2021. március 11. csütörtök

márc. 11
21:03
Itt az Európai Gyógyszerügynökség állásfoglalása az AstraZeneca vakcinájáról (ATV)
Nincs arra utaló jel, hogy az AstraZeneca koronavírus elleni oltóanyaga okozott volna vérrögképződést, a brit-svéd gyógyszergyártó és az Oxfordi Egyetem közösen fejlesztett vakcinája továbbra is beadható - közölte az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) csütörtökön.
márc. 11
21:03
A legegyszerűbb paradicsomos spagetti, amit valaha láttál (Hamu és Gyémánt)
Rachel Roddy receptje igen egyszerű, csak egy pár összetevőre lesz szükségünk hozzá. Ez a recept 5 perc előkészületet és 20 perc főzést vesz el a napi teendőinkből, érdemes kipróbálni. Hozzávalók (4 főre):1 fokhagymagerezd (összetörve, ha enyhébb ízt szeretnénk, vagy vékonyan felszeletelve az erősebb ízért)1 x 400 g konzerv egész p
márc. 11
21:06
Ötven országban engedélyezték a Szputnyik vakcinát (ProfitLine)
Namíbiában is bejegyezték, és ezzel együtt immár 50 országban engedélyezték az új koronavírus-járvány elleni Szputnyik V vakcina alkalmazását - közölte csütörtökön az orosz oltóanyagok fejlesztését finanszírozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (Rfpi).
márc. 11
21:09
Ausztriában továbbra is oltanak az AstraZeneca vakcinájával (Portfolio)
Ausztriában továbbra is oltanak az AstraZeneca gyár koronavírus elleni vakcinájával - erről döntött csütörtökön - a tartományokkal és szakértőkkel folytatott hosszas tanácskozás után - az osztrák szövetségi egészségügyi hivatal (BASG), a Nemzeti Oltási Tanács és az egészségügyi minisztérium.
márc. 11
21:09
Két érvénytelen és egy érvényes gólt tudott szerezni az AC Milan a Manchester United ellen (Promotions)
Igazi rangadó volt az Európa-ligában, ami után az AC Milan a meccs végén tudott egyenlíteni.
márc. 11
21:15
Nincs visszaút: Biden aláírta az 1900 milliárd dolláros csomagot (Portfolio)
Joe Biden amerikai elnök aláírta az 1900 milliárd dolláros mentőcsomagról szóló törvényt, miután azt megszavazta a kongresszus mindkét háza - írja a Reuters.
márc. 11
21:15
Pedagógusok Szakszervezete: arra is kell készülni, ha nem tudják megtartani az érettségit (ATV)
Mindezt a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke mondta az Egyenes beszédben. A tavalyi állapotokhoz képest most más a helyzet, több alternatívát kell felvázolni: sokan dőlnek ki. Az ügyeleti rendszerről szintén szó esett, hogy a szakszervezetek szeretnék, ha csak az oltottak vagy az önkéntesen jelentkező tanárok vállalhatnák a munkát.
márc. 11
21:27
II. Erzsébet megtiltotta a palota személyzetének, hogy beszéljenek Harryék interjújáról (SzMo)
Belsős források szerint a királynő maga fog békejobbot nyújtani unokájának és feleségének.
márc. 11
21:33
A francia kormány is kiállt az AstraZeneca vakcinája mellett (Portfolio)
Nincs ok felfüggeszteni az AstraZeneca gyár koronavírus elleni oltóanyagát Franciaországban - mondta csütörtökön Olivier Véran egészségügyi miniszter a járványhelyzetről tartott heti sajtótájékoztatóján.
márc. 11
21:33
Hangfelvételeket küldött a Marsról a Perseverance marsjáró (ATV)
Először próbálta ki lézerét és küldött hangfelvételeket a Földre a Perseverance marsjáró.
márc. 11
21:33
Szoptatós képpel mutatta meg újszülött gyerekét Emily Ratajkowski (SzMo)
Még a kisfiú nevét is megtudhattuk.
