Intézkedési tervet kell készítenie a Budapesti Gazdasági Főiskolának és az Óbudai Egyetemnek, a két intézménynél ugyanis több hiányosságot talált az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a 2009 és 2013 közötti időszakot érintő ellenőrzése során
Tisztességesebb és átláthatóbb lesz a végrehajtói működés, a végrehajtói kamara pedig már pénteki ülésén elfogadhat egy etikai kódexet - mondta Szekér Judit, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara mellé rendelt miniszteri biztos csütörtökön a Kossuth Rádió 180 perc és az M1 Ma reggel című műsorában.
A kormány az előző évinél 15-20 ezerrel több közfoglalkoztatottra számít idén annak köszönhetően, hogy 2015-ben a tavalyi emelt összegnek számító 230 milliárd forintnál is 40 milliárd forinttal több áll rendelkezésre erre a célra - jelentette be Kovács Zoltán kormányszóvivő
Az euró óriásit zuhant a dollárhoz képest igen rövid idő alatt. Egy éve még egy euró 1,40 dollár volt, most csak 1,10. A két legnagyobb világvaluta viszonyában ritka az ekkora mozgás.
A hírre, hogy visszavágták a kínai gazdaság növekedési lehetőségeit, pesszimista hangulat uralkodott az ázsiai tőzsdéken csütörtökön. Az európai tőzsdéke erősödéssel nyitották a napot, az EKB...
Egyáltalán nem teljes a női esélyegyenlőség a gyakorlatban, sok még a tennivaló a nők jövedelmi helyzetével, gazdasági, társadalmi, politikai életben betöltött szerepével kapcsolatban – hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Budapesten.
Megkezdődött a Déli pályaudvarra vezető alagút bejárata melletti-feletti támfal és rézsű ideiglenes helyreállítása. A munkálatokat a geotechnikai problémák megoldására szakosodott Gradex Mérnöki és...
Megkezdődött a Déli pályaudvarra vezető alagút bejárata melletti-feletti támfal és rézsű ideiglenes helyreállítása. A kivitelezés legkésőbb április közepéig tarthat - közölte a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI megkeresésére.
Hófúvások miatt leállították csütörtökön a Horvátország belsejéből Dalmácia felé irányuló kamionforgalmat, s a tengerparti térség egyes útjait a viharos erejű szél miatt a személygépkocsik számára is lezárták - jelentette a Horvát Autóklub (HAC).
A Gellért-hegyi Bérc utca páros oldalán pazar villák sorakoznak, amikben ott él többek közt Polgár Árpád műkereskedő, Szíjj László a Duna Aszfalt felerész tulajdonosa, Eduard Uszikov ukrán milliárdos, de Gattyán Györgynek is van érdekeltsége ott – írja a Figyelő.
Sikeresen rajtolt az Egyesült Államok új budapesti nagykövete - olvasható a Heti Válaszban. A Figyelő arról ír, hogy számítógépeinkről és mobilkészülékeinkről a titkosszolgálatok vagy a profi kibermaffiózók szinte bármilyen adatot el tudnak lopni.
Felcsút – Hamarosan 600 millió forintos uniós támogatásból valósulhat meg a felcsúti kisvasút. Az Átlátszó.hu cikke szerint a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia kiemelt projekt keretében építheti meg a vasutat.
…de inkább mondja el ő a saját szavaival, hogy mi az: “Hoppál Péter államtitkár úrral a nemzetközi nőnap alkalmából meghirdettük az Egy nap a nőkért programot, melynek keretében vasárnap a nők fél áron látogathatnak el félszáznál több budapesti és vidéki … Folytatás
Az előző aukción kialakult hozamnál alacsonyabb aukciós hozammal, de a másodpiaci referencia hozam felett értékesített csütörtökön 3, 5 és 10 éves államkötvényeket az Államadósság Kezelő Központ. Az 5 éves papírokért nem tolongtak a befektetők.
A választásokon 1998 óta önálló egyszer sem induló Kereszténydemokrata Néppárt kiszélesítené a chipsadót, ami ugyan eddig sem jött be, de hátha majd úgy, ha még több termékre vetik ki. Konkrét ötlet még vagy nincs, vagy nem árulják el, mert konzultálni szeretnének. … Folytatás
A 40 év jogosultsági idő alapján nyugdíjas nőkkel kapcsolatban sok kérdést kaptunk a tb- besorolásukra, továbbá a keresőtevékenység melletti járulékfizetésükre vonatkozóan. Összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat.
Három és fél milliárd forintos beruházással 420 új munkahelyet hoz létre a Harman amerikai hangtechnika-gyártó cég - jelentették be csütörtökön a Külgazdasági és Külügyminisztériumban.
Orbán Viktor miniszterelnök és Suzuki Osamu, a japán autógyár tulajdonosa közösen indította el a Suzuki esztergomi gyárában az új Vitara sorozatgyártását. A modellt csak Esztergomban gyártják, innen exportálják a vállalat összes piacára.
Csaknem 25 százalékkal csökkent az RTL Group (RTL Csoport) nyeresége tavaly a luxembourgi központú társaság csütörtökön kiadott éves jelentése szerint.
Orbán Viktor miniszterelnök és Suzuki Osamu, a japán autógyár tulajdonosa közösen indította el a Suzuki esztergomi gyárában az új Vitara sorozatgyártását. A modellt csak Esztergomban gyártják, innen exportálják a vállalat összes piacára.
Stuttgart – Egykori mesterét búcsúztathatja Dárdai Pál a pénteki Stuttgart-Hertha német bajnoki labdarúgó-mérkőzésen. A VFB kispadján utolsó alkalommal ül majd Huub Stevens – a német Bild információi szerint.
Nem fog csúszni az OTP a devizahiteles elszámolással annak ellenére, hogy a törvény értelmében erre lehetősége lenne - közölte a bank a Privátbankárral. A pénzintézet ügyfelei átlagosan 20 százalékos visszatérítést kapnak majd.
A járműgyártás húzta tavaly az exportot, míg az importot a belső fogyasztás segítette, és bár a következő hónapokban kissé csökkenhet a külkereskedelmi mérleg többlete, nem várható jelentős mérséklődés - vélekedtek a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közzétett adatairól a K&H és az ING vezető elemzői.
A Honvédelmi Minisztérium (HM) ismét kezdeményezte Moszkvában a Fiumei úti sírkert szovjet katonai parcellájában található 1956-os emlékművek feliratainak megváltoztatását - tájékoztatott a tárca.
A Kárpátalján kialakult helyzetről is tárgyalt, továbbá cigánypasztorációs képzési intézetet alapított és a római katolikus misekönyv új magyar kiadásáról döntött kétnapos tavaszi ülésén a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Budapesten
Egyáltalán nem teljes a női esélyegyenlőség a gyakorlatban, sok még a tennivaló a nők jövedelmi helyzetével, gazdasági, társadalmi, politikai életben betöltött szerepével kapcsolatban - hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Budapesten.
A járműgyártás húzta tavaly az exportot, míg az importot a belső fogyasztás segítette, és bár a következő hónapokban kissé csökkenhet a külkereskedelmi mérleg többlete, nem várható jelentős mérséklődés - vélekedtek a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közzétett adatairól a K&H és az ING vezető elemzői.
Hivatalosan ma kezdődik meg a sorozatgyártása az új Suzuki Vitarának Esztergomban, mely a japán márka kilencedik modellje ebből a gyárból. A közismert név teljesen új koncepciót és formát takar,...