2020. május 3. vasárnap

máj. 3
10:24
A mikrofondobálós Loca Pantera ismét kiakasztotta Gáspár Lacit (SzMo)
Az X-Faktor után most egy másik műsorban látták viszont egymást.
máj. 3
10:24
15,7 milliárd forint agrárbiztosítási díjat fizettek tavaly (Agrofórum)
Tavaly 15,7 milliárd forint volt a mezőgazdasági biztosítások díjbevétele, a kárfizetések pedig 7,5 milliárd forintot tettek ki - derült ki a Naik Nemzeti Agrárgazdasági Kutatóintézet honlapján közzétett jelentésből.
máj. 3
10:27
Meglepő dolgot mondott Gyurcsány Ferenc pártjáról Kövér László (Infostart)
A politikában is egyfajta totális verseny, polgárháború kezd kibontakozni mindenhol, ahol demokráciáról egyáltalán beszélni lehet, meg érdemes; a szemben álló felek nem válogatnak az eszközökben - véli az Országgyűlés elnöke, aki szerint különösen érvényes ez egymás lejáratására.
máj. 3
10:27
Merkely Béla üzent a világon egyedülálló magyar szűrőprogrammal kapcsolatban (Portfolio)
A koronavírussal kapcsolatos szűrőprogramban való részvételre buzdított Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Az országos programba véletlenszerű kiválasztással csaknem 18 ezer embert hívtak meg.
máj. 3
10:27
Sebességkorlátozásról és modellautókról – Itt a friss podcast! (Autónavigátor)
Legfrissebb videónk felvétele hamisítatlan home office hangulatban telt, nem csoda, még a legkisebbek is felkapják a fejüket arra, ami a
máj. 3
10:29
Három évig tartott helyrepofozni a Mustang ikertestvérét (Autónavigátor)
A régi szép időkben, amikor még virágzott a póniautó kategória, könnyen el lehetett adni ugyanazt a masinát egy kicsit más
máj. 3
10:30
Már 11 százalék felett az elhunytak aránya (Hírklikk)
Egy nappal a kijárási korlátozás – vidéki – enyhítése előtt, újabb öt halálos áldozatról számolnak be a kormány hivatalos oldalán. A mai napig ezzel 340-re nőtt a járvány halálos áldozatainak száma. Ahogy megszoktuk a hivatalos statisztikákból, mindannyian krónikus betegségben szenvedtek (miután idős emberek voltak ők is, ez persze nem csoda). Az i
máj. 3
10:33
Elindul az állampapír-vásárlási és a jelzáloglevél-vásárlási program (ProfitLine)
Elindul az állampapír-vásárlási és a jelzáloglevél-vásárlási program hétfőn, és mindaddig folytatódik, míg a koronavírus-járvány miatti gazdasági és pénzügyi fejlemények indokolják.
máj. 3
10:33
Embertelen körülmények a makói Continentalnál? Reagált a vádakra a gumigyár (Pénzcentrum)
Reagált a szakszervezeti vádakra a makói Continental gumigyár. Pár napja a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség kifogásolta az üzemben tapasztalható körülményeket, illetve a munkaszerződések megszüntetésének körülményeit. Mint...
máj. 3
10:36
Bozótvágó, fejsze és kés is előkerült a verekedésig fajult vitában Őrhalomnál (Grill Receptek)
A balassagyarmati rendőrök négy férfit és két nőt hallgattak ki gyanúsítottként.
máj. 3
10:36
Orbán Viktor: Isten éltesse az édesanyákat (Igényesférfi.hu)
A miniszterelnök Facebook-bejegyzésben köszöntötte fel az édesanyákat.
máj. 3
10:42
A nagymamájáról beszélt anyák napján Orbán Viktor (Infostart)
A miniszterelnök a közösségi oldalán osztotta meg gondolatait.
máj. 3
10:42
Orbán Viktor: Isten éltesse az édesanyákat! (SzMo)
A miniszterelnök ünnepi köszöntőjében elárulta, hogy még a nagymamája is él, 99 éves.
máj. 3
10:49
Újraindul a sportélet, így az NB I is – mutatjuk a részleteket (Promotions)
Országos jelleggel, hétfőtől már hatályba lépnek a sportrendezvényekkel és edzésekkel kapcsolatos intézkedések.
máj. 3
10:51
Kim Dzsong Un nem esett át semmilyen műtéten a dél-koreai elnöki palota szerint (HírTV)
Nem esett át semmiféle műtéten az elmúlt hetekben Kim Dzsong Un észak-koreai vezető - közölte vasárnap a dél-koreai elnöki palota egy munkatársa, tagadva az erről szóló sajtóhíreket.
máj. 3
10:51
A Brighton szélsője felszólította honfitársait, hogy támogassák a szövetségi kapitányukat (Sport365)
Dzsahanbahs azért tette mindezt mert állitólag az iráni szövetség tárgyalásokat folytatott a posztról.
