Helyenként eső, zápor, esetleg zivatar is lehet, de emellett sok lesz a napsütés, napközben többfelé 20-25 fokos maximumok várhatók - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből. Pénteken...
Harmincezer dollárt fizethetett 2015-ben egy tengerentúli médiacég a Trump-torony korábbi portásának hallgatásáért, a Dino Sajudin nevű férfi ugyanis igencsak kellemetlen információkkal rendelkezhet az akkor még csak elnökjelölt Donald Trumpról.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) a Nemzetgazdasági Minisztériummal (NGM) kötött támogatási szerződés keretében vissza nem térítendő támogatást nyújt a gyors növekedési potenciállal rendelkező vállalkozások tőzsdei felkészülésének szakmai támogatására – közölte a BÉT az MTI-vel, csütörtökön.
– Bár a magyar sofőrök európai viszonylatban nagy arányban betartják a közlekedési szabályokat, azért van min javítani: a hazai autóvezetők még mindig jelentős része, több mint 60 százaléka rendszeres gyorshajtó, ráadásul 11 százalékukat az alkohol sem riasztja vissza a vezetéstől – derült ki egy, a vezetői szokásokat elemző, belga központ (ESRA) j
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon csütörtökön: a dollárhoz képest gyengült, míg az euróval, a svájci frankkal és a japán jennel szemben erősödött.
Történelmi léptékű adománnyal, Moholy-Nagy László Architektúra I/Konstrukció kék alapon című, több milliárd forint értékű festményével gyarapodott a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) gyűjteménye a New York-i The Salgo Trust for Education felajánlásának köszönhetően.
Összesen több mint 266 ezer levélszavazat érkezett az NVI-hez, ebből mintegy 226 ezret bontottak fel, és ezek közül csaknem 195 ezerben volt érvényes az azonosító nyilatkozat - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke csütörtökön a Nemzeti Választási Bizottságnak adott tájékoztatóján.
Összesen több mint 266 ezer levélszavazat érkezett az NVI-hez, ebből mintegy 226 ezret bontottak fel, és ezek közül csaknem 195 ezerben volt érvényes az azonosító nyilatkozat - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke csütörtökön a Nemzeti Választási Bizottságnak adott tájékoztatóján.
Palotai Dániel szerint az Európai Unió egyrészt a Brexit, másrészt egy külső nyomás, a gyorsan fejlődő ázsiai országok okozta versenyhátrány miatt is válaszúthoz érkezett. A sikeresebb jövőkép biztosításához a bizonyítottan eredményes...
Magyarország – „Ez tényleg új kormányzás lesz, és nem folytatás” – mondta Rogán Antal, a miniszterelnöki kabinetiroda vezetője a TV2 I/I Azurák Csabával című műsorának felvételén.
A szlovén nemzetgyűlés elfogadta a sostanji villamosenergiát széntüzeléssel előállító, TES6 erőmű pénzügyi befektetéseiről készül parlamenti vizsgálati jelentést, és úgy döntött, hogy büntetőjogi feljelentést tesz az ügyészségen Borut Pahor államfő és korábbi kormányának két minisztere ellen, mert elmulasztotta a szükséges felügyelet gyakorlását - közölte a helyi sajtó csütörtökön
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon csütörtökön: a dollárhoz képest gyengült, míg az euróval, a svájci frankkal és a japán jennel szemben erősödött
Nem állapítható meg egyértelműen, hogy mely országban állították elő azt a hatóanyagot, amellyel Szergej Szkripal volt orosz-brit kettős ügynököt és lányát megmérgezték - jelentette ki Georgij Kalamanov orosz ipari és kereskedelmi miniszter az Interfax orosz hírügynökségnek csütörtökön adott nyilatkozatában
Magyarország – Berobbant a nyár, legalábbis a hőmérő 26 fokkal ezt mutatta. A július elejét idéző meleg kicsalta a parkokba, sőt, még a strandokra is az embereket.
