Nem befolyásolják a kormányablakok nyitva tartását a március 8-án életbe lépő szigorítások, de azt kérik, hogy az ügyfelek csak a legszükségesebb, halaszthatatlan ügyekkel keressék fel ezeket, lehetőség szerint válasszák az elektronikus ügyintézési lehetőségeket - közölte a Miniszterelnökség szombaton az MTI-vel.
Nem lesznek elérhetőek az útdíjfizetési rendszerben a megszokott értékesítési szolgáltatások (e-matrica, e-útdíj) március 7-én, vasárnap hajnali 1 és 5 óra között informatikai fejlesztés miatt – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt (NÚSZ), hozzátéve hogy hasonló fejlesztés a közeljövőben nem várható. A tájékoztatás szerint a tervezett ka
Benjamin Spall a My Morning Routine (Reggeli rutinom) című sikerkönyvében háromszáz sikeres embert, köztük cégvezéreket, olimpikonokat és művészeket kérdezett meg arról, hogyan telnek a napjaik. Összegyűjtött öt olyan dolgot, amelyet a sikeres vezetők hétvégente általában megtesznek, hogy aztán hatékonyan induljon a hetük.
Az olasz bűnszervezetek számára is kihívást jelentett a koronavírus-járvány, amely miatt némileg módosultak a tagok által elkövetett bűncselekmények. A maffia ugyanakkor keresi a lehetőséget, és a majdani újjáépítési alapból érkező pénzeső számukra is komoly bevétellel kecsegtet.
A koronavírus-járvány következtében az otthon ragadt társadalomnak nem sok szórakozási lehetősége maradt, az elérhető opciók közül talán egyik legnépszerűbb a film-, illetve sorozatnézés. Manapság a TV és a rádió egyre inkább a háttérbe szorul és a különböző streaming platformokon fogyasztjuk a tartalmakat, ami a szegmensben tevékenykedő cégek gyor
Temérdek vállalkozás jelentkezett kockázati tőkéért a 2010-ben indult európai uniós Jeremie-program keretében, ám az alapkezelők csak a töredéküket tartották alkalmasnak a befektetésre. A legtöbb tőke a szakmai, tudományos és műszaki tevékenységet folytató cégekbe áramlott. Összeállításunk második részében annak jártunk utána, hová közvetített
Szaúd-Arábiában vasárnaptól feloldják a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások zömét - írja az SPA hírügynökség belügyi forrásokra hivatkozva.
Ahogy egyre több szó esik a divatipar környezetpusztításáról és kizsákmányoló működéséről, új szervezetek jelennek meg, melyeknek célja ezek ellen tenni. Ilyen az amszterdami székhelyű Fashion for Good is, ami egy globális, együttműködésen alapuló innovatív platform. Céljuk a divatipar problémáinak megértése, feltérképezése és tenni ellenük kollabo
Csütörtökön sms-ben kapott 74 ezer ember arra vonatkozó információt, hogy a hétvégén hol és mikor fogják AstraZenecával beoltani, majd ezt pénteken visszavonták adathibára vonatkozva. Most azonban kiderült: aki mégis elment az oltópontra és jogosult volt rá, beoltották. Ezt lényegében az operatív törzs is megerősítette.
A mikromobilitási hálózatokat fejlesztő vállalat, a DUCKT 150, az elektromos rollereknek létesített dokkoló és töltőállomás üzembe helyezésével a közeljövőben indítja el kísérleti programját Párizsban. Ennek célja, hogy bemutassák az univerzális töltőinfrastruktúra miként gyorsíthatja fel a mikromobilitás elterjedését és ezzel a környezeti hatások
Az American Crime Story következő évada a Monica Lewinsky-botrányról szól majd. Ryan Murphy díjnyertes antológiaszériájának, az American Crime Storynak a következő évada Bill Clinton 90-es évekbeli szexbotrányáról fog szólni és valamikor még idén megérkezik az év későbbi részében. Az Impeachment: American Crime Story címet kapó évad Jeffrey
Orosz és szíriai harci gépek több rakétát lőttek ki szombaton Szíria északi részén található olajfinomítókra, ami miatt hatalmas tűz keletkezett és négy ember meghalt - közölte az Emberi Jogok Szíria Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű civil szervezet.
Átment szombaton az amerikai szenátuson az 1900 milliárd dolláros gazdasági mentőcsomag az egész éjszaka tartó egyeztetések után. A csomag most a képviselőház elé kerül – számol be a hírről a Reuters.
A másik egy-egy szava, mondata, gesztusa a sok korábbi tapasztalat hatására olyan lesz, mint amikor fájós fogat hideg víz ér: belédnyilall mélyen a kellemetlen érzés, felszakítva az emlékek egész sorát.
Megjelent a Magyar Közlönyben, hogy mely ágazatokra terjesztik ki a bértámogatást a lezárások miatt. A listán rajta vannak többek között a könyv kiskereskedők, fodrászok, cipészek és órások is. A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke úgy fogalmazott: ez a bértámogatás a semminél ugyan több, de az érdemi segítségnél kevesebb. Az üzletek és szolgált
A világ élmezőnyében jár Magyarország az egymillió főre vetített koronavírus okozta halálozások alapján. Ugyanakkor a lakosságszámhoz viszonyított oltások számában előkelő helyen állunk. Falus Ferenc, volt országos tisztifőorvos szerint a kormány heteket késett a szigorításokkal. De arra is felhívta a figyelmet, hogy Magyarországon szerinte még min
A korábbi tiszti-főorvos szerint a hétvégére meghirdetett, majd lefújt tömeges oltás azt mutatja, hogy a kormány nem készített részletes oltási tervet.
Venezuela bejelentette, hogy új, nagy címletű bolivárt vezetnek be hétfőtől, mivel a hiperinflációval küzdő országban a legtöbb bankjegy már értéktelenné vált – számol be a hírről a Bloomberg.
Korábban Orbán Viktor azt mondta, Müller Cecília fogja elárulni a telefonszámot, amin keresztül a pontatlanul regisztrált adatok javítását lehet kérni, azonban ez nem történt meg. A 1818-as telefonszám szombat délelőtt került fel a koronavirus.gov.hu oldalra.
A Szolnok kettős győzelemmel jutott a legjobb nyolc közé a férfi vízilabda Eurokupában: a magyar együttes a montenegrói Primorac Kotor ellen 17-16-ra nyert hazai környezetben.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/03/06/3544/
A Gumiipari Szakszervezeti Szövetség elnöke levelet írt Dúró Dórának, a párt elnökhelyettesének és Dorogi Györgynek, a Mi Hazánk Munkaügyi Kabinete elnökének.
Az étel elengedhetetlen az emberi léthez. Minden nap eszünk, de jó pár érdekes tényt biztos nem tudunk azokról az élelmiszerekről, amiket fogyasztunk. Éppen ezért cikkünkben összegyűjtöttünk néhány meglepő adatot a világból, amit lehet, hogy eddig nem ismertél. Oroszországban csupán 2011 óta számít alkoholnak a sör.A homár és az osztriga ko
Egy elkötelezett, komoly kapcsolathoz elengedhetetlen a kölcsönös bizalom, amihez viszont az kell, hogy a párok hasonlóan gondolkodjanak, ha pedig hűséget fogadnak egymásnak, akkor ahhoz tartsák is magukat. A hűtlenség amellett, hogy hatalmas pusztítást okozhat egy kapcsolatban, sőt a végét is jelentheti, rettenetes lelki teher is gyakran mindkét f