Egyik lejtmenet sem tart örökké, lesz itt még tőzsdei fellendülés. Azt lehetetlen megjósolni, mikor végződik a válság vagy mikor kezdődik a komolyabb emelkedés. Jó taktika lehet apránként, kis csomagokban részvényeket vásárolni, de mindig hagyjunk elegendő készpénztartalékot. Interjú Vízkeleti Sándorral, az Amundi Alapkezelő vezérigazgatójával.
A „maradj otthon”-ra „Maradj itthon!” a Szallas.hu válasza. Digitális kampányba kezdett a cég, melynek elemei változatos módon könnyítik meg az otthoni tartózkodást, mégsem hagyják feledésbe merülni az utazást. Élmény- és értékteremtés vezérli a szállásfoglaló platformot. A #maradjotthon mozgalomra válaszul a Szallas.hu „Maradj itthon!” kampányba
A termelők várhatóan 10-12 ezer tonna szamócát takarítanak be a mintegy 700 hektáros termőterületről. Május első felében, közepén a hazai szabadföldi szamóca megérkezésével jelentősen mérséklődhetnek majd az árak.
Szerelmével közösen keresi álmai új autóját! - Vajna Tímea (37) és párja, a milliárdos örökös, Zoltán a napokban egy exkluzív szalonban jártak Los Angelesben, ahol méregdrága luxusjárgányokat kínálnak eladásra. A pár izgatottan nézett körül a Rolls-Royce-ok és Ferrarik között, a látogatásról a néhai filmügyi kormánybiztos, Andy Vajna (†74) özvegye
Orbánék folyamatosan szondázzák a közvéleményt a fontosabb döntések előtt, de a népszerűségi mutatók egyelőre nem terv szerint alakulnak. Úgyhogy a kommunikáció magasabb sebességre kapcsol.
Péntek hajnalban megrendezték a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság játékosbörzéjének első körét. A Cincinnati Bengals a papírformának megfelelően Joe Burrow-t vitte el 1/1-re, Tom Brady az egyik legjobb támadófalembert kapta maga mellé Tampa Bayben, Aaron Rodgers pedig egy trónkövetelőt Jordan Love személyében. A bajnok Kansas City Chiefs
Ötmillió doboz, feltehetően ukrán származású, jelöletlen cigarettát terített egy csempészbanda Budapesten. A NAV munkatársai a napokban csaptak le a bűnszervezet tagjaira. A csempészek 5-10 évig terjedő szabadságvesztésre számíthatnak, ha bűnösnek találják őket.
Az új típusú koronavírus fertőzése nyomán kialakult Covid-19 betegség kezelésére szánt vírusellenes gyógyszer, a remdesivir az első kísérleteknél kudarcot vallott – jelentette be csütörtökön este kiadott közleményében a Gilead Sciences kaliforniai cég.
Miután idén márciusban még valamivel több villamos energiát fogyasztott az ország, mint tavaly, április eddig eltelt részében már jelentősen, több mint 10 százalékkal elmaradt a felhasználás az egy évvel korábbitól. A hazai beépített teljesítőképesség ugyanakkor jóval meghaladja a 2019 hasonló időszakit, elsősorban a hazai naperőmű-kapacitások bővü
Az időben megtett intézkedéseknek köszönhetően sikerült lassítani a járványt. A korlátozások hosszú távú fenntartása azonban súlyos gazdasági következményekkel jár - jelentette ki Palkovics László a járványról szervezett ITM-konferencián. Az ATV kérdésére azt mondta: az EMMI “a lövészárokban van”, a betegekkel foglalkozik, az ITM pedig tervezi, hog
Donald Trump amerikai elnök szerint hamarosan meglesz az új típusú koronavírus elleni oltóanyag, Mike Pence alelnök pedig a nyár végére jósolta a járvány végét.
Tízmilliárd forintos hitelkeretet nyitott a CIB Bank olyan vállalkozásoknak, amelyeknél bevételkiesés miatt extra likviditási igények merülnek fel, vagy amelyeknél a megnövekedett készletfelvásárlások finanszírozási szükséglettel társulnak a jelenlegi vírushelyzetben – közölte a pénzintézet az MTI-vel.