márc. 11
21:36
Brüsszel kereskedelmi okokkal magyarázza a vakcinaszerződések titkosítását (HírTV)
Brüsszel szerint a kormányokat is köti a titoktartási záradék.
márc. 11
21:36
Franciaország hét országból enyhítette a beutazási feltételeket (ProfitLine)
Franciaország enyhítette a beutazási feltételeket hét olyan Európai Unión kívüli országból, ahol jelentősen javult a koronavírus-járvány miatti egészségügyi helyzet.
márc. 11
21:39
Itt az összesítés: ezek a vakcinák érkeztek ma Magyarországra (ATV)
Újabb vakcinaszállítmányok érkeztek csütörtökön Magyarországra: 450 ezer adag Sinopharm- és 55 200 adag AstraZeneca-vakcina - közölte a koronavirus.gov.hu.
márc. 11
21:39
Nincs bizonyíték, hogy vérrögöt okoz az AstraZeneca oltása az Európai Gyógyszerügynökség szerint (SzMo)
Ausztria továbbra is használja a vakcinát, holott onnan jelentették az első, oltás utáni halálesetet.
márc. 11
21:45
Vérrögöt okoz az AstraZeneca vakcinája? (Promotions)
Dánia, Norvégia és Izland is felfüggesztette az oltást a britek vakcinájával.
márc. 11
21:51
MOK: itt az ideje, hogy a kórházakban használják a 32 oldalas etikai ajánlást (ATV)
A Magyar Orvosi Kamara etikai kollégiumának vezetője szerint a legnagyobb kérdés, hogy az intenzív osztályokon lesz-e elég orvos és ápoló.
márc. 11
21:51
Újabb vakcinaszállítmányok érkeztek Magyarországra – Változott az oltási stratégia (Femcafe)
Csütörtökön 450 ezer adag Sinopharm- és 55 200 adag AstraZeneca-vakcina érkezett.
márc. 11
21:51
Így fest Lady Gaga és Adam Driver a Gucci-házaspárként (Hamu és Gyémánt)
Ők lesznek a főszereplői Ridley Scott Gucci-gyilkosságról szóló filmjének. Ridley Scott filmet készít a legendás Gucci-gyilkosságról House of Gucci címmel, amiben Adam Driver és Lady Gaga fogja alakítani a főszereplő házaspárt. A film Gay Forden The House Of Gucci: A Sensational Story Of Murder, Madness, Glamour, And Greed című könyve alapj
márc. 11
22:03
Koronavírusos a svéd koronahercegnő és férje (ATV)
Pozitív lett Viktória svéd koronahercegnő és férje, Daniel koronavírustesztje - közölte csütörtökön Stockholmban a királyi ház.
márc. 11
22:03
Miért ne adjunk aszpirint gyermekünknek? Itt a meglepő válasz (Femcafe)
Amikor lázzal, vagy valamilyen erős fájdalommal küzdünk, akkor óhatatlan, hogy az első gondolatunk az aszpirin lesz, amivel semmi gond nincsen, azonban a gyerekeknek nem éppen ajánlott, sőt akár súlyosabb problémákat is okozhatunk vele. A szakértők szerint akár még egy ritka és veszélyes betegség kialakulásának a kockázata is fennáll.
márc. 11
22:06
Megtartotta alakuló ülését a Szénrégió Bizottság (ProfitLine)
Megtartotta online alakuló ülését a Szénrégió Bizottság, hazánk első szénátmenettel foglalkozó, állandó egyeztető fóruma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtökön.
márc. 11
22:09
Trump szeretné, ha senki nem felejtené el: neki köszönhető a vakcinázás (SzMo)
Szerinte, ha nem ő lett volna az elnök, akkor még legalább öt évig senki sem kaphatna oltást.
márc. 11
22:27
Katalin hercegné sosem látott fotót mutatott a királyi gyermekekről (Joy)
A szemfüles rajongók újabb cuki képet fedeztek fel a kis Györgyről és testvéreiről.
