2021. március 3. szerda

márc. 3
13:12
Könnyen lehet, nem Gáspár Evelin volt az első lány, aki Boldizsár mellett rosszul járt (BorsOnline)
Úgy tűnik, a salgótarjáni lány elődei is megjárták a poklot poklát Gáspár Evelin exe mellett. A városban úgy hírlik a 27 éves fiúról: nem bánik szépen a lányokkal.
márc. 3
13:12
Megalázó, hogy 30 évet és sok milliót fektettem a szakmámba, most mégis el kell mennem „kapálni” (SzMo)
Zeneipari háttérdolgozók meséltek arról, milyen B tervekhez kellett folyamodniuk a járvány kitörése óta. Egyikük mozgalmat is indított a nehéz helyzetbe jutott kollégák megsegítésére.
márc. 3
13:12
Müller Cecília elmondta: ekkor számíthatunk további szigorításokra (Life)
Az Operatív Törzs sajtótájékoztatóján fontos információkat osztott meg Müller Cecília a további szigorításokkal és védőoltásokkal kapcsolatban.
márc. 3
13:12
Elkezdődött az online Ignite: érkezik a végponti titkosítás a Teamsbe (Bitport)
A virtuális térbe kényszerült konferencia mi mással is foglalkozna kiemelten, mint a virtuális tér biztonságával. Teams- és Azure AD-újdonságok.
márc. 3
13:12
Veszélyben a koronavírus ellen küzdő kórházak (MMonline)
A kibertámadások elkövetői igyekeztek hasznot húzni a Covid-19 jegyében eltelt, és így soha nem látott társadalmi-gazdasági, üzleti és politikai kihívásokat hozó 2020-as évben. Az IBM Security X-Force megfigyelése szerint 2020-ban a kiberbűnözők célpontjai olyan vállalkozások voltak, amelyek elsősorban a koronavírus elleni küzdelemben vállaltak sze
márc. 3
13:12
Tisztifőorvos: a hétvégén 74 ezer krónikus beteget tervezünk beoltani (Demokrata)
Az érintettek csütörtökön sms-ben kapják meg az oltópont helyét és az oltás idejét. Videóval!
márc. 3
13:12
Lengyel pénzügyminiszter: a V4-ek a legjobb úton járnak (Demokrata)
A régió és különösen a V4-ek a legjobb úton járnak, hogy az EU egyik legfontosabb gazdasági motorjává váljanak – mondta Tadeusz Kościński.
márc. 3
13:14
Bejelentették: meghosszabbítják a diákigazolványok érvényességét (Blikk)
A közlekedési szolgáltatók a járványügyi veszélyhelyzet megszűnését követő további 60 napig elfogadják a diákigazolványokat - tájékoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára szerdán az MTI-t.
márc. 3
13:14
UNICEF: oktatási vészhelyzetet hoztak az iskolabezárások (Portfolio)
A világ számos térségében oktatási vészhelyzet alakult ki a koronavírus-járvány miatt elrendelt iskolabezárások miatt az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) szerint.
márc. 3
13:15
Mindenki a 62 éves Jamie Lee Curtisen ámul (hirado.hu)
A színésznő vadítóan festett estélyi ruhájában az idei Golden Globe-on.
márc. 3
13:15
Erős földrengés Görögország középső részén (hirado.hu)
Az amerikai földtani intézet (USGS) és a német földtani intézet (GFZ) ugyanakkor 6,3-as erősségű földmozgásról számolt be, amelyet húsz perccel később egy 5,1-es erősségű utórengés követett.
márc. 3
13:18
Vadat gázolt egy autó a 81-es főúton (Blikk)
Szerda délelőtt egy személygépkocsi egy vadat gázolt el a 81-es főút 11-es kilométerszelvényében, Sárkeresztes térségében.
