2020. január 6. hétfő

jan. 6
0:14
Motortérből mentették ki a cirmost a tűzoltók (Blikk)
Pécs - Egy autó motorterébe szorult macskát mentettek meg a pécsi hivatásos tűzoltók a hét végén - közölte az Országos Katasztrófavédelem közösségi oldalán. A lánglovagok szerencsére hamar a bajbajutott állat segítségére siettek, amely bár nagyon megrémült, nem szerzett komoly sérüléseket. Egyszerűen a kis állat magától nem tudott kiszabadulni.
jan. 6
0:14
Még egy évvel meghosszabbította rekordját a világ legidősebb embere (Blikk)
Betöltötte 117. születésnapját január 2-án a Japán származású Tanaka Kane.
jan. 6
0:14
Hosszú Katinka egyértelművé tette, mi lesz 2020-ban (Blikk)
Rögtön az év elején egyértelművé tette Hosszú Katinka (30), hogy 2020-ban is a csúcsra tör. A háromszoros olimpiai bajnok sportoló jelenleg Dél-Afrikában készül az idei esztendő versenyeire. Ezek közül természetesen kiemelkednek a tokiói ötkarikás játékok, ahol a négy évvel ezelőtti riói viadalhoz hasonlóan aranyérmeket szeretne begyűjteni.
jan. 6
0:14
Elhunyt Tandori Ágnes (Blikk)
Meghalt Tandori Ágnes író, műfordító, a tavaly februárban elhunyt Tandori Dezső özvegye.
jan. 6
0:15
Belegyalogolt Áder Jánosba Karácsony Gergely (Blikk)
Gyakorlatilag tájékozatlannak nevezte Magyarország köztársasági elnökét, Áder Jánost Karácsony Gergely főpolgármester, miután Áder a rádióban a klímaválság kapcsán arról beszélt, hogy mindössze retorikai fogás Budapest új vezetésétől a klímavészhelyzet kihirdetése.
jan. 6
0:15
Világsztárok, akik a vegán életmódot folytatnak (Glamour)
Büszkén vállalják
jan. 6
0:18
Kiszállt: Ricsipí nem folytatja (Blikk)
A Nemzeti Kulturális Alaphoz tartozó Könnyűzene Kollégium vezetőjeként Dósa Richárd (45), az Animal Cannibals tagja öt esztendőn át felügyelte a pályázati pénzek szétosztását, de az év végével visszaadta megbízatását.
jan. 6
0:18
Vészhelyzet: elkezdett fertőzni egy eddig teljesen ismeretlen, tüdőgyulladást okozó vírus (Blikk)
Egy eddig ismeretlen, tüdőgyulladást okozó vírus fertőzött meg 59 embert a közép-kínai Vuhanban a helyi hatóságok vasárnapi közlése szerint.
jan. 6
0:18
Alonso dakaros premierjén akadt pár probléma (Blikk)
Autóversenyzői karrierje első dakaros szakaszán a 11. helyen ért célba Fernando Alonso (38). A kétszeres Forma–1-es világbajnok pilótának akadt néhány problémája a 319 kilométeres mért szakaszon.
jan. 6
0:19
Mi van az Irakban szolgáló magyarokkal? (Blikk)
Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának összehívását kezdeményezi a Demokratikus Koalíció, hogy megvizsgálhassák: az iráni tábornok megölése után elővigyázatosságból haza kell-e hozni a magyar katonákat Irakból - közölte a párt vasárnap az MTI-vel.
jan. 6
0:22
Az utolsó interjú Gesztesi Károllyal: „Az én dolgom, hogy éljek” (Blikk)
Vasárnap este került adásba a még decemberben készült, utolsó tévéinterjú Gesztesi Károllyal.
jan. 6
0:22
Leégett egy három Michelin-csillagos étterem Németországban (Blikk)
Egyelőre ismeretlen okokból vasárnap tűz keletkezett Németország délnyugati részén, Baden-Württemberg tartományban, melynek következtében leégett egy három Michelin-csillagos étterem. A tüzet 150 tűzoltónak öt óra alatt sikerült eloltani.
jan. 6
0:22
Ez vicc? Itthon több a profi focista, mint a németeknél (Blikk)
Meghökkentő számokra derült fény a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) friss jelentéséből, amelyből kiderül, hogy hazánkban több profi játékos keresi a kenyerét focival, mint például Németországban.
