2020. május 1. péntek

máj. 1
16:51
Közelebb hozzák a csillagos eget a Bükkben (Infostart)
Megkezdődött a Bükki Csillagda építése Répáshuta felett. Az épületben a több kisebb távcső mellett egy 50 centiméter átmérőjű főteleszkóp is helyet kap majd.
máj. 1
16:51
Négy új hitel a Széchenyi Kártya Programban: a részletekről beszélt az államtitkár (Portfolio)
A kiemelt ágazatokban akár 18 havi, de minden ágazatban legalább 9 havi munkabér fedezetét biztosíthatja a Széchenyi munkahelymegtartó hitel, amely mellé szabad felhasználású folyószámlahitelt is igényelhetnek a mikro-, kis- és közepes vállalkozások. A gazdaságvédelmi akcióterv részeként induló rendkívül alacsony kamatozású hitelek a magyarok munka
máj. 1
16:51
Több millió forintot lopott egy férfi párja apjától (ATV)
A gyanú szerint a férfi többször is átkutatta a lakást, ahonnan közel kétmillió forintot lopott el, de azzal nem számolt, hogy a szobát bekamerázták.
máj. 1
16:54
Tiszeker Ágnes: ezért nem volt több a dopping a karantén idején (Infostart)
A két hónapos ellenőrzési szünetben akár "el is kanászodhattak" volna a sportolók, Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője szerint azonban ez nincs így.
máj. 1
16:54
„Decemberben eladtuk a lakásunkat, ezért most van mit felélni” – így érinti az esküvőszakmát a járvány (SzMo)
A legtöbb pár nem mondja le, inkább őszre, télre, vagy akár jövő tavaszra szervezi át esküvőjét a jelenlegi helyzetben – derül ki körképünkből. Sokaknak azzal is meg kell barátkozni, hogy az új dátum hétköznapra esik.
máj. 1
16:54
Februárban még NFL-döntőt játszott, most a vírus ellen harcol (Promotions)
Jól jött az orvosi végzettség.
máj. 1
16:57
Tragédia: A koronavírustól való félelmében önkezével vetett véget az életének az idős férfi (BorsOnline)
A karantén okozta depresszió és a koronavírus okozta félelem miatt lehetett öngyilkos szombaton az angliai Kings Nortonban a 83 éves Dennis Ward.
máj. 1
17:00
„Akik idáig eljutottak, nem fognak visszafordulni a vírus miatt” – migráció járvány idején (Igényesférfi.hu)
A koronavírus-járvány árnyékában az utóbbi hetekben kevesebb szó esik a migrációs válságról. A bevándorlás azonban nem szűnt meg és a betegség terjedése valamint a várható gazdasági következmények valószínűleg csak súlyosbítják a helyzetet.
máj. 1
17:00
Trump is zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben (Képmás)
Az amerikai elnök elhatározta, hogy erőteljesen felveszi a harcot az antiszemita diszkriminációval és a zsidó közösség ellen irányuló mindenféle erőszakkal.
máj. 1
17:00
Citromsárga riasztást adtak ki, zivatarok közelednek (SzMo)
Erős szél kíséri majd az intenzív esőzést.
máj. 1
17:03
Ha készül bor a pokolban, akkor az biztosan így néz ki (Index)
.
máj. 1
17:03
Ez a tíz gyógyszer vényköteles lett május 1-jétől (Alternatív Energia)
Péntektől a betegek védelme érdekében már csak receptre kaphatók egyes láz- és fájdalomcsillapítók. Mutatjuk a listát.
máj. 1
17:03
Elfogadták a Delta Technologies éves jelentését (ProfitLine)
A Delta Technologies Nyrt. (korábbi nevén Est Media Nyrt.) a mai nappal elfogadta 2019-es éves jelentését. A koronavírus-járvány okozta rendkívüli helyzetre való tekintettel a beszámolót nem a társaság közgyűlése, hanem a cég igazgatósága fogadta el.
máj. 1
17:03
Svájc nem vállalja a jövő évi jégkorong-vb rendezését (Sport365)
Gazdaságilag nagyon nagy kockázatot jelent ez számukra.
máj. 1
17:03
10 fájdalomcsillapító vált vénykötelessé, itt a lista (ATV)
Május 1-jétől tíz, magas hatóanyag-tartalmú készítmény vált vénykötelessé - szúrta ki a Pénzcentrum az OGYÉI honlapján. A változás a 600, 800 mgibuprofént és 300 mg dexibuprofént tartalmazó gyógyszereket érinti, tehát például a közkedvelt Algoflex forte filmtablettát is.
máj. 1
17:06
Zárt kapuk mögött beindulhat itthon a sportélet (Infostart)
A Magyar Közlönyben az szerepel, hogy az egész ország területére vonatkoznak a csütörtökön bejelentett lehetőségek.