márc. 11
22:33
A túlnépesedés miatt Mihalik Enikő inkább örökbe fogadna egy kistestvért születendő babája mellé (SzMo)
Terhessége ötödik hónapjában még mindig nagyon pörög a modell, de férjével már készülnek a New York-i szülésre, és a friss szülői létre.
márc. 11
22:36
A fiatalok kerülik a pénzügyi kockázatokat (ProfitLine)
Pénzügyileg tudatosabbak a felsőoktatási hallgatók, fontos számukra, hogy legyen megtakarításuk, a pénzügyi tájékozottságuk szintje azonban nem változott, továbbra is kockázatkerülők, ezért az oktatásban nagyobb figyelmet kell fordítani a pénzügyi ismeretek gyakorlati alkalmazására - közölte az Állami Számvevőszék csütörtökön az MTI-vel.
márc. 11
22:39
Már vannak kórházak Magyarországon, ahol dönteni kell a betegek között (Portfolio)
Már vannak olyan kórházak Magyarországon, ahol alkalmazni kell az etikai kódexet, amely arra a helyzetre készült, amikor az orvosoknak már dönteniük kell arról, hogy kit részesítenek ellátásban - mondta az RTL-nek Hegedűs Zsolt, a Magyar Orvosi Kamara etikai kollégiumának elnöke.
márc. 11
22:39
Megdöbbentő videóval mutatta be az Instagram-sztár, milyen könnyű becsapni az embereket (Femcafe)
A manipulált fotók már a múlté, ez sokkal durvább!
márc. 11
22:57
Új rekord: havi 53 millió forintba kerül Hongkong legdrágább albérlete (SzMo)
A bődületesen magas összeg még ott is rekordnak számít, ahol jellemzően rendkívül drága ingatlanok vannak.
márc. 11
23:06
Távozik posztjáról a szlovák egészségügyi miniszter (ProfitLine)
Marek Krajcí szlovák egészségügyi miniszter távozik posztjáról, de a kormánykoalíció pártjainak sikerült megegyezniük a közös kormányzás folytatásáról - derült ki Igor Matovic szlovák miniszterelnöknek több kormánytaggal közösen tartott pozsonyi sajtótájékoztatóján csütörtökön.
márc. 11
23:27
Dallos Bogi és Puskás Peti legfrissebb képe olyan édes, hogy elolvadnak a képernyők (Joy)
Újabb cuki fotót posztoltak a szerelmesek!
márc. 11
23:30
Melyik a jobb választás? Kereskedési Tippek vagy CopyTrader Pro? (Kripto Akadémia)
Ha nem érzed magad elég jó kereskedőnek, de szeretnél fejlődni benne vagy egyszerűen csak egy kis extra bevételt szeretnél, a Kripto Akadémia két módon tud segíteni ebben. Jelenleg két szolgáltatást működtetünk, a Kereskedési Tippeket és a CopyTrader Pro-t. Nézzük, hogy…
márc. 11
23:32
Btc és Eth: árfolyamok (Kripto Akadémia)
Ethereum Az ETH árfolyama tegnap elutasította az 1875 dolláros szintet. Elsőnek úgy tűnhet, hogy csak egy rövidtávú korrekcióról van szó az újabb növekedés előtt. Azonban érdemes óvatosabbnak lenni,, mivel a négy órás grafikonon az RSI is letört a felfelé trendből.…
márc. 11
23:36
Elkezdődtek a klinikai vizsgálatok a Moderna dél-afrikai variáns elleni oltásával (ProfitLine)
Elkezdődtek a klinikai vizsgálatai a Moderna emlékeztető oltásának, amelyet a koronavírus Dél-Afrikában azonosított variánsa ellen fejlesztettek ki emlékeztető oltásként való használatra.
márc. 11
23:45
Országos zárlat jöhet hétfőtől Olaszországban (Portfolio)
Az új koronavírus-járvány rendkívül erőteljes terjedése miatt hétfőtől zárlatot rendelnek el Olaszországban Szardínia és Szicília szigetét kivéve - értesült az olasz sajtó csütörtök este.

2021. március 12. péntek

márc. 12
0:03
Koronavírus - jött egy jó hír a beoltott szoptató anyáknak (Infostart)
A beoltott szoptató édesanyák az anyatejjel koronavírus ellenanyagot juttathatnak kisbabáik szervezetébe, s ezzel őket is védik az izraeli-amerikai kutatás szerint - jelentette a Háárec című újság honlapja csütörtökön.
márc. 12
0:03
Már Ambrus Attila támogatja egykori pótmamáját: „Százszor közelebb áll hozzám, mint anyám” (Blikk)
Zsuzsa segítette, amikor bajban, illetve börtönben volt, mára fordult a kocka.
márc. 12
0:03
Mintha dézsából öntenék: ilyen sok eső lesz a Dunántúl déli részein (Blikk)
Péntek reggeltől olyan sok eső esik majd a Dunántúl déli részein, amennyi egész márciusban szokott.
márc. 12
0:03
Két jó és egy rossz hír a Balatonra készülőknek (Infostart)
A vírushelyzet miatt a hagyományos hajózási szezonnyitó ünnep elmarad nagyszombaton, de a tervek szerint elindulnak a települések közötti hajójáratok és sétahajók a járványügyi előírások szigorú betartásával.
márc. 12
0:03
Szén-monoxid-mérgezés miatt vittek kórházba több embert Budapesten – Fotók a helyszínről (Blikk)
Az V. kerületbe riasztották a mentőket csütörtök este Budapesten.
márc. 12
0:03
Szegedre igazolhat a kézilabdázó Szita Zoltán (Blikk)
Az M4 Sport értesülése szerint Szita Zoltán, a lengyel Orlen Wisla Plock válogatott balátlövője a MOL-Pick Szegedhez igazol.
márc. 12
0:03
Pikó Andrásék feljelentést tettek az előző kerületvezetés ügyei miatt (444.hu)
A józsefvárosi polgármester úgy fogalmazott, „nagy pénzeket nyúltak le, de nem lehet mondani, hogy ne hajoltak volna le minden forintért”.
márc. 12
0:03
Durván elázhat holnap Baranya megye (Háziállat)
Az Időkép előrejelzése szerint egyetlen nap alatt annyi eső eshet pénteken a Dél-Dunántúlon, amennyi átlagosan egész márciusban szokott.
márc. 12
0:03
Dániában felfüggesztik az AstraZeneca használatát (444.hu)
Miután több olyan esetet is jelentettek, amikor vérrög képződött a beoltottak szervezetében.
márc. 12
0:03
Magyarországon kapott arányaiban a legkevesebb munkavállaló bértámogatást 2020 tavaszán az EU-ban (444.hu)
A legjobban Horvátország bértámogatási rendszere szerepelt.
márc. 12
0:03
„Elfelejtettünk összeházasodni” – Szórakozottságunk leghajmeresztőbb történetei (WMN)
Ha akarsz igazán nagyokat röhögni, akkor ne hagyd ki ezt a gyűjtést – és persze oszd meg velünk a te történetedet is!
márc. 12
0:03
Budapest Airport: 95 százalékkal csökkent a februári utasforgalom (Demokrata)
A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 54 407 utast kezelt az előző hónapban.
márc. 12
0:03
Norvégia és Izland is felfüggeszti az oltást az AstraZenecával (Demokrata)
Olaszország pedig megtiltja egy szállítmány alkalmazását.
márc. 12
0:06
Orbán Viktor: a világ tele van bizonytalansággal (Infostart)
Magyarország csatlakozik az Izrael által előterjesztett nemzetközi kezdeményezéshez az oltást igazoló "zöld igazolványról".
márc. 12
0:06
Koronavírus: igen furcsa mellékhatásról számolnak be a Modernával beoltottak (Blikk)
Több, Moderna-vakcinával beoltott páciens is arra panaszkodik, hogy furcsa vörös folt jelent meg az oltás helyénél.

Keresés