jan. 6
0:23
Idén is nyugdíjba mehetnek 40 év munka után a nők (Blikk)
Idén is folytatódik a Nők 40 program, vagyis korábban elmehetnek nyugdíjba azok a nők, akiknek 40 év jogosultsági idejük van, és így nem kell megvárniuk, amíg elérik a nyugdíjkorhatárt - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) vasárnap az MTI-vel.
jan. 6
0:24
Irán nem korlátozza többé atomprogramját (USAracing)
Irán a 2015-ben kötött többhatalmi nukleáris megállapodásban vállalt kötelezettségeit sem teljesíti, de fenntartja együttműködését a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel.
jan. 6
0:26
Két életre elég szerelem: háromszor is megnősült Gesztesi Károly (Blikk)
Kalandos életutat járt be a szombaton elhunyt Gesztesi Károly. Sokak kedvence 1963. április 16-án, Budapesten, Tóth Konrád és Neumann Zsuzsanna gyermekeként, Tóth Károly néven látta meg a napvilágot. Közismert vezetéknevét szülei válását követően vette fel hivatalosan, édesanyja új férje, Gesztesi János után.
jan. 6
0:26
Közel-keleti válság: Orbán Viktort levélben kérik rendkívüli parlamenti ülés összehívására (Blikk)
A leginkább különböző közügyek kapcsán a hatóságokhoz küldött be- és feljelentéseiről ismert Tényi István ezúttal a közel-keleti válság miatt írt levelet, mégpedig Orbán Viktornak. Mivel az iraki parlament úgy határozott, hogy tiltsák ki a külföldi csapatokat Irak területéről. És mint ismert, ott magyar katonai misszió is tartózkodik.
jan. 6
0:26
Másodszor is simán nyert a női vízilabda-válogatott a felkészülési tornán (Blikk)
A jövő vasárnap kezdődő Európa-bajnokságra házigazdaként készülő magyar női vízilabda-válogatott második mérkőzésén is magabiztos győzelmet aratott a Dunaújvárosban zajló nemzetközi torna vasárnapi játéknapján.
jan. 6
0:27
Lassan körbeér: Áder beszólt Karácsonynak, Karácsony Ádernek, Deutsch Karácsonynak... (Blikk)
Ebben a mai mesében végül csak a klímaváltozással nem lett semmi, de legalább páran beszéltek róla Magyarországon is.
jan. 6
0:28
Az Iszlám Állam újbóli megerősödhet, ha kivonják a külföldi csapatokat Irakból (USAracing)
Az amerikai vezetésű koalíció vasárnap felfüggesztette terrorellenes műveleteinek túlnyomó részét Irakban és Szíriában, hogy támaszpontjai védelmére összpontosítson az Iránnal kibontakozó feszültség közepette.
jan. 6
0:30
Ide tartott vezetés közben bekövetkezett halála előtt Gesztesi Károly (Blikk)
Színésztársa árulta el.
jan. 6
0:30
„A háború csak halált és pusztítást hoz” – Megszólalt Ferenc pápa is (Blikk)
A Kászim Szulejmáni iráni tábornok megölése miatt kialakult nemzetközi feszültség enyhítését szorgalmazta Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében.
jan. 6
0:31
Gyurcsány már most biztosítaná szerepét a 2022-es választáson (Blikk)
- Még jóformán ki sem hűlt az újévi lencseleves az asztalon, de az ellenzéki politikusok már most arról üzengetnek egymásnak a nyilvánosság előtt, hogy milyen stratégiával győzzék le a Fideszt 2022 tavaszán.
jan. 6
0:34
Zoran Milanovic volt kormányfő nyerte az elnökválasztást Horvátországban (Blikk)
Zoran Milanovic volt kormányfő, az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (SDP) jelöltje nyerte meg az elnökválasztás vasárnap tartott második fordulóját Horvátországban a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló felmérés szerint.
jan. 6
0:35
Öt nap alatt befagyott az orfűi tó (Blikk)
Ha már hiányzott a korcsolyázás lehetősége, akkor van egy jó hírünk: a sport szerelmesei a Pécsi-tavat már ellepték, miután a hét végén olyan mértékben befagyott, hogy biztonságosan lehetett rajta csúszkálni.