márc. 3
13:18
A Coinbase-nél van a kriptopiaci készlet 11%-a (Kripto Akadémia)
A Messari adatelemző cég jelentette be, hogy számításaik szerint a 2020 év végén a Coinbase-nél volt a teljes kriptopénz piac kapitalizációjának 11%-a. Ebbe beletartozik a Coinbase Custody nevű letétszolgáltatás tartalma, valamint a Coinbase váltóhoz és tőzsdéhez tartozó készlet is. Coinbase…
márc. 3
13:18
Mivel és hogyan öntözzük kertjeinket? (Agroinform)
A szélsőséges időjárás miatt napjainkban egyre nagyobb jelentőséget nyer a házikertek öntözése. Az egyre dráguló ivóvíz miatt mind többen keresnek alternatív vízforrásokat. Ezek kiválasztásához szeretnék most néhány ötlettel szolgálni.
márc. 3
13:18
Istenes László: a mosoly most nem igazán őszinte (Ripost)
A Mokka műsorvezetője egy parkolóban várt a fiára. Istenes László stresszes perceket élt át.
márc. 3
13:18
16 GB RAM-nál is több memóriával jön az Asus ROG Phone 5 (GSMring)
Annak idején az Asus ROG Phone 3 volt az első telefon, ami 16 GB RAM-mal rendelkezett és most úgy tűnik, hogy most is egy ROG mobil lesz, ami ezt a “határt” átlépi. Az elmúlt hetekben egyre több információ látott napvilágot az Asus ROG Phone 5-tel kapcsolatban. Elsőként január elején egy plakáton kaptunk megerősítést a gyártótól,
márc. 3
13:24
Üzenetet kap 74 ezer magyar – miről szólt a mai operatív törzs? (Piac és Profit)
Holnap 74 ezer ember kap „behívót” sms-ben a hétvégi oltásra, s azt is tisztázták, hogy az első és az ismétlő oltásnak ugyanazon vakcinának kell lennie.
márc. 3
13:24
Ezt kérte az országos tisztifőorvos (WebBeteg)
Szombaton és vasárnap 74 ezer, 18 és 60 év közötti krónikus beteget tervezünk beoltani a kórházi oltópontokon az AstraZeneca oltóanyagával, az érintettek csütörtökön sms-ben kapják meg az oltópont helyét és az oltás idejét - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoz
márc. 3
13:24
Megugrottak a fertőzöttek száma Ukrajnában, a harmadik hullámra készülnek (ATV)
Ukrajnában pontosan egy éve azonosították az első fertőzöttet, eközben ismét nagyot nőtt szerdára a megelőző naphoz képest az új betegek száma, az egészségügyi miniszter ugyanakkor napi tájékoztatóján afelől biztosított, hogy az ország felkészült a járvány harmadik hullámára, amelyet az oltási kampánnyal is igyekeznek fékezni.
márc. 3
13:24
Erős földrengés volt az előbb Görögországban (444.hu)
Több balkáni fővárosban is érezni lehetett, onnan több száz kilométerre.
márc. 3
13:24
Biztonságtudományi és technológiai kompetencia központ jön létre (autopro)
A Bosch, MOL, ZÁÉV, thyssenkrupp részvételével biztonságtudományi és technológiai kompetencia központot hoz létre a BME Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ.
márc. 3
13:30
Orvosok: elég a militáns kormányzati kommunikációból (Infostart)
Szabad Zoltán, a Magyar Orvosok Szakszervezetének elnöke az InfoRádióban úgy vélekedett, sokaknak elég volt a "militáns kommunikációból".
márc. 3
13:30
Egy éve jelent meg a vírus Magyarországon - Bírja még, vagy utolsó erejével küzd? Milyen változásokat hozott az életében a járvány? Jelöljön, most kiderül, mi… (Blikk)
Egy nap híján egy éve kezdődött Magyarországon a koronavírus-járvány: az első betegeket március 4-én regisztrálták. Azóta rengeteg minden történt, alaposan megváltozott az életünk, olyan drámák zajlottak a szemünk előtt, amilyeneket álmunkban sem képzeltünk volna.
márc. 3
13:30
Szoboszlai Dominik sérülése lassabban gyógyul a vártnál (Metropol)
Biztosnak tűnik, hogy a magyar válogatott Szoboszlai Dominik nélkül lép pályára idei első világbajnoki selejtezőjén március 25-én. A 20 éves focista sérülése a vártnál lassabban gyógyul.
