A Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria ez évre tervezett tavaszi nagy kiállításait valószínűleg csak jövőre tudják bemutatni a közönségnek – mondta az InfoRádiónak Baán László miniszteri biztos, az intézmények főigazgatója.
A repülőgépipar válságos helyzete, a termelés lassú folyamata és az akadozások miatt a Rolls-Royce a létszámcsökkentés mellett dönthet: 8 ezer főt küldhet el a repülőgép-motorokat gyártó cég.
A koronavírus járvány miatt nehéz helyzetbe kerültek a töltőállomások is. A holtankoljak.hu adatai szerint 30-40 százalékkal tankolnak kevesebbet az autósok.
Tetőzött a szigetországban az új típusú koronavírus miatt kórházi kezelésre szorulók és a koronavírus okozta Covid-19 betegség halálos áldozatainak száma is.
A szakmai testület elnöke felhívásában úgy fogalmaz, a Magyar Mérnöki Kamara mindig is fontosnak tartotta a határokon átívelő, nemzeti alapon is szerveződő magyar-magyar mérnökszakmai és kollegiális együttműködést.
Korrupciós vádak jelentek meg a német, angol és ausztrál sajtóban az Európai Úszó Szövetség (LEN) egyik vezető tisztségviselője ellen. A LEN visszautasította az állításokat.
A koronavírus-járvány miatt befagyasztották a teljes profi jégkorongliga (NHL) szezonját is, így most a játékosok az otthonaikból kénytelenek edzeni, de vannak olyanok is, akik nemcsak az erősítéssel foglalkoznak, hanem a külsejük átalakításával is.
Több mint 17 ezren kapnak a napokban levelet, e-mailt, sms-t, ügyfélkapus üzenetet, vagy hívják fel őket, hogy menjenek el a Semmelweis Egyetem vezetésével zajló, négy hazai orvosképző szervezte nagy koronavírustesztre.
A holland futballválogatott szövetségi kapitánya szívproblémái miatt került kórházba vasárnap, állapotát a gyors műtéti beavatkozásnak köszönhetően sikerült stabilizálni - írja a holland De Telegraaf.
Anyák Napján a gyerekek köszöntik az édesanyákat, a Kelemen Kabátban mégis úgy érezte, ők mondanak köszönetet gyerekeiknek, ráadásul nem mással, mint Kollányi Zsuzsival.
A miniszterelnök elégedett a kormány teljesítményével. Az adatok őt igazolják. Csehország két hete túl van a csúcson, a halálozási ráta kevesebb mint harmada a miénknek.
Kalapács alá kerül a világ és a világűr különleges kődarabja, az NWA 12 691, amely meteoritzápor részeként landolt a Szahara nyugati részén több ezer évvel ezelőtt.
Több jelentős bizonyíték van arra, hogy az új koronavírus egy vuhani laboratóriumból ered - jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter vasárnap az ABC televízió szokásos heti politikai vitaműsorának adott interjújában.
Magyar tehetségek sora adta hangját és arcát az Érted… című új dalhoz, mely az eddigi, karanténben született szerzeményekhez képest nem az otthonmaradásra buzdít, hanem egy fohász az emberekért, az országért és egy szebb jövőért.
Számlaszéttépés, a személyazonosítás megtagadása, telefonos fordítóprogrammal történő „kommunikálás” – kabaréba illő részletek derültek ki a két napra rács mögé kerülő Tornyi Barnabás (67) kis értékű bolti lopásáról készített rendőrségi jegyzőkönyvből.
Anyák napja reggelén állítólag kalapáccsal végzett fia Szilágyi Istvánnal. Az ország szeretett művészét évek óta rendszeresen verte gyermeke, de az apai szív mindig megbocsátott neki. Lópici Gáspár még a halála előtti napokban is hazudott, hogy védje a 49 éves fiút.
Anyák napja reggelén állítólag kalapáccsal végzett fia Szilágyi Istvánnal. Az ország szeretett művészét évek óta rendszeresen verte gyermeke, de az apai szív mindig megbocsátott neki. Lópici Gáspár még a halála előtti napokban is hazudott, hogy védje a 49 éves fiút.
Sokáig azt mondta a fogorvosunk, hogy rosszul mosunk fogat, amiben lehet is némi igazság, hiszen sokan megrögzötten sikálunk. De nem csak ez lehet a probléma forrása. Életünk tele van stresszel, akár a munkahelyünkre, akár a magánéletünkre gondolunk. Ezt valahogy le kell vezetni. De mikor és hogyan?
Hogyan és mikor vehetik igénybe a hölgyek a korkedvezményes nyugdíjat? Mi a különbség a 40 éves munkaviszony és a 40 év szolgálati idő valamint a 40 év jogosultsági idő között? Milyen törvényi előírások és megkötések vannak a nők 40 éves korkedvezményes nyugdíjba vonulásakor?