jan. 6
0:38
Így néz ki egy húszéves hamburger (Blikk)
Egy amerikai férfi húsz évvel ezelőtt, pontosan 1999. július 7-én vásárolt egy hamburgert a McDonald's-ban, amelyet a mai napig megtartott.
jan. 6
0:39
Döbbenetes szám: ennyi krónikus beteg él az országban (Blikk)
Csaknem 3 millió magyar küzdött 2010-ben krónikus betegséggel, 2018-ban ez a szám már meghaladta a 3,1 milliót, ami jelentős növekedésnek számít – írta a Napi.hu a KSH Egészségügyi Évkönyvében közölt adatok alapján.
jan. 6
0:42
Irán felmondta az atomalkut (Blikk)
Közleményt adott ki az iráni vezetés arról, hogy innentől egyetlen megkötést sem vesznek figyelembe a 2015-ös atomalkuval kapcsolatban, mely többek között szabályozta az urándúsítás mértékét, illetve meghatározta, hogy az ország milyen anyagokat birtokolhat és hogy azokkal milyen fejlesztéseket vihet végbe.
jan. 6
1:36
Bővül a Magyar falu program (ProfitLine)
Az idei évben is folytatódik, sőt bővül a Magyar falu program - mondta vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
jan. 6
2:36
Már zajlik a török katonák Líbiába való telepítése (ProfitLine)
Már zajlik a török katonák fokozatos Líbiába telepítése a nemzetközileg elismert egységkormány támogatása érdekében jelentette be Recep Tayyip Erdogan török elnök vasárnap este, hozzátéve, hogy a katonák küldését Ankara és Tripoli novemberi megállapodása alapján kezdték meg.
jan. 6
3:12
Ön is kávéfüggő? (WebBeteg)
A koffein a világ két legelterjedtebben használt pszichoaktív drogjának egyike a másik az alkohol. Az, hogy pszichoaktív, azt jelenti, hogy hatással van a lelki életünkre, miközben számos testi tünetet is okoz.
jan. 6
4:00
Fotók a 81 éves Korda György szülinapi bulijáról - mi is felköszöntöttük (Blikk)
Micsoda energia! Korda Györgynek (81) esze ágában sincs nyugdíjba vonulni, számos zenei terve mellett ráadásul egy új fába vágta fejszéjét: pianobárt nyitott a Korda Villában. A legendás énekes a 81. születésnapi partiján – ahol barátok és kollégák köszöntötték – fel is avatta a klubot, amely a közönség számára csak februárban nyílik meg.
jan. 6
4:06
Kiderült, hova indult Gesztesi Károly, amikor elhunyt (Infostart)
A színművész tragikus hirtelenséggel halt meg szombaton, vezetés közben infarktust kapott.
jan. 6
4:24
Tudta? Már kötelező ez az új kütyü az autókban (Infostart)
Minden új kocsi fogyasztására közvetlenül rálát majd az EU.
jan. 6
4:24
Ilyen mesés havi fizetésért futballozhat Vadócz Krisztián Uruguayban (Blikk)
Újabb kontinensen mutathatja meg tudását Vadócz Krisztián (34). A 42-szeres magyar válogatott labdarúgó elhagyta a Budapest Honvédot, és nagy valószínűséggel Uruguay sztárcsapatában, a Penarolban folytatja pályafutását. Az együttest 2009-ben az évszázad dél-amerikai egyesületének választották, 52-szeres bajnok, ötszörös Libertadores-kupa-győztes.
jan. 6
4:36
Csodálatos hír! Idén újra dédnagymama lehet Erzsébet királynő. A kis Archie után jön a következő (Blikk)
Érkezhet II. Erzsébet kilencedik dédunokája!
jan. 6
4:36
Több statisztikai adat is megjelenik a héten (ProfitLine)
Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, egyebek mellett a tavaly novemberi ipari termelésről, külkereskedelmi termékforgalomról és kiskereskedelemről, valamint a szeptember-novemberi foglalkoztatási statisztikák.
