2017. március 2. csütörtök

márc. 2
11:15
Hatalmas újítással rukkolt elő a Meki, Önt is érintheti (Blikk)
A gyorsétteremlánc sikeresen tesztelte a házhozszállítást Floridában, s azt tervezik, hogy hamarosan több országban is bevezetésre kerül majd az új szolgáltatás.
márc. 2
11:15
Kósa: Botka polgármester maradhat a Fekete Péter nélkül (Alternatív Energia)
A frakcióvezető szerint a Momentum csak a budapesti baloldalt szeleteli.
márc. 2
11:15
Folyamatos Arany János műveinek digitalizálása (hirado.hu)
Arany János munkájának kutatása még mindig komoly feladat, műveinek digitalizációja jelenleg is zajlik a Magyar Tudományos Akadémia koordinációjával.
márc. 2
11:15
Kinyírják vagy megerősítik a magyar biztosítókat? (Portfolio)
Mai Biztosítás 2017 konferenciánk hallgatóságának kétharmada szerint inkább áldás, mint átok lesz a biztosítók számára a digitalizáció és az insurtech jelenség, ugyanakkor markáns az a vélemény is,...
márc. 2
11:15
"Kemény vagy, mint apád" - TV torna Norbival és Rékával (ATV)
30 év kihagyás után ismét otthoni testmozgásra hívja a nézőket egy hiánypótló kezdeményezés. Naponta háromszor jelentkezik az ATV csatornáján a TV torna Norbival és Rékával című műsor. Ez alkalommal a fitness duó a gyermekeit is bevonta a mozgásba.
márc. 2
11:17
Megtévesztette a vevőket a Spártai Vitamin (Alternatív Energia)
A GVH két millióval bírságolta a céget.
márc. 2
11:17
Kilencmillió forint értékű tesztoszteront találtak Záhonynál (ATV)
Kilencmillió forint értékű tesztoszteron-ampullát és -tablettát találtak egy ukrán férfinál Záhonynál - közölte a Nemzeti Adó-és Vámhivatal Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adó- és Vámigazgatósága csütörtökön az MTI-vel.
márc. 2
11:21
Garantálnák az uniós munkavállalók jogait (HR Portál)
A brit felsőház, a Lordok háza megszavazta, hogy garantálják a Nagy-Britanniában élő uniós állampolgárok jogait.
márc. 2
11:21
Milyen változásokat hoz Le Pen dominanciája a befektetők körében? (ProfitLine)
A közelgő francia elnökválasztás fejleményei miatt nyugtalankodnak a befektetők világszerte. Mindenki amiatt aggódik, hogy az utolsó pillanatban nagy meglepetés éri a piacokat, ahogy azt az amerikai elnökválasztás finisében is láthattuk. Egy ilyen fejlemény populista politikust ültethet a világ ötödik legjelentősebb gazdasági hatalmának elnöki székébe. És Marine Le Pen éppen vezet a közvélemény…
márc. 2
11:23
Ötmilliárdos ingatlanértékesítési kampányt indít a CIB Csoport (ProfitLine)
A továbbra is élénk ingatlanpiaci keresletnek köszönhetően és a tavaly évvégi 27 ingatlanból álló sikeres portfolióértékesítést követően ingatlancsomag-értékesítési kampányt indít a CIB Csoport március 1-től kezdve négy hónapon át. A promóció során hat magyarországi régióban összesen tizenegy, lakó- és kereskedelmi ingatlanokat tartalmazó csomag értékesítésére kerül sor. A kampányban szereplő…
márc. 2
11:27
Jól ment Matolcsyéknak: 54 milliárd forint nyereség az MNB-nél (Privátbankár)
Ez már a negyedik egymást követő év, hogy nyereséggel zárták az évet.
