Az első Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivált 1996-ban rendezték meg. A január 13-ig tartó rendezvényen tíz előadást tartanak a négy kontinensről idesereglett artistaművészek.
Ha valaki albérletet keres gyakran szembesül azzal a ténnyel, hogy a közös költség is szerepel a rezsi elemi között, mint számára kötelezően fizetendő tétel. Jól van egy így?! Kinek is kellene ezt fizetni a tulajnak vagy a bérlőnek?
Romlik a levegő minősége Miskolc fölött, a szálló por koncentrációja átlépte a tájékoztatási küszöbértéket, ezért Veres Pál polgármester csütörtökön elrendelte a füstködriadó tájékoztatási fokozatát. Az ország számos pontján egészségtelen a levegő.
A Las Vegas-i CES-en a Faraday Future vezérigazgatója, Carsten Breitfeld két új, kisebb, elektromos modell érkezését jelentette be, de továbbra is az FF91 fejlesztésére fókuszálnak.
Romlik a levegő minősége Miskolc fölött, a szálló por koncentrációja átlépte a tájékoztatási küszöbértéket, ezért Veres Pál polgármester csütörtökön elrendelte a füstködriadó tájékoztatási fokozatát. Az ország számos pontján egészségtelen a levegő.
Miközben az amerikai részvényindexek új csúcsra mentek Donald Trump nyilatkozatára és arra, hogy az amerikai-iráni feszültség enyhülni látszik, az olaj árfolyama beszakadt a mai kereskedésben - írja a Portfolio.
Szerda hajnalban még a pánik jelei látszottak a tőzsdéken, napközben viszont megnyugodtak a kedélyek. Az amerikai-iráni konfliktusról érkező hírek és Trump megnyugtató szavai segítettel. Így délután hurráoptimizmus lett úrrá a szereplőkön, ismét rekordszinten zártak az amerikai piacok.
A miniszterelnök tartja a 2020-as év első Kormányinfóját. A Portfolio élőben követi az eseményt és minden fontosabb fejleményről beszámolunk folyamatosan frissülő cikkünkben.
Romlik a levegő minősége Miskolc fölött, a szálló por koncentrációja átlépte a tájékoztatási küszöbértéket, ezért Veres Pál polgármester csütörtökön elrendelte a füstködriadó tájékoztatási fokozatát – közölte a polgármesteri hivatal sajtóosztálya az MTI-vel. Fotó: Pixabay Az automatikus mérőállomásokon a szálló por (PM10) koncentrációja túllépte a
Nem zártak jó évet a méhészek, az árak nyomottak és a tavalyi termés csak közepes lett - mondta Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.
Ti készítettetek már fasírtot nem hagyományos módon? Ez a nagyon rukkolás, petrezselymes Pulykafasírtos Taco nemcsak ebédre szuper ötlet, hanem egy könnyű vacsorának is simán elmegy. Tipp: A fasírtgolyók sajttal töltve még finomabbak!
A varsói székhelyű Mci Group közép-európai magántőke-társaság a mai napon bejelentette, hogy a Netrisk.hu biztosításközvetítő cégben meglévő részesedésének többségi hányadát eladja a bostoni székhelyű Ta Associates globális növekedési magántőke-társaságnak.
Sokan vannak, akik szilveszter éjszakáján újévi fogadalmakat tesznek. Január első napjaiban azonban a lelkesedés rendszerint alábbhagy. Hogy ez ne így legyen, érdemes kis lépésekben megvalósítani a kitűzött célt. Ha valaki például megfogadta, hogy idén végre tényleg felújítja a lakást, de a decemberi költekezés után nem igazán maradt erre pénze, an
Bőven több mint 10 éves történet a Mundo Center és Zugló egy új városközpontjának kialakítása, néhány évente szólnak hírek arról, hogy eladták, megvették, vagy hogy éppen mégis elkezdik a fejlesztést a Rákospatak utca és a Bosnyák utca által határolt telken. Érdemi változás azonban nem igazán történt a telek beépítésének ügyében, egészen mostanáig:
Ismét megrendezik a Téli Etyeki Pikniket. A Fejér megyei településen a Gasztrosétányon január 18-án kora délelőttől várják az érdeklődőket, a gasztronómiai kínálat mellett zenei és gyerekprogramokkal is.
Immár hagyományos módon a miniszterelnök tartja az év első Kormányinfóját, amelyen válaszol a hazai és külföldi újságírók kérdéseire. Kövesse velünk percről percre! A sajtótájékoztatót élőben is hallgathatja az InfoRádióban.
A minimálbér és a garantált bérminimum 8-8 százalékos emelésénél többre is lehetőséget adna a gazdaság teljesítménye - mondta Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke.
A miniszterelnök tartja a 2020-as év első Kormányinfóját. A Portfolio élőben követi az eseményt és minden fontosabb fejleményről beszámolunk folyamatosan frissülő cikkünkben.
Nem zártak jó évet a méhészek, az árak nyomottak és a tavalyi termés csak közepes lett - mondta Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.
A következő hetekben eldől, hogy a Néppárt meg tud-e újulni Európában, de ha nem lesznek változások, akkor egy új kereszténydemokrata kezdeményezéssel állnak elő, amely a Macron-mozgalom ellensúlya lehet - mondta Orbán Viktor az év első Kormányinfóján. A miniszterelnök beszélt a kórházi adósságok megszüntetéséről, az új klímastratégiáról, a készülő
A Datahouse hivatalos adatai szerint 2019-ben rekordszámú, összesen 4503 Mercedes-Benz személygépjárművet helyeztek forgalomba Magyarországon. Tavaly a legsikeresebb modell az E-osztály limuzin változata volt, melyből 574 darabot értékesítettek. Továbbra is népszerűek a Kecskeméten gyártott modellek, hiszen az elmúlt évben összesen 830 Mercedes-Ben
A várakozásoknak megfelelően Boris Johnson tegnap hivatalosan is jelezte Ursula von der Leyen-nek, hogy még idén dűlőre akar jutni a szabadkereskedelmi megállapodásról és az év végén lejáró átmeneti időszakot nem tervezi meghosszabbítani.
Hamarosan eltűnik a Ferihegyi repülőtér bádogterminálja, miután elkészült az új utasmóló első üteme, amely a diszkont-légitársaságok utasait szolgálja ki – írja a Magyar Nemzet.
A Nógrád megyei Zabar település a leghidegebb téli középhőmérsékletű településnek számít hazánkban. Talán nem véletlen, hogy január 11-én un. Hidegfesztivált rendeznek.
A legutóbbi parlamenti választások óta, 29 milliárd forintot tett ki azon egyedi kormányzati támogatások összege, amelyek kedvezményezettje valamelyik református gyülekezet volt.
Navracsics Tibor munkájára számítok, Lázár Jánosnak pedig az a feladata, hogy visszaszerezze Hódmezővásárhelyt – jelentette ki a magyar kormányfő csütörtökön, aki szerint tervben van egy találkozó Donal Tuskkal, de előtte még az osztrák kancellárral találkozik az Epp miatt, amiben egy kereszténydemokrata fordulatot szeretne elérni. Szó volt az önk
Liu Ho kínai miniszterelnök-helyettes január 13-án háromnapos látogatásra Washingtonba utazik, ahol aláírja az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktus megoldását célzó részmegállapodást - jelentette be Kao Feng, a kínai kereskedelmi minisztérium szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján Pekingben.