2017. január 21. szombat

jan. 21
0:03
MSZP: Több kár érte Budapestet, mint a világháborúban (Gondola)
A 3-as metró felújításának csúszása, a főváros vagyonának államosítása, az olimpia rendezésének terve miatt bírálták a szónokok Budapest vezetését a fővárosi MSZP által szervezett pénteki demonstráción
jan. 21
0:06
Donald Trump: mostantól Amerika érdekei számítanak mindenekelőtt (ProfitLine)
Mostantól Amerika érdekei számítanak mindenekelőtt - ígérte a pénteki hivatalos beiktatást követőem elhangzott beszédében Donald Trump, az Egyesült Államok 45. elnöke.
jan. 21
0:06
A nap képét Obama fotósa készítette (444.hu)
Peter Souza nyolc éve fényképezi a távozó elnököt, a Washingtonból felszálló helikopteren is ott ült.
jan. 21
0:07
Új kapitányok az öttusa-válogatottaknál (Gondola)
Martinek Jánost nevezték ki a felnőtt és junior férfi versenyzők, Kállai Ákost pedig a női öttusa-válogatott szövetségi kapitányává
jan. 21
0:11
Dánia különleges egységeket küld Szíriába (Gondola)
Dánia egy nagyjából 60 fős különleges alakulatot küld Szíriába az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet elleni harchoz - jelentette be pénteken a kormány
jan. 21
0:15
Bakondi: erősebb kerítés épül a déli határon (Gondola)
Új, az eddiginél magasabb, erősebb kerítés épül a déli határon - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában
jan. 21
0:21
Egyre több jégpályát jelölnek ki a Balatonon (Gondola)
Hosszú évek óta nem volt ilyen huzamos ideig téli sportolásra alkalmas a Balaton jege, mint most: sorra nyílnak a kijelölt jégpályák, és rengeteg jeges programot szerveznek erre a hétvégére is - közölte Balassa Balázs, a Balatoni Szövetség elnöke pénteken az az MTI-vel
jan. 21
0:39
Hungarikumok Klubja rendezvény az Országházban (Gondola)
A vélemények és tapasztalatok összegzését, megismertetését szolgálja a Hungarikumok Klubja, amelynek első rendezvényét az Országházban.
jan. 21
0:39
Mi gyorsíthatja az öregedést? (ProfitLine)
A naponta több mint tíz órát ülő és kevés fizikai aktivitást végző idősebb nők sejtjei gyorsabban öregednek, mint azon társaiké, akik kevesebbet ülnek és többet mozognak napközben - állítják a San Diegó-i Kaliforniai Egyetem orvostudományi karának szakemberei.
jan. 21
0:43
Átadták az Év Példaképe díjakat (ProfitLine)
A 2016-os Év Példaképe fődíját Weber Tibor Rudolf romániai magyar építési vállalkozó, a Weberbrau S.R.L. tulajdonosa vehette át pénteken a Pesti Vigadóban.
jan. 21
1:12
Így változnak az átlagkeresetek - ábra (ProfitLine)
teljes munkaidőben foglalkoztatottak; havi nettó átlagkereset; költségvetés és a versenyszféra; forint/hó
jan. 21
1:15
Világháborús emlékműveket avattak Esztergomban (Gondola)
Felavatták Esztergomban, az egykori Szent Anna temetőben pénteken a Béke Angyala emlékművet, amely a város közelében lévő, első világháborús hadifogolytábor 3500 áldozatára emlékeztet, valamint a szovjet Vörös Hadsereg környékbeli harcokban elesett katonáinak emlékművét
jan. 21
1:19
Kakuk Györgyre, a DK elnökségi tagjára emlékeztek (Gondola)
Kakuk Györgyre, a Demokratikus Koalíció (DK) január elején elhunyt elnökségi tagjára, újságíróra emlékeztek pénteken Budapesten
jan. 21
2:15
A Brexit európai hatásairól tartottak tudományos konferenciát (ProfitLine)
A Brexit európai hatásairól rendezett konferenciát pénteken a Paris 3 (Sorbonne Nouvelle) egyetem a Párizsi Magyar Intézetben.
jan. 21
2:15
Akár ezermilliárd forintos környezeti kárt is okozhat az olimpia (Sport365)
Az LMP szerint a 2024-es olimpia megrendezése az ismert költségeken túl további ezermilliárd forintos terhet jelenthet az országnak a környezeti terhelés miatt.