márc. 3
13:30
Kunhalmi Ágnes beoltatja magát a kínai vakcinával, ha sorra kerül (ATV)
"Beoltatom magam és mindenkit arra kérek, hogy oltassa be magát. Ha Kunhalmi Ágnes magyar állampolgárnak a kínai vakcina jut, akkor elfogadom a kínai vakcinát, be fogom oltatni vele magam" – jelentette ki az MSZP társelnöke az ATV Startban.
márc. 3
13:30
Bárki kérhet személyre szabott üzenetet magyar sztároktól (Femcafe)
Az új szolgálatás a bajba jutott művészeknek is segíthet.
márc. 3
13:30
Jelentősen bővül az ökológiai gazdálkodás területe Magyarországon (Tiszta Jövő)
Világviszonylatban is jelentősnek számít az ökológiai gazdálkodásba vont terület nagyságának bővülése Magyarországon - közölte az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) hétfőn az MTI-vel.
márc. 3
13:36
Újabb nemzetközi meccs jön a Puskás Arénába (Infostart)
Az egyik csapat ősszel már járt Budapesten.
márc. 3
13:36
Agresszívan küzd az Európai Bizottság a tiltott állami támogatások ellen (ProfitLine)
Rendkívül aktív küzdelmet folytatott az elmúlt években az agresszív adótervezési struktúrák ellen az Európai Bizottság. Tiltott állami támogatások vonatkozásában több nemzetközi cég által alkalmazott struktúrát megtámadtak, több esetben azonban a Bizottság álláspontját az Európai Unió Bírósága nem osztotta.
márc. 3
13:36
Palkó György: hatalmas kihívást jelent az energiatermelés, miközben a világ energiaéhsége egyre nő (Portfolio)
A közműszektor kevésbé érzékelte a koronavírus-járvány hatásait, hiszen olyan alapszükségleteket biztosít, amelyek nem helyettesíthetőek. A Veolia Magyarország több mint 600 ezer lakos éves villamosenergia fogyasztását biztosította tavaly, melyek nagy része megújuló energiaforrásokat hasznosít, de emellett távfűtésről és ivóvízről is gondoskodik. H
márc. 3
13:36
Újabb márka a Duna Autónál (MMonline)
Március 1-től a Citroën is bekerült az ország legnagyobb márkakínálatával rendelkező autókereskedés portfóliójába. Az óbudai Autóvárosban nem csak új Citroën modellek vásárlására van ezek után lehetőség, hanem a márkára specializálódott szakszerviz-szolgáltatásokat is igénybe vehetik az ügyfelek. „Pár hete került véglegesítésre az a hónapok óta ism
márc. 3
13:36
Fidesz: Czeglédy mindent megtesz az igazságszolgáltatás lassítása érdekében (Demokrata)
A Fidesz szerint Gyurcsányék ügyvédje mindent megtesz, hogy lassítsa a bírósági eljárást.
márc. 3
13:38
Várni kell még az oroszországi vakcinaturizmus beindulására (ProfitLine)
Noha igény mutatkozik rá, huzamosabb ideig kell még várni az oroszországi vakcinaturizmus beindulására - közölte szerdán az Interfax hírügynökség.
márc. 3
13:42
A hétvégén 74 ezer 60 év alatti krónikus beteget terveznek beoltani a kórházi oltópontokon (BorsOnline)
Az érintettek csütörtökön sms-ben kapják meg az oltópont helyét és az oltás idejét.
márc. 3
13:42
Tetemes bírságot róttak ki a Szamost bányavízzel szennyező cégre (Blikk)
Tetemes bírságot rótt ki a Szamos és Tisza romániai vízgyűjtőjének vízügyi igazgatósága arra a cégre, mely felelős a Szamost február 17-én ért nehézfémszennyezésért.
márc. 3
13:42
Salvini üzenete Orbán Viktornak (HírTV)
A jobboldali Liga vezetője azt követően írta az üzenetet, hogy a Fidesz európai parlamenti képviselői bejelentették, kilépnek EPP képviselőcsoportjából.
márc. 3
13:42
Kiderült: 81%-os hatékonyságú a világ egyik legbotrányosabb vakcinája (Portfolio)
81%-os hatékonyságú India saját fejlesztésű koronavírus-vakcinája, a Covaxin – állítja az egyik fejlesztőcég, a Bharat Biotech a Bloomberg szerint.
