A Széchenyi Kereskedelmi Bankról van szó, amelybe 2013 nyarán szállt be kisebbségi tulajdonosként a Nemzetgazdasági Minisztérium - a hitelintézet azonban 2014 végén bedőlt, 2015 nyarától pedig felszámolás alatt áll. A felszámoló értékesítette a Széchenyi Bank teljes vagyonát, és jelenleg az eljárás technikai zárását készíti elő, majd összeállítja,
Enyhítette a Ligetvédő aktivisták büntetését és közérdekű munka helyett megrovásban részesítette őket a Fővárosi Törvényszék szerdán kihirdetett másodfokú, jogerős ítéletében - tudatta a bíróság közleményben.
Különleges alapanyagokból idén sem volt hiány a 10. Magyarország Cukormentes Tortája verseny első zsűrizésén, melyet az Egy Csepp Figyelem Alapítvány és a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete a Zila Kávéházban rendezett meg, Budapesten a Magyarország Tortája verseny előtt. A cukrászok olyan alkotóelemekkel kísérleteztek, mint a kuszkusz,
Végignéztük, milyenek a legnagyobb hazai fesztiválok kilátásai egy hónappal a szezon kezdete előtt. A tavalyinál biztosan jobb lesz a helyzet, de a 2019-estől még messze vagyunk.
A koronavírus járvány tavaly megtörte a magyar gazdaság lendületét, a 2013 óta - rendszerint az uniós átlagot meghaladó ütemben - bővülő GDP volumene 2020-ban 5,0 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), miután megjelent a "Magyarország számokban, 2020" című kiadványa, amely a pandémia gaz
Évek óta hallani arról, hogy a gyártók dolgoznak a kijelző alatti kamera technológián. Most idén a Samsung bemutathatja ezt a fejlesztését. A ZTE idén év elején bemutatta az első olyan mobiltelefont, aminél a kijelző alá van építve a kamera. Tesztek alapján még van fejlődési lehetőség ebben a technológiában. Valószínűleg a Samsung megoldása ennél j
Szlovéniában is azonosították a koronavírus Indiában felfedezett, B.1.617 elnevezésű változatát - közölte a helyi média szerdán, az influenzavírusok DNS-adatait gyűjtő GISAID globális adatbázisra hivatkozva.
Ahelyett, hogy új főigazgatót neveztek volna ki az Országos Atomenergia Hivatal élére, teljesen kiszervezik a hatóságot. Az elnökről Orbán dönt majd, aztán nem váltható le. Ráadásul a hivatalnak a bevételeiből kell majd működnie.
Különleges alapanyagokból idén sem volt hiány a 10. Magyarország Cukormentes Tortája verseny első zsűrizésén, melyet az Egy Csepp Figyelem Alapítvány és a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete a Zila Kávéházban rendezett meg, Budapesten a Magyarország Tortája verseny előtt. A cukrászok olyan alkotóelemekkel kísérleteztek, mint a kuszkusz,
A Cuzzie névre hallgató kutyus imádja, ha a pezsgőfürdőben a vízsugár a hátához ér. A videót feltöltő gazda leírása szerint a család kedvence beleugrik a vízbe, nekinyomja magát a vízsugárnak,…
Ha megnézzük, hogy az utóbbi öt évben hogyan alakult a kereslet, és változtak az árak Budapesten és a Balatonon, azt látjuk, hogy messze jobban teljesített a magyar tenger partja. Erőteljes kereslet, stabilan emelkedő árak jellemezték a Balatont. Nagyon úgy tűnik, hogy a lendület idén is kitart. Sőt…!
A magyar miniszterelnök tizenegy év után adott ismét interjút szlovák lapnak. Orbán Viktort a konzervatív irányultságú Postoj.sk kérdezte. Mit mondjunk, komoly hatást gerjesztett a rövidnek nem nevezhető interjú, csak magán az oldalon 11 ezer kedvelést kapott, és a cikk alatti vitához több mint ötszázan szóltak hozzá. El lehet gondolkodni, hogy érd
Benyújtották a kormány törvényjavaslatát, ami már ki is jelöli, milyen állami területeket kapna meg a Fudan Hungary Alapítvány. Baranyi Krisztina "elképesztőnek" minősítette a kormány tervét, Karácsony Gergely szerint pedig "a sarkunkra kell állnunk" - az ellenzéki politikusok szerint "odadobták a Diákvárost a Fudannak".
Nem okoz majd a magyar bankszektornak jelentős kárt a törlesztési moratórium, a kedvezményt igénybe vevő magánszemélyek hiteleinek alig 5%-a válhat nem teljesítővé – mondta el Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója az Inforádió Aréna című műsorában. A bankvezér arról is beszélt, hogy szerinte Magyarország gyorsan ki fog lábalni a koronavírus-v
Önmagában nem elég a plasztik védettségi igazolvány a horvátországi nyaraláshoz, a határon elkérik az orvos által kiállított oltási igazolást is. Ennek hiányában pedig akkor is visszafordítják az érkezőt, ha előre kifizette a nyaralást. A DK hazugsággal vádolja a külügyminisztert, a tárca szerint ugyanakkor a kormány honlapján részletesen szerepeln
Jennifer Lopez hamar túltette magát Alex Rodriguezzel való szakítása után, ugyanis a hétvégén már egykori pasijával, Ben Affleckkel mulatta az időt egy síparadicsomban.
A Momentum Mozgalom egri jelöltje egy olyan ügy kapcsán kezdett társadalmi konzultációba, melynek kapcsán Mirkóczi Ádám már sikeres tárgyalásokat folytatott a kormánnyal.
Információnk szerint a napokban (várhatóan pénteken vagy hétfőn) kerül sor a Diákváros és a Fudan egyetem ügyében Palkovics László miniszter és Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester találkozójára. A szerdán megjelent törvénytervezet erre vonatkozó része több ponton is homályos, nem egyértelmű. A tervezet szerint a Diákvárost visszaszorítanák
Az eCommerce óriások közül elsőként az eBay tette le a voksát az NFT-k mellett. A platformon már árusíthatóak az NFT-k a fehérlistás árusok számára – ők azok, akik hosszú időn keresztül megbízható kereskedőnek számítottak a platformon. Természetesen ebbe az NFT-k…
Magyarország jelentős akkumulátorgyártó kapacitást épített ki, ezzel stratégiai pozíciót szerezhet a közeljövő autóiparában – állapítja meg autóipari elemzésében az Euler Hermes hitelbiztosító kockázatkezelési igazgatója.