márc. 2
11:27
Horror: 64 kilós daganattal a gyomrában élt a nő, de azt hitte, meghízott- videó (Blikk)
Saint Clair - Elképesztő a 71 éves Pennsylvaniai Saint Clairben élő hölgy története! 16 éven keresztül küzdött a plusz kilókkal, míg végül kiderült hiábavaló próbálkozásának szörnyű oka: egy tumor növekszik a gyomrában.
márc. 2
11:27
F1-tesztnap: Räikönen újra az élen, szárad a pálya (Sport365)
A Mercedes továbbra is kivár.
márc. 2
11:29
Vajon mit terveznek? Mutatjuk, miért gyűltek össze a legjobb színészek Alföldinél (Blikk)
Egy hónapig próbálják Alföldi új darabját.
márc. 2
11:31
Hoppá: elképesztően szexi hasat villantott Radics Gigi - fotó (Blikk)
Kockás hasát villantja meg az egyik hazai fitneszmagazin címlapján az énekesnő.
márc. 2
11:33
Bálint gazda : "Föl vagyok készülve a végre" (Blikk)
Bálint gazda életről, halálról, nélkülözésről és a fiatalság titkáról mesélt D. Tóth Krisztának.
márc. 2
11:33
Tesztoszteront foglalt le kilenc millió értékben a NAV (Alternatív Energia)
Az ampullákkal és tablettákkal Záhonynál bukott le a férfi.
márc. 2
11:33
Egyre népszerűbb a nyugdíjbiztosítás (hirado.hu)
Egyre népszerűbb a nyugdíjbiztosítás az ügyfelek között, de nem mindenki veszi igénybe a hozzá kötődő adókedvezményt.
márc. 2
11:33
Megint jókora profitot hozott össze az MNB (2.) (Portfolio)
A 2015-ös közel 95 milliárd forint után 2016-ban több mint 54 milliárd forintnyi nyereséget ért el a Magyar Nemzeti Bank - közölte ma az intézmény. Arról még nincs szó a közleményben, hogy ebből...
márc. 2
11:33
A testvérek mintájára - felfrissült a Renault Captur (Auto Pult)
A Renault már korábban ígérte, hogy a Genfi Autószalon előtt leleplezi kis crossoverének frissített verzióját. A franciák szavukat betartva most megmutatták nekünk a ráncfelvarrott Capturt, amiről azonban egyelőre csak három képet osztottak meg. A négykerekű egyébként a Clio korábbi frissítésének mintájára újult meg, így túl nagy újdonságokra nem kell számítanunk.
márc. 2
11:33
Megfenyegette Magyarországit is az uniós biztos (ATV)
A menedékkérők tagállamok közötti áthelyezésének rendszere az Európai Unió legfontosabb szolidaritást kifejező eszköze, a tagállamoknak nincs lehetőségük több kifogást találni a menekültek áthelyezésével kapcsolatban - jelentette ki Dimitrisz Avramopoulosz, az Európai Bizottság migrációs politikáért felelős tagja csütörtöki brüsszeli sajtótájékoztatóján.
márc. 2
11:35
Babos: nagyon mérges lettem, az edzőm be akart jönni a pályára (Alternatív Energia)
A bajnok szerint a a negyeddöntő volt a tenisztorna fordulópontja.
márc. 2
11:35
Új dokumentumfilmet mutatnak be az erdélyi arisztokráciáról (hirado.hu)
Gróf Bánffy Miklósról és leszármazottairól, valamint gróf Bethlen Istvánról és utódjáról szóló dokumentumfilmeket mutatnak be csütörtökön Budapesten.
márc. 2
11:35
Milyen legyen a jövő Európája? Erről az étlapról lehet választani (Portfolio)
Öt lehetséges forgatókönyv áll az Európai Unió előtt, hogy 2025-ig milyen irányban indul el - olvasható a Jean-Claude Juncker bizottsági elnök által szerdán bemutatott "Fehér könyvben". A tervek...