jan. 21
3:21
Fordulat: Mégsem egyedül nyugszik sírjában Klapka (Blikk)
Budapest — Ha nem is az eredeti tervek szerint, de teljesülhetett Klapka György (†88) végakarata!
jan. 21
3:21
Rendszeres és alapos kézmosást javasol az ÁNTSZ (ProfitLine)
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosai Szolgálat szerint járvány idején a fertőzés megelőzésében az általános személyi higiénés magatartás a döntő, ennek egyik legegyszerűbb módja a rendszeres és alapos kézmosás.
jan. 21
3:25
Páncélszekrény őrzi Jimmy halálának titkát? (Blikk)
Budapest — Zámbó Jimmy (†42) tragikus halála után nehezen csillapodtak az indulatok, különösen miután a végzetes éjszakán a legendás énekes házában vendégeskedő Hulé Éva (†56) új vallomással állt elő – amely szerint a Jimmy életét kioltó lövés dulakodás közben dördült el.
jan. 21
3:39
Napokig körözte a rendőrség a Csillag születik sztárját (Blikk)
Budapest — Országos körözést adtak ki Gomes Martins ellen!
jan. 21
3:43
Barátoknál húzza meg magát Nádai Anikó, végleg elköltözött párjától (Blikk)
Budapest — Öt év együttélés és egy közös gyermek után elköltözött Nádai Anikó.
jan. 21
3:54
Nőhet a naperőművek száma Magyarországon (ProfitLine)
Jelentősen nőhet a 0,5 megawatt (MW) teljesítménynél kisebb naperőművek száma Magyarországon, erre lehet következtetni a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalhoz (MEKH) tavaly decemberben beérkezett beadványokból.
jan. 21
3:57
Megúszhatja a börtönt a halott csecsemőjét rejtegető érdi anya (Blikk)
Érd — Megúszhatja, hogy gyilkosság miatt vonják felelősségre, és így akár a börtönt is elkerülheti az az érdi asszony, aki egy éven át rejtegette halott cse­csemőjét.
jan. 21
4:01
Erőt akar adni sorstársainak a gyönyörű bőrbeteg modell, Adrienn (Blikk)
Budapest — Egész kamaszkorunk azzal telik, hogy megpróbáljuk elfogadni magunkat, a hirtelen megnyúlt alkatunkat, a pattanásos arcunkat és persze a vágyainkat, amiket a plátói szerelmeink iránt táplálunk.
jan. 21
4:15
Balázsék naponta 1,5 milliót keresnek Vajna rádiójának (Blikk)
Budapest — Nemcsak hallgatottságban, de pénzben is jól mérhető pluszt hoztak Sebestyén Balázsék Andy Vajna (72) rádiójának.
jan. 21
4:27
Pirlóhoz hasonlítják Nagy Ádámot a szakemberek (Sport365)
Újabb elismerést zsebelt be a Bologna tehetséges magyar játékosa.
jan. 21
5:00
A hangyák ügyesebben tájékozódnak, mint gondoltuk (ProfitLine)
Egy tudományos kutatás szerint a hangyák sokkal ügyesebben tájékozódnak, mint gondoltuk volna: a napot és a memóriájukat is használják az eligazodásban.
jan. 21
5:09
A kockázat maga a kapitalizmus (Alternatív Energia)
Egészséges-e még, vagy félholt Davos, ahol a héten rendezték meg a 47. Világgazdasági Fórumot.
jan. 21
5:09
Csipkés fehérneműben hempereg a mindig vonzó Emily Ratajkowski (hirado.hu)
A modellre mindig lehet számítani, nincs olyan hét, amikor ne dobná le magáról ruháit.
jan. 21
5:27
"Lázár János gyáva alak" - Cáfolhatja a kormányt az OLAF (Alternatív Energia)
Ostobaságok helyett tényeket ígér Tarlós 4-es metró kapcsán.
jan. 21
5:27
„Borzasztó, amit Farkasházyval műveltél”: Havas megkapta a magáét (ATV)
Váradi Júlia szerint Havas Henrik buta, és elfogadhatatlanul viselkedett a humoristával.
jan. 21
5:29
Rövidebb várólisták? (Alternatív Energia)
A járóbeteg-ellátás rendbetétele bonyolultabb lesz, mint a kórházaké.