máj. 1
17:06
Összecsapások törtek ki egy Unesco világörökségi helyszínként számon tartott szigeten (HírTV)
Összecsapások törtek ki pénteken Jemen déli részén, az Unesco világörökségi helyszíneként számon tartott Szokotra szigeten.
máj. 1
17:09
Megrohanták a magyar diákok a hitelirodákat: erre 2001 óta nem volt példa (Pénzcentrum)
Hatalmas siker a kamatmentes, szabad felhasználású Diákhitel Plusz - közölte a Diákhitel Központ pénteken. Magyar Péternek, a központ vezérigazgatójának tájékoztatása szerint alig fél nap alatt már több mint ezer felsőoktatási hallgató...
máj. 1
17:09
Katasztrófa: romba dőlt Európa egyik legerősebb országának autógyártása is (Portfolio)
A brit autógyártás évek óta tartó válságát a koronavírus megjelenése és terjedése tovább mélyítette. A járvány megfékezése érdekében hozott szigorú intézkedések, az autókereskedések bezárása, valamint az autógyárak termelésének ideiglenes felfüggesztése újabb katasztrofális adatokat eredményezett áprilisban. Az iparági szereplők a kialakult helyzet
máj. 1
17:12
György László: Négy új hitel a Széchenyi Kártya Programban a vállalkozások megerősítésére (Könyves Magazin)
Minden vállalkozás a számlavezető bankján keresztül férhet hozzá a program keretében biztosított hitelforrásokhoz – ismertette az államtitkár.
máj. 1
17:12
Újraéled a Balaton környéke, kinyitnak a strandok és a teraszok (SzMo)
A korlátozások enyhítése jó időpontban jön a Balaton környéki önkormányzatoknak, de az országszerte érvényes szabályok betartása itt is kötelező.
máj. 1
17:12
Tilos a szex, és ez nagyon vicces – megnéztük az Ellenállhatatlan kísértést, a Netflix realityjét (SzMo)
A résztvevők számára csak a helyszínen derül ki a szex teljes tilalma, ami épp a fordítottja az eddigi valóságshow-koncepcióknak.
máj. 1
17:21
Új epizód az IT fejlesztések megrendelésében - itt a WE IT (Menedzsment Fórum)
Jelentős változások zajlanak az IT fejlesztések területén a nagyvilágban. A válságot követő időszakban nemzetközi szinten jellemző volt – ma is igen nagy kihívás – az ún. „body leasing” elterjedése. Az IT cégek élete egészen „egyszerűvé” vált, hiszen minél több tehetséges IT szakembert kellett magukhoz csábítani és megtartani, hogy aztán „eladhassá
máj. 1
17:21
Egy fontos munkavállalói csoportnak nyílnak meg a határok (Infostart)
Külföldiek akkor jöhetnek Magyarországra, ha igazolják: céljuk üzleti.
máj. 1
17:21
Dzsudzsákot még két évre marasztalja klubja (444.hu)
Nem lesz ebből NB I.
máj. 1
17:21
Hosszú Katinka is segíti a székelyeket (Ripost)
Összetartásra buzdít a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka.
máj. 1
17:24
Unesco világörökségi helyszínen polgárháborúznak a jemeniek (Képmás)
A világörökségi listán szereplő Szokotra gazdag biodiverzitásáról híres.
máj. 1
17:24
Ötven nap házi karantén után: így néz ki Dobó Kata – kép (Promotions)
Dobó Kata egy fotóval mutatta meg, hogyan telnek a napjai.
máj. 1
17:27
Kétfarkúak: Bezár a parlament, megnyithatnak a feketepiacok és pénzmosók (ATV)
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt Facebook-oldalán osztotta meg saját a koronavírus-járvány következtében bevzetett korlátozásról szóló enyhítéseit.
máj. 1
17:33
Előkerült a pallos és a fűnyíró is a Ryanairnél (Infostart)
Kirúgások tömege és fizetéscsökkenés jön, 2021-re pedig nem is készít terveket a légicég.
máj. 1
17:33
Amikor már azt hittük, megvan az arany (Sport365)
Hét perccel a vb-döntő vége előtt hat góllal vezettünk, amikor egy érthetetlen dolog történt.
máj. 1
17:33
Citromsárga riasztást adtak ki, zivatarok közelednek (Háziállat)
Erős szél kíséri majd az intenzív esőzést.
máj. 1
17:36
Európa országaiban már lazítanak a szigorú korlátozásokon (HírTV)
A személyes távolságtartásra és a maszkviselésre vonatkozó szabályok azonban maradnak.
máj. 1
17:36
Kimehetnek a szabadba a gyermekotthonokban élő gyerekek is (Alternatív Energia)
Úgy tűnik, sikerült tisztázni az ellentmondást.
