2021. március 30. kedd

márc. 30
14:45
Művházvezető lett a Barátok közt sztárja, Szőke Zoltán teljesen új életet kezdett (SzMo)
Berényi Miklós megformálója 40 év után felhagyott a színészettel, egy tanyára költözött és az erdőkertesi művelődési házban kezdett dolgozni.
márc. 30
14:45
Forradalmi változásokat hozhatnak a digitális fizetőeszközök (MMonline)
Svédország 2023-ra készpénzmentessé válhat, Kína pedig már a 2022-es téli olimpiai játékokon megismertetheti a világgal az első digitális jegybankpénzt. Az euroövezeti felnőttek közel 50 százaléka már most is a digitális fizetést részesíti előnyben, többek között a koronavírus-világjárvány, valamint az e-kereskedelem felfutása miatt. A digitális fi
márc. 30
14:48
Húsvéti rohamra készülnek a gyártók – ezek az édességek a legnépszerűbbek (Agroinform)
A tavalyi 822 tonnánál néhány százalékkal több, mintegy 850 tonnás húsvéti szezonális édesség értékesítésére számítanak idén az előzetes adatok alapján az édességgyártók – mondta Sánta Sándor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének (Hunbisco) elnöke online kerekasztal-beszélgetésen kedden.
márc. 30
14:51
Miről volt szó az operatív törzs tájékoztatóján? Részletek (Piac és Profit)
Még sosem volt olyan, hogy reggel nem jöttek ki a napi fertőzöttségi és halálozási adatok, ezért még a szokásosnál is többen várták az Operatív Törzs tájékoztatóját. Indokot nem mondtak, viszont a tájékoztatóval egyidőben ki is jöttek a napi adatok.
márc. 30
14:51
Nyílt levélben kérik a kormánytól a hajléktalankórház megtartását a szociális szervezetek (SzMo)
19 hajléktalanellátó szervezet fordult a kormányhoz a Szabolcs utcai kórház ügyében.
márc. 30
14:54
Lázár János a brüsszeli vakcinabeszerzésről: ha Nagy-Britannia az EU tagja maradt volna, biztosan több brit állampolgár halt volna meg a járványban (ATV)
Telefonos interjút adott a Rádió 7 Közös Nevezű című műsorának Lázár János. A politikus Facebook-oldalán az öt érintett témából ki is emelt öt, általa fontosnak vélt állítást.
márc. 30
14:57
Meglepetés: Sylvester Stallone egy Rocky-sorozaton dolgozik (Promotions)
Egyszerre kaptak jó és rossz hírt a Rocky-rajongók.
márc. 30
15:00
Salvini elárulta, mi lesz a budapesti találkozója témája (HírTV)
A Liga párt vezetője köszönetet mondott Orbán Viktornak és Mateusz Morawieckinek azért, hogy miniszterelnökként fogadják őt, aki személyesen jelenleg nem tölt be kormánypozíciót.
márc. 30
15:03
Palkovics László: a kormány továbbra sem engedi el az ózdiak kezét (Demokrata)
Palkovics László kiemelte, a kormány korábban már többször segített Ózdon, és most is késedelem nélkül megmozdul az ózdiak érdekében.
márc. 30
15:06
Árampiaci kartellt számolt fel a GVH (ProfitLine)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen mintegy 130 millió forintos bírságot szabott ki 13 vállalkozásra, amelyek elektromos hálózatok tervezéséhez, kiépítéséhez és üzemeltetéséhez kapcsolódó tendereket osztottak fel egymás között.
márc. 30
15:06
Milyen lehetetőségei vannak a vidéken élő fiataloknak? (Agroinform)
Vidéki Fiatalokért Online Fórum – Fókuszban a vidéken élő fiatalok lehetőségei.
márc. 30
15:06
Taigo néven érkezik a legújabb Volkswagen (Auto Pult)
Taigo névre keresztelte legújabb modelljét a Volkswagen. A típus hivatalos európai bemutatója a nyáron lesz, de addig sem maradunk információk nélkül: többek között már ízelítő fotókat is kaptunk a crossover apróságról.
