2020. április 16. csütörtök

ápr. 16
19:33
Több milliót csaltak ki áldozataikból az unokázós csalók (ATV)
Öt helyszínen csaptak le a rendőrök unokázós csalókra, akik több millió forintot szereztek meg idős emberektől. Az akcióban több mint száz rendőr vett részt.
ápr. 16
19:36
6 éves Gareth Bale fantasztikus szólógólja - Videó (Sport365)
Bartra lemaradt, mint a borravaló.
ápr. 16
19:36
Hajós András felajánlotta üres szobáját egy olyan betegnek, akinek a kórházak kiürítése miatt szüksége lehet rá (SzMo)
'Nem vagyok ápoló, nem tudom biztonságos-e ez így, nem tudom, el tudok-e látni egy embert, de megpróbálom, ha kell, mert nem halhatnak meg emberek amiatt, hogy ki kell üríteni kórházakat' - írta Facebookján a zenész.
ápr. 16
19:36
Koronavírus: Nagy-Britannia legalább három hétre meghosszabbította a korlátozásokat (SzMo)
A kormányfői feladatokat ellátó külügyminiszter szerint „már látszik a fény az alagút végén”, de egy darabig még nem enyhítenek a korlátozásokon.
ápr. 16
19:39
Így tartanak taekwondo edzést home office-ban Magyarországon (Ripost)
Azt hittük, hogy a küzdősportokat csak teremben lehet végezni, arra nem gondoltunk, hogy a számítógép előtt is lehetséges.
ápr. 16
19:41
A fél város láthatta az ablakban meztelenkedő bombázót (Ripost)
Felső nélkül nézelődött a szexi szépség, bárki megcsodálhatta a fedetlen idomait...
ápr. 16
19:42
Ezek a legidegesítőbb dolgok a pornófilmekben (Player)
A BuzzFeed olvasói összedobtak egy listát, hogy szerintük melyek a pornófilmek legidegesítőbb jelenségei. Mutatjuk a legjobbakat. Kommentben várjuk, ha szerinted kimaradt valami.
ápr. 16
19:42
A koronavírus járvány az Eu nagy próbatétele (Tiszta Jövő)
Tisztítótűzként hathat az Eu-ra a koronavírus járvány több európai elemző intézet szerint. A koronavírus-járványról ismertté vált információk birtokában ugyanis elmondhatjuk, hogy rendelkezik minden olyan tulajdonsággal, ami az Európai Unió intézményrendszerének kellemetlen.
ápr. 16
19:42
Az alkoholizmus lesz a következő globális járvány a koronavírus nyomán az orvosok szerint (SzMo)
A bezártság miatt jóval több alkohol fogy, mint egyébként, ez pedig újabb egészségügyi krízist idézhet elő.
ápr. 16
19:45
Ez lesz a gazdaság újraindításának a kulcsa Magyarországon is (Infostart)
Nagy a szórás a hazai gazdasági teljesítmény idei előrejelzésében, miközben egyre kevesebben várnak látványos gazdasági felpattanást globálisan a járvány után – hangzott el az InfoRádió Aréna című műsorában, amelynek Nyeste Orsolya, az Erste Bank vezető elemzője és Madár István, a Portfolio vezető makroelemzője volt a vendégei
ápr. 16
19:48
Hatalmas költségvetési hiányra készülnek az olaszok (Portfolio)
A GDP 10%-a körül lehet a költségvetés hiánya idén miután a kormány egy sor intézkedést hozott a koronavírus gazdasági kárainak enyhítésére – mondta a Reutersnek egy olasz kormányzati forrás.
ápr. 16
19:48
Egyre csak gyorsul a járvány terjedése Romániában (ATV)
Romániában ismét felgyorsult az új típusú koronavírus-járvány terjedése: a csütörtök kora délutáni összesítés szerint 491-re emelkedett a 24 óra alatt igazolt új fertőzések száma, miután az utóbbi négy napon átlagosan 300 újabb fertőzést regisztráltak.
ápr. 16
19:51
A koronavírust kihasználva igáznák le Európát, de ez nem lesz egyszerű (Menedzsment Fórum)
Hiába indult Kínából a koronavírus, az a nyugati világban sokkal komolyabb károkat okozott mind az emberéleteket, mind a gazdasági nehézségeket illetően. A mostani felfordulást állítólag Kína szeretné kihasználni, és tömegesen vásárolnának fel európai techcégeket. Ezt látva Brüsszel határozott álláspontra helyezkedett.
ápr. 16
20:00
Demokratikus Koalíció: Halasszák el az érettségi vizsgákat a veszélyhelyzet végéig! (Tiszta Jövő)
A kormány bizonytalanságban tartja az érettségiző diákokat.
ápr. 16
20:00
Így nézett ki tiniként Bódi Margó és Guszti (Promotions)
Egészen biztosan le fog esni az állad a képtől.
