Jelenleg még nem teljesen tisztázott, hogy miért alakul ki 2-es típusú cukorbetegség (diabétesz) bizonyos embereknél, ám a fő rizikótényezők egyértelműek. Mi a különbség az 1-es és a 2-es típusú diabétesz között?
Jóval az elemzői várakozásokat meghaladóan nőtt a Richter Gedeon Nyrt. árbevétele és nyeresége idén az első negyedévben, a gyógyszeripari vállalat konszolidáltan 29,1 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami 34,6 százalékkal...
Hosszú hetek óta nem volt ennyire kevés az új fertőzöttek száma itthon, az operatív törzs azonban a hétvége előtt fontos közlendőkkel állt a nyilvánosság elé - élőben itt és az InfoRádióban.
Szombattól ismét elindulnak az Északerdő Zrt. által üzemeltetett Lillafüredi és Pálházi Állami Erdei Vasút járatai, amelyek a koronavírus járvány miatt a kormány által meghirdetett veszélyhelyzeti rendelkezéseknek megfelelően március 17-e óta nem közlekedtek - közölte Zay Adorján, a társaság vezérigazgatója.
Egy város élhetőségét több dolog együttesen határozza meg. A megfelelő társadalmi és gazdasági szolgáltatások mellett legalább annyira fontos tényező a környezet állapota és minősége, amihez az épített környezet is nagyban hozzájárul. A most induló lakásfejlesztéseknél szerencsére egyre gyakrabban kerülnek előtérbe a fenntarthatósági szempontok, am
A kormánynak sikerült olyan rendeletet alkotnia, amit még saját szóvivőjük is tévesen értelmezett. A legújabb hivatalos értelmezés szerint a fővárosiak is mehetnek vidékre.
Egyes jogászok és politikusok szerint a döntés felbátoríthatja az uniós intézményekkel vitákban álló tagállamokat, különösen Lengyelországot és Magyarországot.
Orbán Balázs miniszter elmondta, tisztázódott a kérdés, nincsen korlátozás a fővárosiak utazásával kapcsolatban, azaz Gulyás Gergely kormányinfón elhangzott állításai érvényesek.
“Rugalmasabb ágykapacitásról” beszélt Kásler Miklós a kórházigazgatóknak egy online konferencián, de a járvány miatt a szabad ágyakat biztosítani kell. A miniszter azt mondta: nem lehet minden egyes esetre központi megoldást találni, mindenki a saját felelősségének tudatában, a betegek érdekeit figyelembe véve cselekedjen. Ha szükségét érzik változ
A piac, az elemzők, a gazdaságpolitikai döntéshozók még mindig V-alakú gazdasági felívelést várnak, ezzel szemben sokkal valószínűbb egy lassú kilábalás, részben azért, mert az epidémia lefolyása hosszabb lesz, részben pedig azért, mert egy ilyen gazdasági sokk után a háztartások fogyasztási szokásai megváltoznak, a megtakarítási hajlandóságuk igen
Müller Cecília a Debreceni Egyetem és az NNK együttműködésével kapcsolatban elmondta, hogy megállapodtak egy nemzeti oltóanyaggyár létesíéséről. Az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján megtudtuk továbbá, hogy a Semmelweis Egyetem által készített tesztek során feltárt betegek nem szerepelnek az NNK által közzétett betegszámokban, és azt is hallott
Jelenleg is zajlik az operatív törzs sajtótájékoztatója, Maruzsa Zoltán az érettségiről beszélt, Müller Cecília pedig kijelentette: bizakodásra adnak okot a számok. Cikkünk frissül... A héten lezajlottak a legnagyobb létszámot...
A bagolycsalád már jó kezekben van, a mályi madármentők gondoskodnak róluk. 200 ezer forintos nyomravezetői díjat ajánlottak fel annak, aki segít megtalálni a tettest.
Orbán Balázs elmondta, tisztázódott a kérdés, nincsen korlátozás a fővárosiak utazásával kapcsolatban, azaz Gulyás Gergely kormányinfón elhangzott állításai érvényesek.
Budapest vonzáskörzetében, közel 5 hektáros ipari telken elhelyezkedő több ezer négyzetméteres modern gyárépületben fog hamarosan üzemet indítani egy neves autóipari vállalat. Az irodával is rendelkező létesítmény adásvétele az Eston segítségével zajlott - szerepel a cég közleményében.
Telefonon egyeztettek a kínai és amerikai kereskedelmi főtárgyalók a makrogazdasági és közegészségügyi együttműködés megerősítését tűzve ki célul - jelentette a Hszinhua hírügynökség.
Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 2,4 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Márciushoz képest az élelmiszerek ára a megszokottnál nagyobb mértékben 1,4 százalékkal nőtt, amiben a koronavírus-járvány hatásai is szerepet játszhattak. A járműüzemanyagok ára a jelentősen visszaeső olajárak következtében 16,4 százalékkal csökkent e
Chicagóban a búza 0,8, a kukorica 1,4, a szójabab pedig szintén 1,4 százalékkal drágult. Európában is pluszt hozott a négy fontos agrártermék kereskedése.
A biztosítási szektor egyik legrosszabb rémálma teljesült be 2020-ban a koronavírus elszabadulásával. A Willis Towers Watson elemzőcég 3 ezer biztosítótársasági vezető bevonásával készített jelentésében már 2013-ban megállapította:...
A jelenlegi nehéz helyzetben ez a találkozó nagyon szép szimbóluma a nemzeti szolidaritásnak és a magyarság határok feletti összetartozásának – mondta Potápi Árpád János.
Megint félrelépett LeBron James, akit a tengerentúli profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legkiemelkedőbb egyéniségének tartanak. Ezúttal egy 23 éves modell keveredett az ágyába.
Maruzsa Zoltán az érettségiről beszélt, Müller Cecília pedig kijelentette: bizakodásra adnak okot a számok, és a patikákban már komolyabb maszkokat is lehet venni. A héten lezajlottak a legnagyobb létszámot mozgató érettségik...
A világjárvány nemcsak egészségügyi, hanem gazdasági kérdés is, hiszen a koronavírus az emberi egészség mellett a munkahelyeket is veszélybe sodorja - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebook-oldalán. Hangsúlyozta, az egészségvédelem mellett a munkahelyek megvédése is fontos feladat.
A világon az emberek 46 százaléka úgy véli, hogy hazájában jó irányba haladnak a dolgok – derült ki az Ipsos 20 ezer ember megkérdezésével 28 országban végzett felméréséből. A kutatás szerint Magyarországon az emberek borúsabban látják a helyzetet.
Hosszú időn keresztül nyomasztják majd még a német fogyasztókat a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások során szerzett tapasztalatok a nürnbergi GfK piackutató intézet felmérése szerint.