén is - írja a Science Daily internetes portál.
A vártnál kedvezőbb gazdasági növekedés miatt kedden újból kamatcsökkentésbe kezdhet a Magyar Nemzeti Bank, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója szerint kis mértékű, de több lépésből álló kamatvágási ciklusra lehet számítani.
A jelentős magyar palagázkészlet a ma ismert technikai-technológiai fejlettségi szinten, üzemi méretekben nem termelhető ki a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal elnökhelyettese szerint
A Quaestor tulajdonosa azt közölte: a cég reorganizációján dolgozik, nem akar eltűnni, még befektetőket is szeretnének bevonni az óriási csaláson kapott cégbe.
A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szerint népszerű a gyed-extra; tavaly már ötvenezer kisgyermekes család részesült a támogatásokból. A tavaly januárban bevezetett intézkedéscsomag részeként a gyed vagy a gyes mellett is lehet munkát vállalni a gyermek egyéves kora után, emellett több gyermek három éven belül történő születése esetén egyszerre minden gyermek után jár az ellátás,…
A következő 10 évben körülbelül 60 ezer új szupergazdag lesz a világon - számol be az Index. Lázár János szerint minden olyan lépést érdemes támogatni, amely csökkenti azok számát, akiknek vasárnap dolgozniuk kell - írja a Népszabadság.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a taxis tevékenységet szabályozó kormányrendelet tervezetét a szakmai érdekképviseletek vezetőivel egyeztette hétfőn Budapesten - közölte a tárca az MTI-vel.
A főváros azt kívánja elérni az Európai Uniónál (EU), hogy ne kelljen bevezetni a dugódíjat - mondta a főpolgármester hétfő este a HírTV Magyarország élőben című műsorában.
Az orosz-ukrán konfliktus kirobbanása óta egyre súlyosabb károk érik az Oroszországban tevékenykedő autógyártókat. A nyugati hatalmak által alkalmazott szankciók súlya alatt megrogyott orosz gazdaság...