A repülőgépipar válságos helyzete, a termelés lassú folyamata és az akadozások miatt a Rolls-Royce a létszámcsökkentés mellett dönthet: 8 ezer főt küldhet el a repülőgép-motorokat gyártó cég.
A koronavírus járvány miatt nehéz helyzetbe kerültek a töltőállomások is. A holtankoljak.hu adatai szerint 30-40 százalékkal tankolnak kevesebbet az autósok.
Tetőzött a szigetországban az új típusú koronavírus miatt kórházi kezelésre szorulók és a koronavírus okozta Covid-19 betegség halálos áldozatainak száma is.
A szakmai testület elnöke felhívásában úgy fogalmaz, a Magyar Mérnöki Kamara mindig is fontosnak tartotta a határokon átívelő, nemzeti alapon is szerveződő magyar-magyar mérnökszakmai és kollegiális együttműködést.
Korrupciós vádak jelentek meg a német, angol és ausztrál sajtóban az Európai Úszó Szövetség (LEN) egyik vezető tisztségviselője ellen. A LEN visszautasította az állításokat.
A koronavírus-járvány miatt befagyasztották a teljes profi jégkorongliga (NHL) szezonját is, így most a játékosok az otthonaikból kénytelenek edzeni, de vannak olyanok is, akik nemcsak az erősítéssel foglalkoznak, hanem a külsejük átalakításával is.
Több mint 17 ezren kapnak a napokban levelet, e-mailt, sms-t, ügyfélkapus üzenetet, vagy hívják fel őket, hogy menjenek el a Semmelweis Egyetem vezetésével zajló, négy hazai orvosképző szervezte nagy koronavírustesztre.
A holland futballválogatott szövetségi kapitánya szívproblémái miatt került kórházba vasárnap, állapotát a gyors műtéti beavatkozásnak köszönhetően sikerült stabilizálni - írja a holland De Telegraaf.
Anyák Napján a gyerekek köszöntik az édesanyákat, a Kelemen Kabátban mégis úgy érezte, ők mondanak köszönetet gyerekeiknek, ráadásul nem mással, mint Kollányi Zsuzsival.
A miniszterelnök elégedett a kormány teljesítményével. Az adatok őt igazolják. Csehország két hete túl van a csúcson, a halálozási ráta kevesebb mint harmada a miénknek.
Kalapács alá kerül a világ és a világűr különleges kődarabja, az NWA 12 691, amely meteoritzápor részeként landolt a Szahara nyugati részén több ezer évvel ezelőtt.
Több jelentős bizonyíték van arra, hogy az új koronavírus egy vuhani laboratóriumból ered - jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter vasárnap az ABC televízió szokásos heti politikai vitaműsorának adott interjújában.
Számlaszéttépés, a személyazonosítás megtagadása, telefonos fordítóprogrammal történő „kommunikálás” – kabaréba illő részletek derültek ki a két napra rács mögé kerülő Tornyi Barnabás (67) kis értékű bolti lopásáról készített rendőrségi jegyzőkönyvből.
Sokáig azt mondta a fogorvosunk, hogy rosszul mosunk fogat, amiben lehet is némi igazság, hiszen sokan megrögzötten sikálunk. De nem csak ez lehet a probléma forrása. Életünk tele van stresszel, akár a munkahelyünkre, akár a magánéletünkre gondolunk. Ezt valahogy le kell vezetni. De mikor és hogyan?
Hogyan és mikor vehetik igénybe a hölgyek a korkedvezményes nyugdíjat? Mi a különbség a 40 éves munkaviszony és a 40 év szolgálati idő valamint a 40 év jogosultsági idő között? Milyen törvényi előírások és megkötések vannak a nők 40 éves korkedvezményes nyugdíjba vonulásakor?
A trendek egyértelműen azt mutatják, hogy a fogyasztók évről-évre egyre nagyobb kijelzővel rendelkező készülékeket gyömöszölnek a zsebeikbe. Az elmúlt öt évben a legnagyobb példányszámban eladott mobiltelefonok képernyőjének mérete folyamatos növekedést mutat: míg öt éve a négy, addig tavaly már a hat colos készülékek voltak a legkelendőbbek. Digit
Várható időjárás az ország területén hétfő estig Az ország nagy részén sok lesz a napsütés, a gomolyfelhő-képződésből csapadék nem várható. Ugyanakkor az északkeleti határ közelében változatlanul tartósan felhős időre lehet számítani helyenként némi esővel. Az északnyugati szél már csak Szabolcs környékén erősödhet meg. A legmagasabb nappali hőm
A COVID-19 járvány miatt jelentősen emelkedik a munkanélküliség világszerte, ezért több iparág néhány vezető vállalata összefogott, hogy elindítsa a People + Work Connect nevű munkáltatói kezdeményezést. A platform összeköti a dolgozóit elbocsátó vagy kényszerszabadságra küldő vállalatokat azokkal a cégekkel, ahol sürgősen munkaerőre van szükségük.
Mától Budapest és Pest megye kivételével országszerte a szokásos rendjüknek megfelelően tarthatnak nyitva az üzletek. A központi régióból csak alapos indokkal lehet vidékre utazni. Ezt rendőrök is ellenőrzik majd. Vidékiek azonban megkötés nélkül jöhetnek a fővárosba: hétfőn a járványügyi védekezés szempontjából kettészakad az ország.
A dohányosok gyakran nem veszik komolyan a köhögést és a légszomjat. Az állandó köhögés, köhécselés azonban már a krónikus tüdőbetegség figyelmeztető jele, ami sürgősen orvosi ellátást igényel.
Társadalmi egyeztetés kezdődött a Petőfi híd és a Boráros tér komplex, a tervezett új, föld alatti HÉV-megálló gyalogosforgalmát is figyelembe vevő felújításáról. A beruházás a Lánchíd felújítása után kezdődhet.