2020. január 4. szombat

jan. 4
7:00
Régi-új elnökkel fordulhat rá 2022-re a Momentum (Alternatív Energia)
Nyáron tart tisztújítást a legnagyobb parlamenten kívüli ellenzéki párt, jelenleg az a legvalószínűbb, hogy Fekete-Győr András ismétel.
jan. 4
7:00
Hollywoodban fokozzák az elmebajt (USAracing)
Megint feltalálták a spanyolviaszt.
jan. 4
7:06
Szerencsés helyzetben akár 64 kilométer autópálya is épülhet 2020-ban Romániában (ProfitLine)
A romániai út- és vasútépítéseket monitorozó Pro Infrastruktúra Egyesület pénteken közzétett elemzése szerint reálisan 23 kilométer, különösen szerencsés helyzetben pedig 64 kilométer újonnan épült autópálya nyílhat meg 2020-ban Romániában.
jan. 4
7:06
Veszély (USAracing)
Állítólag veszélyes eszkalációt jelenthet, ha az Egyesült Államok úgy dönt, hogy legfőbb ellenségének, Iránnak legmagasabb rangú és legismertebb katonai vezetőjét meggyilkolja.
jan. 4
7:06
Ezen a négy helyen a csúcsra katapultálják a hazai gasztronómiát (Hamu és Gyémánt)
Fantasztikus élményeket kaptunk ebben a négy budapesti étteremben.
jan. 4
7:09
Ő volt Puskás Tivadar nevelt lánya, aki az egyiptomi alkirály szeretője volt (Femcafe)
A híres feltaláló leszármazottjának igazán kalandos élete volt.
jan. 4
7:09
Dakar-rally ezúttal Szaúd-Arábiában (Márkamonitor)
A hagyományosan Dakar rallynak nevezett, eredetileg Párizs és Dakar között rendezett autóverseny – 29 év afrikai futam és 11 év dél-amerikai kitérő után – idén Szaúd-Arábiába költözik. A közel-keleti ország nagy része sivatag, ahol évente alig néhány milliméter csapadék esik, így nincs egyetlen állandó folyója vagy tava sem. Január 5-től 12 verseny
jan. 4
7:09
A csillagjegyedből kiderítheted, hogy mi a vonzó benned az ellenkező nem szerint (Spabook)
A személyiséged, a megjelenésed, az aki vagy: összességében tesznek vonzóvá, mégis lehet néhány dolog, ami már elsőre is megragadja potenciális...
jan. 4
7:12
Katonai járművek a magyar autópályákon (Infostart)
A Magyar Honvédség katonái az erősödő migrációs nyomás miatt hétfőtől az eddiginél nagyobb létszámban támogatják a rendőröket a határvédelmi feladatok ellátásában - közölte a Honvédelmi Minisztérium
jan. 4
7:12
Iráni tábornokot likvidált Irakban az Egyesült Államok (USAracing)
A nyílt háború valószínűtlen, de a mostaninál is jobban elfajulhat az Egyesült Államok és Irán konfliktusa, miután amerikai dróncsapás végzett egy befolyásos iráni tábornokkal Irakban.
jan. 4
7:21
Digitális detox: te milyen fogadalmat tettél erre az évre? (Piac és Profit)
A felhasználók több, mint 40 százaléka újévi fogadalomként megváltoztatná digitális szokásait 2020-ban. Egy friss kutatás szerint a többség a kütyüjeikkel eltöltött időt szeretné csökkenteni.
jan. 4
7:24
A Fidesz maga határoz a sorsáról (USAracing)
Nem a Fideszről fognak dönteni, hanem magának a kormánypártnak a döntése lesz, hogy melyik európai pártcsaládban képzeli el a jövőjét – mondta Deutsch Tamás a Magyar Nemzetnek.
jan. 4
7:33
Balatoni újhullám: árnyékkormányként irányítja a régiót egy hatalomhoz közeli üzleti kör (Alternatív Energia)
A szakpolitikusok eltűntek, a fejlesztési tanács díszletté vált, és már a helyi fideszesek szava sem számít.
jan. 4
7:33
Szabad szemmel: Európa vízválasztóhoz érkezett (Kripto Akadémia)
Nemzetközi sajtószemle, 2020. január 4.
jan. 4
7:35
Politico: a Fidesz komolyan mérlegeli, hogy kilép a Néppártból, Kaczynskiékhoz csatlakoznának (Kripto Akadémia)
A portál szerint a mindent eldöntő vita várhatóan a jövő hónap elején lesz a Politikai Gyűlésben.