márc. 30
15:06
Lánchíd-felújítás: április közepén zárják le a pesti gyalogos aluljárót, júniusban a budait (ATV)
A Lánchíd felújítása miatt az eredeti terveknek megfelelően április 16-án zárják le a híd pesti hídfőjének gyalogos aluljáróját, a budai oldalon lévőt azonban a koronavírus-járvány miatt megnövekedett kerékpárforgalomra tekintettel csak két hónappal később - közölte a felújítást végző A-Híd Zrt. kommunikációs és szervezetfejlesztési vezetője kedden
márc. 30
15:06
Bezár egy ózdi alkatrészgyár, ahol 800-an dolgoznak (444.hu)
Piaci keresletváltozás, automatizált gyárak, gazdasági fenntarthatatlanság.
márc. 30
15:06
Így tudod kiválasztani a megfelelő farmert három lépésben - próba nélkül (Femcafe)
Ha unod a sorban állást a próbafülkénél, akkor ezt a trükköt szeretni fogod.
márc. 30
15:08
Feng shui - ezek a dolgok bevonzzák a szerencsét az otthonodban (Femcafe)
Akár babonás valaki, akár nem, mindenki szeretne egy kis mázlit az életében - és a házában. A következő dolgok azt ígérik, hogy boldogságot, jó egészséget és szerencsét vonzanak az otthonodba.
márc. 30
15:09
Kanadában játsszák újra a Facebook ausztrál meccsét (Bitport)
Ami egyelőre pontosan ugyanúgy alakul, de a végeredmény nem feltétlenül lesz ugyanaz.
márc. 30
15:09
Egy rég betiltott stimulánst találtak több táplálékkiegészítőben is (Hamu és Gyémánt)
Egy új tanulmány alapján több fogyást és sportolást megtámogató táplálékkiegészítő is tartalmaz illegális stimulánst. A fenprometamin néven ismert stimulánst utoljára az 1940-es és 1950-es években adták el Vonedrine nevű orr inhalátorként, de azóta kivonták a forgalomból és soha nem hagyták jóvá orális alkalmazásra. A szert a versenysporto
márc. 30
15:09
Felavatták az Üzbég-Magyar Burgonyakutató Központot (Demokrata)
Magyarország stratégiai törekvése, hogy Üzbegisztánnal minél szorosabb kapcsolata épüljön ki a mezőgazdaság területén.
márc. 30
15:12
Még most kapj a fejedhez! Ezek a határidők holnap járnak le! (Agroinform)
A nitrát adatszolgáltatási kötelezettség teljesítésére utoljára holnap van lehetőség, de néhány támogatás is most zárul.
márc. 30
15:15
Inkább a pozitív hírekre kellene fókuszálnunk (MMonline)
“Még nem lélegezhetünk fel” – írták a lapok tavaly áprilisban. Aztán novemberben, idén januárban és márciusban is. A koronavírus-járvány kitörése óta mindenhonnan áradnak a negatív hírek, így nem csoda, ha egyre fáradtabbak vagyunk, a kiégés egyre több tünetét tapasztaljuk, amikor olvassuk őket. Pedig a választás a mi kezünkben van. “Az ismétlődő n
márc. 30
15:18
Akár kis távcsővel is megfigyelhető egy új nóva a Cassiopeia csillagképben (HírTV)
Az új nóva, mint egy tavaszi virág, úgy virult ki a csillagkép sötét egén.
márc. 30
15:18
A magyar virológus elárulta, lesz-e negyedik hullám hazánkban (Femcafe)
Az Egészségügyi Világszervezet (Who) előrejelzése szerint nem kizárt, hogy egy negyedik járványhullám is végigsöpörhet a világon. De mi a helyzet Magyarországon?
márc. 30
15:24
A Škoda már a friss Kodiaq-ra hangol (Auto Pult)
Egy igazán sikeres modell finomhangolása: három izgalmas vázlat lebbenti fel a fátylat a megújult Škoda Kodiaq-ról. A nagyméretű kompakt SUV elújított arculattal és frissített technológiával ünnepli majd premierjét április 13-án.
márc. 30
15:24
Orbán Viktor: Tíz év múlva egy egész más világban leszünk, mint amilyenben most vagyunk (ATV)
Biztos lábakon állnak a magyar-üzbég kapcsolatok, jó lendületet vett a két ország együttműködése - mondta Orbán Viktor miniszterelnök keddi taskenti sajtónyilatkozatában.
