2017. június 6. kedd

jún. 6
19:06
A közszolgálati dolgozók sztrájkkal készülnek (ProfitLine)
Sztrájkot hirdet július 17-re a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ), ha nem tud megállapodni a kormánytisztviselők, önkormányzati köztisztviselők és közalkalmazottak béremeléséről a kormánnyal - jelentették be az MKKSZ képviselői kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
jún. 6
19:06
Brutális vihar: Fákat döntött ki a szél Egerben (ATV)
Fákat döntött ki a viharos erejű szél Egerben kedd délután, villám csapott egy melléképületbe, több helyen vizet kellett szivattyúzni - közölte a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
jún. 6
19:09
Trump Twitteren utalt arra, hogy köze lehetett a Katarral szembeni blokádhoz (444.hu)
Külügyminisztere inkább nyugtatni próbálta a kedélyeket, mivel többek között Katarban van a legnagyobb közel-keleti amerikai légitámaszpont is.
jún. 6
19:12
Hajdu B. István értetlenül áll a történtek előtt (Infostart)
A Juventus nem tudta tartani a lépést a Real Madriddal a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjében, és a sorozat történetében először megvédte címét, de hogy miért alakult így, az egy kisebb rejtély – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Hajdú B. István sportkommentátor.
jún. 6
19:15
Ötszáz gyerek a Hősök terén - Zenél a Fesztivál Zenekar (Alternatív Energia)
A zenekar ingyenes rendezvénye az elfogadásról az egymás iránti nyitottságról is szól.
jún. 6
19:15
Balotelli Dortmundban? Ez most akkor komoly, vagy vicc? (Sport365)
gynöke szerint Mario Balotelli a Borussia Dortmund futballistája lesz, bár nem tudni, Mino Raiola mennyire gondolta komolyan ezen kijelentését.
jún. 6
19:15
George Clooney apa lett: egy fia és egy lánya született (ATV)
Megszülettek George Clooney és felesége, Amal Clooney ikrei.
jún. 6
19:17
Bekeményítettek az oroszok, huligánokat tiltottak ki örökre (Sport365)
Csaknem kétszáz nyilvántartott huligánt kitiltottak a jövő szombaton kezdődő oroszországi labdarúgó Konföderációs Kupa, valamint a jövő évi világbajnokság mérkőzéseiről.
jún. 6
19:24
Ezekért az Apple-kütyükért fogunk megőrülni (Infostart)
Egyre nagyobb hangsúlyt fektet a mesterséges intelligenciára az Apple - derült ki a vállalat hagyományos fejlesztői fórumán.
jún. 6
19:24
Nagyjából 800 gyógyszer hiányzik Magyarországon (ATV)
Akár hetekig is tarthat, amíg a gyógyszertárak be tudnak szerezni bizonyos gyógyszereket. A patikákban pedig szinte nincs olyan nap, hogy ne kellene legalább egy betegnek helyettesítő készítményt adni az orvos által felírt gyógyszer helyett. A Magyar Nemzet azt írja, hogy a gyógyszerhiány miatt nem biztosított a betegellátás Magyarországon. További
jún. 6
19:27
Kettészakadt az ország - Risztást adtak ki viharok miatt (Háziállat)
Egerben fákat döntött ki a viharos erejű szél az MTI tudósítása szerint. Közben az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) jelenleg az ország keleti felében narancs, illetve citromsárga riasztást tart érvényben.
jún. 6
19:27
Továbbra sem bontott szerződést az MNB Pharaon körével (HírTV)
Továbbra sem bontotta fel a szerződést a Magyar Nemzeti Kereskedőház a Ghaith Pharaonhoz köthető társasággal.
jún. 6
19:30
Gyász: elhunyt az olimpiai ezütérmes magyar atléta (Blikk)
Nyolcvanéves korában elhunyt Rudasné Antal Márta, olimpiai ezütérmes gerelyhajító.
jún. 6
19:30
Fákat döntött ki a szél Egerben (Gondola)
Fákat döntött ki a viharos erejű szél Egerben kedd délután, villám csapott egy melléképületbe, több helyen vizet kellett szivattyúzni - közölte a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel
jún. 6
19:30
Amerikában sem boldogok a befektetők (Portfolio)
Ahogy Európában, úgy a tengerentúlon is az eladók domináltak a részvénypiacok nyitásakor, ami főleg a geopolitikai feszültségek növekedésével magyarázható. A Dow és az S&P 500 0,3 százalékot, míg a Nasdaq értéke 0,2 százalékot...
jún. 6
19:32
Gyengült szerdán a forint (Gondola)
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben kedden a bankközi devizapiacon
jún. 6
19:33
Megszülettek George és Amal Clooney ikrei! (Blikk)
Megszületettek George és Amal Clooney ikrei!
