2021. március 17. szerda

márc. 17
16:48
Videón a pillanat, mikor Lovász Lászlóval közölték, hogy ő kapta az idei Abel-díjat (SzMo)
„Nem vagyok rendesen felöltözve!” – reagált a professzor viccesen.
márc. 17
16:48
Folytatódik a Kárpát-medencei tehetséggondozás (Demokrata)
A KMTA 2014 óta 130 tálentumos diákot támogatott személyre szabottan, szakmai mentorálással.
márc. 17
16:51
Beindult a dominó effektus: boltbezárások után megkezdődött az elbocsátási hullám a kiskereskedelemben (Piac és Profit)
Egymás után adják le a kulcsot a divatáru kiskereskedelmi láncok Magyarországon. A járvány miatti korlátozások átlagosan 50 százalékos forgalom kiesést jelentettek a szektornak, de van olyan cég, amelynek 70 százalékos árbevétel csökkenést kellett elkönyvelnie. A rohamosan csökkenő forgalom mellett egyre kevesebben tudják fizetni az üzletek békeidő
márc. 17
16:54
Tartományi miniszterelnök: hiba volt a korlátozások lazítása Németországban (Portfolio)
Hiba volt lazítani Németországban az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) terjedésének lassítását szolgáló korlátozásokat Szászország tartomány miniszterelnöke szerint, aki egy szerdán ismertetett nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a politikai döntéshozóknak jobban meg kell fogadniuk a tudomány ajánlásait.
márc. 17
16:54
Az AstraZenecával való oltás folytatását javasolja a WHO (ATV)
Az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyár és az Oxfordi Egyetem által kifejlesztett koronavírus elleni vakcinával való oltás folytatását javasolta szerdán Genfben kiadott közleményében az Egészségügyi Világszervezet (WHO), amely szerint az immunizálás előnyei "nagyobbak, mint a kockázatok".
márc. 17
16:54
Görögország a nyitásra készül: május 14-től várnák újra a turistákat (SzMo)
A tervek szerint azok mehetnek, akiket már beoltottak, vagy igazoltan van antitestük, vagy negatív koronavírus-tesztet mutatnak be.
márc. 17
16:54
Bővíti szatymazi termelő és logisztikai központját a CE Glass csoport (newtechnology.hu)
Mintegy négymilliárd forintos beruházással bővíti szatymazi termelő és logisztikai központját a CE Glass csoport – jelentette be Varga Gusztáv vezérigazgató, tulajdonos szerdán a helyszínen. A szakember elmondta, a beruházás döntően saját forrásból, emellett hazai és uniós támogatással valósul meg a tervek szerint az év végére. A vállalkozás több m
márc. 17
16:57
Mikor nem éri meg az új statisztikai értékbecslést használni lakáshitel igénylésekor? (Menedzsment Fórum)
A nemrég bevezetett statisztikai értékbecsléssel akár több tízezer forintot is spórolhatunk a lakáshitel felvétele során, néhány helyzetben viszont mégis jobban megéri hagyományos, helyszíni szemlével járó értékbecsléshez folyamodni. A Bank360 összeállításában először megvizsgáljuk, milyen feltételekkel érhető el az újfajta, egyszerűsített statiszt
márc. 17
17:00
Északi szomszédunk kimondta azt, ami húsvét előtt nagyon fájó (Infostart)
Enyhén javult a járványhelyzet Szlovákiában, ezért nincs szükség a gazdaság leállítására, a korlátozások lazításának ugyanakkor még nem jött el az ideje. Csehországban ugyancsak mérsékelten javult a járványhelyzet, továbbra is magas azonban a kórházban kezelt betegek száma.
márc. 17
17:00
Bitcoin vs. arany (Kripto Akadémia)
A KriptoSuli ebben a leckében annak jár utána, hogy vajon ki nyer a bitcoin és az arany csatájában.  Kereskedj a világ legnagyobb kriptopénztőzsdéjén: https://kriptoakademia.com/Binance20_KriptoPercek/go Használd az FTX megbízható kriptopénztőzsdét: https://kriptoakademia.com/FTX_Kripto_Percek/go Csatlakozz Discord szerverünkhöz, tanulj szakértőin
márc. 17
17:00
Lehet a Jonas Brothers egyik tagja erőszakolta meg Demi Lovatót a Disneynél (Promotions)
Demi Lovato továbbra sem hajlandó megnevezni a személyt, aki elvette a szüzességét, de egy kis információt csepegtetett róla.
