Országos ellenőrzés lesz az utakon március 8. és 14. között - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata kedden a police.hu oldalon.
A kihívók szívtiprója Kővári Viktor újabb lányra vetette ki a hálóját. Az egri irodavezető ezúttal a szexi Szente Gréti felé kacsingat, de vajon sikerrel jár, vagy Dóri után ő is elutasítja majd?
Apró praktikák, melyeket ha betartasz valóban segíthetnek. Az a fránya olaj.. Egyértelműnek tűnhet, sokszor mégsem várunk, de ez leginkább a kezdő szakácsoknak szól. Ha az olaj nem eléggé forró, akkor az étel magába szívja, ahelyett, hogy sülne benne - és a végeredmény közel sem lesz olyan ízletes, mint amire számítunk. Az olaj akkor megfele
Jelentősen nőtt az Európában piacvezető magyar jakuzzigyártó Wellis Magyarország Zrt. árbevétele tavaly: az előzetes adatok szerint meghaladta a 20 milliárd forintot, szemben a 2019. évi 12,9 milliárd forinttal szemben - közölte a cég az MTI-vel.
Miután a Fidesz ma kilépett az Európai Néppárt parlamenti frakciójából, megkérdeztük a Fidesz külkapcsolatokért felelős alelnökét: ebből az is következik-e, hogy magából a pártcsaládból kilép a Fidesz.
Mit tanulhat tőlük a tudomány? Hogyan hat rájuk a klímaváltozás? Dr. Bálint Zsolttal, a Magyar Természettudományi Múzeum lepkegyűjteményének főmuzeológusával beszélgettünk.
Elemzők szerint 2030-ra az összes vállalat csaknem egynegyede nettó zéró karbonkibocsátással rendelkezik majd. Az európai cégek élen járnak ezen a területen, de más térségek is egyre jobban felzárkóznak.
Csapó András távozik a vezérigazgató-helyettesi székből, Török Ilona pedig az elnök-vezérigazgatói kabinet vezetője lesz az MKB Banknál - közölte a Budapesti Értéktőzsde honlapján a bank.
A Fidesz az elmúlt években eltávolodott az Európai Néppárt (EPP) kereszténydemokrata értékeitől, a magyar párt már nem ugyanazon az alapokon áll, mint kezdetben a pártcsoport alapítói - jelentette ki Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője szerdán Brüsszelben.
Egy huszonéves színésznő és egy nyolcvanéves báb. Ketten, mégis egyedül. Ötvenpercnyi megrázóan egyszerű közlés az elkerülhetetlenről. Mert mindennek rendelt ideje van. A meghalásnak is.
Balázs Fecó kedden ünnepelte volna a hetvenedik születésnapját. Az M2 Petőfi Tv Én vagyok itt! című műsorában két zenésztársával emlékeztek meg a legendás énekesről. Csitári Gergely műsorvezető vendége Keresztes Ildikó és Szigeti Ferenc voltak.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen mintegy 660 millió forint bírságot szabott ki három vállalkozásra, amelyek különleges orvostechnikai eszközökre kiírt társadalombiztosítási tendereket osztottak fel egymás között - közölte a versenyhivatal szerdán.
Zacher Gábor korábban bizonytalan volt a keleti oltóanyaggal kapcsolatban, azonban most azt mondta: ahogy tanuljuk ezt a betegséget, úgy kell megváltoztatni a véleményünket, a koronavírusnál pedig mindegyik oltás jobb.
Balázs Fecó kedden ünnepelte volna a hetvenedik születésnapját. Az M2 Petőfi TV Én vagyok itt! című műsorában két zenésztársával emlékeztek meg a legendás énekesről.
A világ számos térségében oktatási vészhelyzet alakult ki a koronavírus-járvány miatt elrendelt iskolabezárások miatt az Ensz Gyermekalapja (Unicef) szerint.
A Fidesz elfogadhatatlannak tartja, hogy az Európai Néppárt(EPP) frakciójának nagy többsége a koronavírus-járvány közepette is "kiszorítósdival" foglalkozik, ezért a párt tizenkét EP-képviselője szerdán kilépett a képviselőcsoportból és függetlenként folytatja munkáját - mondta Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője szerdán a közméd
A 2020 tavaszán a világjárvány kitörésének egyik európai gócpontjának számított tiroli Ischgl település lakóinak körében végzett átfogó kutatás bizonyítja a koronavírus-betegségen átesettek hosszú távú immunitását. Az erre vonatkozó tanulmány eredményeit csütörtökön tárta nyilvánosság elé az Innsbrucki Orvostudományi Egyetem.
Tóth Andi megosztó személyiség, aki kapott mostanában hideget-meleget. Legújabb videóklipjében, melynek címe "Ébressz fel" megmutatja valódi arcát a rajongóknak.
A múltjával megbékélt, az új kihívást lelkesen és újult erővel várja, 2021-ben pedig nagyon sokat vár és követel önmagától az Aston Martinnál új fejezetet nyitó Sebastian Vettel.
Huszonegy éves szövetség bomlott fel szerdán délelőtt a Fidesz és az Európai Néppárt között, amikor Orbán Viktor bejelentette: a magyar kormánypárt kilép a jobbközép európai pártcsalád frakciójából.
Napelemparkot építenek Miskolcon a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház három épületén és a parkoló területén - tájékoztatta az egészségügyi intézmény az MTI-t.
Folytatódik a kedden elkezdődött határozatlan idejű sztrájk a Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. makói gyárában, rendkívüli eset nem történt - tájékoztatta szerdán a cég az MTI-t.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) folytatja az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti (EP) frakciójában megkezdett munkáját - közölte Hölvényi György, a KDNP EP-képviselője Brüsszelben az MTI-nek nyilatkozva szerdán.