2021. március 12. péntek

márc. 12
10:39
Villámgyors, pofonegyszerű és még sütnöd sem kell: bögrés répatorta 5 perc alatt (Femcafe)
A mikrós desszertek királynője ez az édesség, amihez csak pár alapanyagra lesz szükséged.
márc. 12
10:39
Az ellenzéki közös lista vezet a Fidesz–KDNP-listával szemben a milliárdos által megrendelt kutatás szerint is (SzMo)
A házi őrizetben lévő Bige László által megrendelt 5000 fős mintán végzett kutatás részletesen foglalkozik a jelenlegi politikai, gazdasági és társadalmi helyzettel.
márc. 12
10:39
Orbán Viktor: a jeruzsálemi út leckéje az oltás és a regisztrálás (Demokrata)
A regisztrálás és az oltás az egyetlen út, amely kivezet a mostani nehéz helyzetből – mondta Orbán Viktor.
márc. 12
10:41
Csak a járműipart viselte meg a koronavírus második hulláma (Portfolio)
Az előzetes jelentésben látottakkal megegyező mértékben, az előző hónaphoz képest 0,2%-kal nőtt az ipari termelés volumene januárban. A mai részletes számokból kiderül: az autóipar ellátási zavarai valóban nyomott hagytak a teljesítményen, de a többi ágazat ellensúlyozni tudta a szektor egészének év eleji eredményét.
márc. 12
10:45
Megjött a márciusi hó, mutatjuk – videók, fotók (Blikk)
Igaz, ha csak pár órára is, de befehéredett a táj az ország északkeleti részén.
márc. 12
10:45
Újabb gigafelvásárlásra készül az Opus, emelkedik a részvények árfolyama (Portfolio)
Újabb akvizícióval terjeszkedik az Opus Global, felvásárolja a Tigáz közel 50 százalékos részesedését, amivel tovább folytatódhat a jelenleg üresen álló energetikai üzletág kiépítése. A tranzakcióval a MET teljesen kiszáll a Tigázból. Ezzel egyidejűleg az Opus bejelentette, hogy megalapítja az Opus Energy Kft.-t, amely alá a Tigáz mellett a Titász
márc. 12
10:45
Szijjártó Péter: Magyarország támogatja Georgia integrációját (Demokrata)
A támogatást Magyarország aktív tettekkel juttatja kifejezésre – közölte Szijjártó Péter.
márc. 12
10:48
Orbán Viktor: láthattam a járvány utáni élet jeleit (Infostart)
Izraeli útjáról készített nagyon rövid videót a miniszterelnök.
márc. 12
10:51
Ez a mentőcsomag állítja majd talpra Amerikát (Piac és Profit)
Aláírta Joe Biden amerikai elnök csütörtökön a Fehér Házban azt az 1900 milliárd dolláros mentőcsomagról szóló törvényjavaslatot, amelynek célja, hogy segítse a koronavírus-járvány elleni küzdelmet és a legyengült amerikai gazdaság helyreállítását.
márc. 12
10:51
Koronavírus: két újabb európai országban lazítanak a korlátozásokon (Portfolio)
Wales és Skócia is enyhít valamelyest a koronavírus miatt korában bevezetett korlátozásokon.
márc. 12
10:51
Orbán elárulta, mi a jeruzsálemi útjának "leckéje" (ATV)
A regisztrálás és az oltás az egyetlen út, amely kivezet a mostani nehéz helyzetből - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán pénteken közzétett videóban.
márc. 12
10:51
Megroppant a lakossági hitelkereslet emelkedése februárban (Bank360 blog)
A januári biztató adatok után februárban visszaesett az internetes érdeklődés a fontosabb lakossági hitelek iránt – derült ki a Bank360 Lakossági Hitelkeresleti Index adataiból. A 2021 februárjában elindított statisztikai mutató mostantól havi rendszerességgel jelzi internetes keresési adatok, valamint a Bank360 saját adatai alapján, hogy miképpen
márc. 12
10:51
Most nem dobta meg a járvány az albérletárakat (MMonline)
A koronavírus-járvány első és második hulláma a budapesti albérletpiacot is felforgatta: a kínálat bővülése mellett a bérleti díjak egy év alatt 16 százalékkal csökkentek, az év elejére pedig a januári mélyponton stabilizálódtak. Budapesten belül eltérő az áresés mértéke, míg a márciusban bevezetett újabb korlátozó intézkedések egyelőre nem gyakoro
márc. 12
10:51
Már a virtuális farmon is precíziósan gazdálkodhatunk (GépMax)
Ingyenes Dlc-vel lepte meg a játék rajongóit a Farming Simulator 19 kiadója tavaly december 8-án.
