2020. május 8. péntek

máj. 8
7:33
Kim Dzsong Un: örökké ellenségek maradunk (Infostart)
Észak-Korea pénteken élesen bírálta déli szomszédját egy hadgyakorlat megtartása miatt, miközben Kim Dzsong Un észak-koreai vezető szóbeli üzenetben gratulált a kínai államfőnek az új típusú koronavírus megfékezésében elért sikerekhez.
máj. 8
7:33
Tovább emelkedett a fertőzöttek és az elhunytak száma (Igényesférfi.hu)
Az aktív fertőzöttek 62 százaléka, az elhunytak 79 százaléka, a gyógyultak 54 százaléka budapesti vagy Pest megyei.
máj. 8
7:33
Nagy Ervin: Ballik (Tiszta Jövő)
Május elsején Jakab Péter Szanyi Tibor – egyébként hitelesebb – stílusát meghazudtolva aggódott a „magyar melósokért”, szemben a kapitalizmus termelte „bűnös tőkésekkel”.
máj. 8
7:36
Jelentősen romlott az Air France-KLM eredménye (ProfitLine)
Jelentősen romlott az Air France-KLM légitársasági csoport első negyedéves pénzügyi eredménye az előző évihez képest, de a második és harmadik negyedévben még ennél is rosszabbra számítanak.
máj. 8
7:39
Visszavonták a Trump volt tanácsadója elleni vádemelést (Kripto Akadémia)
A döntést amerikai elemzők jelentős fordulatnak minősítették a 2016-os amerikai választásokba történt orosz beavatkozásokról folytatott – és már lezárt – vizsgálat ügyében.
máj. 8
7:39
Nagy teher az otthonápolás (Alternatív Energia)
A budapestiek 3 százaléka állította, hogy érintette a Kásler Miklós humánminiszter által elrendelt kórházi ágykiürítés, azaz neki vagy a közeli családtagjának kell gondoskodnia egy hazaküldött hozzátartozóról.
máj. 8
7:39
Dzsudzsák fontosabb ember, mint olimpiai bajnokaink? (ATV)
A válogatott focista a napokban állami segítséggel térhetett haza. Mivel az Egyesült Arab Emírségekben a koronavírus-járvány miatt leállt a polgári légiforgalom, mentesítő járaton érkezett vissza Magyarországra, és közben kiderült: aktív sportolóként diplomata útlevele van.
máj. 8
7:39
Néhány órányira van tőlünk a világ legzöldebb városa (Player)
Zöldebb Münchennél, Berlinnél, Madridnál is.
máj. 8
7:39
Szexuális zaklatással vádolják a volt francia elnököt (Könyves Magazin)
A 92 éves Valery Giscard d'Estaing állítólag egy újságírónő fenekét markolászta.
máj. 8
7:41
Kim Dzsong Un gratulált a kínai államfőnek a koronavírus-járvány kezelése miatt (Kripto Akadémia)
Észak-Korea eközben élesen bírálta déli szomszédját egy hadgyakorlat megtartása miatt.
máj. 8
7:41
„Ez a pénz most nincs az utazási irodáknál” (Alternatív Energia)
Milliárdos összeget kellene az utazási irodáknak visszafizetni a lemondott utak miatt. A szakma jogszabálymódosítást szeretne, hogy egy évig felhasználható utalványokat adhassanak.
máj. 8
7:42
Nagyot nyert az első negyedévben a Richter (Privátbankár)
Jóval az elemzői várakozásokat meghaladóan nőtt a Richter Gedeon Nyrt. árbevétele és nyeresége idén az első negyedévben.
máj. 8
7:42
Melegszik az idő a hétvégén: akár 29 fok is lehet (SzMo)
Jövő hét elején az ország keleti részén pedig nyáriasra fordul az idő, akár 31 fok is lehet.
máj. 8
7:43
Koronavírus: kilenc új áldozat, 28 fertőzöttet találtak (Alternatív Energia)
1132 beteget ápolnak kórházban, közülük 74-en vannak lélegeztetőgépen.
máj. 8
7:45
Változik a szentendrei HÉV közlekedése három májusi hétvégén (Alternatív Energia)
A Szentlélek tér és Aquincum között a vonatok egy vágányon közlekednek.
máj. 8
7:45
Elárulta Orbán Viktor, mikor indulhat újra az élet Budapesten és Pest megyében (Portfolio)
Leghamarabb jövő hét végén kerülhet sor a központi régióban a kijárási korlátozások lazítására, de mivel magas még a halálozási ráta, ezért a járványügyi szakemberek óvatosságára kell hallgatnunk – hangsúlyozta a Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió ma reggeli interjújában. Azt is jelezte, hogy nem valószínű a nyári iskolai szünet előtt a fi
máj. 8
7:45
Megint drágább lett a benzin és a gázolaj, ez az oka (ATV)
Mától a benzin ára 7 forinttal nő, a gázolajé pedig 4 forinttal emelkedik a kutakon. Szerdától szintén jelentősen emelkedtek az üzemanyagárak, a benzin bruttó kiskereskedelmi átlagára 16 forinttal, míg a gázolajé 10 forinttal.
