Átlépte a 3,5 millió főt a koronavírussal fertőzöttek száma a világon, és több mint 247 ezren hunytak el a vírus okozta betegségben, míg több mint 7 millióan gyógyultak meg. Magyarországon hétfő reggelre 3035 főre nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma a hivatalos adatok szerint, és 351 főre emelkedett az elhunytak száma, miközben 630-an távozak g
Rendkívüli biztonsági intézkedések közepette, a szokottnál egy órával később, kilenc órakor a magyar nyelv és irodalom, és a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival országszerte megkezdődik ma reggel a május-júniusi...
Egy vasárnap esti televíziós beszélgetésen azt is kifejtette, hogy szeretné, ha szeptembertől az oktatási intézményekben, köztük az egyetemeken is folytatódna a munka.
A koronavírus-járvány elleni védekezés második szakaszába lépett az ország. Fokozatosan és szigorú menetrend szerint újraindulhat Magyarország – de ne tegyenek senkit se felelőtlenné a könnyítések!
A Nemzeti Vasúti Pályaműködtető Zrt. jogutóda, az IKK Innovatív Képzéstámogató Központ Zrt. 1,66 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást kap a szakmai képzés digitális módszertana egységesítésének megvalósítására — közölte a Magyar Állam tulajdonában lévő, 2018-ban nulla főt foglalkoztató társaság. Az év végén záruló projekt t
Több mint félezer vállalkozás és mintegy ötezer munkavállaló kérvényezte május 1-ig a gazdaságvédelmi akcióterv keretében meghirdetett általános bértámogatást.
A békeidőszakoshoz képest egy órával később, a magyar nyelv és irodalom írásbelikkel. A közlekedéssel a fővárosban nem lesz gond, a BKK visszaállítja a tanítási időszak menetrendjét.
A színművész felesége szemtanúk szerint zokogva szaladt vasárnap reggel a házuk melletti üzletbe, hogy segítsenek neki, mert fia bántja a férjét, és attól fél, hogy megöli.
Hidrogénezéssel készül a margarin és tele van transzzsírsavakkal? Esetleg műanyag, így egyáltalán nincs tápértéke? Bár Magyarországon közkedvelt élelmiszernek számítanak a margarinok, számos városi legenda és tévhit övezi ezeket a termékeket. Most összeszedtük azt az öt tényt, amelyről talán még a legnagyobb margarinfogyasztók sem tudtak. Felejtsük
Nagyobb eséssel zárták a pénteki kereskedést a tengerentúli tőzsdék, a hangulatromlásban közrejátszhatott, hogy Donald Trump újabb vámemeléssel fenyegette meg Kínát. Ázsiában is estek az irányadó részvényindexek, Európában nagyobb eséssel indulhat a nap, a határidős DAX 445 pontos mínusza jelentős, 4,1 százalékos esést vetíthet előre a hétfői piacn
Nem fizet osztalékot a 4,8 milliárd forintos szabad eredménytartalékának terhére az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt., a koronavírus-járvány lehetséges gazdasági hatásainak enyhítése, pénzügyi stabilitásának fenntartása miatt - erről döntött a cég igazgatósága.
Az ország nagy részén sok lesz a napsütés, a gomolyfelhő-képződésből csapadék nem várható. Ugyanakkor az északkeleti határ közelében változatlanul tartósan felhős időre lehet számítani helyenként némi esővel.
Igyekszik feldobni a hangulatát a karantén ideje alatt a hetvenes évek szépségideálja, Claudia Cardinale. A 82 éves olasz színésznő csupasz férfitestek látványával szórakoztatja magát.
Az elmúlt héten Európában az eladók voltak fölényben az árupiacon, a takarmánybúza ára csaknem 4 százalékkal csökkent öt nap alatt. Chicagóban sem volt sokkal jobb a helyzet. A búza 2,8, a kukorica pedig 1,4 százalékkal lett olcsóbb, a szójabab árjegyzése viszont emelkedett.
A koronavírus-járvány előtti időszakhoz képest most 30-40 százalékkal kevesebbet tankolnak az emberek, de az osztrák határ mellett 80 százalékos a zuhanás. Ezért sorra zárnak be a benzinkutak.
A Lidl Magyarország az elsők között csatlakozott a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara NAK Piactér elnevezésű platformjához, melynek célja, hogy összekapcsolja a nehéz helyzetbe került magyar kistermelőket, élelmiszer-előállítókat a kereskedői oldallal, ezáltal támogatva a hazai termékek értékesítését, a munkahelyek megőrzését. A Lidl évek óta kiemelt fi
Az új koronavírus-járvány előtt még a magyar háztartások 93,6 százaléka rendelkezett mobiltelefonnal, 48,9 százaléka laptoppal, 41 százaléka asztali számítógéppel, 30,1 százaléka okostelevízióval és csupán 18,3 százaléka tablettel....
2006 óta találgatják a szurkolók, hogy a labdarúgó-világbajnokság döntőjében miért fejelte le Zinedine Zidane Marco Materazzit. Az utóbbi most megtörte a csendet. Azt mondja, nem büszke arra, amivel kiprovokálta a történteket.
Mint kiderült, az Egyesült Államokban a koronavíruson kívül egy másik nagy fenyegetés is jelen van. Nagyjából a koronavírus megjelenésével egy időben, az ország nyugati partján ázsiai óriásdarazsak jelentek meg – írja a 444.