márc. 12
10:57
Alacsony volt a megújulók részaránya a hazai áramtermelésben (Portfolio)
Az európai aggregált villamosenergia-fogyasztás emelkedett januárban az előző év azonos időszakához képest, a régió országaiban azonban, így Magyarországon is csökkent a felhasználás, elsősorban az enyhe időjárás miatt - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) pénteken. A hazai villamosenergia-termelés döntő részét továbbr
márc. 12
10:57
Bereményi Géza hőseinek mindent elhiszünk (Könyves Magazin)
Bereményi Géza 75. születésnapjára állította össze Azóta is élek című kötetét, amelynek anyaga három korábbi novellásköteten (A svéd király, A feltűrt gallér, Jézus újságot olvas) alapul. Ötven év termése került most egy könyvbe, négy ciklusba rendezve, nagyjából kronológiai sorrendben. Bereményi a válogatott írásokat egy Előhanggal egészítette ki,
márc. 12
10:57
Curtis válik egykori szerelmétől, Krisztikétől (Promotions)
Curtis és Krisztike még tavaly év elején költöztek külön, azóta viszont nem látták szükségét annak, hogy hivatalosan is elváljanak. Az egykori pár most viszont meggondolta magát, és beadta a válókeresetet.
márc. 12
11:03
Orbán Viktor látta az újranyitást, a járvány utáni életet és megüzente a leckét a magyaroknak (Blikk)
A regisztrálás és az oltás az egyetlen út, amely kivezet a mostani nehéz helyzetből – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán pénteken közzétett videóban a koronavírus-járványra utalva.
márc. 12
11:03
Lázár János: a makói munkások csatát nyertek, de a háború nem ért véget (ATV)
"Egyelőre fegyverszünet" - posztolta Facebookra Lázár.
márc. 12
11:03
Gyorsan sétáljon át a Lánchídon, aki akar, mert jövő szerdától nem lehet! (444.hu)
Kezdődik a felújítás, autósok is csak júniusig közlekedhetnek.
márc. 12
11:03
Videó: havas reggelre ébredt az északkeleti régió (Háziállat)
Bár a legtöbb helyen már elolvadt, néhány órán át télies volt a táj több országrészben is.
márc. 12
11:03
Újabb életrajzi alkotás a láthatáron: érkezik a Bee Gees-film (Hamu és Gyémánt)
Kenneth Branagh rendezésében készül a világhírű angol popegyüttesről, a Bee Geesről szóló film. A produkció a zenekar pályafutását mutatja be, azt, hogy az alapító fivérek, Barry, Maurice és Robin Gibb miképp jutottak el a szupersztárságig. Miután első számuk, a How Can You Mend a Broken Heart befutott, és a slágerlista élére került, a Bee
márc. 12
11:06
Két évig nem kaptak fizetést egy kínai elitklub focistái (Infostart)
Valószínűleg keresztet vethetnek a pénzükre.
márc. 12
11:06
Hoppá: film készült Karinthy Frigyes kalandos szerelmi életéről (Blikk)
Újra mozgóképre kerül a magyar költészet aranykora.
márc. 12
11:06
Szerbia Kínával és az emírségekkel közösen épít vakcinagyártó üzemet (HírTV)
Szerbiában eddig közel 1,8 millió embert oltottak be.
márc. 12
11:08
Az AstraZeneca harmadát szállítja az ígértnek (HírTV)
Az AstraZeneca vezérigazgatója február végén még azt ígérte az Európai Parlamentben, hogy igyekeznek március végéig biztosítani 40 millió vakcinát.
