A magyar labdarúgó-válogatott péntek este világbajnoki selejtezőt vív Andorra ellen. Reálisan a továbbjutás már nem tétje a meccsnek – a svájciak és a portugálok is lényegesen jobban állnak a csoportban, mi pedig még a feröeriek ellen is veszítettünk pontokat –, ugyanakkor presztízsértékű. Mind e mellett jó lenne a harmadik helyet azért megtartani
A Kádár-rendszerben az úgynevezett Napi Operatív Információs Jelentésekben, amelyeket az állambiztonsági szervek készítenek a felső belügyi vezetés számára, gyakran fedőnéven szerepelnek a szereplők – írja a Blikk.
Még 2011-ben volt egy pont, amikor szinte biztossá vált, hogy Galibier néven bemutatkozik a Bugatti luxusautója, de végül a nem túl stabil piaci helyzet és a márka akkoriban kérdéses népszerűsége okán az illetékesek az utolsó pillanatban lefújták a projektet. Most viszont újra előkerültek a tervrajzok.
A BMW kínálatából az ezredforduló óta hiányzott egy olyan modell, amely technológiában, kifinomultságban és érzelmekben egyaránt a márka csúcsát testesítette volna meg. Úgy tűnik, hogy ez a korszak lezárul: a BMW Concept 8 Series a következő 8-as sorozat előhírnökeként alaposan megdobogtatja a szíveket. Mindezt pedig már mozgás közben is megcsodálhatjuk a legújabb reklámvideóban, amely egy kis…
Az amerikai Új-Mexikóban található Albuquerque városában biztosan nem szívesen lennénk autótulajdonosok. A félmilliós település ugyanis tavaly elég sötét rekordot döntött: több mint tízezer autót loptak el egyetlen esztendő leforgása alatt.
A péntek reggelre kiderült eredményekből egyértelmű vált, hogy Theresa May Konzervatív Pártja elveszítette abszolút többségét a brit alsóházban, vagyis az előrehozott választások kiírásával fordítva sült el a puska, a toryk pozíciója...
"A polgármesterek nem mernek bezárni gimnáziumokat, ami óriási hiba" - jelentette ki Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke csütörtökön Debrecenben. A kamarai vezető szerint csökken az iskolába iratkozók száma is, miközben rendkívül erős a gimnáziumok "elszívó hatása". Az ATV A nap híre című műsora is foglalkozik a témával, a ma
Hazánkban talán kevésbé ismert a ’hot rod’ kifejezés, de az autózás szerelmesei bizonyára tudják, miről van szó. A tipikus amerikai veteránok megvadításáról szóló, már nagyon régóta hódító őrület elképesztően látványos eredményekkel szolgál, erre pedig kiváló példa a most eladósorba került 1939-es Lincoln-Zephyr "Scrape" Custom.
Péntek este mutatják be a Szerelmes Shakespeare című film alapján készült színdarabot a Madách Színházban. Szirtes Tamás rendező az InfoRádióban azt mondta: igyekeztek hitelesen, korhű módon megidézni I. Erzsébet Angliáját, az előadás ritmusa pedig visszaadja a film pergő jeleneteit. A bemutató után tíznapos Shakespeare-fesztivál kezdődik.
Hiába lévén egy párszáz fős falu, Gilvánfa vezetése a gyanú szerint az emberek orra előtt lopta el a közpénzt. A teljes képviselő-testület bírósági pere jövő héten kezdődik.
A péntek reggelre kiderült eredményekből egyértelmű vált, hogy Theresa May Konzervatív Pártja elveszítette abszolút többségét a brit alsóházban, vagyis az előrehozott választások kiírásával fordítva sült el a puska, a toryk pozíciója...
Megérkezett Prágába az amerikai szuperlézerrendszer, amely a cseh főváros melletti Dolní Brezany településen, az ELI (Extreme Light Infrastructure) Beamlines nemzetközi tudományos központban fog működni
A melegek házasságáról szóló vita alakult ki az osztrák kormánykoalícióban - a kisebbik koalíciós fél az Osztrák Néppárt (ÖVP) határozottan elveti, míg a nagyobbik partner, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) lehetővé tenné, hogy az azonos nemű párok is élhessenek házasságban
Dinamikusan növekszik az elektronikus fizetések aránya, és a reálgazdaság növekedésének megfelelően változott az átutalások és beszedések száma is - mondta Bartha Lajos, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi infrastruktúrák igazgatója az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.
A péntek reggelre kiderült eredményekből egyértelmű vált, hogy Theresa May Konzervatív Pártja elveszítette abszolút többségét a brit alsóházban, vagyis az előrehozott választások kiírásával fordítva sült el a puska, a toryk pozíciója...
Tízből négy diák dolgozik a nyári szünetben, és mivel lassan vége a tanévnek, a cégek elkezdték meghirdetni a nyári diákállásokat. Nagy erőkkel toborozza a Penny Market is a fiatalokat, az is kiderült, mekkora órabért fizet nekik. A...
Alig negyedórát töltött a királynőnél Theresa May, majd a Downing Street 10 előtt hivatalos nyilatkozatot tett: ő alakít kormányt, és 10 nap múlva megkezdi a tárgyalások az Európai Unióval Nagy-Britannia kilépéséről.
Bagdad - Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát a Bagdadtól hatvan kilométere délre fekvő el-Muszajja városának belvárosi piacán, a támadásban legalább 20-an meghaltak, és 34-en megsebesültek - közölte pénteken az iraki belügyminisztérium.
Az Egyesült Államokban zajló magyar érdekérvényesítésről, Soros Györgyről és a CEU-ügyről is beszélt a Századvég Alapítvány elnöke a Magyar Hírlapnak adott interjújában
Az Atlético Madrid szervezésében jótékonysági mérkőzésen lépett pályára Ronaldinho. A brazil - akit egykor felállva tapsolt a Real Madrid közönsége - ismét varázsolt. Van, ami sosem változik...
Az elmúlt napokban az egyik legnagyobb sztori az Opimus és a Konzum volt a magyar tőzsdén, Mészáros Lőrinc beszállása után nem ritkán napi limittel emelkedett a Konzum és az Opimus részvényeinek árfolyama. Ennek kapcsán néztük meg, hogy...
Valamivel több mint fél milliárd euró kölcsönt vett fel Horvátország legnagyobb magántulajdonú vállalata, a súlyos pénzügyi gondokkal küzdő Agrokor válságmenedzsmentje a konszern megmentésére - jelentette be csütörtökön Ante Ramljak, a vállalat élére áprilisban kinevezett kormánybiztos.