2021. március 25. csütörtök

márc. 25
6:09
Újabb amerikai államban törölték el a halálbüntetést (Demokrata)
Virginia lesz a 23. az ötven tagállam közül, amelyben már nincs halálbüntetés.
márc. 25
6:12
Törlesztési moratórium: példátlan, amit Magyarország művelt, íme a számok (Portfolio)
A napokban múlt egy éve, hogy bevezette a kormány Európa legnagyvonalúbb törlesztési moratóriumát, amely jelen állás szerint 2021. június 30-án véget ér. A moratórium eredményeként 2020 végéig 1700-1800 milliárd forint, vagyis a tavalyi GDP 3,6-3,8 százalékát kitevő elhalasztott törlesztés maradhatott a reálgazdaságban, amiből a háztartások mintegy
márc. 25
6:12
Kunetz: „van felszabadítható szakember és orvos is, ezek ott bohóckodnak az oltópontokon” (ATV)
A háziorvosokat is berendelhetik a kórházakba egy új kormányrendelet szerint. Az szakrendelők sem maradnának az önkormányzatoknál, a jogszabály a területileg illetékes kórház irányítása alá rendelné azokat. Az országos tisztifőorvos azt mondta: a döntés a hatékonyabb védekezést szolgálja. A DK-s Gy. Németh Erzsébet szerint viszont ez sokkal inkább
márc. 25
6:12
Új vezérigazgató, marketing és logisztikai vezető a Book24 Zrt. élén (Márkamonitor)
A Book24 Zrt., a piac meghatározó online könyvkereskedelmi és nagykereskedelmi vállalata, új vezetőket nevezett ki.    A cég vezérigazgatói posztját 2021. március 15-től Simon Zsolt, a TV2 Csoport korábbi vezérigazgatója látja el. Az új vezérigazgató 2020 ősze óta tanácsadóként vett részt a cég átszervezésében, új üzletpolitikájának kidolgozásában.
márc. 25
6:15
Pici bugyiban fekszik nappalija közepén a Dancing with The Stars amerikai győztese, Sharna Burgess (Promotions)
A póz, amely minden póz felett van.
márc. 25
6:15
Te is kimaradtál? Nekik nem jut a 10 millió forintos ingyenhitelből (Bank360 blog)
Akár 10 millió forint értékű hitelfelvételt biztosít a gazdasági visszaesés miatt legnagyobb veszteséget elszenvedő vállalkozásoknak a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön. A programot először a turizmus, vendéglátás és szabadidős szolgáltatások ágazatában működő vállalkozásoknak tette elérhetővé a Magyar Fejlesztési Bank, egy hete viszont már a k
márc. 25
6:18
A közszereplők halálát is kívánhatják a Facebookon (Infostart)
Kiszivárogtak a techóriástól a közösségi oldal moderátorainak szánt irányelvek: ezek szerint a közszereplők irányába olyan viselkedéseket is elfogadhatónak tartanak, melyeket egyszerű közemberekkel szemben nem engedhetnek meg maguknak a felhasználók.
márc. 25
6:18
Holnapig már aligha engedik el a bitcoin kezét (Kripto Akadémia)
A bitcoin árfolyama tegnap délelőtt emelkedni kezdett, miután Elon Musk bejelentette, hogy a Tesla által gyártott autókat mostantól kezdve bitcoinért is meg lehet vásárolni, illetve hogy az ezekből befolyó pénzt a vállalat nem tervezi fiat pénzre átváltani. Már bitcoinért is…
márc. 25
6:18
Csúszásokra és drágulásra számíthat, aki napelemet telepíttetne a házára (Portfolio)
Közvetlenül kevésbé, közvetve viszont problémákat okoz a járvány a hazai lakossági napelemes rendszerek piacán. Számos komponens érdemben drágult, az engedélyeztetést és ügyintézést pedig az óriási kereslet, illetve a kapacitáshiány nyújtja el.
márc. 25
6:21
Oszkó Péter: szükséges a hitelmoratórium újabb meghosszabbítása (Növekedés)
A hitelmoratórium nélkül jelentősen megnőne a nem-teljesítő hitelek aránya és összedőlne számos olyan vállalkozás, mely később nyereségesen működhetne és munkahelyeket biztosíthatna – mondta a Növekedésnek a Bajnai-kormány volt pénzügyminisztere. Oszkó Péter szerint a magyar gazdaság teljesítménye 2022 közepére elérheti a koronavírus előtti szintet
márc. 25
6:24
Szájer: A Covid-19 korlátozások megszegése miatt 250 eurót fizettem (ATV)
A belga ügyészség jogkövetkezmény nélkül lezárta az ügyet. Hivatalos eljárás nem indult Szájer József ellen.
