A Magyar Nagydíjra július 28-ig várunk kell, ám Formula–1-es pilótákat addig is láthatunk száguldozni nálunk: a Hungaroring Sport Zrt. keddi sajtótájékoztatóján videoüzenetében Valtteri Bottas és Daniel Ricciardo egyaránt szép szavakkal fogalmazta meg, hogy örömmel jön hozzánk a május 1-jén immár ötödik alkalommal sorra kerülő Nagy futamra.
Népszavazás döntött az elnöki rendszer bevezetéséről Törökországban, s az elnök már újabb népszavazásokról beszélt. Az Európai Unióhoz való csatlakozás és a halálbüntetés visszaállítása is hamarosan terítékre kerülhet.
A Mercedes-Benz kompakt palettáját nemrég próbálhattuk végig hazánk útjain, és a csillagosok képviselői már akkor megígérték nekünk, hogy a jelenleg öttagú család a jövőben további három modellel bővül majd. Egyelőre azonban csak az egyik újdonság kilétét fedték fel nekünk, méghozzá az A-osztály szedán változatának képében. A sorozatgyártású változatra ugyan még várnunk kell, de az azt előrevetítő…
A vártnál kisebb arányban győzött Erdogan elnök alkotmánymódosító népszavazása, de a török államfő elérte célját, így elégedett lehet – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Egeresi Zoltán Törökország-szakértő.
Az ellenzéki felszólalók éles kritikája mellett folytatta a civil szervezetek külföldi támogatásainak feltüntetéséről szóló előterjesztés vitáját az Országgyűlés szerdán.
Kivételes esély van most arra, hogy magyar cégek teret nyerjenek Kuvaitban, és részt vegyenek az arab ország gazdaságfejlesztési tervének végrehajtásában - mondta a külügyér.
A török Legfőbb Választási Tanács (YSK) szerda délelőtt bírálja el az elnöki rendszerről szóló vasárnapi népszavazással kapcsolatos panaszokat - közölte Sadi Güven, a testület elnöke a YSK ankarai székháza előtt újságírókkal.
A nagyobb amerikai bankok között utolsóként, ma tette közzé idei első negyedévre vonatkozó gyorsjelentését a Morgan Stanley, amelyben bevétel és egy részvényre jutó nyereség soron is verte az elemzői várakozásokat. A nagybank 9,7 milliárd...
A Stadler Rail Valencia S.A.U., a svájci cég spanyol leányvállalata nyerte meg a MÁV-Start 8+4 darabos dízel-villamos tramtrain jármű beszerzésére kiírt pályázatát. Az uniós forrásból megvalósuló fejlesztés célja a Szeged és Hódmezővásárhely közötti tramtrain-összeköttetés megteremtése, a beszerzés értéke tízmilliárd forint.
Az elnöki rendszer törökországi bevezetéséről tartott vasárnapi népszavazás eredménye üzenet a nemzettől minden politikai pártnak, köztük a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP), hogy óvatosabbnak kell lennie bizonyos ügyekben.
A személyi jövedelemadóról szóló törvény egyértelműen a bérleti díjról ír. Így a munkáltató ennek a költségeit támogathatja adómentesen. A rezsi költségeire nem terjedhet ki az adómentes támogatás - írta Fata László cafeteria szakértő.
Az átlagvásárlók akár 15 ezer forinttal is többet fizethetnek a legközelebbi kerékcsere alkalmával – adta hírül a Magyar Nemzet. A drágulás oka, hogy a gumiabroncsok legtöbb összetevőjének jelentősen emelkedett az ára.
Az Európai Bizottsággal folytatott fejlesztéspolitikai vitáink száma nem csökkent, hanem nőtt, és várhatóan tovább nő, mivel bejönnek politikai megfontolások is a szakmai érvek mellé - vetítette előre a mai parlamenti projektmenedzseri...
Törvénymódosító javaslatot nyújtott be a Gazdasági Bizottság. A jelenlegi egy év helyett három év lenne a munkaidőkeret. A szakszervezeti elnök szerint ez a nagy cégeknek kedvez.
Utakat és vasutakat torlaszoltak el a viharos szélben kidőlt fák Romániában, ahol szerdán ismét téliesre fordult az idő. Az ország középső részén, a Déli-Kárpátokban havazásra, viharos széllökésekre figyelmeztető sárga, illetve narancssárga riasztás van érvényen.
Semmiképp nem maradhat Londonban az Európai Bankhatóság és az Európai Gyógyszerügynökség az Egyesült Királyság uniós kilépését (Brexit) követően - szögezte le szerdán Margarítisz Szkínász, az Európai Bizottság (EB) vezető szóvivője....
Csak nevében változik a Köznevelési Kerekasztal, az összetétele nem lesz más, a kormányzat csak saját magával tárgyal - írta a Népszava. Erre reagálva Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős helyettes államtitkár azt mondta: bizonyos szervezetek egyszerűen nem akarnak elmenni a megbeszélésekre.
Támogatta az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottsága is a paksi atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszterjelölt kinevezését szerdai budapesti ülésén.
További rekordok dőltek meg 2017 első negyedévében az ipari ingatlanok piacán. Az üresedési ráta tovább csökkent, aminek következtében jelenleg az összes terület kevesebb, mint 6 százaléka áll üresen - derül ki a BRF legfrissebb piaci...
Nem nyújtja be a parlamentnek a kormány a kereskedelmi törvény módosítását, mivel többek között a magyar kereskedőket is hátrányosan érintené a jogszabály megváltoztatása - értesült az Origo.
Vannak-e magyar szuperhősök? Ez a kérdés merült föl bennem először, amikor kézbe vettem Futaki Attila nemzetközi hírű képregényrajzoló és Tallai Gábor, a Terror Háza Múzeum programigazgatójának közös kiadványát, a Budapest angyala című, a hazai mezőnyből jócskán kimagasló képregényét. A kötet forgatókönyvét Schmidt Mária és Tallai Gábor ötlete alap
Emelkedik a gázolaj ára pénteken, a benziné nem változik. Ezzel nagyjából egy árba kerül a 95-ös benzinnel, igaz, egy hangyányit az még így is drágább.