márc. 12
11:09
Napi cuki: színpompás új lakók érkeztek az egyik hazai állatkert récés tavába (Blikk)
A tavasz új színt hozott a debreceni állatkert tavas kifutójába, miután a napokban egy-egy tenyészpár vörösvállú, karolinai és mandarinréce érkezett hozzájuk.
márc. 12
11:09
Tarol a Növekedési Hitelprogram - felvázolta az MNB, mi várható a magyar hitelpiacon (Portfolio)
A járvány kitörése óta minden második vállalati hitelt a Növekedési Hitelprogram keretében vettek fel a cégek, a kkv-k esetében pedig 90 százalék ez az arány – derült ki az MNB mai online sajtótájékoztatóján, amelyen a legfrissebb Hitelezési folyamatok című kiadványt mutatták be. A lakosság esetében minden harmadik hitel kamattámogatott (jórészt ba
márc. 12
11:09
Álcázott M2 kupéval és M3 kombival játszottak a hóban a BMW-nél (Autónavigátor)
A napokban két M-es BMW is kipróbálta a havat Svédország északi részén, így már biztosan kijelenthetjük, hogy ezek a típusok
márc. 12
11:09
A hagyományos falszín lejárt - az új trend luxust varázsol bármely szobába (Femcafe)
Egy helyiség megtervezése mindig a fal színével kezdődik, hiszen ehhez tudjuk igazítani a design többi részét. Tavasszal egy különleges trend lesz porondon, az úgynevezett hamvas árnyalatok hódítanak.
márc. 12
11:09
Antológiával és új képregénnyel készül a Pride-ra a Dc Comics (Könyves Magazin)
Több projekttel is készül a Pride-hónapra a Dc Comics. Júniusban érkezik a Dc Pride című antológia, és egy új, nyolcrészes képregénysorozat is indul Crush & Lobo címmel.
márc. 12
11:09
Lezárások alatt Vegyél tavaszit! – online vásárral folytatódik a #vegyélhazait kezdeményezés (Márkamonitor)
Online vásár indult a lezárás idejére, a Vegyél tavaszit! digitális felületén hazai vállalkozók mutatják be termékeiket, az érdeklődők pedig számos kategóriában válogathatnak közülük. Gyantába zárt kincsekből készült ékszerek? Drótból gyártott kézműves fülbevalók? Limitált szériás magyar prémium táskabrand? „Úriemberdoboz” egyedi felújított órával?
márc. 12
11:09
Újabb vidéki kórház Covid-osztálya telt meg, nem fogadnak több beteget (SzMo)
A balassagyarmati kórház elérte kapacitása maximumát, a betegeket Salgótarjánba küldik.
márc. 12
11:09
105 millió eurós bevétel az RTL Magyarországnál (MMonline)
A múlt évben 105 millió eurós (jelenlegi árfolyamon 38,44 milliárd forint) bevételt ért el az RTL Magyarország, ez 7,9 százalékos visszaesést jelent a 2019-es értékhez képest – derül ki a cég anyavállalata, az RTL Group ma kiadott éves üzleti jelentéséből. A beszámoló szerint az RTL Most platform regisztrált felhasználóinak száma 2020-ban 18,3 száz
márc. 12
11:12
Filmre viszik Karinthyék életét (Infostart)
A forgatás a héten kezdődött.
márc. 12
11:15
Delhusa Gjon: „Én vírustagadó voltam, bevallom férfiasan” (Blikk)
Delhusa Gjon a poklok poklát élte meg a betegsége alatt, a koronavírus miatt pedig halálközeli élménye volt.
márc. 12
11:15
Közel a változás? Nagy béremelkedés jöhet a járványhelyzet után (Blikk)
Ahogy megjelent a koronavírus Magyarországon 2020 márciusában, a cégek tulajdonképpen a járvány terjedésének visszaszorítása érdekében hozott intézkedésekkel egy időben húzták be a kéziféket. Sokan – ameddig csak tudták – megtartották az embereket, míg mások a pánikhelyzetben elküldték az alkalmazottaikat.
márc. 12
11:15
Negyedmilliárdos sikkasztás az OTP-nél – Itt vannak a módszerek (Portfolio)
A hét elején írtunk arról, hogy F. Balázs, az OTP volt dél-dunántúli régióvezetője 260 millió forintot sikkaszthatott el. A hvg.hu megszerezte a vádiratot, amiből kiderült, milyen módszereket alkalmazott a bank korábbi vezetője, és mire költötte el az elsikkasztott pénzt.