Csősz Boglárka, a Feleségek luxuskivitelben sztárja elárulta, nem férje által emelkedett fel, megdolgozott és tanult vagyonáért és pozíciójáért. Őszinte...
Csütörtökön a francia parlament 110 milliárd eurós gazdaságösztönző csomagot, míg a demokrata többségű amerikai képviselőház 484 milliárd dolláros gazdasági csomagtervet fogadott el a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került gazdasági szereplők megsegítésére.
Egy fillért nem vonnak el a Honvédelmi Minisztériumtól, a nagyszabású fegyverbeszerzési program folytatódik – erősítette meg a Népszava információját Gulyás Gergely.
A Philip Morris is visszavonta az idei éves prognózisát. A dohányipari óriás tegnap tette közzé az első negyedéves eredményeit. A vállalat a komplett égetett és hevített dohánytermékek volumenében 1,2 százalékos csökkenést realizált a negyedév során.
Az SAP bejelentette, hogy hat hónap elteltével megszüntetik a vállalat duális vezetését, mivel a ragály által okozott példátlan válságban biztosítani kell az erős és egyértelmű vezetői felelősségvállalást. Miután Bill McDermott tavaly októberben váratlanul lemondott az SAP vezérigazgatói tisztségéről, feladatait két igazgatósági tag, a társaságnál
A történelem során a járványok mindig új megoldásokat hoztak a várostervezésbe. A XIX. századi kolerajárványok után például új vízvezeték és csatornarendszer épült, valamint a túlzottan zsúfolt beépítések ellen is különböző törvényeket hoztak. Éppen ezért a mostani koronavírus-járvány hatásaként is feltételezhetjük, hogy lesznek változások a városo
Hasznosan lehet tölteni az időt az otthoni karanténban - ezt állítják a hírességek az Egyesült Államokban. Naomi Campbell például saját csatornát hozott létre a legnépszerűbb videomegosztón, Bon Jovi rendet rakott a szekrényében, Kevin Bacon pedig főzni szokott.
A húsfeldolgozók és vágóhidak leállása egyelőre nem okoz áruhiányt, a kormányzat 19 milliárd dolláros támogatást nyújt a farmereknek és az állattenyésztőknek.
Jelentős többlettel zárta a múlt évet a lakáshitel-piac, ami köszönhető az eddigi béremelkedésnek, az alacsony kamatoknak és az élénk lakáspiacnak. A koronavírus-járvány utóhatásait viszont nagymértékben befolyásolja, hogy a bankok hitelezési kedve mennyire változik.
Péntektől a benzin ára két forinttal csökken, a gázolaj viszont hét forinttal kerül majd kevesebbe a hazai kutakon, így tehát az üzemanyagok árcsökkenése tovább folytatódik, ki tudja hol az alja.
A koronavírus-járvány miatt nagy bajban vannak az állatkertek: hetek óta nem nyithatnak ki, így bevételük sincs, az állatokat viszont etetni kell. Szerencsére elkezdtek érkezni az adományok.
Az új típusú koronavírus fertőzése nyomán kialakult Covid-19 betegség kezelésére szánt vírusellenes gyógyszer, a remdesivir az első kísérleteknél kudarcot vallott – jelentette be csütörtökön este kiadott közleményében a Gilead Sciences kaliforniai cég. A remdesivir kudarcáról először az Ensz Egészségügyi Világszervezete (WHO) adott hírt csütörtökön
Az új típusú koronavírus fertőzése nyomán kialakult Covid-19 betegség kezelésére szánt vírusellenes gyógyszer, a remdesivir az első kísérleteknél kudarcot vallott - jelentette be csütörtökön este kiadott közleményében a Gilead Sciences kaliforniai cég.
Profiltisztításról szóló reorganizációs tervet készített a tavaly nyár végén meghatározó állami többségi tulajdonba került Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) új igazgatósága, a javaslatra május 6-ig várja a kisebbségi tulajdonba került balatoni önkormányzatok szavazatait - derül ki a napokban szétküldött dokumentumból.