márc. 30
15:24
Jóval hatékonyabb akkucellákat ígér a Daimler kínai partnere (autopro)
A Farasis Energy negyedik generációs akkumulátorai akár negyedével tovább bírhatják.
márc. 30
15:27
Hogyan tárgyaljuk újra a bérezésünket a koronavírus idején? (Menedzsment Fórum)
A COVID-19 alapjaiban forgatta fel a mindennapjainkat, megváltoztatva munkahelyi szokásainkat is az eltelt több mint egy évben - de mihez kezdjenek azok, akik úgy érzik, lassan itt az ideje annak, hogy újratárgyalják a bérezésüket?
márc. 30
15:27
Idén elmarad a húsvéti roham az üzletekben? (Piac és Profit)
Emelkedik a forgalom az üzletekben a húsvéti időszakban a szokásoshoz képest, de az ünnepi felfutás idén sem lesz olyan nagy, mint a járvány előtt - mondta az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára.
márc. 30
15:27
A Pfizer jelentősen növeli a vakcinaszállítást Magyarországra a második negyedévben (SzMo)
A hazánkba szállított Pfizer-BioNTech oltóanyag mennyisége már most megközelíti az 1,5 millió adagot.
márc. 30
15:30
Nascar: A bristoli dirt legemlékezetesebb pillanatai (USAracing)
Egynapos csúszást követően, hétfőn végre kegyesek voltak az égiek, így megkaphatta a zöld zászlót a...
márc. 30
15:33
Fény derült a cicatartók titkos félelmére (Hamu és Gyémánt)
Talán nem is annyira meglepő a friss kutatás eredménye. Hosszú időre nyúlik vissza a macska- és kutyatulajdonosok harca. Mindenki által ismert érvek hangzanak el a gazdik között azzal kapcsolatban, hogy éppen az illető miért macskás vagy kutyás – ezeket nem is sorolnánk most. Viszont egy kutatás újabb tényt közölt arról, amitől a cicás gaz
márc. 30
15:33
Új online műsort indít a TV2 (MMonline)
JR Sztorik néven új online háttérműsor indul a Jóban Rosszban sztárjaival. Bugár Anna, Kiss Ernő Zsolt, Nyári Darinka és Suhajda Dániel az otthonukban beszélgetnek vendégeikkel. A korábban #nofilterlive néven indult kezdeményezés március 31-én szerdán 18 órakor JR Sztorik néven folytatódik. Bugár Anna, Kiss Ernő Zsolt, Nyári Darinka és Suhajda Dáni
márc. 30
15:36
Itt a bejelentés: éjjel 250 ezer adag Szputnyik-V érkezik Magyarországra (Pénzcentrum)
250 ezer adag Szputnyik-oltóanyag érkezik éjjel Magyarországra. 2,5 millió beoltott ember a cél minél hamarabb. Magyar szakemberek tegnap engedélyezték a másfél hete érkezett 250 ezer adag Szputnyik-oltóanyag használatát.
márc. 30
15:36
Orbán Viktor: Tíz év múlva egy egész más világban leszünk, mint amilyenben most vagyunk (ATV)
Biztos lábakon állnak a magyar-üzbég kapcsolatok, jó lendületet vett a két ország együttműködése - mondta Orbán Viktor miniszterelnök keddi taskenti sajtónyilatkozatában.
márc. 30
15:36
Rendkívül hasznos tárgyalásokon van túl Orbán Viktor (HírTV)
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Savkat Mirzijojev üzbég államfő fogadja Orbán Viktor magyar kormányfőt Taskentben.
márc. 30
15:39
Új nevet kap a magyarok egyik kedvenc autómárkája - erre a névre biztos, hogy nem gondoltál volna (Promotions)
A Suzukinál, az Opelnél vagy a Volkswagennél lesz a változás?
márc. 30
15:39
Orbán Viktor: biztos lábakon állnak a magyar-üzbég kapcsolatok (Demokrata)
Jó lendületet vett a két ország együttműködése.