máj. 8
7:45
Orbán Viktor: ekkor indulhat újra az élet Budapesten, Pest megyében (Pénzcentrum)
Legkorábban jövő héten tárgyalnak Budapest és Pest megye újranyitásáról, a héten még biztosan maradnak a korlátozások - mondta Orbán Viktor a Kossuth rádióban. A miniszterelnök az iskolák kinyitásáról is beszélt. Vakcina...
máj. 8
7:45
Nyilvánosan maszturbált az egyik válogatott labdarúgó (Promotions)
Az bizony már nyilvánosnak számít, ha a szomszédod látja.
máj. 8
7:45
El nem hiszed, mennyire más a francia sajtó, mint a magyar (Mínuszos)
A francia újságírói szervezetek és szerkesztőségek tiltakozása miatt a francia kormány bejelentette, hogy megszünteti a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos álhírek leleplezésére elindított internetes oldalát. A Désinfox Coronavirus elnevezésű portálnak “természetesen nem az volt a célja, hogy válogasson a cikkek és a tartalmak közül, ugyanakkor meg
máj. 8
7:51
A vártnál sokkal nagyobbat szólt a Richter első negyedéve (Menedzsment Fórum)
Jóval az elemzői várakozásokat meghaladóan nőtt a Richter Gedeon Nyrt. árbevétele és nyeresége idén az első negyedévben.
máj. 8
7:51
Figyelem, változás a szentendrei HÉV-en, az autósokat is érinti! (Infostart)
Három hétvégét érintő korlátozás következik egy rövid szakaszon.
máj. 8
7:51
Vakcina nélkül nem szurkolhatnak a hollandok (Sport365)
Amíg nincs vakcina, Hollandiában nem lehet majd meccsre menni.
máj. 8
7:51
Tordai Bence: Meg lehet haladni az „Orbán takarodj!” követelését (Tiszta Jövő)
Mint egy rossz sci-fi.
máj. 8
7:54
Koronavírus: itt vannak a ma reggeli magyar adatok (Piac és Profit)
9 újabb idős beteg hunyt el koronavírusban, az aktív fertőzöttek száma tovább csökkent.
máj. 8
7:57
Így alakul a fertőzöttek száma megyénként - mutatjuk, hol van a legtöbb koronavírusos beteg (ATV)
A legtöbb igazolt fertőzött még mindig Budapesten és Pest megyében van, ezt Fejér megye követi. A legkevesebb beteget Vas megyében regisztrálták.
máj. 8
8:03
Agrárszektor időjárás előrejelzés: 2020.05.08. péntek (Háziállat)
Kiderül az ég, mindenütt mérséklődik a szél - derül ki az Agrárszektor pénteki (2020.05.08.) országos középtávú előrejelzéséből. Jó lenne kimenni a földekre, de nem tudja vigyen-e magával gumicsizmát? Permetezne, de lehet, hogy lesz szél? Eljött a betakarítás ideje, de nem biztos benne, hogy ezt a meteorológia is így gondolja? Segítünk! Mutatjuk, m
máj. 8
8:06
Ekkora összeget bukhatnak a fociklubok a járvánnyal, mutatjuk (ProfitLine)
A tíz legnagyobb európai labdarúgó-bajnokság csapataiban szereplő játékosok összértéke akár 10 milliárd euróval is csökkenhet, ha nem sikerül befejezni a szezont a koronavírus következtében – állapítja meg a Kpmg, budapesti székhelyű Football Benchmark csoportjának friss tanulmánya. Ha sikerülne is zárt kapuk mögött lejátszani a hátralevő mérkőzése
máj. 8
8:06
Betiltották Németországban a fiatalkorúak reparatív terápiáját (444.hu)
A nagyon tudományosan hangzó fogalom valójában a melegek "meggyógyítását" célzó áltudományos gyakorlat neve.
máj. 8
8:09
Orbán Viktor: akkor leszek elégedett, ha megöltük ezt a nyomorult vírust (Infostart)
Péntek reggel ismét a Kossuth rádió vendége volt a miniszterelnök. Beszélt a budapesti és az iskolai élet újraindításának lehetőségéről is.
máj. 8
8:09
Zárva maradtak a szerbiai befogadóközpontok (HírTV)
A rendkívüli állapot feloldása ellenére zárva maradtak a szerbiai befogadóközpontok.
máj. 8
8:09
Nagy terhet jelent az érintettek többségének a kórházi ágyfelszabadítás miatt hazaküldött betegek ápolása (ATV)
A budapestiek 3 százaléka állította, hogy érintette a Kásler Miklós miniszter által elrendelt kórházi ágykiürítés, azaz neki vagy a közeli családtagjának kell gondoskodnia egy hazaküldött hozzátartozóról.
máj. 8
8:09
Németh Péter: Müller Cecília hazudj, de rajt' ne fogjanak! (Tiszta Jövő)
Tényleg nem könnyű neki, mert folyamatosan meg kell felelnie Orbán Viktornak.
