Oszkó Péter szerint a koronavírus-járvány miatti gazdasági problémákra azért nehéz válaszokat találni, mert bár korábban is átestünk már egy-egy válságon, de ha ez most is bekövetkezik, az egészen más lesz, mint a korábbiak.
Egyre több német tartomány jelent be terveket a koronavírus-járványt lassító korlátozások fokozatos visszavonására, kedden a járvánnyal legerősebben sújtott Bajorország kormánya is ismertette menetrendjét.
Az idén 10 százalékos GDP-csökkenésre számít Ausztriában a koronavírus-járvány gazdasági következményei miatt az UniCredit Bank Austria pénzintézet prognózisában.
Picit talán tétovázva, de aztán hirtelen az Európában átlagosnak mondható szigorral lépett fel Magyarország a koronavírus terjedésének legelső szakaszában, míg a környékbeli országokban és a főbb európai gócpontokban inkább fokozatosan léptek a korlátozó intézkedések terén – derül ki az Oxford COVID-19 kormányzati válaszlépéseket követő adatbázis á
Miután minden Magyarországon működő töltőállomás-hálózaton visszaesett az üzemanyag-forgalom a kijárási korlátozás miatt, az üzemeltetők többsége rövidebb nyitvatartást vezetett be, néhány kutat ideiglenesen be is zártak, a héten azonban már élénkült a forgalom, ezért több forgalmazó ismét hosszabb nyitvatartással várja az autósokat a kutakon - köz
Törökországban kedden 59 ember vesztette életét az új típusú koronavírus következtében, ami március 31. óta a legalacsonyabb napi érték - derült ki a Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter Twitter-fiókján közölt adatokból.
Júliusig tudnak bért fizetni az önkormányzati dolgozóknak, augusztusban már nem - erről beszélt Híradónknak Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere. A Települési Önkormányzatok Szövetségének elnöke, Tab fideszes polgármestere szerint: mintegy 200 település kerülhet csődhelyzetbe idén a kieső adóbevételek miatt.
Éjszakánként az FKF munkatársai gépeikkel megtisztítják a főváros utcáit, és rendszeresen fertőtlenítik az aluljárókat is. A vállalat most fotókon mutatta meg, hogyan zajlik náluk az éjszakai műszak.
A kedden ismertetett legfrissebb adatok szerint Nagy-Britanniában több halálos áldozata van az új típusú koronavírus okozta járványnak, mint Olaszországban. A brit kormány kedd esti tájékoztatóján ugyanakkor elhangzott, hogy a Covid-19 járványhoz köthető nagy-britanniai halálesetek száma is hetek óta folyamatosan csökken.
Megoldhatónak nevezték, összességében nem találták nehéznek a keddi matematika írásbeli érettségi feladatsorát az MTI átal megkérdezett igazgatók, szaktanárok és diákok. Az érettségi első részében gráfok, függvények, kördiagramok és a módusz-, illetve mediánszámítás is szerepelt a feladatok között az Eduline oktatási portál információi szerint. A d
A koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozó intézkedések miatt az európai háztartások fogyasztásának harmada végleg elveszhet vagy későbbre tolódhat - áll a Moody's Investors Service kedden Londonban bemutatott tanulmányában.
A La Liga mérkőzésein - a júniusra tervezett újrakezdést követően - mesterséges lelátózajjal akarják ellensúlyozni az üres nézőtér csendjét a spanyol futball élvonalának vezetői.
A társadalom járvány utáni megreformálására szólított fel Andrew Cuomo, New York állam demokrata párti kormányzója kedden. A politikus a szokásos napi sajtótájékoztatóján hangoztatta azt, hogy szerinte "társadalmi reformra" van szükség, ha - mint fogalmazott - "jobban akarunk újjáépíteni". Konkrétan azonban nem fejtette ki, hogy mit is ért a társad
Egyelőre korlátozó intézkedések mellett, de újranyitják Pécsett az állatkertet és a hetek óta zárva tartó vásárcsarnokot. A nyitvatartás ideje a régi lesz, de korlátozták az egyszerre bent tartózkodók számát, valamint több helyen is kézfertőtlenítési lehetőséget biztosítanak. Az állatkertben egyszerre 400-an, a vásárcsarnokban százan lehetnek.
A biológiai alapú sörfőzési technológiák fejlesztését és az ilyen sörök előállítása során keletkező melléktermékek hasznosítását kívánja megoldani a több mint 1,7 milliárd forintos kutatómunka eredményeként a Pécsi Sörfőzde Zrt. (PS Zrt.) - közölte projektet megvalósító csoport az MTI-vel.
Miután minden Magyarországon működő töltőállomás-hálózaton visszaesett az üzemanyag-forgalom a kijárási korlátozás miatt, az üzemeltetők többsége rövidebb nyitvatartást vezetett be, néhány kutat ideiglenesen be is zártak, a héten...
Az önkormányzat hétfőn azt közölte: megdöbbenve tapasztalták, hogy valakik félrevezették Hubay György fideszes országgyűlési képviselőt, a diósgyőri várral kapcsolatos sajtótájékoztatóján ugyanis olyan szöveget "olvastattak fel" vele, amely egyetlen pontjában sem felelt meg a valóságnak.
Amint a koronavírus-járvány enged a „szorításából” Európában, az illegális migrációs nyomás újraéled – mondta Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője kedden.
A stroke legtöbbször az alvás idején és az ébredést követő órákban alakul ki. Számos adat utal arra, hogy az alvási apnoe fennállása szerepet játszik a stroke kialakulásában.
Hosszas viták után alakította ki álláspontját az IATA, a nemzetközi légiügyi szövetség, és ennek lényege, hogy azt ajánlja a WHO légiügyi szervezetének: viseljenek maszkot az utasok a repülés során, hogy közben ne kelljen üresen hagyni a középső üléseket – írja a Reuters. Utóbbi lényegében 180 fokos fordulat az IATA korábbi jelzéséhez képest és erő
Elvetette kedd este az ellenzéki többségű lengyel szenátus azt a kormánypárti törvénymódosítást, amely szerint a koronavírus-járvány miatt levélszavazás formájában bonyolítanák le a május 10-re kiírt elnökválasztást.
Csak ősszel indulhat újra a Lufthansa Group, a német légitársasági csoport 100 géppel csökkenti flottáját és 10 ezer ember elbocsátásra készül - mondta Carsten Spohr vezérigazgató a Lufthansa Group online éves közgyűlésén kedden. A közgyűlés elfogadta a 2019-es pénzügyi beszámolót, és megszavazta, hogy a cég nem fizet osztalékot az eredmény után.
A koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozó intézkedések miatt az európai háztartások fogyasztásának harmada végleg elveszhet vagy későbbre tolódhat - áll a Moody's Investors Service kedden Londonban bemutatott tanulmányában.
„Őrült és hárító megjegyzések” – ezzel vágott vissza Kína az amerikai külügyminiszternek. Mike Pompeo szerint egy kínai laborból és nem a vuhani állatpiacról indult pusztító útjára az új típusú koronavírus. Közben felmerült: Amerika nem fizetné vissza teljes adósságát Kína felé.