2015. március 5. csütörtök

márc. 5
17:12
Kanadai lelkészt tartanak fogva Észak-Koreában (Blikk)
Ottawa/Toronto - A kanadai kormány megerősítette, hogy Észak-Korea fogva tartja a torontói Fény Koreai Presbiteriánus Egyház egyik kanadai lelkipásztorát, aki január végén humanitárius misszióra indult a világtól elzárt kommunista országba - mondta csütörtökön a lelkész családja.
márc. 5
17:14
Így szakad a nyakunkba hétfőn az a rengeteg pénz (Privátbankár)
Az eddigi tervek szerint indul hétfőn az EKB eszközvásárlási programja, érdemi változtatásra nem került sor. Marad a havi 60 milliárd eurós össze, és a program 2016 szeptemberéig tart (de hosszabbítható, ha helyzet indokolja). Görög és ciprusi kötvényt most még nem vesznek.
márc. 5
17:15
Kedvező lett a februári államháztartási hiány (ProfitLine)
Az idei év második hónapjában az államháztartás központi alrendszerének hiánya 256,9 milliárd forint lett, ez jóval kevesebb a tavaly februári 407,9 milliárd forint összegű deficitnél. Az utóbbi tíz évben mindösszesen csak kétszer volt példa az ideinél alacsonyabb összegű február havi deficitre - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.
márc. 5
17:21
Így szabadulnak meg a magyar bankok a bedőlt hitelektől (Portfolio)
A magyar bankoknál az elmúlt egy évben komoly mértékben halmozódtak fel a nem teljesítő hitelek, főleg a fedezett hitelportfólióktól nem tudnak megszabadulni a pénzintézetek. A fedezetlen nem...
márc. 5
17:21
Matolcsy: van magyar modell, és működik (ATV)
Van magyar modell, és működik - mondta Matolcsy György "Az egyensúly és növekedés" című kötetének bemutatóján, csütörtökön Budapesten.
márc. 5
17:21
Szerencsejáték-ipar: Hatalmas ütést mért a politika a szerencsejáték fővárosára (Agroinform)
A labdarúgó-világbajnokság volt az első esemény, amely Makaó bevételeit jelentősen visszavetette.
márc. 5
17:23
Jó napot zárt a Richter (Portfolio)
Csütörtökön az európai tőzsdék emelkedéssel indítottak, az EKB sajtótájékoztatója nem okozott meglepetéseket, a hír nem volt különösebb hatással a piacokra. Nap végére a főbb nyugati indexek...
márc. 5
17:24
Thomas Doll nem beszél a bajnoki címről (Infostart)
Thomas Doll, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője nem beszél a bajnoki címről, szerinte a realitások talaján kell maradniuk, mert így lehet ösztönözni a játékosokat.
márc. 5
17:24
Elkészült a világ legveszélyesebb vulkánjainak katalógusa (Blikk)
márc. 5
17:24
Matolcsy: van magyar modell, és működik (Gondola)
Van magyar modell, és működik - mondta Matolcsy György "Az egyensúly és növekedés" című kötetének bemutatóján.
márc. 5
17:24
Igazi nagyágyúkkal jön a Brain Bar (Kreatív Online)
A Berkeley Egyetem professzora és Koppenhága főépítésze is előad Budapesten
márc. 5
17:30
Támadnak a pockok! Milyen fegyvert válasszunk? (Privátbankár)
Azt kérik a gazdáktól, haladéktalanul mérjék fel a földeken a mezeipocok-fertőzöttséget, és lendüljenek támadásba.
márc. 5
17:30
Hoppá! Platinaszőkére váltott Kim Kardashian (Blikk)
Párizs – Kim Kardashian (34) ezúttal nem a feneke vagy a dekoltázsa miatt került a középpontban.
márc. 5
17:39
Marad a Déli pályaudvar, vagy kórház épül a helyén? (Pénzcentrum)
Akár kórház is épülhet a Déli pályaudvar helyett....
márc. 5
17:39
Váratlan kormányátalakítás Egyiptomban (ATV)
Leváltották az egyiptomi belügyminisztert, Mohamed Ibráhímot egy váratlan kormányátalakítás során, amelynek keretében további öt tárcavezetőnek is távoznia kellett hivatalából - jelentette csütörtökön az an-Níl egyiptomi hírtelevízió.