márc. 25
6:24
Hibridekkel teremt spanyol munkahelyeket a Renault (autopro)
A francia OEM öt új hibrid modell gyártásának beindítását tervezi Spanyolországban.
márc. 25
6:27
Most túlél a vendéglátó- és szállodaipar, aztán jön a krónikus munkaerő-hiány? (Piac és Profit)
A vírusválság és a lezárások egyértelműen a szálloda- és vendéglátóipart sújtják leginkább. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének trendriportja szerint a vendégéjszakák száma országosan közel 40 százalékkal esett vissza 2020-ban a megelőző évhez képest, míg tavaly novemberben a visszaesés még drámaibb, közel 90 százalékos volt az egy évvel k
márc. 25
6:30
Ferenc pápa csökkenti a bíborosok fizetését (Blikk)
Ferenc pápa elrendelte, hogy 10 százalékkal csökkentsék a bíborosok, valamint a Vatikánban dolgozó papok nagy részének fizetését az alkalmazottak munkahelyeinek megmentése érdekében, mivel a koronavírus-járvány miatt csökkentek a Szentszék bevételei is.
márc. 25
6:30
Szájer: A Covid-19 korlátozások megszegése miatt 250 eurót fizettem (ATV)
A belga ügyészség jogkövetkezmény nélkül lezárta az ügyet. Hivatalos eljárás nem indult Szájer József ellen.
márc. 25
6:30
Eltörölték a halálbüntetést Virginiában, az USA déli államai közül elsőként (444.hu)
Az ötven tagállam közül ez a 23., ahol már nincs halálbüntetés.
márc. 25
6:32
Észak-Korea két rakétát is kilőtt Japán felé (444.hu)
Az ilyen ballisztikus rakéták tesztelésétől az ENSZ eltiltotta az észak-koreai kormányt. Mindkét rakéta a tengerbe esett.
márc. 25
6:36
A kórházak felének van adóssága (Infostart)
Egy hónap alatt 3,4 milliárd forinttal nőtt az egészségügyi intézmények adósságállománya.
márc. 25
6:36
Hatnapos zárlatot vezetnek be húsvétra Ausztria keleti tartományaiban (Blikk)
Ausztria legfertőzöttebb keleti tartományaiban húsvétkor – április 1-jétől 6-ig – teljes zárlatot vezetnek be, hogy megelőzzék a kórházak koronavírus-osztályainak túlterhelését – jelentette be Rudolf Anschober egészségügyi miniszter szerda este az érintett tartományfőnökökkel tartott közös sajtótájékoztatóján.
márc. 25
6:36
Eltörölték a halálbüntetést Virginiaban (ATV)
Eltörölte szerdán a halálbüntetést Virginia, elsőként az Egyesült Államok déli államai közül, miután Ralph Northam kormányzó aláírta az erről szóló törvényt, amit egy hónapja szavazott meg a virginiai kongresszus.
márc. 25
6:36
Tényleg direkt mennek tönkre hamar a háztartási berendezések (Azenpenzem)
Sorra panaszolja mindenki, hogy miután a régi (szinte bármilyen) berendezését lecserélte, néhány évente meg kell ismételnie. Egy kutatásban most bebizonyították: ez nem csak valóban így van, de meglehetősen régóta.
márc. 25
6:39
Az „agyelszívás” ellen lépnek fel külföldön tanuló magyar egyetemisták (Blikk)
Az „agyelszívás” problémájára kívánnak választ adni a Future: Hungary konferencia szervezői: az MTI-hez eljuttatott közleményük szerint az idén április 10-én hatodik alkalommal megrendezendő esemény a világ legjobb egyetemein tanuló magyar tehetségek, neves külföldi előadók, vezető hazai és nemzetközi döntéshozók, vállalatok, szervezetek és kezdemé
márc. 25
6:39
Folyamatosan fejlesztik az 5G szolgáltatást Magyarországon (newtechnology.hu)
A folyamatos fejlesztésekkel az év végéig országosan több száz bázisállomáson lesz elérhető a Telenor kereskedelmi 5G szolgáltatása, az elsők között áprilistól Budapest egyes területein, majd a nyárra a Balaton környékén lesz élvezhető az új technológia – mondta Peter Gazik, a Telenor Magyarország vezérigazgatója online sajtótájékoztatón szerdán. H
márc. 25
6:39
Április 1-jétől alacsonyabb lesz az üzemanyag jövedéki adója (Növekedés)
Április 1-től a gázolaj esetében literenként tíz forinttal, a benzin esetében literenként öt forinttal kevesebb lesz a jövedéki adó - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert.