Ha ön is egy életre elfelejtené a komor őszi-téli szetteket, és inkább megújulna tavasszal, egyúttal színesítené ruhatárát, akkor irány a GLAMOUR-napok!
Új vezérigazgatót nevezett ki a Volkswagen felügyelőbizottsága: Matthias Müllert a VW márkaigazgatója, Herbert Diess váltja a poszton - írja a CNN. Igaznak bizonyultak a Reuters korábbi értesülései, miszerint vezérváltásra készülnek...
Kutyák marcangolják szét rendszeresen egy nógrád megyei gazda birkáit. Sokáig azt hitte vadállatok vagy kóbor kutyák pusztítanak, de kiderült hogy nem. Legalábbis a jelek arra utalnak, hogy van gazdájuk a vérengző kutyáknak. Részletek a videóban.
– A Fidesz szerint Soros brüsszeli emberei ismét frontális támadást indítottak Magyarország ellen, a csütörtökön bemutatott „Soros-jelentés” egyértelműen újabb politika nyomásgyakorlás, amellyel rá akarják kényszeríteni Magyarországot arra, hogy fogadjon be migránsokat – reagált Hidvéghi Balázs (47), a Fidesz kommunikációs igazgatója az Európai Pa
Enyhültek a szíriai katonai beavatkozással kapcsolatos aggodalmak Donald Trump erről szóló tweetje után, ez pedig jót tett a tengerentúli indexeknek, amelyek 1% feletti pluszoknál járnak, élen a Dow-val.Nap végére is kitartott a lendület...
Magyarország 2010-től nemzetközi viszonylatban is egyedülálló és eredményes gazdaságpolitikai intézkedéseket hajtott végre, a tartós felzárkózás biztosításához azonban a versenyképességi és strukturális reformok folytatására és mélyítésére van szükség - mondta Palotai Dániel, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója és főközgazdásza csütörtökön P
Évtizedek óta a világ egyik legsúlyosabb környezeti katasztrófáját jelenti az Egyenlítő menti őserdők kivágása, ezzel a légkör egyik legnagyobb széndioxid-elnyelőjének fokozatos megszüntetése. Az egyik fő terület az Amazonas medencéje, ahol már eddig is korlátozták az erdőirtást, de most olyan erdőt telepítenek, ami egyúttal haszonnövény is.
Összesen több mint 266 ezer levélszavazat érkezett az NVI-hez, ebből mintegy 226 ezret bontottak fel, és ezek közül csaknem 195 ezerben volt érvényes az azonosító nyilatkozat - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke csütörtökön...
Damaszkusz – Az eddigi legkomolyabb fenyegetést fogalmazta meg Donald Trump (71) amerikai elnök a szíriai elnök, Bassár el-Aszad (52) rezsimje, illetve az őt támogató orosz haderők ellen a szíriai kormányerők múlt szombati, Dúma elleni gáztámadása után.
Megkezdődött a pollenszezon, többfelé elérte a nagyon magas szintet a nyír pollenkoncentrációja. Becslések szerint legalább kétmillió allergiás ember van az országban, és számuk folyamatosan emelkedik - hangzott el az M1 aktuális csatorna Híradójában.
Csütörtökön és pénteken a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) nyomozóinak két csoportja érkezik Szíriába az állítólagos dúmai vegyi támadás kivizsgálására - jelentette be Bassár Dzsafari szíriai ENSZ-nagykövet újságíróknak.
Megkezdte az Advance Tower irodaház második ütemének építését a Futureal-csoport. A Váci úti irodafolyosón megvalósuló épületegyüttes a második fázisban 8000 négyzetméter bérbeadható területtel bővül. A WELL Building Platina előminősítésű irodakomplexum új ütemét várhatóan 2019 második felében adják át.
A magyar férfi kézilabda-válogatott Oroszország, Szlovákia és Olaszország csapatával került azonos csoportba a 2020-as Európa-bajnokság selejtezőjének csütörtöki, trondheimi sorsolásán.