Eddig leginkább katonáknak és kommandósoknak volt a felszerelés része az éjjellátó készülék, azonban az Ausztrál Nemzeti Egyetem kutatóinak hála a jövőben bárki számára elérhetővé válhatnak.
A HR szakemberek számára napjainkban már kész rémálommá vált az új és régi nyitott pozíciók betöltése, hiszen tudják, hogy a munkaerőpiac már nem dobja fel egyszerűen a szűrési paraméterekre beállított álláskeresői kínálatot. Fogalmazhatnánk úgy is, hogy manapság ádáz harc és küzdelem a kompetens kollégák megtalálása és bevonzása. Nem beszélve az egyes generációk eltérő igényeiről és arról a…
Tavaly decemberben hetedszer indult el az OTH/ÁNTSZ égisze alatt az „ év praxisa a Kárpát medencében” című pályázat, amelyben keresik a tavalyi év legjobb, a betegeivel legtöbbet törődő háziorvosát, nővérét, egyszóval praxisát.
Közvetlenül a csődeljárás előtt a bajba jutott társaság ügyvezetője rokonok és barátok részére tartozáselismerő nyilatkozatokat tett, akik a csődegyezség során rontottak a hitelező bank pozícióin. A bank követelése miatt perbe fogta az új hitelezőket. Az ügyre a Kúria tett pontot.
A decemberi nagyobb tétel után idén januárban és februárban is folyósított Magyarországnak EU-támogatást az Európai Bizottság, így tavaly nyár óta összesen már 730 millió eurós, kb. 230 milliárd...
A Sporting Gijón elleni 6-1-re megnyert mérkőzés utáni sajtótákékoztatón jelentette be Luis Enrique, hogy az idény végén távozik a Barcelónától - írja a Goal.com.
A tegnapi hatalmas rali után a főbb európai részvényindexek az előző napi záróértékük közelében mozognak, míg a BUX mérsékelt gyengülést mutat. Lefordult a BUX 2017.03.02 09:29A kezdeti lelkesedés...
Két magát afgánnak valló férfit próbált Magyarországra juttatni egy szerb embercsempész, a gyanúsított - ügyészi indítványra - előzetes letartóztatásba került.
A nemzetközi bankok 321 milliárd dollárnyi bírságot fizettek már ki 2008 óta törvényi kihágások miatt - ebből több mint 200-szor fel lehetne építeni a budapesti 4-es metrót. Pénzmosástól kezdve...
A magyar vállalkozók 27 százaléka tartozik a 40 év alatti korcsoportba, csupán ők számítanak fiatal vállalkozónak, miközben 19 ezer olyan cég van az országban, amelynek 65 évnél idősebb a tulajdonosa - mondta a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének (Fivosz) elnöke csütörtökön az M1 aktuális csatornán
Március elsejével véget ért a kilakoltatási moratórium, már nincsenek védve azok az adósok, akik ellen már elindult a végrehajtás. Naponta családok tucatjai kerülhetnek utcára, miközben pedig a képviselők áron alul költöznek be az önkormányzati lakásokba.
A nyugdíjbiztosítással rendelkezők harmada valamiért nem vette igénybe legutóbb a neki járó 20%-os adókedvezményt - derült ki a Magyar Biztosítók Szövetsége elnökének előadásából a Portfolio...
Emlékművet állítanak Schweidel József honvédtábornoknak szülővárosában, a vajdasági Zomborban - közölte értesülését csütörtökön a Magyar Szó című újvidéki napilap
Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) azt követeli, hogy a kormány becsülje meg jobban a magyar munkavállalókat, hiszen nélkülük nincs gazdasági fellendülés, és a közmunkaprogram átalakításával, a tisztes munkahelyek kialakításával, a méltó fizetésekkel, valamint a munkavállalói jogok tiszteletben tartásával fejezze ki kellő megbecsülését irántuk.
A kínai bankfelügyelet új elnöke a többi szabályozói szervezettel karöltve az ország hatalmas árnyékbank-rendszerét is ellenőrizni kezdené, valamint egységesítené a pénzügyi intézményekre vonatkozó...
Az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet számos harcosa és civilek lelték halálukat az iraki hadsereg által Moszul nyugati részén indított légitámadásban, amelynek során a dzsihadisták egyik mecsetét érte találat - jelentette csütörtökön helyi lakosokra hivatkozva a Reuters brit hírügynökség.