Az Európai Bizottság a levegőre, a vízre és a talajra vonatkozó szennyezőanyag-mentességről szóló cselekvési tervet fogadott el, amelyben meghatározza a jelenlegi helyzethez képest a szennyezés forrásainál 2030-ig teljesíteni kívánt fő célokat - közölte Frans Timmermans, a brüsszeli testület európai zöld megállapodásért felelős ügyvezető alelnöke.
Németországban egyelőre nem ismerik el beutazásnál az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegségtől (Covid-19) védő oltást, ha nem európai uniós (EU-) engedéllyel rendelkező vakcináról van szó - mondta a szövetségi egészségügyi miniszter szerdán Berlinben.
A szakirodalomban ez év elején jelentek meg az első komolyabb közlemények a COVID-19 betegség hosszú távú hatásairól. Az akut COVID-19-fertőzés (1 hónap) után továbbra is tüneteket mutató betegek (ongoing symptoms) mellett leírták az ún. poszt-COVID-19-tünetegyüttest, mely a fertőzést követően 1 hónapon túl megjelenő, változatos, szerteágazó panasz
Megkezdi működését a koronavírus miatt árván maradt gyerekeket segítő alapítvány - jelentette be Áder János köztársasági elnök, a szervezet alapítója szerdai sajtótájékoztatóján.
Richard Clarida, a Fed alelnöke nem sokkal az áprilisi inflációs adat közlése után tartott beszédében elmondta, hogy az áremelkedés várhatóan nem lesz tartós, ezért nem befolyásolja a jegybank laza monetáris politikáját.
Szendrey Júlia irodalmi pályafutásáról, Arany János gondolatairól és Ady Endre publicisztikáiról tudhatunk meg többet ezekeből a frissen megjelent kötetekből.
Egy friss cseh kutatás szerint Magyarországon jelenleg a GDP mintegy 11 százalékát teszi ki az árnyékgazdaság. Ez jobb eredmény a lengyeleknél, de a csehek értéke egy hajszállal még a magyarnál is kedvezőbb. A termékek és szolgáltatások adóin ugyanakkor még mindig több mint 5 százalékot bukik a magyar állam. Mutatjuk a részleteket.
A K&H Bank 12,6 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el az első negyedévben, ami a rendkívüli tételektől megtisztítva 19 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest - közölte a pénzintézet a konszolidált eredménye alapján szerdán az MTI-vel.
Richard Clarida, a Fed alelnöke nem sokkal az áprilisi inflációs adat közlése után tartott beszédében elmondta, hogy az áremelkedés várhatóan nem lesz tartós, ezért nem befolyásolja a jegybank laza monetáris politikáját.
Egyre több "felébredt" csoport - akik valamely koronavírussal kapcsolatos összeesküvéssel foglalkoznak legszívesebben szabadidejükben - hívta fel a figyelmet a maszkhordás fontosságára. Szerintük az oltottak ugyanis potenciálisan veszélyesek lehetnek a többiek egészségére.
Egyelőre csak az EU-s használati engedéllyel rendelkező oltásokat fogadják el az országba lépéshez, bizonyítékokat szeretnének az orosz és a kínai oltóanyag hatékonyságára.
Világszinten 15,3 százalékkal kevesebb új személyautót állítottak forgalomba 2020-ban, mint az azt megelőző évben, a gyártott darabszám pedig közel 17 százalékkal esett vissza a járvány miatt. Európában kb. 1,4 millió foglalkoztatott veszítette el az állását az autóiparban, azon belül nálunk nagyjából 30 ezer fő. Magyarországon tavaly 56 ezerrel ke
Részletes felmérés készült a koronavírus utáni karrierváltási hajlandóságról, az ehhez vezető útról, valamint a munkavállalói igények változásairól. A The Bright Academy adatgyűjtéséből kiderült, hogy a kereset mellett a távmunka fő prioritás lett, de arra is nagyobb rálátást kapunk, hogy melyik szakterület iránt van jelenleg a legnagyobb érdeklődé
A független sajtó működéséről, illetve annak akadályoztatásáról készített ismét kutatást a Társadalom a Szabadságjogokért (TASZ) civil szervezet, különös tekintettel a koronavírus-járvány hatásaira.
