Sokan várták ma Fucsovics Márton teniszmeccsét az orosz Andrej Roblev ellen az ATP Quatar Open-en, de sajnos csalódniuk kellett, hiszen a mérkőzés hivatalos kiírásában a 'walkover' szó látszik, amely annyit jelent szó szerint, hogy 'könnyű győzelem'.
A koronavírus-fertőzések miatt a bölcsődei ellátás a megszokott módon a továbbiakban már nem tartható fenn, ezért március 16-ától április 6-áig rendkívüli szünet lesz a főváros XV. kerületében lévő bölcsődékben - közölte Cserdiné Németh Angéla, a városrész polgármestere csütörtökön a közösségi oldalán.
A Híradónknak nyilatkozó dolgozó szerint hiába írja le, hogy az egészségügyben dolgozik, visszaküldik a regisztrációját. Közben a járvány kezdete óta sosem jelentettek még egy nap alatt ilyen sok új koronavírus-fertőzöttet itthon, 8 ezer 312 beteget regisztráltak. Az elhunytak száma is magas, 172 többségében idős, krónikus beteg halt meg. Gulyás Ge
Elfogadta új Magyarország-stratégiáját az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) igazgatótanácsa.a célok között a koronavírus-járvány hatásainak felszámolása.
Hagyományosan tavasszal indul a nyaralóvásárlási szezon, de idén már januárban megbolydult a Balaton és a Velencei-tó ingatlanpiaca. Annyira sokan keresnek nyaralót, hogy a kínálat esetenként nem tud lépést tartani a kereslettel, így kilőttek az árak.
Izraelben a Pfizer/BionTech és a Moderna vakcináját megkapó édesanyák olyan antitesteket termeltek, amelyek a szoptatásnál átkerültek a gyerekeik szervezetébe is.
Többek közt Stohl András, Alföldi Róbert, Bereczki Zoltán és Szabó Győző is felolvas egy részletet Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjéből az online előadás keretében.
A bundáskenyér lehet egy igazán kiadós reggeli és egy egyszerűbb vacsora is. Ha szereted az eredetit és szívesen feldobnád a megszokott receptet, próbáld ki a tepsiben sült változatot is. Hozzávalók:5 dkg vaj4 db tojás2 dl főzőtejszínsóőrölt fehérborsszerecsendió4 szelet kenyér10 dkg sajt Egy sütőformát vagy egy kisebb tepsit vasta
Ingyenes plakátkiállítással, telefonon játszható kincskereső játékkal és nosztalgia-villamossal készül a főváros az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulójára.
A Lélegezz című számot a fellélegzés himnuszának szánták, egy éve írták és a pandémia végére készültek vele, de úgy érezték, már nem bírják tovább magukban tartani.
Babos Tímea, oldalán az orosz Veronika Kugyermetovával elődöntőbe jutott az 1,835 millió dollár (567 millió forint) összdíjazású dubaji, keménypályás női tenisztornán.
Az autózás kialakulása és fejlődése iszonyatosan felgyorsította életünket: egyre nagyobb tempóban tudunk egyre nagyobb távolságokat megtenni. A személyi szabadságnak egyre több korláta dőlt le az évtizedek során, miközben egyre kényelmesebb, csendesebb járművekben élvezhettünk az egyre jobb szolgáltatásokat. Vagy magát a vezetést, amelyet a modern,
Ingyen virágcsokrokat szórtak szét a miskolci virágbolt tulajdonosai a város frekventált részein. Miután be kellett zárniuk, a nőnap után rengeteg virág megmaradt a boltokban és nem akarják hogy kárba vesszen a sok szép növény, ezért inkább odaajándékozzák azokat a város lakóinak.
Az Országos Képzési Jegyzék (OKJ) helyét a mindössze 174 alapszakmát tartalmazó Szakmajegyzék váltotta fel. Az alapszakmákat a már csak iskolarendszerű képzés keretében lehet tanulni, így felmerül a kérdés, hogyan tudnak szakmát tanulni azok, akik felnőttként ülnének vissza az iskolapadba.
