Müller Cecília az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján a tegnapi biztonságis strandolás után ma a biztonságos étteremlátogatás szabályait magyarázta el.
Lesz az még rosszabb is, az áprilisi adatok brutálisak lesznek, mert az borzalmas volt a gazdaságnak - mondta a Kossuth Rádiónak adott interjújában Orbán Viktor arra, hogy a márciusi KSH adatok az ipari termelésben 5,6 százalékos visszaesést mutatnak. A májusiak jobbak lesznek, a júniusi adatok pedig még jobbak lesznek az áprilisinál - mondta a min
A képen egy páncélozott csapatszállító jármű és egy letakart lánctalpas harcjármű (tank?) látható a miniszterelnök családjának luxusbirtokától néhány kilométerre - írta a politikus.
A független cloudos tárhelyszolgáltató negyedéve nem csak az elemzői várakozásokra cáfolt rá, de két évvel ezelőtti tőzsdére lépése óta először lett nettó profitja.
Hálás a budapestieknek a kijárási korlátozások betartásáért a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár, ugyanakkor nagy a bizonytalanság a BKK körül, és szerinte nem tesz jót Budapestnek, hogy a legsötétebb Gyurcsány-időszak legellentmondásosabb emberei bukkannak fel a cégnél.
A május 4-től hatályos enyhítések miatt a Veszprém megyei település is megnyitott, várja az odalátogatókat, de kérnek mindenkit, hogy tartsák be a településre vonatkozó szabályokat.
Megbánta a hormonterápiát és kivetette mell-implantációját Walt Heyer, akinek az egész életét meghatározta, hogy először nőként akart élni, majd megbánta azt. Azóta a nemváltás megbánóknak szenteli életét.
Célra tartás, rugalmasság, tartalékolás. Ezek a tulajdonságok kell, hogy jellemezzenek minden költségvetést az ÁSZ elnöke szerint. Domokos László a számvevőszék honlapján megjelent véleményében kifejtette: a gazdasági és társadalmi...
Parlamenti képviselők dulakodtak a szerbiai parlament épülete előtt pénteken, a szélsőjobboldal vezetője letépte az egyik kormánypárt vezetőjének a zakóját, és lökdöste az egészségügyi minisztert.
Nem is tudatosul a legtöbb magyar kis- és középvállalkozásban, ha kutatás-fejlesztési, innovációs munkát végeznek, az még kevésbé, hogy ez szellemi tulajdon, ezért hatalmas piaci értéket is képviselhet. Márpedig ha a tulajdonos nem lép időben, a levédetlen szellemi tulajdonból gyakran más gazdagszik meg, hívta fel a figyelmet Pomázi Gyula, a Szelle
A cégvezetők tartanak a következő hat hónaptól, tízből heten úgy vélik ebben az időszakban tovább romlik a cégük helyzete, de csak minden tizedik jelezte azt, hogy létszámcsökkentésre készülne a következő hónapokban, közölte a Profession.hu felmérésének eredményét.
Már több mint félmillióan használják Németországban a Robert Koch Intézet (Rki) által fejlesztett Datenspende nevű információgyűjtő applikációt, amely segíti a koronavírus terjedésének figyelemmel követését és megállítását.
A külgazdasági és külügyminiszter azt mondta: a védekezés sikerességéhez szükséges eszközök folyamatosan érkeznek hozzánk, csak tegnap és ma összesen több mint 6 millió maszk, 25 ezer izolációs köpeny és 120 lélegeztetőgép jött Magyarországra.
Az eljárásra azért volt szükség, mert felmerült a gyanú, hogy a kispesti önkormányzat verseny nélkül szervezte ki a közétkeztetést egy Mészáros Lőrinc birodalmához köthető céghez.
Gingivitisznek nevezzük a fogíny akut vagy krónikus gyulladását. Az elnevezés tehát betegségek spektrumára utal, amelyek a fogínyt érintő különböző gyulladásos folyamatokkal járnak együtt.
A kiskereskedelmi lánc üzletenként 243 millió forintot fordított két vidéki egységének korszerűsítésére. A beruházások során mindkét szupermarketet az aktuális fogyasztói igényeknek és technológiai trendeknek megfelelően korszerűsítették.
Készletakciókkal igyekeznek fellendíteni a piacot a gyártók, emellett helyet kell csinálni a telepeken az újabb kocsiknak, hiszen az üzemek is lassan újraindulnak. Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke...
Vasárnapig a sok napsütés mellett egyre feljebb kúszik a hőmérő higanyszála, ám a nyári meleget nem élvezhetjük sokáig, mert a jövő hét erőteljes lehűléssel kezdődik majd.
Nagy mennyiségben megjelent már az áruházak polcain a hazai üvegházi paradicsom, paprika, kígyóuborka, retek, újhagyma, saláták és káposztaféle, közölte a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke.
A javaslat – melyet a koronavírus-járvány okozta veszteségekkel, illetve portfóliótisztítással indokolt a Bahart – végül 78 százalékos többséggel ment át, ám beszédes, hogy a tartózkodó települések közül csak Szántód és Balatonlelle nem kormánypárti vezetésű, sőt, a nemmel voksolók között is akad Fidesz-KDNP-s.
"Napi adatok szerint kilencvenhét munkatársunk esett ki a munkából, eredményeikre még várunk. Negyvenhat igazolt fertőzött kollégánk van, közülük egy kap kórházi kezelést, lélegeztetőgépen kórházi dolgozó nincs," közölte az intézmény Facebook-oldalán.
Az utóbbi időszak egyik legnagyobb autólopási ügyét derítette fel a rendőrség, 28 járművet foglaltak le - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (Brfk) felderítő főosztályának vezetője pénteken online sajtótájékoztatón.
Az erről szóló együttműködést Müller Cecília országos tisztifőorvos ma írta alá. Budapesten és Pest megyében továbbra sem lehet játszótérre menni. Az operatív törzs május 8-i tájékoztatója.
Több tucat esetben igényelhettek jogosulatlanul támogatást a koronavírus-járvány miatt szorult helyzetbe került egyéni vállalkozók és kisvállalatok megsegítésére felállított tartományi alapból Berlinben, a kár százezer eurós nagyságrendű lehet, és a német főváros ügyészségének gyanúja szerint az iszlám vallás egy radikális irányzata, a szalafizmus
A korlátozások feloldása után akár 20-30 százalékos kedvezményt is adnak majd a szálláshelyek a vendégeknek, vélik a Szállás.hu szakértői, akik szerint azok fognak majd jobban kijönni a válságból, akik gyorsan tudnak alkalmazkodni az új igényekhez. Az utazók olcsóbb helyekre mennek majd, leginkább autóval vagy biciklivel.
Nagyon izgalmasnak ígérkezett Klein Dávid és Suhajda Szilárd számára a tavaszi szezon a Himalájában. A páros a Makalu megmászására készült, ami nemcsak önmagában lett volna jelentős, de egyben felkészülésnek is tekintették jövő évi projektjükre, amikor visszatértek volna az Everestre, hogy oxigénpalack nélkül érjék el a világ tetejét. Aztán hirtele