máj. 3
10:54
Müller Cecília nélkül tájékoztatott az operatív törzs - itt nézheti meg (Privátbankár)
Az operatív törzs az első lazítások előtti utolsó sajtótájékoztatóját tartotta meg vasárnap.
máj. 3
10:57
Tényleg ma tetőzik a járvány? Hallgassa élőben az operatív törzset! (Menedzsment Fórum)
Május 3-a van - Orbán Viktor április közepén erre a napra jelezte előre a járvány tetőzését. Mit mond erre az operatív törzs? Nézze nálunk élőben!
máj. 3
10:57
Kiderült, mikor folytatódhat a német bajnokság (Infostart)
Horst Seehofer német belügy- és sportminiszter támogatja a labdarúgó Bundesliga 2019/20-as szezonjának májusi folytatását.
máj. 3
10:57
Gyurcsány Ferenc megható üzenetben emlékezik anyák napja alkalmából (ATV)
"Az idei az első anyák napja, amikor nem ölelhetem" - írja többek között a Demokratikus Koalíció elnöke Facebook-bejegyzésében, amelyben egyúttal köszönti az édesanyákat.
máj. 3
10:57
Dél-Korea szerint Kim Dzsongun nem esett át semmilyen műtéten (444.hu)
A kormánypárt bocsánatkérésre szólította fel azt a két, Észak-Koreából délre szökött ellenzéki képviselőt, akik korábban Kim Dzsongun rossz egészségi állapotáról beszéltek.
máj. 3
10:57
Egyre többen mondanak igent az életre (Igényesférfi.hu)
Minden demográfiai mutató jó irányba mozdult az elmúlt években, az elmúlt évtizedben, egyre többen élhetik meg azt, hogy mit jelent édesanyának vagy édesapának lenni – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
máj. 3
11:03
A dél-koreai elnöki palota cáfolta, hogy Kim Dzsong Un műtéten esett át (Portfolio)
Nem esett át semmiféle műtéten az elmúlt hetekben Kim Dzsong Un észak-koreai vezető - közölte vasárnap a dél-koreai elnöki palota egy munkatársa, tagadva az erről szóló sajtóhíreket.
máj. 3
11:03
Meghalt Szilágyi István, az ország Lópici Gáspárja (Pénzcentrum)
A Lópici Gáspár szerepével ismertté vált színész 82 éves volt. Holtan találtak rá Szilágyi Istvánra vasárnap reggel. A Lópici Gáspár szerepével ismertté vált színész 82 éves volt.A Blikk szerint a rendőrség vizsgálja...
máj. 3
11:06
Koronavírus: tovább nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon (Piac és Profit)
Hajszál híján 3 ezer igazolt koronavírus-fertőzésről tudnak a magyar hatóságok - 5 újabb idős beteg halt meg vasárnapra, négyen meggyógyultak.
máj. 3
11:09
Operatív törzs - Az oltóanyagról és az érettségiről is szó volt (Infostart)
Nyomatékos felszólítást kaptak a budapestiek, hogy ne hagyják el otthonaikat. Alább a friss bejelentések.
máj. 3
11:09
Őrült találgatás indult meg arról, mi történhetett valójában Kim Dzsong Unnal (ATV)
Nem esett át semmiféle műtéten az elmúlt hetekben Kim Dzsong Un észak-koreai vezető - közölte vasárnap a dél-koreai elnöki palota egy munkatársa, tagadva az erről szóló sajtóhíreket. Az újonnan megjelent fotókat pedig tüzetesen vizsgálják.
máj. 3
11:09
Kovács Zoltán reagált a Hannibal Lecteres Orbán-karikatúrára (SzMo)
Az államtitkár szerint rendkívül szánalmas a ZDF által bemutatott rajz.
máj. 3
11:15
"Van okunk azt feltételezni, hogy nem történt műtét, de erről többet nem hozhatunk nyilvánosságra" (Kripto Akadémia)
Nem esett át semmiféle műtéten az elmúlt hetekben Kim Dzsong Un észak-koreai vezető - közölte vasárnap a dél-koreai elnöki palota egy munkatársa, tagadva az erről szóló sajtóhíreket.
máj. 3
11:21
Szlávik János: szeptemberre lehet hatékony oltóanyag (Pénzcentrum)
Szeptemberre lehet hatékony vakcina - mondta Szlávik János az operatív törzs sajtótájékoztatóján. Az érettségi kapcsán Maruzsa Zoltán államtitkár az operatív törzs vasárnapi tájékoztatóján elmondta, két hónapja figyelik...
máj. 3
11:21
Operatív törzs: szeptembertől jöhet egy vagy két oltóanyag (Portfolio)
Az ország felkészült a holnapi érettségi vizsgák lebonyolítására - mondta Maruzsa Zoltán államtitkár. Szlávik János a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője elmondta, szeptemberre már rendelkezésre állhat a koronavírus elleni oltóanyag.
máj. 3
11:21
Látott már apácákat kosárlabdázni? Hihetetlen látvány (Sport365)
Ez az igazi Apáca-show.
