Április elején két szegedi gimnazista alapította meg a Teentrashers nevű csoportot. A radnótis tizenévesek már a következő szemétszedést szervezik szombatra: lehet csatlakozni – írja a Délmagyar.
Múlt szerdán látták utoljára a labdarúgót, azóta semmi hír sem érkezett róla. Végül bekövetkezett a legrosszabb, amitől tartottak: meglelték a holttestét.
Választóvonalat húznak a kínai hatóságok a világ legmagasabb hegyének tetején, hogy megakadályozzák a 8848 méteres Mount Everestet (Csomolungma) kínai és nepáli oldalról meghódító hegymászók bármiféle keveredését és ezzel az esetleges koronavírus-fertőzés továbbadását.
Ha drasztikusan szeretnénk fogalmazni, azt is mondhatnánk, hogy amíg az Orbán-kormány lesz hatalmon, addig esély nem mutatkozik arra, hogy Magyarország támogassa az egységes európai minimálbér ötletét. Ez ugyanis szembemegy a kormány céljaival és politikájával. És nem csak azért, mert "ne Brüsszelből mondják meg nekünk".
Magyarország elérte a 4,3 millió beoltottat, ami nem lett volna megvalósítható, ha nem keresett volna az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) ajánlásával rendelkező oltóanyagok mellett a koronavírus elleni más vakcinákat – közölte Varga Judit igazságügyi miniszter Brüsszelben, az uniós tagállamok európai ügyekért felelős miniszterek tanácsülésének szün
A forint az euróhoz és a dollárhoz képest gyengült, a frankkal szemben viszont erősödött kedden kora estére a nemzetközi kereskedelemben a reggeli szintekkel összevetve.
Van olyan tulajdonos is, aki hatalmas összeget költött az építményre, és most nem hajlandó lebontani. Elmondása szerint ügyvédet fogadtak, mert ragaszkodnak a házukhoz.
Sajnos azonban az erdőirtás mértéke olyan nagy, hogy az erdőterületeket meg kellene duplázni ahhoz, hogy csak a minimális környezetvédelmi küszöböt elérje.
Bár nem egyértelmű, de azért sejthetjük, kinek üzente a fenti sorokat legújabb, Állj című klipjében az énekesnő. A dal szövege ugyanis életének elmúlt időszakáról és érzéseiről szól.
A jövő digitális szurkolója a sportesemény előtt, közben és után is szórakozni szeretne, mindenről tudni akar, lehetőleg azonnal és első kézből. A sportkluboknak, bevételeik növelése érdekében elemi érdekük, hogy minél több területen szolgálják ki követőiket. A technológia szélsebesen robog a sport világa felé, aki lemarad, az nemcsak a sportpályán
Egyszerűsítik, felgyorsítják és hatékonyabbá teszik a tartásdíj behajtását, az erről szóló törvényjavaslatot kedden nyújtja be a kormány az Országgyűlésnek - nyilatkozta Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter a közmédiának kedden.
Egy egész hónapon át kiemelten foglalkoznak a fiatal fotográfusok bemutatásával és a kortárs magyar fotóművészet kiemelkedő alakjaival a Mank oldalain.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/05/11/4168/
MC Hawer nagyon boldog 33 évvel fiatalabb szerelme oldalán, akivel 2 és fél éve alkotnak egy párt. Az utóbbi időben azonban a költözés nagyon sok konfliktus szül kettejük között. A pár jelenleg vidéken él, viszont a zenész szeretne visszaköltözni a fővárosba, szerelme azonban nem akar távol élni a családjától.
Tehetetlen a svéd rendőrség a román bűnszervezetek ellen; megtartják egy spanyol város legnagyobb tömegrendezvényét. Bírálták Macront, amiért nem jelent meg a rabszolgaság nemzeti emléknapján; többes számban lehet csak megszólítani a transznemű püspököt.
Az érintett diákok 90 százalékos jelenléte mellett indult újra az oktatás az általános iskolák felső tagozataiban és a középiskolákban hétfőn – közölte az emberi erőforrások minisztere kedden a Facebook-oldalán.
Észtország óvatosan lazít a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozásokon, május 17-től az egyetemek és iskolák szigorú óvintézkedések mellett visszatérhetnek a tantermi oktatásra - közölte a tallinni kormány kedden, a fertőzöttek számának csökkenésével indokolva az intézkedést.
A fiatal anyuka nehéz döntést hozott születendő gyerekével kapcsolatban miután hirtelen elhunyt a párja. Úgy döntött örökbe adja, de előtte megható üzenetet készített neki.
Kiemelten fontos lesz a hatékony együttműködés a Balaton élővilágának megőrzésén dolgozó intézmények, a térség önkormányzatai és a helyi szervezetek között – hangsúlyozta a most kinevezett Szári Zsolt Balázs, a Balaton élővilágának megóvásáért felelős miniszteri biztos az InfoRádiónak. Szerinte vizsgálni kell a Balaton vizét, mert jelenleg a tó let
A vizsgálatok szerint nem érkezett génmódosított dísznövény-szaporítóanyag Nyugat-Európából Magyarországra – olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden közzétett tájékoztatójában.
Úgy tűnik, hogy Svájc megunta a szokásos országimázs-videókat. A videó arra épít, hogy Svájcban a turistákat semmi dráma nem éri, minden a legnagyobb rendben.
A Hamasz terrorszervezet rakétái Jeruzsálemet is célba vették, ahol az előző napokban erőszakos összetűzések voltak a palesztinok és az izraeli hatóságok között a Templomhegyen és környékén. Az Egyesült Államok és az Európai Unió is a feszültség csillapítására és a palesztin rakétatámadások leállítására szólított fel. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa ren
Késő esti mérkőzéssel kezdi meg szereplését az idén nyárra halasztott tokiói olimpián a magyar női kézilabda-válogatott, majd egy délelőtti meccsel folytatja a csoportkört.
Az amerikai Joseph Dombrowski nyerte a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny negyedik szakaszát. A keddi etapon Valter Attila fantasztikus versenyzéssel hatodikként ért célba, ezzel az összetett ötödik helyére lépett előre, és átvette a legjobb 25 éven aluli versenyzőnek járó fehér trikót. Magyar kerekes háromhetes viadalon még soha sem vis
Bill és Melinda Gates a világ egyik leggazdagabb párja, viszont a napokban kiderült, hogy válni készültek, így a világ szinte leggazdagabb egyedülálló személyeiként folytatják életüket. A CNN összeszedte, hogy Melinda Gates mit tervez most hatalmas vagyonával.