márc. 30
15:42
"Nem válságra, hanem hullámvasútra számítunk az építőiparban" (Portfolio)
A Portfolio CFO Meetup 2021 eseményen, két, az ingatlanpiachoz kapcsolódó témakör is előkerült: egyrészt az építőiparra, és az egész gazdaságra váró hullámvasútról, másrészt az ingatlanközvetítés és a digitalizáció kapcsolatáról is megtudhattuk a pénzügyi vezetők véleményét.
márc. 30
15:42
Minden eddiginél korábban virágoztak a cseresznyefák Japánban, a szakértők szerint a klímaváltozás lehet az oka (ATV)
Japán híres cseresznyefái sok helyen minden eddiginél korábban borultak virágba azóta, hogy elkezdték a rendszeres feljegyzéseket, szakértők szerint a jelenség a klímaváltozás számlájára írható.
márc. 30
15:42
Liptai Claudia brutális Covid utópanaszokkal küzd - először beszélt róla (Femcafe)
A pandémia okozta testi, lelki és gazdasági károkról beszélgettek hírességek, szakemberek.
márc. 30
15:44
Tényleg Európán kívül vehet bankot az OTP (Portfolio)
Orbán Viktor legutóbbi Facebook bejegyzése után még nem volt egyértelmű, de Szijjártó Péter nyilatkozatából már kiderült, hogy az OTP tényleg beléphet az üzbég bankpiacra, a magyar bank részt vehet az üzbég bankrendszer privatizációjában, vagyis reális az esélye annak, hogy most először Európán kívül terjeszkedjen a magyar bankcsoport.
márc. 30
15:45
Ne hagyjuk az utolsó pillanatra a húsvéti nagybevásárlást! (Menedzsment Fórum)
Bár ami már most látszik, idén elmarad a korábban megszokott kiugró forgalom az üzletekben.
márc. 30
15:45
Oroszország egymillió adag Szputnyik V vakcinát kínált fel Ausztriának (Demokrata)
Az osztrák kancelláriahivatal közlése szerint bizalmi megállapodást írtak alá Oroszországgal.
márc. 30
15:45
Magyar siker, Brüsszeli kudarc, gyurcsányi kampány (Demokrata)
Érdekes tényekkel szembesít legújabb videójában Rákay Philip.
márc. 30
15:46
Itt a várva várt bejelentés a PayPaltól, történelmi csúcs felé száguld a bitcoin (Portfolio)
A PayPal kedden bejelentette, hogy a kriptodevizákkal rendelkező amerikai ügyfelei mától kezdve használhatják a PayPal tárcájukban lévő digitális eszközöket, hogy termékeket vásároljanak a fizetési rendszert használó kereskedőktől.
márc. 30
15:48
A klímaváltozás egy újabb jele: minden eddiginél korábban virágoznak a cseresznyefák Japánban (Portfolio)
Japán híres cseresznyefái sok helyen minden eddiginél korábban borultak virágba azóta, hogy elkezdték a rendszeres feljegyzéseket, szakértők szerint a jelenség a klímaváltozás számlájára írható.
márc. 30
15:48
Berlin felfüggeszti az AstraZeneca-oltást a 60 év alattiak körében (Portfolio)
Dilek Kalayci egészségügyi miniszter bejelentette, hogy ismét vizsgálják az AstraZeneca oltását, berlini kórházak 60 év alatt egyelőre nőket és férfiakat sem oltanak a vakcinával annak mellékhatásai miatt – számol be a hírről a Bloomberg.
márc. 30
15:48
Feledtetni a 2017-es rossz emléket (HírTV)
Újabb kötelező győzelem előtt a magyar labdarúgó-válogatott. Andorrából kollégánk, Perjési Tamás adott tudósítást a Híradóban.
márc. 30
15:48
Orbán Viktor megkapta a második oltását is, de erről nem számolt be külön a közösségi oldalán (SzMo)
A 24.hu kérdezett rá a miniszterelnök sajtófőnökére, így derült ki, hogy már túl van a második vakcinán is.
márc. 30
15:50
Bezárja ózdi gyárát az autóipari multi (Portfolio)
A Johnson Electric az európai gyártókapacitásának átalakítása miatt bezárja az ózdi, csaknem 800 embert alkalmazó autóipari alkatrészgyárát - közölte a vállalat kedden.

Keresés