jan. 21
5:31
Ágh Attila: ébrednek a politikai árvák (Alternatív Energia)
"A nálunk jóval fejlettebb civil társadalmakat is meg lehet vezetni, ha a többség a vesztes oldalon találja magát."
jan. 21
5:33
Egy nap, tízezer szignó (Alternatív Energia)
Közvetlen demokratikus intézményekkel igenis meg lehet állítani Orbán Viktort.
jan. 21
5:35
7-en a 7-ről - Önt miért nem hívták meg Donald Trump beiktatására? (Alternatív Energia)
"Ki mondta, hogy nem kaptam meghívót? Egyszerűen lemondtam a vizitet..."
jan. 21
5:37
Törvénytelenül vették el a kislányát (Alternatív Energia)
A szegénység ne lehessen indok arra, hogy szétszakítsanak családokat.
jan. 21
5:39
Víz alatt Szekszárd (Alternatív Energia)
Kikötőben süllyedt el a komphajó, a hideg miatt nem tudják kiemelni
jan. 21
5:41
Alapjogot sértenek az érettségi szabályok (Alternatív Energia)
A követelmények gyors változtatása miatt az ombudsmanhoz fordult a Civil Közoktatási Platform.
jan. 21
5:43
Törölni kell a Kiss-cikkeket (Alternatív Energia)
Jogellenesen adták ki a volt szövetségi kapitány bűncselekményének iratait.
jan. 21
5:45
Hamis gyógyszer? Riaszt a mobil (Alternatív Energia)
Megmutatja azt is, mekkora a gyümölcsök cukortartalma, vagy hogy mennyi alkohol van egy-egy italban.
jan. 21
5:45
Tavaly jelentősen nőttek a bérek (Alternatív Energia)
A felfutó kereslet nagy valószínűsége együtt jár az inflációs ráta gyorsulásával is.
jan. 21
5:45
Összecsapások Washingtonban: 217 embert vettek őrizetbe (hirado.hu)
Az amerikai elnök beiktatása ellen tiltakozó emberek közül 217-et vették őrizetbe, az összecsapásokban pedig hat rendőr megsérült - közölte Peter Newsham washingtoni rendőrfőnök helyi idő szerint pénteken. A rendőrség közlése szerint nem washingtoniak, és szervezetten érkeztek a fővárosba.
jan. 21
5:47
Paksi reaktorblokk - Féllángon (Alternatív Energia)
A nukleáris területet nem érintette a transzformátorhiba.
jan. 21
5:47
Hollande hibázott, Macron föltámad? (Alternatív Energia)
Baljós hírek érkeznek Párizsból.
jan. 21
6:03
Középszerű alkotók túlárazva? (Alternatív Energia)
A 282 millió forintért megvásárolt képek a budai várba költöző hivatalt díszítik majd.
jan. 21
6:03
Halálos baleset történt az M5-ös autópályán (hirado.hu)
A Szeged felé vezető oldalon Bács-Kiskun megyében Kunszállás térségében történt a tragikus autóbaleset.
jan. 21
6:05
Megtekinthető a Toldi-kézirat (Alternatív Energia)
A nagyközönség először tekintheti meg együtt a Himnusz eredeti kottáját és kéziratát.
jan. 21
6:05
Törökország átadott egy dzsihadistát Franciaországnak (hirado.hu)
Törökország átadott pénteken Franciaországnak egy francia dzsihadistát, aki azt állítja, megbánta, amit tett, és akkor fogták el, amikor Törökország felé elhagyta Szíriát.
jan. 21
6:06
Donald Trump első intézkedése: A hazafiasság napja (ProfitLine)
A pénteken beiktatott Donald Trump első amerikai elnöki intézkedése a hazafiasság napjának meghirdetése volt, s aláírta kormányzata védelmi miniszterének kinevezését is.
jan. 21
6:07
Titkok az ókor hét csodájáról (Alternatív Energia)
A csodák eltűnésében szerepet játszott a keresztény civilizáció térhódítása is.
jan. 21
6:07
Lezárult a beiktatási parádé (hirado.hu)
Mintegy három órán keresztül tartó felvonulással ért véget a hagyományos beiktatási ünnepi parádé, amelyet Donald Trump és családja - miután végighajtatott a Capitoliumtól a Fehér Ház felé vezető Pennsylvania sugárúton - már a Fehér Ház előtt felállított tribünről nézett végig.

Keresés