Hamarosan kezdődik a Füred Kemping előtti útszakasz felújítása, pihenőpadokkal, sok zöldfelülettel, hangulatos szigetsávokkal, a Kékszalag tókerülő vitorlásversenyt megidéző látványelemekkel. Két héten belül kezdődnek meg a munkálatok, amelyek várhatóan négy hónapot vesznek igénybe. Az új sétány a Kempinget köti majd össze a Széchenyi sétányon kere
A február elsején hatalomra került mianmari junta legalább hetven embert "gyilkolt meg" a puccs óta - jelentette ki Thomas Andrews, az ENSZ mianmari különleges jelentéstevője csütörtökön Genfben.
"Ilyen mázlim ritkán van! Épp ma írtam levelet Pokorni polgármesternek és Karácsony főpolgármesternek a Városmajor megújításáról. Erre Kovács Gergely, a Kétfarkú Kutyapárt elnöke pont ma ért egyet velem a Mandinerben" - posztolta Fürjes Balázs, és azt is felveti: lesz-e Kovács-Fürjes csata ?
Nehéz dolguk volt februárban a vízügyi szakembereknek, az ilyenkor megszokottól eltérő időjárás próbára tette mind a tizenkét vízügyi igazgatóságot - mondta Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója csütörtök
A brit gyógyszerfelügyeleti hatóság (MHRA) csütörtöki közleménye szerint a rendelkezésre álló adatok nem erősítik meg, hogy az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca brit-svéd gyógyszeripari csoport által a koronavírus ellen közösen kifejlesztett oltóanyag okozta volna a Dániában észlelt vérrögképződéseket.
Az Európai Bizottság magyarországi képviselete szerint az uniós megállapodásokat viszont csak a szerződéses partnerek hozzájárulásával lehet nyilvánosságra hozni.
Annak ellenére, hogy a hidrogénes hajtás alapjait adó elektromos hajtás folyamatosan fejlődik, egyre kevesebb európai autógyártó lát kilépési lehetőséget a technológiában. Pedig a megoldás jól jönne az EU 2050-es klímasemlegességi törekvéseihez, csak egyelőre úgy tűnik, hogy a fizikát nem lehet meghazudtolni.
Az Európai Bizottság csütörtökön feltételes forgalomba hozatali engedélyt adott Janssen Pharmaceutica-Cilag NV gyógyszeripari vállalat új típusú koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyagára, a Johnson & Johnson csoportba tartozó cég vakcinája a negyedik, amelynek megkezdődhet a tömeges alkalmazása az Európai Unióban.
Home office? Távmunka? A koronavírus miatt az elmúlt évben egyre több ember életében játszanak fontos szerepet ezek a fogalmak. A kormány friss korlátozásai miatt ráadásul most újra a lakosság egy jelentős része otthonról kényszerül dolgozni. Szakértői tippek azoknak, akik most kezdenek bele az otthoni munkaállomásik kialakításába vagy átalakításáb
Sok tévhit kering arról, hogy az agy mérete dönti el, mennyire okos valaki. Ha nem a méret számít, akkor micsoda? Az eddigi kutatások alapján az agy abszolút méretének nincs köze az intelligenciához. A relatív méretének, tehát testhez viszonyított méretének viszont lehet némi köze. Ám a tudósok a mai napig nem tudják, mit kezdünk a felesleg
A Nyomda eredményein is nyomot hagyott a koronavírus-járvány, a negyedik negyedévben csökkent a társaság árbevétele az előző év azonos időszakához viszonyítva – derült ki a társaság ma, piaczárás után közzétett gyorsjelentéséből. Viszont a visszaesés mértéke mérséklődött a megelőző két negyedévhez képest és biztató az is, hogy a nettó eredmény és a
Engedélyezte az amerikai vakcina uniós forgalmazását az Európai Bizottság. A Johnson & Johnson csoportba tartozó cég vakcinája a negyedik, amelynek megkezdődhet a tömeges alkalmazása az Európai Unióban.
Annak ellenére, hogy az állampapír hozamok nagyrésze továbbra is negatív tartományban kereskedik, az olasz-német spread változatlanul rendkívül szűk, az euró három hónapja stagnál, a magas és bóvli besorolású vállalatok pedig továbbra is rekord alacsony kamat mellett tudnak forrást bevonni, az ECB mégis az újabb lazítás mellett döntött.
Szigorú feltételek mellett több száz hegymászó tér vissza a következő hónapban a Mount Everestre, miután a világ legmagasabb hegycsúcsát a koronavírus-járvány miatti egy éven át tartó lezárás után ismét megnyitják - közölték csütörtökön a nepáli hatóságok.