jún. 6
19:33
Átigazolás: Balotelli Németországban folytatja?! (Agroinform)
A hírt maga a játékos ügynöke, Mino Raiola erősítette meg. Vagy csak viccelt?
jún. 6
19:33
Merkel szerint tovább kell fejleszteni Németország és az USA gazdasági kapcsolatait (ATV)
A klímavédelem ügyében támadt nézeteltérések ellenére tovább kell fejleszteni Németország és az Egyesült Államok szoros gazdasági kapcsolatait, és újra meg kell indítani a tárgyalásokat az Európai Unió és az Egyesült Államok tervezett szabadkereskedelmi megállapodásáról - emelte ki Angela Merkel német kancellár egy keddi beszédében.
jún. 6
19:34
Nehéz a lépcsőzés? A csípő fájdalma csökkenthető! (Gondola)
A csípőízület kopása fájdalmas és a mindennapokat megnehezítő elváltozás, amelynek végső soron csípőprotézis beültetés lehet a megoldása.
jún. 6
19:36
Egy végstádiumú rákos beteg is meghódította idén a Mount Everestet (Infostart)
Internetes adománygyűjtésből finanszírozta az útját.
jún. 6
19:36
A 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama kissé emelkedett (ProfitLine)
Hozamemelkedéssel értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
jún. 6
19:39
Be kell jelenteni a tagi részesedés ingyenes megszerzését, itt a NAV nyomtatványa (Adózóna)
Június 30-áig be kell jelenteni az állami adó- és vámhatóságnak, ha valaki ingyenesen szerez tagi részesedést. A NAV közzétette honlapján az erre a célra szolgáló nyomtatványt.
jún. 6
19:39
Vezető ügyvédi irodák nem hajlandóak képviselni Trumpot az orosz nyomozásban (444.hu)
Féltik a megítélésüket, és attól tartanak, az elnök úgyse hallgatna a tanácsaikra.
jún. 6
19:39
Ritka fotók Marilyn Monroe-ról, amikor még nem volt szexszimbólum (Player)
A történelem egyik legnagyobb szexszimbóluma platinaszőke hajával és ikonikus egyéniségével férfiak millióit babonázta meg. Életének viszont volt egy kevésbé ismert időszaka is, ebből a periódusból mutatunk néhány fotót.
jún. 6
19:42
Merkel olyanról álmodik, amit már gondolatban mindenki eltemetett (Portfolio)
A klímavédelem ügyében támadt nézeteltérések ellenére tovább kell fejleszteni Németország és az Egyesült Államok szoros gazdasági kapcsolatait, és újra meg kell indítani a tárgyalásokat az Európai Unió és az Egyesült Államok...
jún. 6
19:48
Beperelték Mészáros tőzsdei cégét (Menedzsment Fórum)
A Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (Tebész) bíróságon megtámadta az Opimus Group Nyrt. május 2-i közgyűlésén hozott határozatokat, kérve azok hatályon kívül helyezését - közölte az Opimus a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
jún. 6
19:48
Várandós bevándorlók csalássorozatára gyanakszanak (Infostart)
A menedékjog megszerzését célzó tömeges visszaélés nyomaira bukkantak a német hatóságok.
jún. 6
19:48
Kidőlt fák, épületbe csapott villám - valósággal leszakadt az ég Egerben is - videó (Blikk)
Fákat döntött ki a viharos erejű szél Egerben kedd délután, villám csapott egy melléképületbe, több helyen vizet kellett szivattyúzni - közölte a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
jún. 6
19:48
Gyász: elhunyt az olimpiai ezüstérmes magyar atléta (Blikk)
Nyolcvanéves korában elhunyt Rudasné Antal Márta, olimpiai ezütérmes gerelyhajító.
jún. 6
19:48
Kezdődik Lagzi Lajcsi büntetőpere (Gondola)
Szerdán kezdődik Galambos Lajos büntetőpere a Budaörsi Járásbíróságon
jún. 6
19:48
Rendőrautó borult a villamossínekre (Kripto Akadémia)
A Róbert Károly Lehel utca kereszteződésében történt a baleset.
jún. 6
19:50
Milliárdokkal próbáltak trükközni a TAO-ban (Menedzsment Fórum)
Nominálisan bár rengeteg pénzről van szó, a lehívott támogatásoknak mégis csak a 0,8 százalékával próbáltak trükközni egyes sportszervezetek.
