Egyelőre még csak halványan ugyan, de mintha az északi irányt kezdené preferálni a háromszögből való kitörésre a Telekom árfolyama. Persze csak csendesen jegyezzük meg mindezt, hisz a 400 millió Ft-os csütörtöki forgalom bizony még nem az az érték, ami hegyeket tudna megmozgatni.
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke csütörtökön este kijelentette, mindent meg fog tenni, hogy megóvja a lengyel kormányt a politikai elszigetelődéstől. Erről azt követően beszélt, hogy az uniós vezetők brüsszeli csúcstalálkozóján Varsó heves tiltakozása ellenére újraválasztották a testület élére a 2017. június 1. és 2019. november 30. közötti időszakra.
Egy harminchat éves, a volt Jugoszlávia területéről származó, Németországban élő és mentális zavarokkal küszködő férfi volt az a támadó, aki csütörtök este több embert baltával megsebesített a németországi Düsseldorf főpályaudvarán - jelentette péntekre virradóra a helyi rendőrség.
Kanada - Izgalmas felfedezésre jutottak az orvosok az egyik intenzív osztályon - egy halott páciensnél, 10 perccel a halál beállta után élénk agyműködést észleltek.
A teljes egyetértés hiányában huszonhét tagország által támogatott zárónyilatkozatot fogadtak el az Európai Unió állam- és kormányfői brüsszeli csúcstalálkozójuk első, csütörtöki tárgyalási napjának végén, miután Beata Szydlo lengyel miniszterelnök bejelentette, hogy nem fogja aláírni e nyilatkozatot, sőt az ülés egyetlen dokumentumát sem fogja elfogadni - tudatta Twitter-üzenetében Preben Aamann,…
Cáfolta Rétvári Bence az ATV-ben, hogy a Corvinuson indítandó családtudományi szak az ELTE gender-szakának ellenében jönne létre. Az államtitkár szerint amivel az ELTE-n indított szak foglalkozik, az "nem tudomány, csak ideológia".
Minden erejével azon van Balázs Fecó, hogy szíve felerősödjön és december környékén egy óriási koncerttel ünnepelhesse a Korál születésnapját. A zenésznek azonban addig is vigyáznia kell magára, nem vállalhat annyit, mint ezelőtt.
Folytatódik az Otthon melege program, csütörtökön megjelenik a családi házak és társasházak komplex fűtéskorszerűsítését, kazán- és konvektorcseréjét, illetve a kiegészítő elemek, például kémények felújítását, cseréjét támogató pályázat - mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztési és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára csütörtökön…
10 hetes kismama vagyok. Egy vállalkozónál dolgozom egy személyben, nincsen munkatársam. Közöltem a munkáltatómmal, hogy várandós vagyok (nem fogadta örömmel), ezért nekilátott embert keresni a helyemre, talált is, és utána közölte velem, hogy akkor itt van a felmondásom, közös megegyezéssel elválnak útjaink. Közöltem vele, hogy nem fogom aláírni, mert nem egyezek bele, és ő pedig nem rúghat ki.…
Budapest - Még két hónapig, május 10-ig meghosszabbította a nyomozást a Fővárosi Főügyészség azoknak a mentőknek az ügyében, akiket szexuális erőszakkal vádolnak.
A cégtől elküldtek kb. 60 embert közös megegyezéssel, mert ha nem írjuk alá, állományban maradunk, de nincs fizetés. Megmondták, nincs végkielégítés, ne is követeljük. Lehetséges ez?
Minden okmányunk a születésnapunkon jár majd le a jövőben. A belügyminiszter egy parlamenti kérdésre adott válaszából derült ki, miért változtatták meg a jogosítványok meghosszabbításának az...
A munkáltatóm tévesen a munkabérrel együtt munkabérként, illetve külön is elutalta a cafetériában választható albérlettámogatást. A Mt. 164. §-a alapján kéri, hogy a jogalap nélkül kifizetett munkabért utaljam vissza. Legyenek kedvesek segíteni, hogy ebben az esetben az utalás díját a munkavállaló, vagy a munkáltató állja? Van erről rendelkezés?