márc. 12
11:15
Húsz évet sem élt a koronavírus tegnapi legfiatalabb áldozata (ATV)
Az elmúlt 24 órában elhunyt 130 beteg, így az elhunytak száma 16 627 főre emelkedett.
márc. 12
11:15
Anrdroidod van? Azonnal töröld ezt a 8 applikációt - A pénzed bánhatja (Femcafe)
Valós veszély mind.
márc. 12
11:17
Volatilitás alapú indikátorok - online előadás hétfő este (Portfolio)
Average True Range, Bollinger Bands és szélessége, Mozgóátlagtól való távolság, Volatilitás. Kevesen használják ezeket az indikátorokat, és elsőre talán ijesztőnek is hangoznak. Pedig a használatuk meglepően egyszerű és szinte minden grafikon rajzolóban megtalálhatóak. Az előadás során megnézzük ezeknek a ciklikus jellegű viselkedését, és hogy ez m
márc. 12
11:21
Negyedmilliárdos sikkasztás az OTP-nél – Itt vannak a módszerek (Portfolio)
A hét elején írtunk arról, hogy F. Balázs, az OTP volt dél-dunántúli régióvezetője 260 millió forintot sikkaszthatott el. A hvg.hu megszerezte a vádiratot, amiből kiderült, milyen módszereket alkalmazott a bank korábbi vezetője, és mire költötte el az elsikkasztott pénzt.
márc. 12
11:21
Katalin hercegné tavaszi kabátja olyan mesés, hogy most mindenki akar belőle egyet (Joy)
Ha még nem tudod, milyen legyen az átmeneti kabátod, Katalin hercegné segít!
márc. 12
11:21
Premier: gyönyörű környezetben, egy szigetközi ártérben vették fel Váray László új klipjét (SzMo)
A helyszín tökéletesen passzol a 'Te vagy az' című dal atmoszférájához.
márc. 12
11:23
Ha vége a világjárványnak, hatalmas növekedés jön a világgazdaságban (Portfolio)
Egy évvel a pandémia kezdete után optimisták a világ legnagyobb cégeinek vezetői a gazdasági kilátások megítélésében, sőt, a globális növekedést várók aránya rekordszintre nőtt.
márc. 12
11:25
Csúcstalálkozón eshet egymásnak hamarosan a világ két legerősebb országa (Portfolio)
Az Egyesült Államok csütörtökön elítélte Kína lépéseit a hongkongi választási rendszer megváltoztatására. Ezzel együtt nehézkes diplomáciai egyeztetések várhatók a két ország között az elkövetkező napokban az ujgurok elleni kínai fellépés amerikai elítélése miatt – írja a Reuters.
márc. 12
11:27
Hivatalos: második szintű önvezetésre képes a Tesla rendszere (autopro)
Az amerikai vállalat hivatalosan is elismerte, hogy Full Self-Driving technológiája nem teszi lehetővé az autonóm vezetést.
márc. 12
11:27
Novák Hunor: „Minél több embert oltunk be, statisztikailag annál gyakrabban fogunk észlelni olyasmit, ami oltás nélkül is előfordul” (SzMo)
„(Rém)hírek az AstraZenecáról - és a valóság” címmel osztott meg egy posztot a gyermekorvos, miután több kérdés is felmerült a vakcina kapcsán.
márc. 12
11:30
Kásler Miklós újabb mérföldkőről számolt be (Infostart)
A látványtervek alapján megújul többek között a törökbálinti tüdőkórház főépülete, és több új épülettel is gazdagabb lesz a magyar egészségügy.
márc. 12
11:33
Két évre lezárják a Lánchidat a gyalogosok előtt, hétvégén elbúcsúzhatnak tőle (ATV)
Március 17-én, szerdán a közbeszerzési eljáráson nyertes kivitelező, az A-Híd Zrt. megkezdi a munkaterület átvételét, és ezzel egy időben lezárja az átkelőt a gyalogosok elől.

Keresés