2017. június 7. szerda

jún. 7
12:22
Gyurcsány levélben kérte együttműködésre Botkát (Alternatív Energia)
A nyílt levelet Molnár Gyulának, az MSZP elnökének is elküldték.
jún. 7
12:27
Megkezdi működését az Európai Védelmi Alap a katonai képességek erősítése érdekében (ATV)
Megkezdi működését az úgynevezett Európai Védelmi Alap, amelynek célja az EU stratégiai autonómiájának megteremtése, a tagországi beruházások hatékonyabbá tétele, a biztonság megerősítése, valamint a versenyképes és innovatív ipari bázis előmozdítása - jelentette be Federica Mogherini uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő szerdán Brüsszelben
jún. 7
12:27
Megpillantottuk ezt a férfiaknak tervezett ruhát, és szinte az idegosztályra kerültünk (Player)
Még épp csakhogy kihevertük a „romper” (értsd: férfi egyberuha) okozta traumákat, máris itt az újabb, ami már egyenesen egy földrengéssel ér fel. Ha az idegosztályra kerülnénk a cikk megírása után, kérlek, látogass meg bennünket, és hozz nekünk sört. Sokat.
jún. 7
12:27
Ezzel lepte meg Tóth Gabi édesanyját a születésnapján - Fotó (Femcafe)
Az énekesnő édesanyja ma ünnepli születésnapját.
jún. 7
12:30
Csisztu Zsuzsa újra beszólt Schobert Norbinak, nem kímélte a fitneszgurut (Blikk)
Csisztu Zsuzsa azzal kapcsolatban vette elő újra Norbit, hogy - mint megírtuk - a műsorának a felvételén összetűzésbe keveredtek.
jún. 7
12:33
A kamerák is lefagytak: Baukó Éva adásban tette dús kebleit a melltartóba. Brutális ahogy kinézett (Blikk)
Egy cseppet sem volt szégyenlős.
jún. 7
12:35
Hájgyilkos ételek: Lerobbantják rólad a zsírt, búcsút inthetsz a plusz kilóknak (Blikk)
Pusztítja a zsírpárnákat!
jún. 7
12:36
Mégsem lesz korlátlan a külföldi telefonálás (Infostart)
Kevesebb mint tíz nap múlva megszűnik a roaming felára, de jó tudni, hogy a csomagkedvezmények egy része továbbra is csak itthon működik.
jún. 7
12:36
Gyász: életét vesztette a balesetet szenvedett motorversenyző (Blikk)
A 48 esztendős Davey Lambert a kórházban halt bele sérüléseibe, miután vasárnap súlyos motorbalesetet szenvedett.
jún. 7
12:36
ORFK: nyáron jobban kell vigyázni a gyerekekre (Gondola)
Nyáron több gyereket ér közlekedési baleset, július-augusztusban ez az arány akár kétszerese is lehet a februári, márciusi adatoknak, ezért jobban oda kell figyelni rájuk - mondta Kiss Csaba, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Országos Balesetmegelőzési Bizottság főtitkára az M1 aktuális csatornán szerdán
jún. 7
12:36
Akár 4-6 százalékkal is nőhet az ipari termelés (ProfitLine)
Az ipari termelés áprilisi visszaesése ellenére idén 4-6 százalékos növekedésre számítanak az MTI-nek szerdán nyilatkozó elemzők.
jún. 7
12:36
Kilyukadt a költségvetés (Portfolio)
Az elmúlt pár évben jellemző többlettel szemben mínuszban zárta a májusi hónapot a költségvetés, a Nemzetgazdasági Minisztérium előzetes tájékoztatása szerint 91,9 milliárd forint volt a hiány. Az első öthavi egyenleg miatt azonban...
jún. 7
12:37
A pár örökbe fogad egy tündéri kiskutyát. Néhány hónap múlva sokkolja őket, ami kiderült (Blikk)
Dönteniük kellett.
jún. 7
12:38
Több pénz jut a rendőrségre, a biztonságra (Gondola)
Jövőre több pénz jut a rendőrségre, a biztonságra - mint a legfontosabb közösségi értékre -, ezáltal a büdzsé nyertesei a magyar emberek.
jún. 7
12:39
Három francia állampolgár meghalt a londoni terrortámadásban (USAracing)
Három francia állampolgár halt meg a szombati londoni terrortámadásban – jelentette be szerdán Emmanuel Macron francia elnök. Az államfő nem beszélt arról, hogy ki a harmadikként azonosított francia áldozat, de nem sokkal korábban a brit rendőrség bejelentette, hogy a Temzében megtalálták az addig eltűntként nyilvántartott francia állampolgár holtt
jún. 7
12:42
A plüssfiguráknak nincs okostelefonjuk (Kreatív Online)
Itt a Penny Market új reklámfilmje, visszatér benne a Vitateam.