ápr. 16
20:06
Olaszország óvatos: "a vírus még itt van közöttünk, nem tűnt el" (Infostart)
Hazatért az első olasz fertőzött, akit Németországban kezeltek.
ápr. 16
20:06
Erősödött a forint (ProfitLine)
A forint erősödött a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon csütörtök késő délután a reggeli szintekhez képest.
ápr. 16
20:06
Részvényenként 20 forintos osztalékot fizethet a Magyar Telekom (Portfolio)
A Magyar Telekom a koronavírus-járvány miatt nem tartja meg közgyűlését, közgyűlés közzétett napirendjén szereplő kérdésekben a vonatkozó kormányrendelet alapján a társaság igazgatósága fog dönteni, április 24-én. A ma közzétett határozati javaslatokból többek között kiderült, hogy a Magyar Telekom a részvényeseknek törzsrészvényenként 20 forint os
ápr. 16
20:06
Jó hangulatban telt Veiszer Alinda első próbája az ATV Start csapatával (ATV)
Új műsorvezetővel bővül az ATV reggeli műsora, a Start. Hétfőtől Veiszer Alindával is találkozhatnak, aki híradónknak elmondta, idáig éjszakai beszélgetéseket készített, ehhez képest most új kihívás lesz számára a kora reggeli adás, ami már csak azért is izgalmas, mert - mint mondta - nem erőssége a koránkelés.
ápr. 16
20:06
Szabó Edina: "Már a Debrecen meccs előtti héten kiderült, hogy változások lesznek" (Sport365)
A vezetőedző szerint van remény, hogy marad Érden NB1-es kézilabda.
ápr. 16
20:07
Pásztor Anna most átlépett egy határt - Kegyetlen tréfát űzött a rajongóival (Femcafe)
A szélsőséges stílusáról ismert énekesnő ezúttal tényleg túl messzire ment!
ápr. 16
20:07
Zoom: van, aki bízik benne, van, aki menekül (FinTechRadar)
A Standard Chartered menekül a karantén idők legnépszerűbb videokonferencia szoftverétől, a HSBC viszont pénzt önt a cégre.
ápr. 16
20:08
A járvány kitörése óta erre a napra várt a legtöbb spanyol (Infostart)
A csütörtöki az első nap, amikor az új fertőzöttek száma nem érte el a frissen gyógyultakét. Az elhunytak száma viszont 551-gyel emelkedett egy nap alatt.
ápr. 16
20:09
Kibeszélő: megtartják az érettségit, de kiürítik a kórházakat (a teljes adás) (Index)
Mire készül a kormány? Kielemeztük a nap legfontosabb történéseit.
ápr. 16
20:11
Ne kezeljük úgy az állatot, mint egy PlayStationt (Index)
A koronavírus az állatmenhelyeket is súlyosan érinti: alig kapnak támogatást és örökbefogadók is csak unaloműzés miatt jelentkeznek.
ápr. 16
20:12
Nyári home officre-ra készül a Facebook, jövő júniusig nem rendeznek eseményt (Portfolio)
A Facebook engedélyezi dolgozóinak, hogy egyész nyáron otthonról dolgozzanak, illetve a cég egészen 2021 júliusáig nem rendez 50 főnél nagyobb eseményt – jelentette be mark Zuckerberg csütörtökön.
ápr. 16
20:15
Putyin elrendelte a győzelmi díszszemle elhalasztását (Kripto Akadémia)
Vlagyimir Putyin orosz elnök elrendelte csütörtökön a náci Németország felett aratott győzelem 75. évfordulóján megtartani tervezett május 9-i katonai díszszemle későbbre halasztását.
ápr. 16
20:15
Újabb magyar sztár fertőződött meg koronavírussal (BorsOnline)
A No Thanx egykori énekesének, Skrapits Eriknek csak nagyon enyhe tünetei voltak, még
ápr. 16
20:18
A briteknél már látszik a fény az alagút végén, de még nem enyhítenek (Infostart)
A brit kormány közölte, hogy a következő három hétben még nem enyhíti az új koronavírus okozta járvány megfékezését célzó korlátozásokat.
ápr. 16
20:18
Hiányzott az élő közvetítés? Pénteken indul az MMA (Sport365)
A Sport1 csatorna élőben sugározza a minszki gálát.
ápr. 16
20:18
Itt a fotó: Ezt tette anyatejével Tóth Gabi (Ripost)
Örök emléket hord a nyakában az aranytorkú énekesnő.
ápr. 16
20:20
Megdöbbentő, kiket fertőz leginkább a koronavírus Szlovákiában (Infostart)
A régóta komoly kijárási korlátozásokat és szigorú járványvédelmi előírásokat alkalmazó Szlovákiában nem a legidősebbeket sújtja leginkább a fertőzés.
ápr. 16
20:20
Karanténban ünnepelt: Ezt kapta szülinapjára Gianni Annoni (Ripost)
Mindenki nehezen viseli a bezártságot, de így is vannak napok, amelyek kifejezetten különlegesnek számítanak.