márc. 2
11:36
Óriási hajrával verte a 99 éves sprinter 92 éves ellenfelét 60 méteren (444.hu)
Megnézed és úgy fogsz sírni, mint egy csecsemő! De tényleg szuper verseny volt, 5 század döntött a végén.
márc. 2
11:37
Tavaly is nyereséges volt az MNB (hirado.hu)
Az elmúlt négy évben végig nyereséges volt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a 2012-es veszteséget követően.
márc. 2
11:38
Az Origóban világszínvonalúnak nevezett Mokka a világszínvonalú Origóról számolt be, természetesen világszínvonalon (444.hu)
Kiderült, mi köti össze a TV2-t és az Origót. És az nem a kormánypártiság.
márc. 2
11:39
Századvég: Elindult egyfajta változás az EU-ban (hirado.hu)
A költségvetési ügyekért és emberi erőforrásokért felelős biztos néhány napja azt mondta, hogy a németeknek megéri támogatni a kelet-európai országokat, mert a pénz nagy része az ő gazdaságukba csorog vissza.
márc. 2
11:41
Még a mentőkre is rátámadnak a migránsok lakta zónákban (hirado.hu)
Extra biztonsági felszerelést kell szerelni azokba a mentőautókba, melyek veszélyeztetett zónákba riasztanak - közölte Gordon Grattidge, a svéd mentős szövetség elnöke. A vezető által "no-go zónáknak" nevezett területeken ismeretlen veszélyek várhatnak a mentősökre, akik eddig nem tudták megvédeni magukat.
márc. 2
11:45
Fogy az uniós türelem: hamarosan nagy mozgás jöhet a menekültek életében (Privátbankár)
Nagyon lépne az EU, nem lesz az úgy jó, hogy nem működik a menekültügyi rendszer lényegében.
márc. 2
11:45
Már itthonról is utalhat pénzt a Facebookon keresztül (Blikk)
Budapest - Hazánkban is lehetővé tette a Facebook Messengeren keresztüli pénzküldést a Transferwise.
márc. 2
11:45
Horvát bizottság a múlttal való szembenézésre (Gondola)
Bizottságot hozott létre a horvát kormány a múlttal való szembenézésre, és törvényben kívánja újraszabályozni a fasiszta és a kommunista jelképek használatának tilalmát - jelentette be Andrej Plenkovic miniszterelnök a csütörtöki kormányülésen
márc. 2
11:45
Megtévesztette a fogyasztókat a Spártai Vitamincsalád (Kreatív Online)
Tilos lett volna orvosi ajánlással hirdetni a termékeit.
márc. 2
11:47
Isteni fogás: készítsen Ön is ínycsiklandó sárgarépa krémlevest (Blikk)
Diszkont áruházláncok időnként árulnak zöldségeket nagyobb kiszerelésben., így például sárgarépát.
márc. 2
11:47
Áder: becsüljük hát az ősz bárdok énekét (Gondola)
Áder János szerint Arany János alakja azt üzeni az utókor számára, hogy a méltósággal, szerényen végzett munka is ér annyit, mint a zajos siker.
márc. 2
11:51
Baleset történt az RTL Klub sorozatának forgatásán (Alternatív Energia)
Elszabadult egy traktor a benne ülő színésszel.
márc. 2
11:51
Népszavazást akarnak: ezzel az öt kérdéssel állítanák meg a paksi bővítést (Blikk)
Budapest – A Momentum Mozgalom sikeres olimpiaellenes népszavazási kezdeményezése meghozta a kedvét az LMP-nek, amely Paks2 ügyében tartana népszavazást. Ennek érdekében öt népszavazási kérdést nyújtott be a párt a Nemzeti Választási Irodának (NVI).
márc. 2
11:51
Mellszobrot kap Zomborban Schweidel József (hirado.hu)
Emlékművet állítanak Schweidel József honvédtábornoknak szülővárosában, a vajdasági Zomborban.