Németországban nagymértékben emelkedett Angela Merkel választói támogatottsága, a kancellár így ismét kihívója, a szociáldemokrata Martin Schulz előtt áll egy csütörtökön ismertetett felmérés szerint.
Péntek reggel alig mozdul a forint az euróval szemben, miközben a feltörekvő piacokon többnyire jó a hangulat, különösen a török líra több mint fél százalékos erősödése emelhető ki. Délután fontos...
A párom munkahelyével kapcsolatban lenne kérdésem. Két műszakos munkarendben dolgozik 6-18-ig. 2 éve, mikor a lányunk óvodás lett, nem tudtuk megoldani, hogy 12 órában járjon be dolgozni, csak "óvodai műszakban" tudott járni (7-16-ig), ami miatt a cége szerint nem volt meg a napi 8 órája és mínusz órákba ment át. Ennek következményeképpen 4 órás bejelentést kapott (ettől függetlenül 7-16-ig…
A Fővárosi Ítélőtábla tegnap jogerősen úgy határozott, hogy 15 napon belül nyilvánosságra kell hoznia a Magyar Nemzeti Banknak az MKB Bank végső vevőinek kilétére vonatkozó adatokat. A jegybank 60...
Esetemben, a közalkalmazotti óvónői 25 éves jutalom megítélésekor egy önkormányzati fenntartású óvodában, nem vették figyelembe az egyházi és alapítványi fenntartású 7 éves munkaviszonyomat. Mivel a kjt szerint, ez nem nevesített jogszerzőidő. Érdeklődni szeretnék, hogy itt vége a történetnek? Van-e esetleg valami más hivatkozási alap, ami méltányosabb elbírálást tenne lehetővé? Mivel a szociális…
Két fegyveres vaktában lövöldözni kezdett csütörtök este a Svájc északnyugati részén lévő Bázel egyik kávézójában, két vendég azonnal meghalt, egy pedig súlyosan megsebesült.
A spanyol bajnokság két kiemelkedő alakja, Lionel Messi és Cristiano Ronaldo külföldi. Az argentin 5-ször, a portugál 4-szer hódította el az aranylabdát.
Donald Trump amerikai elnök első - később lemondatott - nemzetbiztonsági főtanácsadója, Michael Flynn a török kormány lobbistája volt - ezt az információt közölték csütörtökön az amerikai médiumok
Bukarest – Magas rangú román állami kitüntetést adományozott csütörtökön Klaus Iohannis román elnök Jenei Imre (79) futballszakembernek, volt román és magyar szövetségi kapitánynak.
Maratoni bizottsági meghallgatások, éjszakába nyúló viták után a vezető amerikai republikánus politikusok szerint az egészségbiztosítás átalakításnak kongresszusi vitájában péntekre túljutottak az "első akadályokon"
Két fegyveres vaktában lövöldözni kezdett csütörtök este a Svájc északnyugati részén lévő Bázel egyik kávézójában, két vendég azonnal meghalt, egy pedig súlyosan megsebesült
A 2008-as pénzügyi válság kitörése után a világban olyan szintű politikai feszültség halmozódott fel, hogy nukleáris elrettentés nélkül a nagyhatalmak már bizonyosan egymás torkának estek volna. De meddig tart ki ez a védőgát, amikor tudható, hogy a katonai stratégák behatóan vizsgálják a kormányzati és parancsnoki pontokat elsöprő nukleáris első csapás előnyeit? Érdemes ezt körüljárni, hat évvel…
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a köztartozások behajtásánál egyebek közt kényszerítő lépések helyett 2016-ban jóval többször küldött felszólítást az adósoknak – nyilatkozta Tállai András, a hivatal vezetője.
Sugárbaleset esetén azonnal mentőt kell hívni. A sérültek életmentése, életveszélyes állapotuk megszüntetése elsődleges. A páciens állapotának stabilizálása után következhetnek a dekontaminálást (a szennyező anyagtól való mentesítést) szolgáló intézkedések.