márc. 25
6:42
Újra digitálisan tanul minden diák – mit tehetünk, ha már belefáradtak az online oktatásba? (Márkamonitor)
Ami egy évvel ezelőtt, a járvány, és az országos lezárások kezdetekor még újdonság és sötétben tapogatózás volt, az mára már a középiskolások és az általános iskolások számára is ismerős terep: március 8-tól ugyanis ismét minden gyerek otthonról tanul. Az utóbbi egy év nagy részében a diákok mindennapjainak élettere a virtuális világ lett – de vajo
márc. 25
6:45
Kvíz: 10 fura magyar szó, amit csak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében ismernek, kitalálod a jelentésüket? (Promotions)
Bekángyizott a csida, miközben puput vacsorázott? Na ebből hogy jöttök ki?
márc. 25
6:45
A pandémia berobbantotta a magyar IT szolgáltatók piacát (KKV Magazin)
Már nem a saját szaküzlet, hanem elsősorban a support és tanácsadói szolgáltatások dominálják az informatikai vállalkozások értékesítési piacát hazánkban is – derült ki a felhő alapú szolgáltatások közvetítésével foglalkozó Kvazar.cloud átfogó kutatásából. Az összesen 228 IT szakember megkérdezésével készült kutatás arra is rámutatott, hogy a pandé
márc. 25
6:45
Végre: nem akármilyen védjegyet kapott a K&H; Biztosító (Mínuszos)
A jövőben “kiemelkedő digitális biztosító”-ként működik a K&H Biztosító, a társaság ugyanis a piaci szereplők közül elsőként kapta meg az állami Digitális Jólét Program (DJP) kiemelkedő digitális biztosító védjegyet. Így a K&H mind a banki, mind pedig a biztosítói oldalon rendelkezik már a DJP elismerésével – közölte a cég. A K&H Biztosító a jövőbe
márc. 25
6:48
Kettészakítják Magyarország járványlaborját húsvétra (Infostart)
Ezek a legfertőzöttebbek, itt több erőfeszítés kell ahhoz, hogy megelőzzék a kórházak koronavírus-osztályainak túlterhelését. Bécsben napok óta kritikusak a járványügyi adatok.
márc. 25
6:48
OTP elemzés (ProfitLine)
.
márc. 25
6:48
Marco Rossi: két forgatókönyvre is felkészültünk (Igényesférfi.hu)
A magyar és a lengyel válogatott csütörtökön 20.45-től a Puskás Arénában lép pályára a világbajnoki selejtezősorozat európai nyitányán.
márc. 25
6:48
Eltüntették a Szájer József elfogásáról készített felvételeket a belga honlapokról (SzMo)
Az egyik linken törölték a videót, egy fizetős portálon pedig kivágták belőle a magyar politikust ábrázoló felvételeket.
márc. 25
6:51
Csökken az üzemanyag jövedéki adója (Menedzsment Fórum)
Április 1-jétől.
márc. 25
6:51
Csökken az üzemanyagok jövedéki adója (Demokrata)
Április 1-től a gázolaj esetében literenként tíz forinttal, a benzin esetében literenként öt forinttal kevesebb lesz a jövedéki adó.
márc. 25
6:54
Áprilistól olcsóbban lehet tankolni (Infostart)
A világpiaci árak alakulása miatt hozzányúlnak a jövedéki adóhoz.
márc. 25
6:54
Újjászületik a Balaton egyik szimbóluma (AQUA)
Látványos részéhez érkezett a tavaly villámcsapás következtében leégett révfülöpi Millenniumi kilátó építése, amikor a belsejéből kiemelték a csigalépcsőt tartó több mint hétméteres acélcsövet. Az újjáépítés a tervek szerint júniusra befejeződik. A héttonnás sérült csövet betonnal töltötték, ez tartotta a lépcsőt a Fülöp-hegyi kilátó egy évvel ezel
márc. 25
6:54
Keleten napos, máshol felhős lesz a csütörtök (SzMo)
Csapadék nem várható, ám az igazi napsütéses tavasz még várat magára.