márc. 5
17:39
Nem volt terrorista az a nigériai nő, akit egy piacon vertek agyon, mert azt hitték, merényletre készül (444.hu)
A feldühödött tömeg a nigériai Bauchi városban esett neki az első hírek szerint tizenéves, valójában 33 éves nőnek, miután nem hagyta magát megmotozni. Két palackot találtak a testére kötözve, ez már elég volt ahhoz, hogy meglincseljék, majd a holttestét a … Folytatás
márc. 5
17:41
NGM: a felmérés esetén is szabadon lehetne dönteni a továbbtanulásról (ATV)
A szakképzési koncepcióban nincs döntés a kompetenciamérés bevezetéséről - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön.
márc. 5
17:41
A Belvárosi Önkormányzat nem tud visszaélésekről (444.hu)
És bár nem tudják, hogy mi van az OLAF jelentésében, szerintük abban nem is állapítottak meg semmi ilyesmit a Budapest Szíve programról.
márc. 5
17:42
Törvényt sérthetett levelezésével Hillary Clinton (Infostart)
Szövetségi törvényt sérthetett hivatali ideje alatt folyamatosan a volt amerikai külügyminiszter, Hillary Clinton. A demokrata politikus ugyanis hivatalos levelezését magán e-mail címéről intézte, ami tilos.
márc. 5
17:42
A kupában villog Busai Attila (Blikk)
Budapest — Megtáltosodott a Ferencváros labdarúgója, Busai Attila (26), aki a téli felkészülési időszakban és most a Magyar Kupában is szórta a gólokat.
márc. 5
17:42
Folytonosság kell a romániai gyógyszerészképzésben (Gondola)
Sorin Mihai Campeanu román oktatásügyi miniszter szerint folytonosságra van szükség a marosvásárhelyi román és magyar gyógyszerészképzésben
márc. 5
17:42
NGM: az államháztartás februári hiányának összege csökkent (Blikk)
márc. 5
17:42
Ínyenc koalák a Fővárosi Állatkertben (Blikk)
Budapest — Világsztároknak kijáró kényeztetést kapnak a fővárosi állatkert koalái.
márc. 5
17:43
Elég szar dolog most drogkartellt vezetni Mexikóban (444.hu)
Pár hét alatt két nagyfőnök is lebukott. Ettől nem fog nagyot változni a drogkereskedelem.
márc. 5
17:44
Első győzelmére hajt idén a Paks (Blikk)
Paks — Már két mérkőzést játszott le a Paks a labdarúgó-NB I-ben, de még még nyeretlenül áll 2015-ben.
márc. 5
17:44
Taroltak a magyar sörök Írországban (Gondola)
Egy arany, egy ezüst és hat bronzéremmel tértek haza kézműves sörfőzőink Írország egyik legnagyobb és legrangosabb sörversenyéről
márc. 5
17:44
Megújult a kórház (Blikk)
márc. 5
17:45
McCain azért nem ímélezik, hogy nehogy mérgében valami olyasmit írjon valakinek, amit később megbán (444.hu)
Vannak emberei, akik íméleznek helyette.
márc. 5
17:46
Kocsis Máté lehet a kézisek elnöke (Blikk)
márc. 5
17:48
A tőzsdéről is kirúgták a Buda-Cash-t (Privátbankár)
Holnaptól már nem kereskedhet a tőzsdén a százmilliárdot eltüntető brókercég.
márc. 5
17:48
Tvrtko hajléktalanon segít (Blikk)
Baja — Két napig fél Baja egy ősz szakállú „jó embert" keresett, aki hajléktalanként 1000 forintot adott rászoruló gyerekeknek egy rendezvényen.
márc. 5
17:48
A vécében hánytatta magát Éden Milán (Blikk)
Uvita — Az Éden Hotel lakói már többször bizonyították, hogy alkohol hatására totálisan gátlástalanná válnak, és elvesztik az önkontrollt, ám az új fiú, Milán (24) egyáltalán nem tud olyan mértéktelenül bulizni, mint a többiek.