Az őszi lombhullást követően egészen a tavaszi lombfakadásig lehetünk tanúi annak, hogy a fák kérgét arany és ezüst színűvé „varázsolják” a fán megtelepedett zuzmófajok. Sokan hasonló bánásmódban részesítik ezeket az élőlényeket, mint a kert kórokozóit, megint mások érdektelenül figyelik a megjelenésüket. Mit kell tudni róluk? Valós veszélyt jelent
Az eddigi információk azt mutatják, lesz számos ország, amely kéri az uniós helyreállítási alap hitelét, sok ország viszont nem igényli majd, sőt, egyelőre úgy tűnik, hogy csak nagyon kevés olyan ország lesz, amely a teljes hitelkeretet már most ki fogja használni. Gyenes Zoltánnal, az Európai Bizottság budapesti képviseletének szakértőjével beszél
Indul a vállalkozások megerősödését segítő Modern Mintaüzemek program - jelentette be György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.
Az Európai Bíróság szerdai ítéletében elutasította az Európai Bizottság 2017-es döntését, miszerint az Amazon óriásvállalatnak nyújtott luxemburgi adókedvezmények tiltott állami támogatásnak minősülnek, így nem fogadta el a testület kérvényét arra vonatkozólag sem, hogy az amerikai cég 250 millió dollárt fizessen vissza a nagyhercegségnek.
A konzuli szolgálat tette közzé honlapján a Horvátországba utazással kapcsolatos technikai részleteket. A turistáknak nem lesz elég a védettségi igazolványt felmutatni.
Izrael Vaskupola légvédelmi rendszere éjjel elfogta a Gázai övezetből indított rakétákat. Több fegyveres csoport, több mint 100 rakétát lőtt ki kedd este Gázából Izrael felé – közölték az enklávét irányító Hamász illetékesei.
A mostani időszak nem a kötvény-típusú befektetéseknek kedvez, a tőzsdéken pedig nagyobb volatilitásra kell felkészülni – csak az aktív befektetési stratégia működhet 2021-ben, de az is jó, ha találunk olyan befektetési alapot, ami leveszi a vállunkról a megfelelő beszállási pont megtalálásának terhét. A jövő pedig egyértelműen a zöld és a felelőss
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium benyújtotta az Országgyűlés elé a szakképzési törvényt módosító javaslatait. A megújult szakképzési és felnőttképzési rendszer még hatékonyabb működését célzó finomhangolás a rugalmasabb, szélesebb körű feladatellátást segíti. A duális partnerek tanulónként akár havi 250 ezer forintos adókedvezményben rész
A független sajtó működéséről, illetve annak akadályoztatásáról készített ismét kutatást a Társadalom a Szabadságjogokért (TASZ) civil szervezet, különös tekintettel a koronavírus-járvány hatásaira.
A 1INCH egy napos grafikonon épp most folyik a kulcs szintünk, a 6,5 dollár visszatesztje. Bár a két napja történt crashnél rendesen aláment az árfolyam, de az aznapi és a tegnapi gyertya is egy hosszú kanócot hagyott alul, vagyis sikerült…
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) most zárult vizsgálata megállapította, hogy az eMAG akciótartási gyakorlata tartósan tisztességtelen volt a fogyasztókkal szemben. A hatóság a jogsértésért 200 millió forintos bírságot szabott ki és nagyságrendileg 4 milliárd forint összegű jóvátételre kötelezte az online áruház üzemeltetőit.
Németország egyelőre nem ismeri el beutazásnál a védőoltást, ha nem európai uniós (EU-) engedéllyel rendelkező vakcináról van szó – mondta a szövetségi egészségügyi miniszter szerdán Berlinben az MTI tájékoztatása szerint.…
A Még egy kört mindenkinek, mely Oscar- és Európa-díjas, az Oscar-jelölt Kollektíva és a Corpus Christi című alkotás ingyenesen megtekinthető május 16-ig. A Festival Scope oldalán megtalálható LuxVirtual Cinema jóvoltából több európai országból is megtekinthetünk ingyenesen filmeket május 16-ig. Így került be a repertoárba Thomas Vinterber
„Miközben sok mindenkinek voltak vállalhatatlan mondatai, amióta aláírtuk a közös nyilatkozatot, képesek vagyunk együtt dolgozni egy másfajta Magyarországért” – magyarázta a DK-s politikus a judapestező Bíró László esetleges támogatását. Róna Tamás főrabbi szerint azonban a szélsőségek vagy a szélsőségesekkel együttműködő felek nem lesznek képesek