márc. 25
6:57
Egy hónap alatt 3,4 milliárd forinttal nőtt a kórházak adóssága (Menedzsment Fórum)
A január végi 19,4 milliárd forintot február 28-án 22,8 milliárd forint követte a Magyar Államkincstár adatai szerint - írta a Világgazdaság csütörtökön.
márc. 25
6:57
Életbiztosítások: vegyes a kép (Privátbankár)
Tavaly 4 százalékkal nőtt az életbiztosításokból származó díjbevétel Magyarországon, meghaladva az 530 milliárd forintot, ezen belül azonban több termékcsoportnál csökkenést voltak kénytelenek elkönyvelni a piaci szereplők - írta a Világgazdaság csütörtökön.
márc. 25
6:57
Megjelöli a pénzügyi csalók netes hirdetéseit az MNB (Növekedés)
A befektetőket védő üzeneteket jelentet meg az MNB a legismertebb internetes keresőportálon a pénzügyi csalók hirdetései mellett. A kampány nyomán immár tízezernyi ügyfél ellenőrizte a jegybank gyanús cégeket felsoroló "feketelistáját" - nyilatkozta Kandrács Csaba MNB alelnök az MTI-nek.
márc. 25
7:00
További jelentős esés jön az üzemanyagárakban (Portfolio)
Április 1-től a gázolaj esetében literenként tíz forinttal, a benzin esetében literenként öt forinttal kevesebb lesz a jövedéki adó - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert.
márc. 25
7:00
Elszabadultak az indulatok a távolságtartás miatt a szegedi Sparban: fegyvert rántott az egyik vásárló (ATV)
Dulakodás alakult ki a másfél méteres távolság megtartása miatt.
márc. 25
7:00
Már lehet pályázni az idei Év háza díjra (Femcafe)
A pályázati munkákat május 19-ig lehet benyújtani.
márc. 25
7:00
Fidesz-irodákból buzdítanak oltásra, nem tiszta, hogy honnan jutottak a telefonszámokhoz (SzMo)
Volt több olyan eset, amikor az oltás mellett kampányoló telefonáló tényszerűen nem mondott igazat a forrásáról.
márc. 25
7:03
2023-ban indulhat az új hazai nagybank (Növekedés)
A Magyar Bankholding Zrt. elfogadta a Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarékbank egyesülésére vonatkozó ötéves üzleti stratégiát, eszerint 2023-ban indulhat az új, egységes nagybank - közölte a Magyar Bankholding szerdán.
márc. 25
7:06
9 százalékkal nőtt a Spar tavalyi árbevétele (ProfitLine)
A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. 738,9 milliárd forint árbevételt ért el 2020-ban a koronavírus-járvány okozta kihívások ellenére, ez 8,7 százalékos növekedés az előző évhez képest - mondta Heiszler Gabriella, a vállalat ügyvezető igazgatója a cég szerdai online sajtótájékoztatóján.
márc. 25
7:06
Már ebben a hónapban megkezdődik a családtámogatások kifizetése - íme a részletek (Femcafe)
A hírt Varga Mihály pénzügyminiszter jelentette be a Facebookon.
márc. 25
7:06
Félmillió dollárért kelt el a világ első virtuális háza (Igényesférfi.hu)
A nem helyettesíthető tokenek piacának népszerűsége 2021-ben szinte felrobbant.
márc. 25
7:09
Zárnak a hazai sípályák - de nem egyszerre (Infostart)
Eplényben előbb, Mátraszentistvánon később.
márc. 25
7:09
OnePlus 9R: a telefon amit nem fogsz megvenni (GSMring)
A OnePlus tavaly a csúcsmobilok mellé elhozta a középkategóriás Nord termékcsaládot. Most ismét kaptunk egy újdonságot, ami nem a csúcskategóriát képviseli, ez a készülék OnePlus 9R néven érkezett. A OnePlus 9R egy 6,55 hüvelykes Full HD+ felbontású Fluid AMOLED megjelenítővel debütált. A kijelző 120 HZ-es képfrissítési frekvenciát és 240 Hz-es éri

Keresés