márc. 3
13:42
A VW feltette a nagy kérdést: Te mit szólnál egy ID.3 kabrióhoz? (Autónavigátor)
Bár Volskswagennél egyelőre még kérdőjel szerepel a mondat végén, Ralf Brandstätter - a VW személyautós részlegének CEO-ja - hivatalos LinkedIn
márc. 3
13:42
Müller Cecília bejelentette: ekkor döntenek a szigorításokról (Ripost)
Az országos tiszti főorvos az operatív törzs szerdai sajtótájékoztatón közölte a legfrissebb koronavírus-adatokat.
márc. 3
13:42
Így fest zöldben Vettel – már kipróbálná a „csodálatos zöld autót” (m4sport.hu)
Az új autóra ugyan még várni kell, Sebastian Vettel és Lance Stroll viszont már bemutatkozott az Aston Martin új, zöld egyenruhájában.
márc. 3
13:42
Hiánypótló kutatás készül az influencer marketingről (Márkamonitor)
Egy globális felmérés szerint a vállalkozások 90 százaléka hatékony eszköznek tartja az influencer marketinget, és idén elérheti a 13,8 milliárd dollárt az erre költött összeg világszinten. A hazai reklámpiac számos szegmenséről már rendelkezésre állnak adatok, azonban az influencer marketing költésekről eddig nem volt jól használható iparági kutat
márc. 3
13:42
Sokkal többet keres az interneten vetkőző anyuka, miután emiatt kirúgatták a gyerekeit az iskolából (SzMo)
A nagy hírverésnek köszönhetően olyannyira megugrott a népszerűsége, hogy már naponta 100 ezer dollárt, vagyis nagyjából 33 millió forintot is megkeres.
márc. 3
13:42
Szexuális zaklatással vádolják a Hangya sztárját (Promotions)
A Marvel ugyan nem jelentette ki, hogy emiatt nem lesz benne a következő Hangya-filmben, de szinte biztos, hogy ez áll a háttérben.
márc. 3
13:42
Matteo Salvini üzenetet küldött Orbán Viktornak a Fidesz kilépése után (Demokrata)
Salvini a magyar nép iránti barátságát hangsúlyozta Orbán Viktornak a Fidesz Néppárt EP-frakciójára vonatkozó döntése után.
márc. 3
13:44
Wienerberger: Porsche design kerülhet a tetőkre (Márkamonitor)
A Wienerberger története során először külsős partnerrel, az F. A. Porsche designstúdióval közösen alkotta meg legújabb cserepét, a Tondach V11-et. A fejlesztés – amely februártól Magyarországon is elérhető – szinte azonnal formatervezési díjakat kapott: elnyerte a németországi formatervezési tanács nemzetközi prémiumdíját és a Red Dot design díjat
márc. 3
13:48
Receptajánló húsvétra: süssünk lekváros linzert! (Blikk)
Ha azon törjük a fejünket, hogy milyen süteményt süssünk húsvétra, akkor íme egy remek ötlet: készítsünk lekváros linzert!
márc. 3
13:48
Megvan a büntetés a Szamos szennyezéséért (Infostart)
Bírságot rótt ki a vízügy arra a cégre, mely felelős a február 17-ei nehézfémszennyezésért.
márc. 3
13:48
Ilyen még nem volt, II. Erzsébet nem bírta ki nevetés nélkül (Metropol)
Nagyon aranyos jelenetnek lehetnek szemtanúi, akik megnézik a brit királyi család legújabb videóját, amiben sokszor elneveti magát a királynő.
márc. 3
13:48
Korábbi csapattársa szerint Messi nem is gyakorolja a szabadrúgásokat (m4sport.hu)
Neki állítólag megy magától.
márc. 3
13:48
Ilyen férfival képzeli az életét Király Linda: szeretne anya lenni (Life)
Király Lindának két éve ért véget a legutóbbi párkapcsolata, és úgy érezte, hogy egy ideig muszájegyedül lennie. A jóleső magány meghozta Linda számára a változást, és már megfelelőönismerettel és önbizalommal várja az igazit – ahogy arról a holnap megjelenő HOT! magazinban isbeszámol.

Keresés