ápr. 16
20:21
Károly herceg Diana előtt is Kamillát szerette: de miért nem vehette feleségül? (Glamour)
A királyi család szabályai életeket tettek tönkre
ápr. 16
20:21
Varga Judit: Ez a hét sem telhet el balliberális statisztikák nélkül (Tiszta Jövő)
Lehet az index talán azt is megírja, hogy sikerült a címvédés a vízilabdásoknak Pekingben.
ápr. 16
20:21
A volt tisztifőorvos szerint indokolatlan a kórházkiürítés (SzMo)
Falus Ferenc szerint nem egyik napról a másikra zúdul majd be a kórházakba 30 ezer ember, ezért szerinte „egy vicc” a kórházkiürítés.
ápr. 16
20:24
Matteo Salvini: Visszatért a migrációs üzlet (HírTV)
Matteo Salvini közösségi oldalán rámutatott, hogy miközben az olaszok be vannak zárva otthonukba, a migránsok szabadon kötnek ki Szicíliában.
ápr. 16
20:24
1,57 milliárd dolláros tranzakciót zárt le a Mol (Portfolio)
A Mol sikeresen lezárta a korábban bejelentett akvizícióját a Chevron Global Ventures, Ltd-vel és a Chevron BTC Pipeline, Ltd-vel az azerbajdzsáni nem operált kutatás és termelési eszközök és csővezeték megvásárlásáról, a tranzakció összege 1,57 milliárd dollár.
ápr. 16
20:27
Rendőrök mentettek meg egy sérült gólyát Dabason (Index)
.
ápr. 16
20:27
Kína és Oroszország is visszautasítja az amerikai vádakat (Képmás)
Mike Pompeo szerdán azt hangoztatta, hogy Pekingnek meg kell osztania az összes információt az új típusú koronavírus járványának eredetéről.
ápr. 16
20:27
Koronavírus: Olaszországban napok óta egyre kevesebb áldozatot jelentettek (SzMo)
Eddig már több mint 22 ezren haltak meg a járvány miatt az országban. A gyógyultak száma pedig meghaladta a 40 ezret.
ápr. 16
20:27
Gareth Bale hat éve kapcsolt Kengyelfutó gyalogkakukk üzemmódba (Promotions)
Napra pontosan hat éve verte a spanyol Király-kupa döntőjében a Real Madrid a Barcelonát.
ápr. 16
20:30
A borsodnádasdi idősotthonban is van halálos áldozat (Infostart)
Már 31 igazolt koronavírus-fertőzött van az intézményben.
ápr. 16
20:30
Leállt az Electrolux jászberényi üzeme (Portfolio)
Leállt a termelés az Electrolux jászberényi fagyasztóláda üzemben, a gyártás leállítása a cég üzleti átalakulásával van összefüggésben - közölte az Electrolux Lehel Kft. közleményben az MTI-vel csütörtökön.
ápr. 16
20:30
Edző kerestetik az új "City-nél" (Sport365)
A Newcastle United szintet szeretne lépni.
ápr. 16
20:35
Dushan Wegner: Legyen a világ a játékasztalod (Tiszta Jövő)
Migránsokat reptetnek be Az Eu-ba. A „kis beteg lányok” egészségesnek tűnnek – és mintha valójában fiatal férfiak lennének. Az egyik „Obey” (engedelmeskedj), a másik „”A.C.A.B.” feliratú pólót hord, ami azt jelenti, hogy „Minden zsaru rohadék (All Cops Are Bastards)”.
ápr. 16
20:35
Harry herceg és Meghan Markle titokban személyesen szállít ki ebédet a rászorulóknak Los Angelesben (SzMo)
Igencsak meglepődhetett az a beteg férfi, akihez a futár helyett a visszavonult hercegi pár csengetett be.
ápr. 16
20:36
Megkönnyített társasági döntéshozatal a járvány idején (ProfitLine)
A járványhelyzet a vállalatok döntéshozatali folyamatait, ügyvezetését is felforgatja. A múlt heti kormányrendelet (102/2020) különleges társasági jogi szabályai megkönnyítik az akadályoztatva levő cégtulajdonosok és a cégek irányító testületei részére a döntéshozatalt annak érdekében, hogy a megfelelő és törvényes működés biztosítva legyen - ez a
ápr. 16
20:36
Még mindig tombol Törökországban a koronavírus-járvány (Portfolio)
Törökországban csütörtökön immár harmadik napja rekordmértékben, 125-tel nőtt az új típusú koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma, amely így 1643-ra emelkedett - számolt be róla Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter a Twitter-fiókján.
ápr. 16
20:42
Így előzhető meg a vesekövesség kialakulása (WebBeteg)
A vesekőképződés világszerte, így hazánkban is az egyike a leggyakrabban előforduló betegségeknek. A vesekövek kialakulásának pontos oka a mai napig nem minden részletében tisztázott, de számos olyan tényezőt ismerünk, amely elősegíti a vesekövek kialakulását.

Keresés