Az egységes horgásznyilvántartás kiépülése mellett fokozatosan bővül a kötelező befizetések és okmányok elektronizációja, a 2020-ban jelentkező horgászok már az új eljárás szerint regisztrálhatnak - közölte a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) kedden az Mti-vel.
A 2-es típusú cukorbetegség gyakran lappangva alakul ki, és csak akkor derül rá fény, miután már súlyos szövődményeket okozott. Azonban vannak olyan bőrtünetek, melyek jelezhetik az állapot fennállását. Azt, hogy melyek ezek, dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbetegközpont diabetológusa sorolta fel.
Meleg és szélsőséges volt tavaly a világ időjárása – mondta Tóth Tamás meteorológus az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában. Elmondta, a Meteorológiai Világszervezet szerint ha nem is a legmelegebb év lesz 2019 globális átlagban, de a második, vagy a harmadik lehet. Nagyon sok helyen nemzeti rekordok dőltek meg. 2019-ben 13 országban jelen
Boris Johnson a brit Eu-tagság január végén esedékes megszűnésére utalva kijelentette újévi üzenetében, hogy egy hónap múlva új fejezet kezdődhet az Egyesült Királyság történelmében.
Nincs teljes, egészséges emberi élet a természet egészsége, teljessége nélkül – mondta a köztársasági elnök a közszolgálati televízióban elhangzott újévi köszöntőjében.
A tavaly nyáron elfogadott 2020-as adócsomag mellett tavaly ősszel is döntött a parlament az új évet érintő adóváltozásokról. Most ezeket gyűjtöttük össze egy cikkbe.
Hidegfront jön az új év első hétvégéjén, szombaton napközben ugyanis erős széllel megérkezik a durva lehűlés. A front átvonulását ugyanakkor csak kevés csapadék fogja kísérni átvonulását, így nagy havazás most sem várható az országban.
2020-ban is mindent megteszünk azért, hogy Magyarország biztonságos ország maradjon, ahol mindenki, aki akar, dolgozni tudjon, a családok pedig minden támogatást megkapjanak.
A 2019-es év határozottan a szuperhősfilmekről szólt, persze sokaknak talán mindez nem újdonság, hiszen az elmúlt évtizedben a műfaj teljesen leuralta a filmgyártást. Kétségtelen, hogy az elmúlt év r...
A popupok alkalmazása minden webáruház számára kitűnő lehetőséget biztosít a magasabb forgalom elérésére. Azonban célszerű odafigyelni néhány fontos tényezőre, amelyek segítségével akár többszörösére növelhető a konzerviós arány.
Világszerte 19 százalékkal csökkent 2019-ben az elsődleges nyilvános tőzsdei kibocsátások száma, vagyis a londoni piac messze alulteljesítő volt a globális átlaghoz mérve.
Gasztroenterológus segítségét kértük, hogy mit tegyünk, ha rosszalkodik a gyomrunk ma reggel. A folyadékpótlás fontosságán túl, konkrét ételt is italt is javasolt nekünk a szakorvos.
Idén is több baleset történt pirotechnikai eszközök miatt, az Országos Mentőszolgálat szóvivője szerint országszerte 14 ilyen esethez riasztották a mentőket, jellemzően kéz és arcsérülések miatt.