jan. 4
7:36
A Fidesz maga határoz a sorsáról (HírTV)
Deutsch Tamás a Magyar Nemzetnek azt mondta, hamarosan ismert lesz a kormánypárt álláspontja
jan. 4
7:36
Meg kell ismételni 12 beteg műtétjét a Budaörsi Egészségügyi Központban (ATV)
Tizenkét beteg szürkehályog-műtétjét kellett megismételni, mert - valószínűleg - nem tartották be a higiéniai előírásokat, és emiatt szövődmények léptek fel. A betegek szeme a műtét után szúrt és váladékozott. A beavatkozásokat a Budaörsi Egészségügyi Központ egynapos sebészeti részlegén végezték el.
jan. 4
7:39
Mitől rettegsz? Csillagjegyed árulkodik eltitkolt félelmeidről (Spabook)
Mindenki tart valamitől, és persze egyéni élethelyzetünk, magánéletünk alaposan befolyásolja, aktuálisan milyen félelmeink vannak. Azonban a...
jan. 4
7:42
Állítólag okosotthon-forradalom előtt állunk (Mínuszos)
Okosotthon-forradalom fog következni, az otthonokban egyre több eszköz fog az internetre csatlakozni — jelentette ki Bársony Péter informatikai biztonsági szakértő. (Próbáltuk felvenni Bársony úrral a kapcsolatot, hogy mely cégnél, szervezetnél szakért ő, de a válaszra több hónap sem volt elegendő. A -szerk- megj.) Rámutatott, a szélessávú internet
jan. 4
7:48
Visszakerült a magyar keretbe a Spanyolországban játszó szélső (Sport365)
Fekete Bálint így tagja az Eb-re készülő keretnek.
jan. 4
7:48
Csatornát indítanak a bevándorlásellenesek (USAracing)
Hamarosan saját tévé- és rádiócsatornát kaphatnak Hollandia bevándorlásellenes pártjai – a kezdeményezők már több mint ötvenezer feliratkozót gyűjtöttek össze.
jan. 4
8:03
Tavaly 35 ezer céget töröltek (KKV Magazin)
Idén várhatóan a megszűnő és az induló cégek száma megközelíti egymást, és mind a két érték évi 30-32 ezer körül zárhat majd - írta az Opten közleményére hivatkozva az MTI.
jan. 4
8:06
Elképesztó menekültáradat indult meg a török határ felé (Infostart)
Újabb menekültválsággal számolhat Európa 2020-ban a szíriai kormány egyre erőteljesebb offenzívája miatt az utolsó lázadó tartomány, Idlíb ellen. Szakértők szerint több tízezer ember indulhat meg a török határ felé, miközben a török elnök azzal fenyegetőzött, hogy átengedi őket Európába.
jan. 4
8:06
A lojalitás csak addig tart a politikában, amíg értelme van - interjú Török Gáborral (Alternatív Energia)
Ma nem mondhatjuk biztosan, hogy Orbán Viktor kormányfő három év múlva is meghatározó szereplője lesz a magyar politikának – véli a politológus.
jan. 4
8:06
Hat "felújított" orosz metrókocsit vont már ki a forgalomból a BKV (444.hu)
A rozsda-ügy miatt Karácsony Gergely elrendelte a metróbeszerzés kivizsgálását.
jan. 4
8:06
Greta Thunberg megváltoztatta a nevét (444.hu)
Sharonra.
jan. 4
8:06
Hyper-Kamiokande: a világ legnagyobb neutrínóobszervatóriuma épül fel Japánban (Rakéta)
Meddig él egy proton? Csak a teóriák világában létezik protonbomlás, vagy a valóságban is? És ha igen, van rá esély, hogy mi is megfigyelhessük? A fizika égető kérdéseit válaszolhatja meg a 2020-as években felépülő hatalmas megaobszervatórium.
jan. 4
8:06
A téli norvég tájnál semmi sem nyugtatja meg jobban a lelket (Hamu és Gyémánt)
Lofotent nem lehet megunni. Téli hangulatát látva pedig egyre nehezebb neki ellenállni, és csak a monitor mögül figyelni.
jan. 4
8:08
Orbán meggyógyult, operába megy (444.hu)
A magyar miniszterelnök vasárnap minden körülmények között a prágai operaház ünnepélyes megnyitóján vesz részt.
jan. 4
8:09
Az Lg az okoshűtők új generációjával a jövő konyhájába enged betekintést a Ces-en (Márkamonitor)
Az LG Electronics (LG) két új InstaView™ okoshűtőt mutat be a 2020-as CES-en: egy különleges Craft Ice™ jégkészítő technológiával rendelkező készüléket, valamint a második generációs InstaView ThinQ™ modellt, mely akár a vacsora megtervezését és a bevásárlólista összeállítását is elvégzi helyettünk.   A már jól ismert InstaView technológia lényege,
jan. 4
8:09
Van rá bizonyíték: ezt tedd meg és sose csal meg a párod (Spabook)
Nincs biztos tippünk arra, mit tegyél, hogy ne csaljon meg a párod – valójában ez legalább annyira rajta is múlik, mint rajtad, és nagyon nehéz...