márc. 2
11:51
Rövidesen megkaphatják az ukránok az IMF újabb hitelrészletét (Portfolio)
Ukrajna a közeli napokban emlékeztetőt ír alá a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami alapján Kijev újabb hitelrészletet kaphat a washingtoni székhelyű szervezettől. Olekszandr Daniljuk ukrán...
márc. 2
11:51
300 embert tettek utcára: tavaly bővíteni akart a cég, most bezárja a gyárait (Pénzcentrum)
Teljesen váratlan volt a kivonulás....
márc. 2
11:51
A testvérek mintájára - felfrissült a Renault Captur (Auto Pult)
A Renault már korábban ígérte, hogy a Genfi Autószalon előtt leleplezi kis crossoverének frissített verzióját. A franciák szavukat betartva most megmutatták nekünk a ráncfelvarrott Capturt, amiről azonban egyelőre csak három képet osztottak meg. A négykerekű egyébként a Clio korábbi frissítésének mintájára újult meg, így túl nagy újdonságokra nem kell számítanunk.
márc. 2
11:51
„Adjak egy ölelést?” Öngyilkos akart lenni, utolsó pillanatban jött a buszsofőr (ATV)
Drámai eseményt rögzített az ohói Daytonban egy busz belső kamerája. A sofőr az utolsó pillanatokban mentette meg egy öngyilkosságra készülő nő életét.
márc. 2
11:51
Nemzetközi foci: Nikolics Amerikában is gólkirály lesz? Mi tennénk rá! (Agroinform)
18-szoros pénzt ér, ha a korábban az NB I-ben és a lengyeleknél is gólkirályi címet nyerő csatár meghódítja az MLS-t.
márc. 2
11:53
Bomlik Gyurcsány pártja (Alternatív Energia)
Súlyos belső feszültségek terhelik a Demokratikus Koalíciót.
márc. 2
11:53
Ünnepel a Szerencsejáték: 60 éves az ötöslottó! (hirado.hu)
Éppen 60 éve: 1957 márciusában húzták ki az első számokat. 6 héttel később pedig már volt is telitalálatos.
márc. 2
11:53
Köztes erősítés – a Range Rover Velar bemutatkozik (Auto Pult)
Éppen két hete hallhattunk róla először, és már itt is van: új modellel bővül a Land Rover kínálata. Ráadásul az újdonság nevét tekintve sem tévedtek a korábbi hírek, ugyanis az angolok a hajdanán már prototípusok esetében használt Velar típusjellel látják el az autót, ami a Range Rover Sport és az Evoque közé sorol majd be, kitöltve az eddig tátongó űrt a kínálatban – ráadásul már a Genfi…
márc. 2
11:53
Elcserélt borítékok: Soha többé nem dolgozhatnak Oscar-gálán (ATV)
Soha többé nem dolgozhat az Oscar-gálán a legjobb film kategória győztesének kihirdetésekor elkövetett hibája miatt a borítékokat kezelő PwC könyvvizsgáló cég két alkalmazottja - közölte az amerikai filmakadémia elnöke az AP hírügynökséggel.
márc. 2
11:55
Fidesz-KDNP: a baloldal adóemelést, Brüsszel adóuniót akar (hirado.hu)
A Fidesz-KDNP szerint veszélyben van az adócsökkentések politikája, mert a hazai baloldal adóemelést, Brüsszel pedig adóuniót akar.
márc. 2
11:55
Pew Research: 2050-re minden tízedik európai muzulmán vallású lesz (ATV)
2010-ben a Föld lakosságának körülbelül 23 százaléka volt muszlim. A kereszténység után jelenleg az iszlám a világ második legnagyobb létszámú, egyben a leggyorsabban növekvő vallása – derült ki a Pew Research Center legfrissebb elemzéséből.
márc. 2
12:03
Véget vetnek a sumákolásnak: szigorodnak a pályázati feltételek (Privátbankár)
Több vidékfejlesztési pályázat jelentkezési feltételei is módosul.

Keresés