jún. 7
12:42
Nyári félfás dugványozás 1x1 - képekben (Édenkert)
Evvel az egyszerű módszerrel saját magunk is szaporíthatjuk kedvenc díszcserjéinket és félfás fűszernövényeinket. Lépésről-lépésre mutatjuk a dugványozást.
jún. 7
12:42
Gy. Németh: egyetlen, az oroszok által felújított metrókocsinak sem szabad forgalomba állnia (ATV)
Egyetlen, az oroszok által felújított metró kocsinak sem szabad forgalomba állnia, amíg ki nem derül, hogy típushiba miatt nyílt-e ki a hétvégén a 3-as metró mindkét oldali ajtaja - mondta Gy. Németh Erzsébet az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
jún. 7
12:42
Rengeteg a hamis autóipari termék: a közlekedők életét is veszélyezteti (Pénzcentrum)
Évente több száz millió forintra rúg a hamisított autóipari termékek értéke, az ilyen áruk akár a közlekedők életét is veszélyeztethetik - mondta Teleki József ezredes, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Repülőtéri Igazgatóságának...
jún. 7
12:44
Andy Vajna társtulajdonos lesz az IKO vállalataiban (Kreatív Online)
Még jobban összefonódik az IKO és a TV2 Csoport.
jún. 7
12:48
Új régiós vezetők a Mastercard budapesti irodájában (Menedzsment Fórum)
Tovább erősödik a Mastercard budapesti irodájának vezetői szerepe a régióban, a közelmúltban ugyanis két újabb magyar kollégát neveztek ki regionális vezetői pozícióba. Így a hazai szakértői csapatnak már három tagja, Kovács Szabolcs, Maklári István és Szőnyi Ádám felel – a saját szakterületén – a közép-kelet-európai régió tevékenyégéért, Szendrei
jún. 7
12:48
Több százmilliárdnyi adóforintot hagy elfolyni az állam (Privátbankár)
Kicsire vagyunk attól, hogy 1000 milliárd forintnyi adót engedjen el nagyvonalúan az állam. Az összeg jelentős része átláthatatlanul folyik el a cégektől.
jún. 7
12:48
Külföldön is felkapták a magyar sikersztorit (Portfolio)
Kis híján a kormányzat terror-ellenes intézkedéseinek martalékává vált az egyik legsikeresebb titkosításal foglalkozó magyar startup, amelyet most a Financial Times is méltat cikkében. Ügyvédi irodákat, tőzsdei tradereket, celebeket...
jún. 7
12:50
Csak az utolsó pillanatban tesztelhetik a vizes vébé ugrótornyát a Red Bull Air Race miatt (Menedzsment Fórum)
Kicsit összecsúsznak az események, de a szervezők szerint nem lesz baj.
jún. 7
12:51
Dohányosok figyelem! Ezzel a főzettel teljesen kipucolhatod a tüdőd... (Blikk)
Csodaszer!
jún. 7
12:51
Fantom képzőközpont - Fél méterrel túltolták (Kripto Akadémia)
Hiába készült el százmilliós nagyságrendű uniós támogatásból, nem használhatják.
jún. 7
12:51
Új stadion után kiált Sepsiszentgyörgy (Azenpenzem)
Tűzijáték, sörözön és Edda-koncert zárja a Sepsi OSK futballcsapata első osztályba jutásának ünnepléssorozatát. Az eddigiekben a Puskás Akadémia szakmai segítsége révén megnyilvánuló anyaországi támogatás nemcsak történelmi sikert nyugtázhat, de egyfajta székelyföldi futballszolidaritást is kialakított közös pályánkon, a Kárpát-medencében.
jún. 7
12:51
Páva randalírozott az italboltban - videó (Infostart)
Úgy hangzik, mintha egy vicc kezdődne: bement a páva az italboltba. De ez nem volt vicces, mert kimenni magától már nem tudott.
jún. 7
12:51
Jön a Mean Girls sminkszett és állati jó lesz! (Glamour)
Ha minden igaz, akkor stílusosan október 3-án érkezik
jún. 7
12:53
Két forintért számlazárolás? – A NAV cáfolná (Kripto Akadémia)
Ám az adóhatóságot is cáfolja valami. Egy dokumentum.
jún. 7
12:54
Fülöp-szigetek - 120 iszlám szélsőségessel végeztek (Gondola)
A Fülöp-szigeteki hadsereg végzett 120 szélsőségessel és további mintegy 100 társukat ostrom alá vette az ország déli részében, utóbbiak várhatóan a hét végéig megadják magukat – jelentette szerdán a Straits Times című szingapúri lap Eduardo Ano tábornokra, a Fülöp-szigeteki vezérkari főnökre hivatkozva
jún. 7
12:54
Ezt még te sem tudtad! Így használd fel a dinnyemagot, csodálatos hatása van a szervezetedre (Blikk)
Neked is tetszeni fog!
