A színház csodálatos, és addig létezik, amíg ember él a Földön – hangsúlyozza Helen Mirren angol színésznő a színházi világnapra megfogalmazott üzenetében, amelyet a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) felkérésére írt.
Minden évszaknak megvan a maga bája, előnye és hátránya, azonban a tavaszt mindenki tárt karokkal várja, és az újjászületés időszakaként éli meg. Érdemes ilyenkor otthonunknak is új köntös varázsolni, a hangulatát felfrissíteni vidám színekkel és természetközeli kiegészítőkkel.
Június 30-ával feloldja az amerikai bankok osztalékára és részvény-visszavásárlásaira vonatkozó korlátozásait a Fed, csak a folyamatban lévő stresszteszteket kell teljesíteniük ehhez – jelentette be az amerikai jegybank.
Az embereket mindig is a Hold foglalkoztatta a leginkább, állandóan figyelték és vizsgálták a hatásait. Már régóta tudjuk, hogy az élet minden területére hatással van. A görög mitológiában Szeléné, a Hold istennője, Héliosz és Érosz testvére, neki ezüst szekere van, melyet két ló húz az égbolton. A Hold, a hozzánk legközelebb eső égitest, a legtöbb
11 265 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 614 612-re nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Az elmúlt 24 órában, ahogy azt Orbán Viktor ma reggel a Kossuth Rádióban elmondta, 275, többségében idős, krónikus beteg hunyt el a járvány miatt.
11 265 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 614 612 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 275 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 19 499 főre emelkedett.
Ahogy azt Orbán Vikor a reggeli rádióinterjújában már megszellőztette, az elmúlt huszonnégy órában 275-en haltak bele a koronavírus-járványba, többen, mint eddig valaha. Az egy nap alatt fertőzöttek száma is rekordot döntött, 11 265-en kapták el a kórt.
Este 9-re tolnák ki a boltok nyitvatartását, 10-11-ig a kijárási korlátozást. Erről tárgyal ezekben a percekben az operatív törzs - közölte Orbán Viktor ma reggeli rádióinterjújában.
A Digitális Témahét 2021 kapcsán hasznos oktatási tartalmakat kínál a Da Vinci Media. A témahét weboldalán és három együttműködő szolgáltató videótár kínálatában is ingyenesen hozzáférhető a Keress rá! című sorozat, amelynek célja, hogy megismertesse a 6-12 éves gyerekeket a biztonságos internethasználattal. Emellett a témahét érdeklődői számára a
Új csúcsot döntött a koronavírus-járványban elhunytak napi száma, míg az aktív fertőzöttek először vannak 200 ezernél többen. Már 1,8 millióan kapták meg az oltást.
11 265 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 614 612 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 275 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 19 499 főre emelkedett.
Jó ideje terjed a hír az interneten, hogy vannak olyan szolgáltatások, amelyek annak ellenére is működnek, hogy a járványügyi intézkedések miatt zárva kellene tartaniuk. A szolgáltatók sokféleképpen próbálják kijátszani a szabályokat. Nem magyarázat erre, de tény: sokan már több mint egy éve zárva tartanak, rengeteg vállalkozó és alkalmazottaik leh
Pénteken még jelezhetik szándékukat a vállalkozások a 23 milliárd forint keretösszegű egészségipari támogatási program előminősítésére, annak benyújtására pedig jövő szerdáig van lehetőségük. A pályázatnak köszönhetően a közeljövőben akár újabb 50 milliárd forint értékű fejlesztés is megvalósulhat – hívta fel a figyelmet legfrissebb közleményében a
A környezettudatosság nevében akar adót kiszabni a német kormány a kutyatulajdonosokra, mondván, a kutyusok nagyon környezetszennyezőek: egy kutatás alapján egy átlagos méretű eb élete folyamán 8,2 tonna szén-dioxidot bocsát ki.