máj. 8
8:09
Furcsa céllal üzemelt egy kiterjedt botnet (Bitport)
A fénykorában több mint 10 ezer eszközt uraló Cereals kitalálója minden bizonnyal a világ egyik legnagyobb anime-rajongója.
máj. 8
8:12
Kétségek a "Covid-útlevél" bevezetése körül (Alternatív Energia)
Az Egészségügyi Világszervezet már április végén figyelmeztetett a koronavírus-igazolásban rejlő veszélyekre.
máj. 8
8:14
Megcélozta a kisebb településeket is az ellenzék (Alternatív Energia)
El kell juttatni a falvakba a valódi híreket, mert enélkül a Fidesz 2022-ben is többséget szerez a parlamentben - vélik az ellenzék meghatározó személyiségei. Ehhez több tízezer aktivista összehangolt felvilágosító munkájára is szükség lehet.
máj. 8
8:15
Hab a tortán: úgy tűnik, hogy már az esküvőjét tervezgeti Radics Gigi (Femcafe)
A szerelmesek igyekeznek követni a hagyományokat, ezért szeretnék összekötni az életüket mielőtt megérkezik az új családtag.
máj. 8
8:15
Itt van a világ egyik legviccesebb használati útmutatója (Promotions)
Ha a hűtő dorombol, mint egy macska, akkor elvileg nincsen semmi baj.
máj. 8
8:18
Veszteséggel zárta az első negyedévet az OTP-csoport (Infostart)
Az előző negyedévi masszív, 103 milliárd forintos nyereség után 2020 első három hónapja után 4 milliárdos adózás utáni veszteséget volt kénytelen elkönyvelni az OTP a friss gyorsjelentés szerint.
máj. 8
8:21
Orbán Viktor elmondta, mikor lehet lazítani Budapesten (Menedzsment Fórum)
Szokásos péntek reggeli rádióinterjújában a fővárosi és Pest megyei enyhítések feltételéről is beszélt.
máj. 8
8:21
Emelkedéssel indulhat a pénteki kereskedés Európában (Portfolio)
Emelkedtek a tengerentúli csütörtökön, majd ázsiában feljebb kerültek az irányadó részvényindexek, a befektetők kedvezően fogadhatták, hogy megkezdődtek Amerika és Kína között a kereskedelmi tárgyalások. Európában is emelkedéssel indulhat a nap, a határidős DAX 136 pontos plusza 1,3 százalékos esést vetíthet előre a pénteki piacnyitásra. A magyar t
máj. 8
8:21
Naprakészebbek és személyre szabhatóbbak lettek a legerősebb Alfa Romeók (Auto Pult)
Nem is olyan régen mutatkoztak be a jelenkor csúcs Alfái: a limuzin karosszériás Giulia és a Stelvio nevű SUV kivitelnél is a Quadrifoglio utótag jelenti az 510 lóerős V6-os motorral szerelt, meglehetősen sportos változatot. A jól sikerült művek nagy részét még jobbá lehet tenni, ehhez csupán kellő alázat és megfelelő szakértelem kell – persze némi
máj. 8
8:21
Belépett az MSZP-be a volt fideszes politikus (ATV)
A közelmúltban belépett az MSZP-be Chladek Tibor, a Magyar Liberális Párt Pest megyei elnöke, aki korábban a Fideszben is politizált.
máj. 8
8:21
Jordan Henderson az idény legjobb játékosa (Sport365)
Legalábbis a szurkolók szavazatai alapján.
máj. 8
8:21
Orbán: Azzal nem lehet megvádolni, hogy értek az egészségügyhöz, de a józan eszem a helyén van (444.hu)
"Akkor leszek elégedett, ha megöltük ezt a nyomorult vírust."
máj. 8
8:21
Bencsik András: Miért sikerült nekünk? (Tiszta Jövő)
Antall József miniszterelnök rövid hivatali ideje alatt sokat tett a hazájáért. Legfőképpen azt, hogy fölmutatta a tiszta politikai erkölcs erejét és legyőzhetetlenségét.
máj. 8
8:21
Síneken alvó vendégmunkásokat gázolt halálra egy tehervonat Indiában (Könyves Magazin)
A férfiak vélhetően azt hitték, a koronavírus-járvány következtében elrendelt korlátozások miatt a vonalon nem jár vonat.
máj. 8
8:27
Újranyitják Európa idegenforgalmi és kultúrális emlékhelyeit (HírTV)
Május 18-án újranyitják a látogatók előtt az athéni Akropoliszt és az összes görögországi régészeti műemléket.
máj. 8
8:27
Azt állította, egészségügyi intézményeket zárnak be - gyanúsított lett (ATV)
A bonyhádi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt az 52 éves aparhanti nőt, aki arról írt közösségi oldalán, hogy az országban több egészségügyi intézményt rövidesen bezárnak.
máj. 8
8:27
Öt ok, amiért jó Egerben élni (SzMo)
Budapesten kívül is van élet, de még milyen! Egy nemrég készült felmérés szerint Eger az egyik legélhetőbb magyar nagyváros. Megnéztük, hogy miért szeretnek ennyire Egerben élni az emberek.

Keresés