jún. 7
12:55
Itt élünk - A „gumikalapácsos” polgármester fantom szörpháza (Kripto Akadémia)
Sajnos nem szokatlan a történet: uniós források maszek zsebekbe vándoroltak a közös helyett.
jún. 7
12:56
A Benes-dekrétumokról írt a pozsonyi Pravda (Gondola)
A Benes-dekrétumok fő tanulsága, hogy soha nem ismétlődhetnek meg, de ennek előfeltétele, hogy ne térjenek vissza a dekrétumokat megelőző állapotok - állapította meg a második világháború utáni kitelepítéseket lehetővé tevő dekrétumok tanulságairól közölt szerdai véleménycikkében a pozsonyi Pravda
jún. 7
12:57
Átigazolás: Mbappé nem Benzema és Morata, ő kezdene a Realban! (Agroinform)
A Liverpool legendája, Steve Nicol szerint a francia tehetség már most kezdő lehetne Cristiano Ronaldo mellett.
jún. 7
12:58
Elítélik a szélsőségességet az ausztriai imámok (Gondola)
Az Ausztriai Iszlám Hitközség (IGGiÖ) mintegy háromszáz imám tagja közös nyilatkozatban akarja elítélni a terrorizmust, a vallási szélsőségességet, egyúttal felhívni a figyelmet a muszlimok megbélyegzésének veszélyeire - jelentette a Kurier című osztrák lap szerdán
jún. 7
13:03
Lecsapott az internetrendőrség! A Benetton márka is nőgyűlölő? (Glamour)
Már az is baj, ha fiú cuccokat akar reklámozni.
jún. 7
13:05
Itt a ROMANI DESIGN új kollekciója! (Glamour)
Az új kollekció roma hősöknek állít emléket és megidézi a vándor szellemiséget!
jún. 7
13:06
Egy rakás ingatlant kap ingyen az állam (Infostart)
Mintegy ötven olyan budapesti és vidéki ingatlan van a közmédia tulajdonában, amelyre már nincs szüksége. Ezeket most átadja az állami vagyonkezelőnek, amely később dönt a hasznosításukról.
jún. 7
13:06
Még mindig túl sok az üres munkahely – az állam segít feltölteni őket (Privátbankár)
Hárommilliárd forintot fordítanak a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására.
jún. 7
13:06
Észak-Korea a nukleáris programban látja fennmaradásának garanciáját (ProfitLine)
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem koreai tanszékének vezetője szerint Észak-Korea azért nem fogja feladni nukleáris programját, mert abban látja fennmaradásának végső garanciáját.
jún. 7
13:09
Nagyon igaz: A számmisztika elárulja, hogy milyen foglalkozás illik hozzád... (Blikk)
Hihetetlen, hogy mennyire beletrafált!
jún. 7
13:09
Így nézne ki ma Michael Jackson, ha nem plasztikáztatta volna magát (Femcafe)
Megmutatjuk, hogy nézne ki ma az énekes, ha nem változtatott volna drasztikusan a külsején annak idején.
jún. 7
13:11
Te is kidobtad az eper szárát? Nagy hibát követtél el, erről feltétlenül tudnod kell... (Blikk)
Ezt eddig biztosan nem tudtad!
jún. 7
13:12
Uniós forrásból épített családi házat az edelényi polgármester (Blikk)
Hivatalosan szörpház készítésére kaptak támogatást, ám gyakorlatilag egy családi ház épült az uniós pénzből.
jún. 7
13:12
1956 a magyar emberek szívében (Gondola)
Schmidt Mária: bízom benne, hogy '56-ot el tudtuk helyezni a magyar emberek szívében Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60
jún. 7
13:12
Kókuszos foltos kocka. Végtelenül egyszerű, de mutatós, isteni finom süti (Blikk)
Vitték, mint a cukrot.
jún. 7
13:14
Szankciókat készítenek elő a V4-ek ellen (Gondola)
Értsük meg: az Európai Unió Timmermansostul, Junckerestül és Verhofstadtostul azért rúg belénk, mert szövetségeseink és barátaink.
jún. 7
13:15
Péntektől még olcsóbban tankolhatunk (Autónavigátor)
Bár szerdán a hétfői ünnepnap miatt elmaradt az üzemanyagárak csökkenése, pénteken folytatódik az áresés, fokozottan a dízelnél.
jún. 7
13:15
Banai Péter Benő: igen kedvező a költségvetés helyzete (AQUA)
Igen kedvező a költségvetés helyzete, az államháztartás első öthavi hiánya az egész évre tervezett deficit 18 százaléka, 213 milliárd forint, míg időarányosan 42 százalék körül lehetne a hiány – mondta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán szerdán a friss adatokat komm

Keresés