máj. 1
17:36
Putyin még nem vonul be szentként a Moszkva mellett épülő katonai templomba (Kripto Akadémia)
Nem lesz Putyin elnököt ábrázoló mozaikkép az orosz hadsereg Moszkva mellett épülő templomában. Az erről nyilatkozó illetékes egyházi vezető utalt arra, hogy az államfő egyelőre nem szeretné magát ilyen módon ünnepeltetni.
máj. 1
17:39
Mire figyeljünk, ha inzulinkezelés alatt állunk? (WebBeteg)
A cukorbetegség időben történő felismerése és megfelelő terápiája alapvető szerepet játszik a szövődmények megelőzésében. Az inzulinkezelés beállítása időigényes folyamat, mely fegyelmet és korrekt együttműködést igényel a beteg részéről.
máj. 1
17:39
Amikor már azt hittük, megvan az arany (Sport365)
Hét perccel a vb-döntő vége előtt hat góllal vezettünk, amikor egy érthetetlen dolog történt.
máj. 1
17:39
Ennyire figyel Orbán Ausztriára: egészen más szabályozással nyithatnak ott újra az éttermek (444.hu)
A magyar kormány szerint a terasz fontos, az, hogy mit visel a pincér, és milyen körülmények között készül az étel, meg nem.
máj. 1
17:42
Egyszerű tavaszi manikűrök, hogy otthon is szép legyen a kezed (Ripost)
Bár most nem igazán járunk sehova, jó, ha otthon is szépek a körmeink. Mutatunk néhány olyan divatos manikűrt, amit te is megcsinálhatsz.
máj. 1
17:42
A román szocdemek is feljelentik Iohannist a magyarellenes nyilatkozata miatt (Képmás)
A Psd az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz fordul a román elnök gyűlöletkeltő kijelentése miatt.
máj. 1
17:48
A koronavírusba halt bele az exkatona, aki Vilmos és Harry herceg oldalán szolgált (Ripost)
Meghalt a koronavírusban egy fiatal férfi, aki elhivatott katonaként dolgozott.
máj. 1
17:48
Jakab Péter hazudik? (Igényesférfi.hu)
A Jobbik elnöke el nem hangzott mondatot idéz Orbán Viktortól.
máj. 1
17:51
Elon Musk teljesen megőrült: egyetlen mondattal beszakította a Tesla árfolyamát (Portfolio)
Elon Musk váratlan üzenetet tett közzé a Twitteren: a Tesla-részvény árfolyama túl magas véleményem szerint. Ez bőven elég volt ahhoz, hogy az amerikai elektromosautó-gyártó árfolyama több mint 10 százalékot zuhanjon Amerikában.
máj. 1
17:54
Kísérteties hely lett Ferihegyből - videón a koronavírus miatt kiürült repülőtér (SzMo)
A felvételeken csak néhány ember tűnik fel, a reptér nagy részre szokatlan módon teljesen üres.
máj. 1
17:54
Úgy néz ki, hogy visszatér a Linkin Park (Promotions)
Chester Bennington halálát bár még nem tudták teljesen feldolgozni, azonban újra zenélni szeretne a csapat.
máj. 1
17:57
5 milliárdot költenének állami cégek tanácsadásra, hogy mérsékeljék a turizmust ért károkat (Menedzsment Fórum)
A pénteken megjelent közbeszerzési felhívásra Hadházy Ákos, független képviselő hívta fel a figyelmet a Facebook-oldalán.
máj. 1
18:03
Alteo: jelentős növekedés, komoly előrelépések a megújuló energiában (ProfitLine)
Az Alteo Csoport igazgatósága ülés tartása nélküli határozathozatallal elfogadta a vállalat 2019-es üzleti évre vonatkozó jelentését. 2019-ben a társaság igen jelentős növekedést mutatott fel a bázisidőszakhoz képest: 1,7 milliárd forint működési eredményt ért el, ami 59%-os növekedést jelent. Az Ebitda 3,8 milliárd forint lett, ami 110%-os bővülés
máj. 1
18:03
Két héttel meghosszabbították a kijárási korlátozásokat Indiában (444.hu)
Zónákra osztják az országot a fertőzöttség szerint.
máj. 1
18:06
Braun Róbert: Pokorni, Rajk és Donáth: Sorstalanság/sorsközösség 2.0 (Tiszta Jövő)
Schmidt egy halott embert gyaláz, akinek nincs módja válaszolni.
máj. 1
18:09
Határzár: ezekből az országokból újra jöhetnek Magyarországra (Pénzcentrum)
Hat ország üzleti céllal érkező állampolgárai beléphetnek Magyarországra a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint. A kormányrendelet értelmében Csehország, Lengyelország, a Koreai Köztársaság, Németország, Ausztria...

Keresés