máj. 3
11:21
Meghalt Szilágyi István, az ország Lópici Gáspárja (Pénzcentrum)
A Lópici Gáspár szerepével ismertté vált színész 82 éves volt. Holtan találtak rá Szilágyi Istvánra vasárnap reggel. A Lópici Gáspár szerepével ismertté vált színész 82 éves volt.A Blikk szerint a rendőrség vizsgálja...
máj. 3
11:27
Szlávik János: szeptemberre elérhető lehet egy vagy két hatékony oltóanyag (ATV)
Az Operatív törzs tájékoztatóján először köszöntötték az édesanyákat, nagymamákat, dédmamákat, anyák napja alkalmából. Maruzsa Zoltán a tájékoztatón a holnap kezdődő az érettségi részleteiről is beszámolt.
máj. 3
11:27
Elhunyt Szilágyi István (Könyves Magazin)
A Ripost információi szerint holtan találták vasárnapra virradóra a 82 éves művészre.
máj. 3
11:27
Meghalt az ország Lópici Gáspárja, Szilágyi István – kalapáccsal ütötték agyon (Promotions)
A Ripost úgy tudja, a színész gyilkosság áldozata lett.
máj. 3
11:39
COVID halálesetek: az indiai titok nyomában (WebBeteg)
.
máj. 3
11:39
Súlyos döntést hozott a Mol: benzinkutakat zárnak be Magyarországon (Pénzcentrum)
Május végétől 28 Mol-kutat zár be a vállalat a kereslet csökkenése miatt. Ezek jellemzően olyanok lesznek, amelyek közelében van mások Mol-töltőállomás. Korábban a Shell jelentette be, hogy ideiglenesen lezár 15 kutat. A Shell...
máj. 3
11:39
Riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (Háziállat)
Az ország keleti részére riasztást adtak ki a meteorológusok.
máj. 3
11:39
Anyák napján ezzel a verssel mondunk köszönetet az édesanyáknak (Glamour)
Rujder Vivien, Döbrösi Laura és Tenki Réka anyák napi köszöntője
máj. 3
11:39
Boris Johnson elárulta: kész forgatókönyv volt a halála esetére (SzMo)
A brit miniszterelnök szerint komolyan felmerült, hogy nem éli túl a koronavírus-fertőzést.
máj. 3
11:42
Meghalt Szilágyi István színész (Grill Receptek)
A rendőrség a fia ellen emberölés bűntett gyanúja miatt indított eljárást.
máj. 3
11:45
Újabb hírek érkeztek Kim Dzsong Un állapotáról (Infostart)
Dél-Korea szerint az észak-koreai vezetőn semmilyen műtétet nem végeztek, de arról, hogy ezt Szöul mire alapozza, nem árultak el részleteket a dél-koreai elnöki palota közleményében.
máj. 3
11:45
Gazdaságról, válságról és fociról kérdezték Csányi Sándort (Könyves Magazin)
A Brain Bar online videósorozatot indított, amelynek a legújabb epizódjában a magyar gazdaság és a hazai futball egyik legmeghatározóbb szereplőjét kérdezték – Csányi Sándort.
máj. 3
11:48
A távoktatás nem működik - egy rémálom (Menedzsment Fórum)
Lassan egy hónapja, hogy önkéntes „szobafogságba” vonult Magyarország, de a szülőknek továbbra is óriási kihívást jelent az, hogy a digitális oktatás otthoni teendőit lebonyolítsák. Úgy tűnik: földrésztől függetlenül ugyanazokkal a problémákkal küzdenek a szülők, főleg azok, akik több kisebb gyerekkel szorultak kert nélküli otthonaikba.
máj. 3
11:51
Több dzsihadistát is megölt az egyiptomi hadsereg a Sínai-félszigeten (HírTV)
Az iszlamistákkal Észak-Sínai tartomány Bír-el-Abd nevű településén tűzharcban végeztek.
máj. 3
11:51
"Egy ilyen nagyszerű játékosnak, nem így kellene befejezni a pályafutását" (Sport365)
A Siófok megbecsüli Andrea Kobeticset.
máj. 3
11:57
Szabálysértés az autóvásárlás bejelentése koronavírus idején? – Itt az Operatív Törzs hivatalos válasza (Portfolio)
Abban az esetben, ha a kijárási korlátozás alatt egy budapesti lakos autót vásárol és ezt követően eleget tesz bejelentési kötelezettségének, nem követ el szabálysértést - jelentette ki az Operatív Törzs vasárnap a Portfolio kérdésére.
máj. 3
11:57
Megkoszorúzták Zrínyi Miklós szobrát (Tiszta Jövő)
400 éve született Zrínyi Miklós.
máj. 3
12:03
Újraindul a sportélet Magyarroszágon (Portfolio)
Hétfőtől lépnek hatályba a sportrendezvényekkel és edzésekkel kapcsolatos intézkedések: a rendelet értemében sportrendezvény nézők nélkül, zárt körülmények között Magyarország egész területén megtartható, illetve megengedett a sportegyesületek által szervezett, valamint az amatőr sport, a szabadidős sport és a tömegsport célú edzésen való részvétel

Keresés