Annyi meg annyi minden történt a 90-es években, hogy hosszú órákig tartana felsorolni őket. Vannak olyan dolgok, amiket imádtunk, de persze olyanok is akadnak, amelyeket nem igazán kedveltünk.
Új bértámogatásokat, és adózásbeli könnnyítéseket jelentett be Orbán Viktor azoknak, aki a mostani, márciusi 2 hetes lezárások miatt nem tudnak majd kinyitni. Orbán Viktor friss Facebook-videóban jelentette be támogatásokat
Egyelőre alacsony az érdeklődés a koronavírus elleni védőoltás iránt Montenegróban, a 620 ezres országban az erre a célra létrehozott telefonszámon eddig csupán 34 ezren jelezték, hogy szeretnék megkapni a vakcinát - közölte Aleksandar Sekulic, az egészségügyi minisztérium illetékese a montenegrói közszolgálati televízió internetes oldalának vasárn
Megérkeztek Lengyelországba és Németországba az első olyan szlovákiai páciensek, akiket a szlovák egészségügyi rendszer tehermentesítése érdekében vettek át az új típusú koronavírus-járványban.
Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, köztük a februári fogyasztói árindex és a külkereskedelmi forgalom januári első becslése, valamint az ipari termelés januári részletes adatai.
A február hónap szerencsére az év legrövidebb hónapja, így viszonylag gyorsan magunk mögött is tudtuk a sötétséggel, a hideggel, a magas fűtésszámlákkal és a Covid-őrülettel együtt. Itt a tavasz, a nyugdíjasok végre élvezhetik a ragyogú napsütést és a mosolygós márciust. Lassan rügyeznek a fák, és aki teheti már alig várja, hogy újra dolgozhasson e
A Demokratikus Koalíció elnöke szerint a németek, a dánok és a franciák vihették el Magyarország elől a Moderna vakcinát, mert azt a kormány nem hívta le.
Annyi meg annyi minden történt a 90-es években, hogy hosszú órákig tartana felsorolni őket. Vannak olyan dolgok, amiket imádtunk, de persze olyanok is akadnak, amelyeket nem igazán kedveltünk.
"Segíteni fogunk, senkit sem hagyunk az út szélén!" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a Facebook-oldalán a hétfőtől hatályba lépő korlátozások érintettjeinek üzenve. Egyúttal a kozultáció folytatására szólított fel.
Brazília a legnagyobb narancstermesztő ország a Földön, Kína a második, a harmadik helyet pedig India szerezte meg a rangsorban. Egy év alatt 17,07 millió tonna narancsot termesztettek Brazíliában, amely vezeti ezt a rangsorban a világon. A narancstermelői világranglista dobogójára Kína és India fért még fel 10,44 millió és 9,51 millió tonnával. Az
Itt az idő arra, hogy újra nekifussunk azoknak a nagy klasszikusoknak, amiket azelőtt – amikor kötelező, vagy legalább ajánlott irodalom volt – nem tudtunk végig olvasni. Hátha most, nem igaz?
A Republikánus Párt három legnagyobb adománygyűjtő szervezetét levélben szólították fel Donald Trump ügyvédjei, hogy hagyják abba az egykori amerikai elnök nevének és képmásának használatát az akcióikban.
"Segíteni fogunk, senkit sem hagyunk az út szélén!" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a Facebook-oldalán a hétfőtől hatályba lépő korlátozások érintettjeinek üzenve.
A Fidesz támogatottsága egy százalékpontot csökkenve, 29 százalékon áll, míg az ellenzéki összefogásra szavazók aránya folyamatosan növekszik – ez derül ki a Publicus Intézet legfrissebb kutatásából, amelyet a Népszava megbízásából készített.