Bár tegnap mínuszban indították a kereskedést a vezető amerikai részvényindexek, részben a vártnál jobb munkaerőpiaci adatnak köszönhetően az esés nap közben mérsékelt emelkedésbe csapott át, és végül a Nasdaqot leszámítva pluszban zártak a tőzsdék. Ázsiában pénteken kifejezetten jó volt a hangulat, és Európában is emelkednek a vezető indexek, a ma
Rendeletben szabályoznák a rövidtávú lakáskiadást Terézvárosban: a polgármester közlése szerint ennek a legfontosabb eleme, hogy a tulajdonosnak felelősséget kell vállalnia a bérlőkért a nap 24 órájában. Emellett a társasház engedélyét
Ma 11 265 fő az új koronavírus-fertőzöttek száma, ilyen magas adatot még sosem közöltek, ezzel a járvány kezdete óta összesen 614 612 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma, írja a koronavirus.gov.hu. Elhunyt 275 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma így 19 499 főre emelkedett.
A legtöbben a mentából a borsmentát és fodormentát ismerik, de mi a helyzet a többi mentafélével? A divatosabb fajták mellé az utóbbi éveken bekúszott az almamenta és ananászmenta, de ezen kívül számos más fajtát is bátran kipróbálhatunk a kertben!
Mindenki érez bánatot, örömöt egyaránt. De vannak olyan egyének, akik nem tudják azonosítani ezeket az érzelmeket. Ők az alexitímiások. Az alexitímia egy görög szó, jelentése: szavak hiánya az érzelmek leírására. A pszichológiában azokat az egyéneket nevezzük alexitímiásnak, akiknek nehézségük akad az érzelmek megélésével és szavakba öntésé
Meghalt 275, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 11 265 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken, kiemelve: eddig 1 803 533 embert oltottak be Magyarországon, közülük 594 662-en már a második adagot is megkapták.
Egy kutatás szerint 2045-re a férfiak többségének örökítőanyaga már nem lesz alkalmas arra, hogy abból utódok szülessenek – írta a Sky Newsra hivatkozva a Telex. Könyvek hírek mellé.
Még mindig nem sikerült kiszabadítani a Szuezi-csatornába beszorult japán tulajdonú óriáshajót, az Ever Givent, ami komoly fennakadást jelent a nemzetközi forgalom egyik csomópontjában. Hetekre is felfüggeszthetik a forgalmat a vízi útvonalon.
A Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kötetében Shannon Houde nemzetközi szinten jegyzett tanácsadó a társadalmi előrehaladást szolgáló (környezetkímélő, fenntartható és etikus), célvezérelt karrierhez ad útmatást. Ennek során feltárja az olvasó belső tulajdonságait és megmutatja, hogyan fordíthatja az egyén a szenvedélyeit aktív, teremtő és előremut
Ma 11 265 fő az új koronavírus-fertőzöttek száma, ilyen magas adatot még sosem közöltek, ezzel a járvány kezdete óta összesen 614 612 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma, írja a koronavirus.gov.hu. Elhunyt 275 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma így 19 499 főre emelkedett.
Gáspár Zsoltinak még 1995-ben okozott halálos balesetet, amikor az autójával elgázolt egy helybéli idős embert. A műsorvezető a Life TV, Összevárva Hajdú Péterrel című műsorban törte meg a csendet.
A mindennapjainkban egyre inkább jelen van a komplexitás és ezzel együtt egyre könnyebben elveszíthetjük az életünk irányításának és megélésének képességet. Julia Hobsbawm az elismert szerző és társadalmi vállalkozó azonban megmutatja számunkra hogyan tehetjük életünket újra egyszerűbbé.
Ma 11 265 fő az új koronavírus-fertőzöttek száma, ilyen magas adatot még sosem közöltek, ezzel a járvány kezdete óta összesen 614 612 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma, írja a koronavirus.gov.hu. Elhunyt 275 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma így 19 499 főre emelkedett. Mindez azt jelenti, hogy a magyarországi szigor