A cél érdekében olyan lehetőségekkel is igyekszik élni a szervezet, mint azok a pályázati lehetőségek, amelyek a hazai és külföldi marketingépítést segítik. A tervekről, amelyekről...
A korábbiakhoz képest a halottak száma is csupán "enyhén", 179-cel emelkedett. A kormány döntése a következő órákban várható az óvintézkedések oldásának esetleges gyorsításáról.
Több mint két hónapja nem volt ilyen alacsony az egy nap alatt diagnosztizált új koronavírusos esetek száma Olaszországban a polgári védelem hétfő esti adatai szerint: az elmúlt 24 órában mindössze 744 új fertőzöttet jelentettek. Az aktív fertőzöttek száma 836-tal mérséklődött az egy napja mért több mint 1500-as csökkenés után, s ekképpen már "csak
Andrássy Réka átírta Unom című versét a gyerekeknek. Tán nincs is olyan család, aki nem élte volna át mindezeket. Léna verses dobozán közzétett videót pedig imádják, akik már hallották.
Iránban kedden újranyitnak a mecsetek a koronavírus-járvány miatt elfogadott korlátozások lazításának részeként - közölte az IRIB iráni hírügynökség hétfőn. A pénteki közösségi imádságokat azonban továbbra sem lehet megtartani Teheránban és néhány nagyvárosban.
A gazdaságvédelmi akciótervhez kapcsolódó újratervezés programban megnyílt a jelentkezési lehetőség az ingyenes, 8 hetes informatikai online oktatásra május 11-én - jelentette be György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.
A Debreceni Egyetem rektora, Szilvássy Zoltán a Debrecen Televíziónak nyilatkozva arról beszélt, hogy a mádi borban található flavonoidok hatásosak lehetnek a koronavírus ellen is. A...
A digitális tér jelentősége nemcsak ezekben a hónapokban, hanem hosszú távon is egyre fontosabb az életünkben. Még egy olyan terméknél is, mint a bor, ami...
A világjárvány jelentősen befolyásolta az üzleti ingatlanokat használó vállalatok működését és ezen keresztül az üzleti ingatlanok értékeltségét. Szinte az egyik napról a másikra vált nyilvánvalóvá, hogy a legtöbb ingatlankategóriában miként romlottak az üzleti kilátások. A gazdaság megtorpanása ugyanakkor eltérő módon és mértékben hatott az egyes
Oroszország 221 344 igazolt koronavírus-fertőzéssel hétfőn az Egyesült Államok és Spanyolország után a harmadik helyre került a világon, ám a halálozási ráta a hivatalos adatok szerint alacsony maradt. Nyugat-Európában tovább mérséklődik a vírusfertőzés terjedése, szinte minden országban óvatos léptékben enyhítenek a korlátozásokon.
Tovább enyhítették a koronavírus-járvány lassítását szolgáló korlátozásokat hétfőn több német tartományban, a vírus azonban ismét a terjedés és a visszaszorulás határán mozog. Az új típusú koronavírus úgynevezett...
A gazdaságvédelmi akciótervhez kapcsolódó újratervezés programban megnyílt a jelentkezési lehetőség az ingyenes, 8 hetes informatikai online oktatásra május 11-én, jelentette be György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (Itm) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára hétfőn online sajtótájékoztatón.
„Remélem, hogy az elkövetkező hónapokban a Cseh Köztársaságban és egész Európában rendeződik a helyzet, és augusztus végétől újraindíthatjuk a vásári szezont. A lehető legszorosabb együttműködésben...
Az Egészségügyi Világszervezet fertőző betegségekkel foglalkozó epidemiológusa, Maria Van Kerkhove kijelentette, hogy aggasztóan magas az egészségügyi dolgozók koronavírussal való fertőzöttsége - írja a CNN. Néhány országban a fertőzötteknek több mint 10 százaléka egészségügyi dolgozó.
Estétől a hidegfront mentén északnyugaton a záporok mellett néhol zivatar is előfordulhat - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat az Mti-hez hétfőn eljuttatott veszélyjelzésében.
Önjelölt pártok, bal- és jobboldali szélsőségesek, összeesküvés-hívők és a szabadságjogokat féltő liberálisok egyaránt megtalálhatók voltak a hétvégén Németországon végigsöprő tiltakozás-hullám résztvevői között. A megmozdulások egyik fő hangadója a Widerstand 2020 (Ellenállás 2020) nevű csoport volt, amely megkérdőjelezi a koronavírus járvány miat
Az államtitkár szerint addig nem lehet lazítani a fővárosban, amíg nem csökken az idősotthonokban a halálesetek száma. A főpolgármester felhívta a figyelmet, hogy pont hétfőn vidéken nőtt az esetszám.
Az OSC-vel remek szezont tudhatott maga mögött, ezért Manhercz Krisztián sajnálja, hogy a Magyar Vízilabda Szövetség hétfőn minden versenysorozatát befejezettnek nyilvánította.
Természetesen nem tétlenkedtek a PSA csoport szakemberei, miközben állt a termelés a szentgotthárdi Opel gyárban, hiszen a gyártás szüneteltetése alatt
Óvatosak és kivárnak a párizsiak a koronavírus-járvány miatt nyolc hét után véget ért általános karantén feloldása után: hétfőn az utcák még csendesek maradtak, kevesen merészkedtek ki, a boltok mindegyike sem nyitott meg. A francia fővárosban egyszerre volt érezhető a fellélegzés a 55 napi bezártság után és a félelem az ismeretlentől.
Több mint két hónapja nem volt ilyen alacsony az egy nap alatt diagnosztizált új koronavírusos esetek száma Olaszországban a polgári védelem hétfő esti adatai szerint, a korábbiakhoz képest a halottak száma 179-cel emelkedett.
Az első virtuális, közép-európai technológia transzfert elősegítő üzletember találkozóra 2020. május 7-én került sor. A „Technológiaátadás fellendítése Közép-Európában” címmel meghirdetett találkozó az Interreg Central Europe transznacionális program támogatásával megvalósuló Ketgate projekt egyik első rendezvénye volt. A Ketgate célja a vállalkozá
Akár 8 százalékos is lehet a munkanélküliség a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke szerint. A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke a munkanélküliek ellátására szánt összeget látszatintézkedésnek tartja.
Mintegy 10 fokkal lehűl a levegő a héten, a hét közepén néhol csak 10 fok körül alakulnak a maximumok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az Mti-hez.
500 millió eurós segélycsomagot hirdetett az osztrák kormány a vendéglátóipar és a turizmus talpra állítására - jelentette be Sebastian Kurz kancellár hétfőn egy bécsi sajtótájékoztatón. A vendéglátás az osztrákok lelkének...
Végéhez érkezik a veronai busztragédia kártérítési ügye, miután megállapodás született a biztosító és a veronai buszbalesetben érintettek, valamint családtagjaik között a teljes kártérítési fedezet felosztásáról.
Önellentmondásba keveredett a Fehér Ház. Miközben gyorsítani igyekszik a nyitást és arról győzködi az amerikaiakat, hogy térjenek vissza hétköznapi életükhöz, Donald Trump elnök egyre idegesebb, ha valaki túl közel megy hozzá. A munkatársak egy részét a hétvégén felszólították, hogy ezután otthonról dolgozzon. A fehér házi irodákban szűkös a hely,
Fizikai valójában nem rendezik meg a Cannes-i fesztivál 2020-ban – ezt a Screen International nevű szaklapnak adott exkluzív interjú keretében jelentette be Thierry Frémaux művészeti igazgató.