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/03/07/3550/
A digitális eszközök használata megváltoztatja azt, ahogyan a világot látjuk, ez a hatás gyerekeknél különösen markáns lehet. Az ELTE pszichológusai legújabb kutatásukban kimutatták, hogy a sokat mobilozó alfa generációs (2010 után született) gyerekek figyelmi stílusa eltér az idősebb generációétól, ami hosszú távon jelentősen megváltoztathatja a v
A kutatók kezdeti számításait, a közeljövőben endémiává szelídülő koronavírus reményét az új variánsok megjelenése felülírni látszik. Könnyen meglehet, hogy még évekig veszélyes, nagy halálozási aránnyal bíró betegségként kell együtt élnünk a kórral.
A kormány garantálja, hogy jövedelemkiesés nélkül maradhassanak otthon gyermekükkel a munkavállalók - szólított fel Kunhalmi Ágnes országgyűlési képviselő, az MSZP társelnöke online sajtótájékoztatóján vasárnap.
Alma népszerűsítő kampányt indított a Felelős Gasztrohős Alapítvány és az ittaSzezon.com online termelői piactér. Céljuk, hogy megmutassák, milyen sokszínű ez a gyümölcs, és népszerűbbé tegyék a hazai alapanyagok fogyasztását. A kampány keretein belül egy kihívást is indítanak: arra buzdítják a lakosságot, valamint ismert bloggereket, személyeket,
Egyelőre alacsony az érdeklődés a koronavírus elleni védőoltás iránt Montenegróban, a 620 ezres országban az erre a célra létrehozott telefonszámon eddig csupán 34 ezren jelezték, hogy szeretnék megkapni a vakcinát - közölte Aleksandar Sekulic, az egészségügyi minisztérium illetékese a montenegrói közszolgálati televízió internetes oldalának vasárn
A helyhez egy különös boszorkány-legenda is kötődik. A császári utasításra lerombolt, valaha pompázatos várat, benne a palotával, több száz év után most felújítják.
Járvány ide, járvány oda, folytatódnak az irodaház építések, csak lassabban. A bérlő vállalkozások többsége még mindig kiszámítható jövőre vár, hogy eldönthesse: mekkora irodaterületre van szüksége. Közben szakértők szerint elkerülhetetlen a bérleti díjak növelése.
Az Európai Bizottság konzultációt indított az élelmiszer-ellátás és az élelmezésbiztonság válság idején történő biztosításának készenléti tervéről. A konzultáció célja visszajelzések gyűjtése a tervről, annak formájáról, jellegéről és hatályáról.
Valószínűleg rajtam kívül senkit nem érdekel, mégis elárulom, hogy januárban végignéztem Biden elnök beiktatási ünnepségét. A program már akkor is emlékezetes maradt volna számomra, ha nem születik meg ennek nyomán a mém Bernie Sanders kötött kesztyűs üldögéléséről, hiszen voltak ott annál nagyobb produkciók is. Mint például a fiatal fekete költőé
A visszatérését követő hatodik mérkőzésén megszerezte első győzelmét a Hertha BSC vezetőedzőjeként, miután csapata szombaton a német labdarúgó-bajnokság 24. fordulójában 2-1-re verte a vendég Augsburgot.
Azbej Tristan államtitkár úr ma személyesen találkozott Moszulban Ferenc pápával, ahol a Szentatya imát tartott az iraki üldözött keresztény közösségekért.
A koronavírus-járvány a színházi világnak is betett. A szakma előadások és közönség nélkül maradt. Bár a streamelés valamelyest javítani tud a helyzeten, korántse elegendő ahhoz, hogy mindenkin segítsen, így sokan kerestek alternatív megélhetési lehetőségeket.
Kelet Gibraltárjaként is emlegették Szingapúrt, az angol korona ékkövét. 1942-ben azután hét nap alatt minden összeomlott a japán hadsereg csapásai alatt. A Szingapúr nem enged című sorozat egy család mindennapjain keresztül mutatja be az angol gyarmati társadalom felbomlását. A széria vasárnap este 21.00-kor kezdődik az Epic Dramán. (ismétlés: ked