márc. 5
17:48
Idén is nehéz lesz az orosz piacon működni (ProfitLine)
A magyar-orosz gazdasági kapcsolatokban érintett magyar vállalatok többsége úgy érzékeli, hogy 2015-ben is nehéz lesz az orosz piacon eredményesen tevékenykedni, ezért az egyik legfontosabb feladat az új orosz lehetőségek feltérképezése és ezekhez a finanszírozás megteremtése - mondta Tóth Imre, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) magyar-orosz tagozatának tiszteletbeli elnöke azt követően,…
márc. 5
17:50
A vécében hánytatta magát Éden Milán (Blikk)
Uvita — Az Éden Hotel lakói már többször bizonyították, hogy alkohol hatására totálisan gátlástalanná válnak, és elvesztik az önkontrollt, ám az új fiú, Milán (24) egyáltalán nem tud olyan mértéktelenül bulizni, mint a többiek.
márc. 5
17:50
A Magyar Államkincstár lehet az önkormányzatok számlavezetője? (ProfitLine)
Kaposvár fideszes országgyűlési képviselő azt javasolja, hogy a jövőben a Magyar Államkincstár legyen az önkormányzatok számlavezetője.
márc. 5
17:52
Túlhajtják magukat a magyar orvosok (Blikk)
Budapest — Az orvoshiány miatt elméletben már nem garantálható a kórházi betegek biztonsága: csak azért kapnak a betegek megfelelő ellátást, mert az orvosok és a nővérek erőn felül teljesítenek – kongatta meg a vészharangokat tegnap a Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ).
márc. 5
17:57
Így fogyatkozott meg a GYEMSZI (Portfolio)
Március elsejétől kezdődően megindult a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) szétválása, mellyel az intézet Állami Egészségügyi Ellátó Központra (ÁEEK)...
márc. 5
17:57
H1N1 okozta egy terhes nő halálát Belgrádban (ATV)
H1N1 vírus, más néven sertésinfluenza okozta egy 33 éves várandós nő halálát Belgrádban - számolt be internetes oldalán a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) csütörtökön.
márc. 5
18:00
Német nyelvlecke magyar focistáknak (Blikk)
A három évre szerződő 52 esztendős edző az utánpótlás színvonalán javítana
márc. 5
18:00
Felújításra szorul Monte Cristo kastélya (Blikk)
márc. 5
18:00
Sorozatban jön a Suzuki Vitara Esztergomból (Gondola)
A héten három japán vállalat jelentett be új beruházásokat, amelyekkel összesen több száz új munkahelyet hoznak létre - mondta Orbán Viktor.
márc. 5
18:06
Álhirdetések miatt ideges Tóth Marci (Blikk)
Budapest — Alaposan kitolt Tóth Marcival (19), a 2013-as X-Faktor felfedezettjének vicces vagy haragos kedvű ismerőse.
márc. 5
18:06
Kicsúszott a leszállópályáról egy utasszállító New Yorkban (Blikk)
Washington - Kicsúszott a leszállópályáról egy utasszállító repülőgép csütörtökön a New York-i LaGuardia repülőtéren.
márc. 5
18:08
Mi lett Ursula Andress-szel? (Blikk)
A napokban tölti be 79. évét a leghíresebb Bond-lány, Ursula Andress (78).
márc. 5
18:12
Lázár tárgyalt a zsidókkal (444.hu)
Semmi nem derült ki semmiről.
márc. 5
18:15
Rendkívül alacsony lett a februári deficit (Portfolio)
Februárban az államháztartás központi alrendszerének hiánya 256,9 milliárd forint lett - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium az előzetes gyorstájékoztatójában. A minisztérium azt is kiemeli, hogy...
márc. 5
18:15
Kicsúszott egy utasszállító a New York-i reptér leszállópályájáról (ATV)
Kicsúszott a leszállópályáról egy utasszállító repülőgép csütörtökön a New York-i LaGuardia repülőtéren.
márc. 5
18:15
Európába is megérkezett a Subaru új reménysége – itt a Levorg (Auto Pult)
A Subarunál nem őrölnek túl gyorsan a malmok kerekei: 2013 novemberét írtuk, amikor a japánok leleplezték vadonatúj modelljüket, a Levorg névre keresztelt puttonyost, ami a Legacy kombi kistestvéreként lépett piacra, első ízben Japánban.
márc. 5
18:18
Orbán: a gazdaság olyan, mint egy bicikli (Infostart)
2018-ra érheti el Magyarország a teljes foglalkoztatást - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az új Suzuki Vitara esztergomi sorozatgyártásának megkezdésekor.
márc. 5
18:18
Sürgeti a felkészülést a rágcsálók elleni védekezésre a Nébih (Blikk)

Keresés