jún. 6
19:50
Precedens nélküli nyomásgyakorlás a Perzsa-öbölben (Gondola)
2017. június 5-én az Öböl Menti Együttműködési Tanács (Gulf Cooperation Council, GCC) történetének eddigi legnagyobb diplomáciai válságára került sor
jún. 6
19:50
Lex Taigetosz - A Tanítanék átadta levelét Ádernek (Fotók!) (Kripto Akadémia)
Lufikra írt üzeneteken is azt kérték, hogy az államfő ne írja alá a törvénymódosítást.
jún. 6
19:54
Érdekes megoldás: kerékpáros alagút épül az M1-es alatt (Infostart)
Különleges műszaki megoldással keresztezi az Etyektől Bicskén keresztül Tarjánba tartó kerékpárút az M1-es autópályát.
jún. 6
20:03
Továbbra sem bontott szerződést az MNKH Pharaon körével (HírTV)
Továbbra sem bontotta fel a szerződést a Magyar Nemzeti Kereskedőház a Ghaith Pharaonhoz köthető társasággal.
jún. 6
20:05
Mindenki készüljön, jönnek a villámárvizek és a hőhullámok (HírTV)
Az éves középhőmérséklet két és fél fokkal is emelkedhet 2050-ig, de a nyarak akár 6 fokkal is forróbbak lehetnek.
jún. 6
20:06
Népszavazás lehet a december 24-i munkaszüneti napról (Menedzsment Fórum)
Népszavazás lehet december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról, mert a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) keddi ülésén hitelesítette az erre irányuló népszavazási kérdést.
jún. 6
20:06
100 millió forintnyi összeget fizethet vissza a Tesco a vásárlóinak (Infostart)
Visszakaphatnak a fogyasztók a Tesco vásárlókártya éves kártyadíjából, miután kötelezettségvállalással zárult az a versenyfelügyeleti eljárás, amely a Tesco-Global Áruházak Zrt. és a Budapest Bank Zrt. co-branded hitelkártyája éves kártyadíjának kommunikációját vizsgálta.
jún. 6
20:06
Az öböl -menti viszály (ProfitLine)
Ellentmondásos, hogy hétfőn Szaúd-Arábia és hét szövetségese arra hivatkozva szakította meg diplomáciai kapcsolatait Katarral, hogy az terroristákat támogat, amikor Szaúd-Arábiára ez éppannyira igaz - mondta Sógor Dániel arabista, történész az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.
jún. 6
20:09
Tilos a hosszú haj? Ilyenek a nők az utcán Grúziában (Femcafe)
Érdekes megfigyelni, Tbiliszi utcáin hogyan keveredik a francia sikk az orosz sportossággal és a kelet-európai ízzel.
jún. 6
20:12
Tömés vagy valami más? Mi alapján dönt a fogorvosunk? (WebBeteg)
Az egészséges és ép fogak megőrzése, részben örökletes adottságokon alapul, azonban a helyes fog- és szájápolás, még kedvező genetikai feltételek mellett sem elhanyagolható tényező.
jún. 6
20:15
Tippjáték: Véget ért a Tippkirály, itt a győztesek listája! (Agroinform)
A több, mint 2 hónapig tartó versenyben 1159-en vettek részt. Lássuk, kik vihetik haza az értékes tárgynyereményeket!
jún. 6
20:15
Újságírót fojtogatott, visszavonult a labdarúgó (HírTV)
Visszavonult a válogatottságtól, azt mondta, hogy hibát követett el.
jún. 6
20:21
Gyurcsány: "Orbán vagy Európa" - ez az igazi kérdés (Kripto Akadémia)
jún. 6
20:21
Azt állítja, ő lesz az Inter vezetőedzője! (Sport365)
Luciano Spalletti bejelentette, hogy a következő idénytől az Internazionale labdarúgócsapatának vezetőedzője lesz.
jún. 6
20:21
Trump: összefüggés van a rijádi beszéde és a katari válság között (ATV)
Donald Trump szerint összefüggés van a radikális iszlamizmus ellen a minap mondott saját beszéde és a térség államainak Katarral történt szakítása között, legalábbis ez derül ki az amerikai elnök keddi Twitter-üzenetéből.
jún. 6
20:23
Pusztított a vihar - Özönvízszerű eső zúdult az országra (Videók!) (Kripto Akadémia)
Fákat döntött ki a szél, villám csapott egy épületbe.
jún. 6
20:24
Összeomlott a miniszterelnök saját magára épített stratégiája a brit választások előtt (Privátbankár)
Mindenkit meglepett, amikor Theresa May hirtelen kiírta a soron kívüli parlamenti választásokat, pláne, hogy korábban kizárta ezt. Magabiztos volt, az egész kampányt saját személye köré építette, de ez kudarcot vallott. Ha rosszul szerepel a választásokon, szinte mindenki szerint csak magának köszönheti.

Keresés