márc. 17
17:06
A Morgan Stanley belép a kriptopiacra (Kripto Akadémia)
A Morgan Stanley lesz az első nagyobb amerikai bank, ami bitcoin befektetési lehetőséget fog kínálni az ügyfeleinek. Egy ma délután kiszivárgott belső tájékoztató alapján a pénzintézet 3 alaphoz kínál majd hozzáférést, melyek közül kettőt a szélesebb körű kriptopénzes befektetésekben utazó…
márc. 17
17:06
7 százalékkal nőttek az életbiztosítási díjtartalékok (ProfitLine)
Az életbiztosítási díjtartalékok évek óta emelkednek, 2020 végén meghaladták a 2240 milliárd forintot, ami 7 százalékos gyarapodást jelent 2019-hez képest - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) az MTI-vel szerdán.
márc. 17
17:06
A Pfizer-BioNTech-vakcina a brazil mutáció ellen is hatásos laboratóriumi vizsgálatok szerint (WebBeteg)
Laboratóriumi vizsgálatok szerint a Pfizer-BioNTech COVID-19 elleni vakcinája fertőzőképtelenné teszi a brazil vírusvariánst.
márc. 17
17:06
Nem áll meg a horror a benzinkutakon: megint durva áremelés jön (Pénzcentrum)
Nincs megállás: tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak: az olaj ára ugyan már nem emelkedett tovább, de a forint gyengülés nem segítette a helyzetet.  A Brent olaj ára ugyan már nem emelkedett tovább, de a forint gyengülés nem
márc. 17
17:06
KTK: Most vakcinát várunk Brüsszeltől, nem útlevelet (ATV)
Az európai uniós vakcinaútlevelet a tagállamok állítják ki, így minden beoltott magyar állampolgár meg fogja kapni, mindegy milyen, Magyarországon engedélyezett vakcinával oltották be. Ezt a készülő szabályozás lehetővé teszi. Brüsszeltől azonban most nem útlevelet várunk, hanem vakcinát - írta a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) szerdán az M
márc. 17
17:06
Meghalt James Levine (ATV)
Elhunyt James Levine amerikai sztárkarmester, aki több négy évtizeden át volt a New York-i Metropolitan (Met) Operaház művészeti vezetője.
márc. 17
17:06
Tömegalvás – Amikor kicsi a rakás… a hálószobában (WMN)
Annáéknál mindenki együtt alszik. Mindig. Elmeséli, hogyan alakult ez így, és miért nem változtatnak rajta.
márc. 17
17:12
Elhunyt James Levine (Infostart)
Az amerikai sztárkarmester több mint négy évtizeden át volt a New York-i Metropolitan (Met) Operaház művészeti vezetője.
márc. 17
17:12
Tina Turner azt mondja, hogy hamarosan itt a vége, de felkészült a halálra (Femcafe)
A rocknagyi életmű filmet forgatott, mert felkészült arra, hogy hamarosan el kell búcsúznia a világtól.
márc. 17
17:12
„A vírus minden negyedik áldozata szociális otthon lakója volt” – Szél Bernadett megszerezte a szociális szférával kapcsolatos adatokat (SzMo)
„Nem nekem kellett volna ezeket kiszámolnom, hanem a kormánynak, de ha már nekik nincs figyelmük a szociális szférára, legalább adták volna oda időben” – írta a független képviselő.
márc. 17
17:12
Hatezerért vettem Office-t, most börtön lebeg a fejem fölött? (Bitport)
Több mint egy éve hívtuk fel a figyelmet a kétes szoftverforgalmazás veszélyeire. Németországban már több ezer felhasználó ellen folyik eljárás, pedig lehet, hogy csak vásároltak. Girardi Kornél (IPR-Insights) írása.
márc. 17
17:18
Berobbant a járvány Romániában, Bukarestet le is zárhatják (Infostart)
Vidéki rohammentők (SMURD) érkeztek szerdán tíz megyéből Bukarestbe segíteni, mert a súlyos koronavírusos esetek miatt az utóbbi tíz napon csaknem megduplázódott a segélyhívások száma a román fővárosban.
márc. 17
17:18
Így reagált Tarlós a 3-as metró-feljelentésre: “Nem tudom, mire várt idáig Gy. Németh” (ATV)
"Már nincs kampány, ezt az »Orbán utasítása« szöveget abba lehetne hagyni. Inkább most látok a fővárosban DK-s utasításokat. Ha Gy. Németh mégis ragaszkodna a rögeszméjéhez, azzal kerül szembe, hogy a teljes MSZP-frakció ezek szerint Orbán utasítását hajtotta végre, mert egytől-egyig megszavazták a 3-as metró felújítását - reagált az atv.hu-nak Tar
márc. 17
17:18
Jlo és Alex Rodriguez újra együtt? Eddig bírták egymás nélkül (Joy)
Hétvégén bombaként robbant a hír, hogy Jlo és Alex Rodriguez 4 év után szakítottak.
