Berlin újra kétfrontos konfliktusba bonyolódott, most Washingtonnal és Ankarával akasztotta össze a bajszát. Egy német döntés következtében először fordul elő a NATO történetében, hogy egy tagállam egy másik tagállam támogató bázisáról visszavonja a csapatait politikai konfliktus miatt. Akárcsak Párizs, Berlin is egyre inkább hajlandónak tűnik új k
Elképzelhető, hogy nem tölti ki mandátumát a csütörtöki brit választások után létrejövő koalíciós kormány – mondta Magyarics Tamás külpolitikai szakértő, az InfoRádió Aréna című műsorának. Az ELTE docense jelezte, bár a Konzervatívokhoz nagyon közel áll a legnagyobb észak-írországi protestáns britpárti erő, a Demokratikus Unionista Párt, a következ
Felmatricázta a siófoki Mészáros Lőrinc utcát és egy kormányzati plakátot egy kormányellenes aktivista – a férfi egy olyan papírt ragasztott az utcatáblára, amely szerint Orbán Viktor helyett Mészáros Lőrincet ültetné a miniszterelnöki székbe.
Öt éven át fejlesztette a Coca-Cola a legújabb termékét, amit a következő hónapban dobnak piacra a Coca-Cola Zero helyett. Elsőként Ausztrália és Új-Zéland lakosai kóstolhatják meg az állítólag 5 éven át fejlesztett, új, cukormentes...
Pusztaottlaka – Közel egymilliárd forint, egész pontosan 973 millió 204 ezer 784 vagyoni hátrány érte a magyar és uniós költségvetést – árulta el Polt Péter legfőbb ügyész Hadházy Ákos LMP-s képviselő kérdésére, amikor Simonka György fideszes képviselő érdekeltségébe tartozó Magyar Termés Tész Kft. működéséről érdeklődött.
Magyarország csak akkor erősödhet tovább, ha a társadalom magját alkotó családok is erősek - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára pénteken Kecskeméten
A piac és az európai politikusok is felemásan fogadták a brit választási eredményeket. Az Európai Bizottság elnöke abban bízik, hogy a kijelölt időpontban megkezdődhetnek a brexittárgyalások.
Új csatornán tért vissza a képernyőre Kadarkai Endre. A csütörtök esti Arckép mellett minden vasárnap Nemadomfel címmel ad betekintést „kisemberek nagy történeteibe”.
Nem mond le a brit miniszterelnök. Miután a csütörtöki választások után a brit Konzervatív Párt elveszítette abszolút többségét nem tud egyedül kormányt alakítani, azt az észak-ír Demokratikus Unionista Párt támogatásával fogja megtenni. Theresa May bejelentette, hogy segítségükkel olyan kormányt kíván alakítani, amely bizonyosságot adhat a jövőre nézve, írja a BBC.
A lakosság egészségi állapotáért a legkevésbé az egészségügyi ellátórendszer felelős, az egyén egészségi állapotát 43 százalékban az életmód, a jövedelem és a végzettség befolyásolja - közölte az egészségügyért felelős államtitkár egy pénteki budapesti konferencián.
Nem bünteti meg a FIFA a szaúdi fociválogatottat, amelynek tagjai nem vettek részt a londoni terrortámadás kapcsán tartott megemlékezésen az Ausztrália elleni világbajnoki selejtezőn – írja az Index.
Alaposan felpörgött a lakáshitelezés az elmúlt hónapokban. A BankRáció.hu elemzése szerint az év első négy hónapjában több mint 30 százalékkal több szerződést kötöttek a pénzintézetek, mint egy évvel korábban. Az új lakáshitelek összege megközelítette a 170 milliárd forintot.
Viszonylag csendes, az ország legtöbb részén csapadékmentes éjszaka áll előttünk, azonban szombaton elvétve már számíthatunk záporra, zivatarra, ezeket erősebb széllökések is kísérhetik
Várhatóan a következő hetekben jelennek meg az idei Tanyafejlesztési Program pályázatai, erre a célra költségvetési forrásból 1 milliárd 225 millió forintos keret áll rendelkezésre – jelentette be a Földművelésügyi Minisztérium agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkára sajtótájékoztatóján Nyírteleken.
Pedagógusok és gyógypedagógusok támogatják a köznevelési törvény elfogadott, a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel (BTM) küzdő gyermekeket érintő módosítást.
Szigorodtak a Közbeszerzési Hatóság (KH) döntései, a hatóság keretében működő Közbeszerzési Döntőbizottság tavaly csaknem 500 millió forint bírságot szabott ki, ami csaknem ötszöröse az előző évinek - mondta Rigó Csaba Balázs, a KH elnöke sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
Utazik az udvar: Erzsébet királyné utazásai Madeirától Herkulesfürdőig címmel nyílik pénteken új időszaki kiállítás a gödöllői királyi kastélyban. A megnyitó egyike azoknak a különleges programoknak, amelyek az idei koronázási hétvégén várják a látogatókat.
A Konzum a pénteki piaczárást követő rendkívüli tájékoztatásában jelentette be, hogy az érdekeltségébe tartozó vagyonkezelő értékesítette az FHB-bank fennálló 6%-os részesedését. 5,96%-os tulajdonrésztől (ez 6.462.005 darab...
Nyolc nappal a női kosárlabda Európa Bajnokság első magyar meccse és alig három hónappal a férfi kosárlabda Európa-bajnokság előtt, a Trophy Tour program keretében a i Madách téren mutatkozott be az EB serlege.
A Konzum a pénteki piaczárást követő rendkívüli tájékoztatásában jelentette be, hogy az érdekeltségébe tartozó vagyonkezelő értékesítette az FHB-bank fennálló közel 6%-os részesedését. 5,96%-os tulajdonrésztől (ez 6.462.005...
Az európai jogrendet megkérdőjelező veszélyes provokációként értékelte a bukaresti külügyminisztérium Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, illetve más budapesti vezetők nyilatkozatait, amelyek a trianoni békeszerződés évfordulója alkalmából hangzottak el
Zalaegerszegen a járműipari tesztpálya építése jó lehetőséget kínál ahhoz is, hogy a középiskolásokkal megismertessék a műszaki, mérnöki szakterületet - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára...