2021. március 12. péntek

márc. 12
0:38
Már 50 országban engedélyezték az orosz Szputnyik V vakcinát (Növekedés)
Namíbiában is bejegyezték, és ezzel együtt immár 50 országban engedélyezték az új koronavírus-járvány elleni Szputnyik V vakcina alkalmazását - közölte csütörtökön az orosz oltóanyagok fejlesztését finanszírozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI).
márc. 12
0:42
Szlávik: március végén, április elején fog csak tetőzni a harmadik hullám (Növekedés)
Egyesek szerint akár még hetekig emelkedhet a koronavírus-megbetegedések száma – mondta egy zoom-meetingen Szlávik János infektológus. Az egészségügy azonban szerinte is bírni fogja, annak ellenére is, hogy már most majdnem minden Covid-osztály megtelt a fővárosban és vidéken is.
márc. 12
1:06
Ausztria továbbra is olt az AstraZenecával (ProfitLine)
Ausztriában továbbra is oltanak az AstraZeneca gyár koronavírus elleni vakcinájával - erről döntött csütörtökön - a tartományokkal és szakértőkkel folytatott hosszas tanácskozás után - az osztrák szövetségi egészségügyi hivatal (Basg), a Nemzeti Oltási Tanács és az egészségügyi minisztérium.
márc. 12
1:21
„Egy őrült hajsza volt” – A fiáért való harcról vallott Kapócs Zsóka (Blikk)
Talán az életénél is jobban szeretett volna édesanyává válni Kapócs Zsóka (42), aki egy betegség miatt hosszú évekig küzdött azért, hogy megszülethessen a gyermeke.
márc. 12
1:27
Mihalik Enikő sokkot kapott, amikor a párja térdre ereszkedett előtte – A második gyermekét örökbe fogadná, nem véletlenül (Blikk)
Újabb részleteket árult el párkapcsolatáról Mihalik Enikő, akiről a napokban derült ki, hogy férjhez ment és kisbabát vár.
márc. 12
1:31
Megjött a tavasz, készüljünk a kerti munkákra (Blikk)
Ebben a hónapban elkezdhetjük a metszést: első lépésként a száradt, sérült részeket távolítsuk el a növényekről, de figyeljünk arra, hogy a megfagyott hajtásoknak ne essen bántódásuk.
márc. 12
1:36
Félmilliárd forinttal nő Nagykanizsa idei támogatása (ProfitLine)
Nagykanizsán a tavalyi összeget meghaladó költségvetéssel gazdálkodnak idén, amelynek középpontjában a járvány elleni védekezés és az amiatt nehéz helyzetbe került gazdaság újraindítása áll - közölte közösségi oldalán a dél-zalai város polgármestere.
márc. 12
1:57
Kétarcú lesz a hosszú hétvége időjárása (Háziállat)
Változékony idő várható a nemzeti ünnep hosszú hétvégéjén: napsütésre és esőre is készülni kell. A maximumok jellemzően 10 fok körül alakulnak, de hajnalban továbbra is lesznek fagypont alatti hőmérsékletek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtöki országos, középtávú előrejelzéséből.
márc. 12
2:06
Húsvétkor elindulhatnak a balatoni hajók (ProfitLine)
A vírushelyzet miatt a hagyományos hajózási szezonnyitó ünnep elmarad nagyszombaton, de a tervek szerint elindulnak a települések közötti hajójáratok és sétahajók a járványügyi előírások szigorú betartásával - nyilatkozta a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója csütörtökön az MTI-nek.
márc. 12
2:21
Újabb vakcina fordult a célegyenesbe, azonban a dél-afrikai mutáns ellen csak 55 százalékban hatásos (Portfolio)
Újabb ígéretes vakcina érkezett a "célegyenesbe" a koronavírus ellen: az amerikai Novavax cég oltóanyaga.
márc. 12
2:27
Egy pofon még nem a világ? - Kutatás készült a bántalmazás elfogadottságáról (Glamour)
Mit nevezünk erőszaknak? Hol ér véget a fegyelmezés, és hol kezdődik a bántalmazás? Kihez fordulhatunk bántalmazás esetén? A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány „Egy pofon nem a világ?” című kutatásának célja, hogy feltérképezze, mit gondol ma a társadalmunk a bántalmazásról, és milyen lehetőségei vannak a közösségi gyermekvédelem megvalósításának.
márc. 12
2:36
Az EU-ban több millió ember maradt munka nélkül a járvány első hullámában (ProfitLine)
A koronavírus-járvány első hulláma több mint 6 millió munkahely megszűnéséhez vezetett az Európai Unióban, és az ideiglenes szerződéssel dolgozó munkavállalókat, valamint a fiatal nőket kétszer jobban sújtotta a munkanélküliség, mint a 2008-as pénzügyi válság idején - olvasható az európai uniós intézményrendszerhez tartozó Eurofound ügynökség csütö
márc. 12
3:06
Adósság letiltása munkabérből 2021 szabályai (ProfitLine)
Milyen típusú munkabérből, jövedelemből lehet levonni az adósságot és behajtani azt? Közfoglalkoztatott jogviszony esetén hogyan hajtható végre a tartozás? Ösztöndíj terhére behajtható-e a tartozás? Hogyan működik a munkabérből való tartozás letiltása? A munkabérből való adósság letiltás esetén a munkabér, jövedelem hány százaléka terhelhető meg m
márc. 12
3:09
Ariana Grande egy igazi feminista: Inspiráló és felejthetetlen kijelentéseit ismerned kell! (Glamour)
Ariana Grande, az ikonikus énekesnő, aki sosem titkolta feminista nézeteit és egyszer sem habozott visszaszólni azoknak, akik az ezen alapuló értékrendjét sértették. Az alábbiakban összeszedtünk nektek néhány inspiráló és felejthetetlen kijelentését, ugyanis ezek felidézésére mi más lenne a legjobb alkalom, mint a március, azaz a NŐK hónapja!
márc. 12
3:15
Nem akart több esküvőt, mégis menyasszony lett – Miért gondolta meg magát Várkonyi Andrea? (Blikk)
- Mi mindenre képes a szerelem, ha egy olyan határozott elképzelésekkel és tervekkel rendelkező nő, mint Várkonyi Andrea (46) is képes magát meggondolni a házasság kérdésében? A tévés korábban határozottan kijelentette, hogy nem szeretne többé megházasodni, ám úgy tűnik, meggondolta magát, hiszen ismét menyasszony. Vajon miért döntött így?
márc. 12
3:36
Csökkenő árbevétel mellett maradt nyereséges az ANY Biztonsági Nyomda (ProfitLine)
Az ANY Biztonsági Nyomda 2020-ban 27,4 milliárd forint nettó árbevételt ért el, 6,7 milliárd forinttal, 19,65 százalékkal kevesebbet, mint a megelőző évben, a nettó eredmény 785 millió forintot tett ki, 488 millió forinttal, 38,33 százalékkal csökkent 2019-hez képest - közölte a társaság csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
márc. 12
3:39
Életveszélyes sérülésekkel került kórházba: évekig tartotta terrorban Rékát kegyetlen barátja (Blikk)
A kegyetlen verés közben elájult Réka, akinek a lépét el kellett távolítani.
márc. 12
3:43
Pandémiás terv óvja a kritikus munkahelyeket: de mégis meddig bírják a városok a vírusostromot? (Blikk)
Víz, gáz, villany, közlekedés – a vírus miatt veszélyben lehet a szolgáltatás.
márc. 12
3:51
Törökország, Egyiptom és Marokkó a fügetermelés élvonalában (Agrofórum)
Törökország a legnagyobb fügetermesztő ország a Földön, Egyiptom a második, a harmadik helyet pedig a szintén észak-afrikai Marokkó szerezte meg a rangsorban. Egy év alatt 310 ezer tonna fügét termesztettek Törökországban, amely vezeti ezt a rangsort. A fügetermelői világranglista dobogójára Egyiptom és Marokkó fért még fel 225 ezer és 153 ezer ton
márc. 12
4:03
Nehéz dolguk volt a vízügyeseknek: ilyen krízisekkel kellett megküzdeniük februárban (Hírklikk)
Nehéz dolguk volt februárban a vízügyi szakembereknek, az ilyenkor megszokottól eltérő időjárás próbára tette mind a tizenkét vízügyi igazgatóságot – mondta Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója az M1 aktuális csatornán.
márc. 12
4:06
Gépjárműadó számítása 2021 - ellenőrizd le a gépkocsidra kivetett NAV adó összegét (ProfitLine)
Ön is megkapta már a NAV-tól a 2021. évi gépjárműadóra (korábban gépkocsi súlyadónak is hívták) vonatkozó határozatot és a csekkeket? A gépjárműadót 2021-től már a NAV szedi be, és értesíti ki a gépkocsik tulajdonosait. Ha szeretné leellenőrizni a határozaton szereplő gépjárműadó összegét, akkor most könnyedén megteheti: egy kalkulátort készítettün
márc. 12
4:09
„Véletlenül sem akarok olyasvalaki képébe hahotázni, aki a vigyorom miatt gyászol” – Mindnyájunk felelőssége maszkot húzni (Blikk)
Orr alá húzott maszkok, az utcákon az arcukat eltakarni képtelen járókelők, a járványügyi szabályokra fittyet hányó emberek: nap mint nap ezzel találkozom, ha belépek egy boltba, vagy felszállok egy tömegközlekedési járatra.
márc. 12
4:09
5+1 egészséges élelmiszer, ami segít a fogyásban (Glamour)
Elérni az ideális testsúlyt nem könnyű feladat, különféle fogyókúrák ideiglenesen bizony javíthatnak a számokon, de amint felhagyunk velük, testünk visszaáll eredeti állapotába. Az életmódváltás az egyetlen módja, hogy gátat szabjunk a kilók ingadozásának és tartósan elérjük a kívánt eredményt. Összegyűjtöttünk néhány egészséges élelmiszert, melyek
márc. 12
4:09
Az ukrán gabonaexport 21,5 százalékkal csökkent eddig (Agrofórum)
Ukrajna gabonaexportja körülbelül 21,5 százalékkal, 32,9 millió tonnára esett vissza ebben a gazdálkodási szezonban, amely 2020 júliusától 2021 júniusáig tart – derült ki a kijevi gazdasági minisztérium adataiból. Az adatok szerint a kereskedők 13,85 millió tonna búzát, 14,53 millió tonna kukoricát és 3,97 millió tonna árpát adtak el külföldi vevők
márc. 12
4:12
Ez lesz a világ legnagyobb naperőműve (Alternatív Energia)
Ausztráliában fog felépülni a világ legnagyobb naperőműve, az energiát Szingapúrnak értékesítik.
márc. 12
4:15
„Már nemcsak magamért, hanem a kisfiamért is felelős vagyok” – Dér Heniéknél kész van a gyerekszoba: megmutatták, hol alszik majd Bendegúz (Blikk)
Még néhány hét és az énekesnő a karjában tarthatja majd az első gyermekét.
márc. 12
4:27
Száz éve született a Fiat egykori elnöke (autopro)
Színes, sikerekben gazdag élete volt a Fiat egykori elnökének, Giovanni Agnellinek, aki száz éve született. Portré a férfiról, aki a hatalmas lökést adott az olasz márkának.
márc. 12
4:39
Hazavázstól a tavaszi napsütésig, csak kapkodjuk a fejünket (Infostart)
A Kárpát-medence időjárására péntek éjfélig egy brit ciklon meleg-, majd hidegfrontja lesz hatással.
márc. 12
4:39
Az automatizált, okos megoldásoké a jövő: idei trendek V. (Mínuszos)
A Micro Focus szakértői összegyűjtötték, milyen kiberbiztonsági trendekre számítanak idén. Az elmúlt években meredeken nőtt a kibertámadások száma, miközben it-biztonsági szakemberekből egyre nagyobb a hiány. Ez várhatóan 2021-ben sem lesz másként. Ezért célszerű kihasználni az intelligens védelmi eszközök előnyeit, hiszen ezek számos hasznos funkc
márc. 12
4:39
A Continental tömlő és cső üzletága az alacsony kibocsátású és zéró emissziós mobilitást célozza meg (newtechnology.hu)
A Continental technológiai vállalat új stratégiát jelentett be tömlő és cső üzletága számára, amely két fő célkitűzés körül mozog: „Egyrészről nagyobb hangsúlyt fektetünk az e-mobilitásra, mint komoly növekedési piacra. Másrészről pedig elkötelezettek vagyunk aziránt, hogy segítsünk az autógyártóknak tovább csökkenteni a kibocsátást és megfelelni a
márc. 12
4:48
Hány évnyi bért kell félretenni egy budapesti lakásért? (ProfitLine)
Egy 60 négyzetméteres lakást Nógrád, Heves és Békés megyében három-öt évi nettó átlagbérből lehet venni, miközben más megyékben (Somogy, Hajdú-Bihar) akár nyolcévnyi bért is össze kell gyűjteni, a fővárosban pedig átlagosan több mint tizenegy évit - derül ki a Takarék Index elemzéséből, amelyről az MTI-t csütörtökön tájékoztatták.
márc. 12
4:51
Csendben véget ért a világbajnok focista házassága (ATV)
A spanyol labdarúgó-válogatottal világ- és kétszeres Európa-bajnok Iker Casillas és Sara Carbonero 2010-ben házasodott össze, de egy ideje már külön élnek.
márc. 12
4:51
A napraforgóra is exportadót vethetnek ki az oroszok (Agrofórum)
Oroszország képletalapú exportadó kivetését fontolgatja a napraforgóolajra, bár még nem született meg a döntés – közölte Maxim Resetnyikov gazdasági miniszter. Moszkva december óta azzal fenyegetőzik, hogy valamilyen típusú exportadót vet ki a napraforgóolajra is. Ez a terv is ahhoz kapcsolódik, hogy Oroszország megkezdte a belföldi élelmiszer-infl
márc. 12
5:06
Nagy fejlesztés a Balaton csücskében (Infostart)
Mintegy 10 kilométernyi kerékpárút köthet össze Balatonberényt Vörssel.
márc. 12
5:09
Mérleg a csillagjegyed? Így használd ki maximálisan az adottságaidat! (Glamour)
Az állatöv hivatalos szerelemistennője vagy, akit a Vénusz szerelmes impulzusai irányítanak. Levegő jegyként áttetsző tündérszárnyakkal repkedsz a világban, de soha nem tévedsz el teljesen a felhők között.
márc. 12
5:09
Élet az OKJ után: elindultak az új szakképesítések (Márkamonitor)
Az Országos Képzési Jegyzék (OKJ) helyét a mindössze 174 alapszakmát tartalmazó Szakmajegyzék váltotta fel. Az alapszakmákat már csak iskolarendszerű képzés keretében lehet tanulni, így felmerül a kérdés, hogyan tudnak szakmát tanulni azok, akik felnőttként ülnének vissza az iskolapadba.   A TanfolyamOKJ.hu OKJ képzéseket és felnőttképzéseket közve
márc. 12
5:09
Cindy Crawford lánya bugyiban élvezte a napsugarakat – válogatás (Promotions)
Bella Hadid is feltöltött egy merész képet, ráadásnak pedig újra meglátogattuk Elizabeth Georgina Instagramját.
márc. 12
5:12
Maradék szövetanyagokból készített új kapszulakollekciót a Fjällräven (Igényesférfi.hu)
A svéd Samlaren kifejezés magyarul annyit tesz, “gyűjtő”.
márc. 12
5:15
A hőszigetelések féláron állami támogatással (Tiszta Jövő)
Januárban indult Otthonfelújítási támogatást, akár hőszigetelés telepítésére is fordíthatjuk.
márc. 12
5:21
Itt a medvehagyma-szezon, de azért figyelni kell, mit szedünk (ATV)
Előbújt a medvehagyma a Mecsekben. A jellegzetes, fokhagymaillatú növény idén is zöldbe borította a Mecsek lankáit. Ezzel együtt az erdőben megjelentek a szüretelők is, akikre szigorú szabályok vonatkoznak az idei évtől.
márc. 12
5:27
5 dolog, amit a királyi család tagjai nem változtathatnak meg a külsejükön (Joy)
Van, amin még Ii. Erzsébet királynő sem változtathat meg a külsejével kapcsolatban.
márc. 12
5:30
Veszélyes járművek jelentek meg a magyar utakon (Infostart)
A közutakon ismét nagy számban megjelenő mezőgazdasági gépekkel történő balesetek 67 százalékáért részben vagy teljesen a másik résztvevő fél a felelős, e balesetek 13 százaléka jár súlyosabb sérülésekkel – derül ki az Agroinform.hu mezőgazdasági portál legújabb kutatásából.
márc. 12
5:36
Mélyponton az albérletárak: a járvány harmadik hulláma még nem volt hatással a piacra (ProfitLine)
A koronavírus-járvány első és második hulláma a budapesti albérletpiacot is felforgatta: a kínálat bővülése mellett a bérleti díjak egy év alatt 16 százalékkal csökkentek, az év elejére pedig a januári mélyponton stabilizálódtak. Budapesten belül eltérő az áresés mértéke, míg a márciusban bevezetett újabb korlátozó intézkedések egyelőre nem gyakoro
márc. 12
5:39
Bérlői rohamra és drágulásra kell felkészülni a Balatonnál (Menedzsment Fórum)
A várhatóan megugró kereslet miatt a tavalyinál magasabb bérleti díjra készülhetnek azok, akik nyáron a Balatonnál üdülnének vagy hossszabb időre odaköltöznének. Akik inkább vásárolni akarnak, azoknak azzal kell számolniuk, hogy a vízpart vagy annak közvetlen környéke csak budai árakon elérhető. Ennél olcsóbb házakat, lakásokat a tótól legalább 4-5
márc. 12
5:39
"Van fény az alagút végén, de most nem lehetünk figyelmetlenek" - jóváhagyták Biden mentőcsomagját (ATV)
Az Európai Gyógyszerügynökség forgalmazásra ajánlotta a Johnson & Johnson oltóanyagát. Az Európai Unióban így ez a negyedik vakcina, amit elfogadtak a Pfizer, a Moderna és az AstraZeneca vakcinái mellett. Közben az amerikai kongresszus alsóháza jóváhagyta Joe Biden elnök 1900 milliárd dolláros gazdaságélénkítő csomagját. Az összegből jut az államok
márc. 12
5:39
X5 helyett megteszi? Új Hyundai Santa Fe teszt (Autónavigátor)
Megvan a Hyundai Pony? A Hyundai első saját fejlesztésű és tömeggyártású, exportra is kínált modellje, ami 1974-ben jelent meg, 1975-től
márc. 12
5:39
Exatlon Hungary: vérre menő küzdelem – többen is megsérültek (Márkamonitor)
Soha nem volt még ennyi sérült az Exatlon Hungary történetében, mint most…   Vérre menő küzdelem az Exatlon Hungary-ben: Többen is megsérültek https://tv2play.hu/exatlon/verre_meno_kuzdelem_az_exatlon_hungary_ban_tobben_is_megserultek   EXATLON HUNGARY – EXTRA VIDEÓ Lélekfacsaró képsorok: Három sérülés egyetlen versenynapon az Exatlonban https://tv
márc. 12
5:39
A hatékony műtrágyázást segíti az Amazone szóráshatároló kalkulátora (Agrofórum)
Az Amazone különböző műszaki megoldásokat és szolgáltatásokat kínál a műtrágyaszóró optimális beállításához. A precíz és szükségletorientált kijuttatás döntő szereppel bír a költségcsökkentés és a környezetkímélés érdekében.
márc. 12
5:39
Napi horoszkóp: érdemes minden problémától megszabadulnod a hosszú hétvége előtt (Promotions)
Minden csillagjegynek kellene egy kis nyugalom, valamint felszabadultság. Lássuk, hogy mire érdemes figyelned, hogy ezt elérd.
márc. 12
5:39
Online térképeken követhető az özönnövények magyarországi elterjedése (Mínuszos)
Térképeken mutatják be a leggyakoribb hazai özönnövények előfordulását a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói. A térképek alapjául szolgáló országos adatgyűjtésben az egyetem ökológus és geográfus kutatói mellett természetvédelmi civil szervezetek is részt vettek. Alkotói, a térképek pontosabbá tétele érdekében, felhasználták az Agrárminisztérium

Keresés