márc. 17
17:21
Hány évet kell dolgozni egy lakásért? Kiszámolták (Piac és Profit)
Vannak szektorok a gazdaságban, amelyekben az átlaghoz képest kimagasló a jövedelem, de az ezeknek helyet adó ipari körzetekben túl drága a lakás. Elvileg tehát megérné távolabb keresgélni a munkahelytől. A messze lévő kínálat és annak minősége azonban keveseket sarkall ilyen utazásra. Ennek ellenére érdekes összevetni, hogy melyik szektorban menny
márc. 17
17:24
Reagált a magyar kormány az uniós vakcinaútlevél tervére (Infostart)
Szerdán nyilvánosságra hozta az Európai Bizottság, hogy milyen tartalommal és lehetőségekkel hozná létre a koronavírus elleni oltást bizonyító uniós igazolványt.
márc. 17
17:24
Alaposan megváltoztak a fizetési szokásaink - Hat ábrán mutatjuk, mi történt (Portfolio)
A koronavírus-járvány a harmadik járványhullám kibontakozása, az azonnali fizetési rendszer tavaly év eleji elindulása, a kereskedőknek kötelezővé tett elektronikus fizetés  is komoly szerepet játszott abban, hogy megváltoztak több területen a fizetési szokásaink. A készpénzhasználat összességében csökkent: az online kártyás fizetések felpörögtek,
márc. 17
17:24
KTK: Most vakcinát várunk Brüsszeltől, nem útlevelet (ATV)
Az európai uniós vakcinaútlevelet a tagállamok állítják ki, így minden beoltott magyar állampolgár meg fogja kapni, mindegy milyen, Magyarországon engedélyezett vakcinával oltották be. Ezt a készülő szabályozás lehetővé teszi. Brüsszeltől azonban most nem útlevelet várunk, hanem vakcinát - írta a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) szerdán az M
márc. 17
17:24
Csak az EU által jóváhagyott vakcinával beoltottakat lesz kötelező fogadnia a tagállamoknak (SzMo)
Az országok mindazonáltal dönthetnek úgy, hogy ezt kiterjesztik azokra az uniós utazókra is, akik más védőoltást kaptak, például Szputnyik V-t vagy Sinopharmot – közölte az Európai Bizottság.
márc. 17
17:30
Sokak szerint hiba volt lazítani korlátozásokon Németországban, a szakértő a karácsonyinál is durvább tetőzést jósol (ATV)
Hiba volt lazítani Németországban az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) terjedésének lassítását szolgáló korlátozásokat Szászország tartomány miniszterelnöke szerint, aki egy szerdán ismertetett nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a politikai döntéshozóknak jobban meg kell fogadniuk a tudomány ajánlásait.
márc. 17
17:30
Leállnak a Honda amerikai és kanadai üzemei (autopro)
Részben a chiphiány miatt kell felfüggeszteni a termelést az USA-ban és Kanadában található üzemek többségében.
márc. 17
17:30
Meztelenkedő népszokások: „Felemelték szoknyájukat, és megmutatták a lábuk közét, mondván, attól megijed a felhőben rejlő ördög” (SzMo)
A Kárpát-medence egyes részein úgy hatottak a gabona gyér növekedésére, hogy napkeltekor a gazda és asszonya fedetlenül egyesült a vetésen, erőt adva a földnek.
márc. 17
17:33
"Őrültek háza" leszünk a járvány után - nagyon megy a nyugtatózás (Infostart)
Egy év alatt 103 ezer doboz antidepresszáns fogyott Magyarországon, csak a vénykötelesből.
márc. 17
17:36
A fiatalok adómenetességével lezárul a családtámogatások bővítése? (Portfolio)
A családtámogatási rendszer eddig hiányzó darabjaként beszélt a 25 év alatti fiatalok személyi jövedelemadó-mentességéről az adótörvények ehhez szükséges módosításának általános vitájában Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter. A politikus ezzel akár arra is utalhatott, hogy lezárult a családtámogatások bővítésének korszaka egy i
márc. 17
17:36
Elvehetik Budapesttől a foci Eb rendezési jogát, ha nem engedünk be nézőket a meccsekre (SzMo)
Budapest a portugál, a francia és a magyar válogatottat fogadhatja az Eb-n, valamint az egyik nyolcaddöntőt is itt tartanák meg.
