Ha mondhatunk ilyet, akkor a Mercedes-AMG az újabb modellek esetében lefelé is nyitott, ugyanis például a C-osztály és E-osztály 43-as jelölésű verziói korábban nem léteztek – csupán a legvadabb 63-as verzió készült el belőlük. Az A-osztály esetében sem lesz ez másként, hiszen az új generáció esetében már minimum 400 lóerősre erősödő A 45 mellé érkdezik majd az A 35 is, amelyről most maga Tobias…
„A Figyelő működéséből soha semmilyen haszonra nem tettem szert és ezt nem is tartanám elfogadhatónak” – válaszolta az Indexnek a kormánypárti lap egyik tulajdonosa, az LMP elnökségi tagja.
Kétharmados törvényeket kell megváltoztatni hazánkban az uniós új adatkezelési szabályok májusi bevezetése kapcsán. A szükséges lépésekhez a vállalatok kaphatnak iránymutatást.
Korábban közjegyzői dokumentumok bizonyították, a miniszterre 1300 milliárdot bízott egy csengeri asszony, anyjának pedig papíron 800 milliót ajándékozott.
A Mol közgyűlése elfogadta az igazgatóság 94 milliárd forintos osztalékfizetési javaslatát, eszerint a társaság részvényenként 127,5 forint teljes osztalékot fizet a 2017-es üzleti évre vonatkozóan.
Idén tavasszal Kecskeméten és Budapesten nyitott egy-egy új áruházat a SPAR Magyarország. A vállalat további öt szupermarketjét pedig kívül-belül megújította, hogy még inkább kiszolgálja a megváltozott fogyasztói igényeket. A modernizációs programjára 2018-ban eddig több mint 2,1 milliárd forintot fordított a cég
Továbbra is feszült a biztonsági helyzet Németországban, bármikor történhet terrortámadás, de a veszély nem konkrét, hanem elméleti - mondta az új szövetségi belügyminiszter, Horst Seehofer csütörtökön Berlinben a szövetségi és tartományi biztonsági szervek közös terrorelhárító központjában (GTAZ) tett látogatása után
Manapság már meg sem lepődünk azon, hogy egy gyártó modelljei szinte a megszólalásig hasonlítanak egymásra. Legjobban talán a prémium kategóriában figyelhető meg mindez, de manapság már szinte minden gyártóra elmondható ugyanez – néhány üdítő kivételtől eltekintve, mint például a Suzuki, ahol gyakorlatilag nem találhatunk két azonos stílusú típust. Ezúttal a Hyundai dizájnstúdiójának vezetője, Luc…
Az országgyűlési választások következményeiről, elsősorban a Fidesz és az Európai Néppárt viszonyának alakulásáról közölt véleményt csütörtökön több külföldi újság
A Toyota még tavaly jelentette be, hogy GR jelöléssel (ami a Gazoo Racing rövidítése) érkeznek majd a meglévő modelljeik megvadított verziói. A GR Sport változatok lesznek ezek közül a legjámborabbak, a sima GR helyezkedik majd középen, és a GRMN betűnégyes jelenti majd a csúcsot. A japánok pedig most azt is elárulták, hogy az új Auris is megkaphatja majd a GR kúrát, aminek kifejezetten…
Pénteken 9 és 13 óra között aszfaltozás miatt lezárják az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalát Bicske és Tatabánya között - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. csütörtökön.
Helyenként eső, zápor, esetleg zivatar is lehet, de emellett sok lesz a napsütés, napközben többfelé 20-25 fokos maximumok várhatók - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből, melyet csütörtökön juttatott el az MTI-nek
Forgalmi változások lesznek szombaton és vasárnap Budapesten futóverseny miatt, ezek a többi között a margitszigeti központi utat, az Árpád hidat, a Margit hidat, a Lánchidat, a Szabadság hidat, a budai, valamint a pesti alsó rakpartot érintik - tájékoztatta a Budapest Sportiroda csütörtökön az MTI-t.
Az Európa Tanács főtitkára és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is gratuláló levelet küldött Orbán Viktornak - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője csütörtökön
Vannak legendák, akiket sosem fogunk elfelejteni. Azt hiszem, hogy Ayrton Senna kétség kívül közéjük tartozik, hiszen még azok is ismerik a brazil nevét, akik azt sem tudják mi fán terem a Forma-1. Mondanunk sem kell, hogy ezek alapján mekkora kincsnek számít az a versenyautó, amivel utoljára nyerte meg a Monacói Nagydíjat a pilóta – most pedig egy szerencsés hazaviheti majd a McLaren MP4/8A…
Az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének jogi és emberi jogi bizottsága felkérte a Velencei Bizottságot a Stop Soros törvénytervezet vizsgálatára - tájékoztatott csütörtökön a strasbourgi székhelyű páneurópai szervezet
Pars Krisztián csendet és nyugalmat kér és fogadkozik, hogy másfél év múlva, az eltiltása letöltése után visszatér és kiköszörüli a csorbát. Kívánjuk neki, hogy így legyen.
- Forgalmi változások lesznek szombaton és vasárnap en futóverseny miatt, ezek a többi között a margitszigeti központi utat, az Árpád hidat, a Margit hidat, a Lánchidat, a Szabadság hidat, a budai, valamint a pesti alsó rakpartot érintik - tájékoztatta a Sportiroda csütörtökön az MTI-t.
Minden hadisír emlékeztet a háború borzalmaira, egyúttal figyelmeztet a béke fontosságára - hangsúlyozta Simicskó István honvédelmi miniszter csütörtökön Budapesten, a Fiumei úti nemzeti sírkertben