jan. 6
4:39
5 egyszerű mindennapos szokás, ami sokkal vonzóbbá tesz (Spabook)
Ha problémánk van a külsőnkkel, általában először a sminkünkön, vagy a ruhákon változtatunk, és a belső értékekről megfeledkezünk. Pedig...
jan. 6
4:42
A jövő internete: a Cisco szerint nem lassul a technológiai fejlődés üteme I. (Mínuszos)
A Cisco előrejelzése a technológiai trendekről a 2020-as évekre. A XXI. század harmadik évtizedébe lépve sem lassul a technológiai fejlődés üteme. A digitális átalakulás komoly terhet jelent a meglévő internetes infrastruktúra számára. 2023-ra 49 milliárd eszköz csatlakozik majd a világhálóhoz és számos új technológia megjelenésére, illetve elterje
jan. 6
4:48
Szigorú arcával nyit a tél - ez várható a héten (Infostart)
Ezen a héten sem várható érdemi havazás, jellemzően száraz lesz az idő.
jan. 6
5:06
Lejárt a határidő, többen számíthatnak mától 150 ezer forintos bírságra (Infostart)
Nem kellett hozzá sokat tenni, sőt, éppenhogy semmit.
jan. 6
5:09
Edzés tippek az újévre, amivel garantált sikereket érhetsz el (Spabook)
Az újév, új fogadalmakkal indul. Akik az évet új edzés és táplálkozási szokásokkal szeretnék indítani, azok hasznos tippeket találhatnak...
jan. 6
5:18
Adószakértő: „kavarodás” várható a taj-számok törlése körül (ATV)
Rengeteg pozitívum mellett veszélyeket is lát a 2020-as adószabályok megváltozásában a szakértő. Legfőképpen azt, hogy az év közepétől minden adatot be kell szolgáltatni az adóhatóságnak, ami komoly veszélyt is jelenthet, ha azok az adatok rossz kézbe kerülnek. Közben – tette hozzá Vadász Iván az ATV Start című műsorban – nagy kavarodás lehet a taj
jan. 6
5:24
Jött egy jó hír, a nyugdíjba készülők hatodát érinti (Infostart)
Idén is folytatódik a Nők 40 program, vagyis korábban elmehetnek nyugdíjba azok a nők, akiknek 40 év jogosultsági idejük van, és így nem kell megvárniuk, amíg elérik a nyugdíjkorhatárt.
jan. 6
5:24
Állandóan puffad a hasam! Miért? - Az orvos válaszol (WebBeteg)
Tisztelt Doktor Úr! Egy idő óta állandóan felpuffadt a hasam. Szeretném tudni, mitől? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
jan. 6
5:33
A Volt egyszer egy Hollywood ügyeskedett a legjobban a Golden Globe-on (Promotions)
A legjobb vígjáték Tarantino alkotása lett, míg a legjobb dráma az 1917.
jan. 6
5:39
Kevés légyottban van részed? Kellemetlen mellékhatása lehet a testedre nézve (Spabook)
Munka, utazás, szakítás: ez csak néhány oka lehet annak, hogyha a nemi életed háttérbe szorul. A napok persze csak telnek, te pedig egyre többet...
jan. 6
5:42
Hétfői sportműsor: Topligák, jégkorong, négysáncverseny (Sport365)
Napoli-Inter, Ferencváros-Gyergyói HK
jan. 6
5:42
Kisoroszlán nagy karmokkal – Peugeot 208 teszt (Autónavigátor)
Egy kiscica annyira aranyos tud lenni, hogy megbocsátod neki, ha óvatlanul megkarmol, vagy épp mindent szétszed a lakásban. Ugyanez igaz a Peugeot kismacskájára is, hiszen a 208 annyira magával ragadó, hogy simán megbocsátod a hibáit.
jan. 6
5:42
Így védd az öregeid: párbeszéd a felmenők és az utódok között (Mínuszos)
Az alábbi tanácsokkal felvértezve az idősek is jóval nagyobb eséllyel szállhatnak szembe az online csalókkal. A közvélekedés szerint ugyanis az idős embereket nagyobb valószínűséggel verik át csalók, mint gyermekeiket vagy unokáikat. Az utolsó tipp elsősorban a fiatalabbaknak szól: tartsuk fenn a folyamatos párbeszédet szüleinkkel és nagyszüleinkke

Keresés