márc. 17
17:36
Hemingway és a spanyolnátha kapcsolata (Hamu és Gyémánt)
Hemingway, a közhiedelemmel ellentétben nem egy macsó volt, hanem egy olyan visszafogott író, aki nagyon tart a spanyolnáthától. A múlt században pusztított a spanyolnátha, amely 50 millió ember életét követelte. Noha a filmekben és a szóbeszédben macsóként tartják számon Ernest Hemingwayt, a valóságban életének igen korai szakaszában talál
márc. 17
17:39
Kiderült, pontosan miért függesztették fel az AstraZenecát Németországban (Menedzsment Fórum)
A brit-svéd vakcina felfüggesztését javasló német hatóság elnöke azt állítja: több olyan agyi vénás trombózisról kaptak bejelentést a beoltottak esetében, mint amennyi szerintük normális lett volna. A felfüggesztésre elővigyázatosságból tettek javaslatot. Klaus Cichutek egyúttal tanácsot adott azoknak, akik már megkapták az első oltást. A vakcina h
márc. 17
17:42
Mit kell tudni a torokfertőtlenítőkről? (WebBeteg)
A torokgyulladás rendkívül gyakori betegség minden életkorban. Tünetei igen jellegzetesek, a legtöbb esetben fertőzés okozza a torok gyulladását. Az életminőséget, a munkaképességet jelentős mértékben befolyásolja a betegség.
márc. 17
17:42
Mostantól minden nap lehet kérdezni Merkely Bélát és Szlávik Jánost a vírushelyzetről (Portfolio)
Vírusinfó néven új, közérdekű rovat indul a Kossuth rádió Napközben című műsorában - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap sajtó és marketing irodája szerdán az MTI-vel.
márc. 17
17:42
A kormány nem vesz részt a szerdai rendkívüli parlamenti ülésen (ATV)
A kormány nem vesz részt az ellenzéki pártok által kezdeményezett szerdai rendkívüli parlamenti ülésen, mert a kezdeményezést kampányakciónak tartja.
márc. 17
17:42
Demi Lovato többször nemi erőszak áldozata volt, így vesztette el szüzességét is (Glamour)
Egy új dokumentumsorozatban Demi Lovato sokkoló dolgokat osztott meg. Elárulta, hogy fiatal korában megerőszakolták, és miután elmesélte valakinek, hogy mi történt, nem foglalkoztak vele és a férfit nem írták ki abból a filmből, amiben együtt játszottak.
márc. 17
17:42
Erős szél, eső, akár hózápor – ez vár ránk csütörtökön (Promotions)
A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 9 fok között valószínű.
márc. 17
17:42
Index: Magyarország vakcinarekorder lett (Demokrata)
A Gyurcsány-koalíció politikusai továbbra is szidják az oltási programot; az Index címlapon ismeri el Magyarország sikerét az átoltottságban.
márc. 17
17:42
Sajtmajszoló britek (Agrárágazat)
Ahol minden más élelmiszernél jobban fogy a sajt a karanténidőszak alatt.
márc. 17
17:44
Karácsony Gergely: Budapest továbbra is kész oltópontokat felállítani (Portfolio)
Továbbra is készen áll új oltópontok kialakítására a főváros más önkormányzatokkal együtt - közölte a főpolgármester szerdán Facebook-oldalán.
márc. 17
17:45
Így hatott ez európai fogyasztókra a pandémia – brüsszeli felmérés (Infostart)
Az Európai Bizottság 23 gazdasági ágazatban mérte fel a fogyasztói tapasztalatokat a Covid-19 járvány idején.
márc. 17
17:48
Egész Lengyelországra kiterjesztik a lezárásokat április 9-ig (Portfolio)
A koronavírus-járvány gyorsuló terjedése miatt egész Lengyelországra kiterjesztik az eddig csak egyes régiókban érvényes szigorításokat, amelyek március 20-től április 9-ig lesznek érvényesek - jelentette be szerdán Adam Niedzielski lengyel egészségügyi miniszter sajtótájékoztatóján.
márc. 17
17:48
Matteo Salvini válaszolt a civil szervezetek nemzetközi felhívására (Demokrata)
A migráció „túl sok sötét oldalának” tisztázását sürgette a jobboldali Liga párt vezetője Matteo Salvini.
márc. 17
17:48
Nagy a nyomás a szűk vetésforgóra, a szabály pedig elnéző (Mezőhír)
A vetésváltási előírások lazábbak, mint a gyakorlat.

Keresés