jan. 4
8:10
Az űrkutatásért felelős miniszteri biztos szerint a klímasztrájkoló fiatalok nagy része "magát a problémát sem érti" (444.hu)
És a boomer-generációt hibáztatják.
jan. 4
8:15
Ilyen nagy már a népszerű műsorvezető gömbölyödő hasa (Femcafe)
A tévés decemberben jelentette be, hogy második gyermekét várja.
jan. 4
8:18
Shoot-out fehérvári módra! - Győzelem a Znojmo ellen (Sport365)
A második harmad elején szerzett gyors két gól döntő fontosságú volt.
jan. 4
8:18
New Yorkban megerősítették a biztonsági intézkedéseket (ATV)
New Yorkban kivezényelték a Nemzeti Gárdát a repülőterekre és mindenütt megerősítették a biztonsági intézkedéseket - jelentette be péntek esti közleményében New York állam kormányzója.
jan. 4
8:24
Nem született kapitánynak (Azenpenzem)
Első pillantásra nem volt semmi különös abban a hírben, hogy Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány a Kaposvárt eddig tanácsadóként segítette, majd az év első napján bejelentette: leül a csapat kispadjára is.
jan. 4
8:36
Karácsony: a Lánchíd állapota nem ad okot pánikkeltésre, de a felújítás nem húzható sokáig (Portfolio)
Szombattól nem hajthatnak át a Lánchídon turistabuszok és teherautók. A korlátozás az 5 tonnánál nehezebb járműveket érinti, a tilalom a BKK menetrend szerint közlekedő járműveire nem vonatkozik - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
jan. 4
8:39
Trump: Washington azért hajtott végre támadást, hogy megelőzzön, és ne megindítson egy háborút (Kripto Akadémia)
„Nem törekszünk rendszerváltoztatásra Iránban” – mondta az amerikai elnök.
jan. 4
8:39
Gulisio Tímea: Érték (Alternatív Energia)
„Ötvenöt és hatvan közötti, szakállas. Ha éppen nem eszik, akkor újságot olvas. Vagy úgy tesz, mintha olvasna. Gyanús, nagyon gyanús. Talán kém. Vagy terepet felderítő tolvaj.”
jan. 4
8:39
5 dolog, aminek lennie kell egy boldog otthonban, a tudósok szerint (Spabook)
A környezetünk hatással van a kedvünkre, teljesítményünkre, de még a kreativitásunkra is. Nem véletlen, hogy komoly irodalma van annak, hogyan...
jan. 4
8:41
Bibi Boris babérjaira tör (Kripto Akadémia)
Donald Trump méltó minden elismerésre, mondta az amerikai-iráni válsághelyzet miatt törökországi útját megszakító Benjamin Netanjahu. Az idő és Washington Bibinek dolgozik.
jan. 4
8:42
Tizenötmilliárdot kap a MÁV (AQUA)
Két ütemben 35+35 korszerű, nemzetközi forgalomban is használható Ic+ vasúti személyvagon gyártását rendelte meg a kormány egy december 30-i keltezésű kormányhatározattal.
jan. 4
8:48
Sorozatban harmadik meccsét vesztette el a Kaposvár (Sport365)
Ezúttal a Debrecentől kapott ki szoros meccsen.
jan. 4
8:48
Légicsapás érte az iraki fővárost (ATV)
Légicsapás érte szombat hajnalban az iraki fővárosban, Bagdadban az egyik síita fegyveres csoport járműoszlopát, hat ember meghalt, három súlyosan megsebesült - közölte az iraki hadsereg, valamint a Sky News Arabia arab nyelvű tévécsatorna.
jan. 4
8:51
Kráterek és homokdűnék – Lanzarote szigete olyan, mintha a Marson járnál (Femcafe)
Földöntúli látványt nyújt a nem mindennapi sziget.
jan. 4
8:51
Egy régi barátság vagy családi kapcsolat veszélyben forog - Egymondatos horoszkóp: január 4. Szombat (Glamour)
Ez vár rád ma:
jan. 4
8:54
Megszelídíti a kötekedőket a testkamera (AQUA)
.
jan. 4
8:57
Lendvai Ildikó: O bella, ciao… (Tiszta Jövő)
Véletlenül a magyar miniszterelnök két barátja ösztökélte új életre a dalt.
jan. 4
9:03
Titokban megszületett Cameron Diaz első gyermeke (Glamour)
A nevét is megtudtuk
jan. 4
9:06
Vasárnaptól a Duna Televízión lesz a hatos lottó sorsolása is (ProfitLine)
Szombattól megújult tartalommal és látványvilággal debütál a képernyőkön a Szerencsejáték Zrt. legnépszerűbb sorsolási műsora, a SzerencseSzombat. További változás, hogy 2020-ban a hatos lottó sorsolása is átkerül a Duna Televízió csatornájára, így a különböző lottójátékok sorsolása egy helyen lesz látható.

Keresés