Indexemelkedéssel indult a kereskedés csütörtökön az amerikai értékpapírpiacokon az inflációs aggodalmak miatt az előző nap elszenvedett, nagy veszteségek után.
Az állattartó telepes EU-pályázat keretét az eredeti 50-ről 260 milliárdra, a kertészeti üzemekét 30-ról 68 milliárdra emelte korábban az Agrárminisztérium a 2021-2022-es átmeneti időszak forrásaira tekintettel, de még ezeket is durván túligényelték a jelenlegi állapot szerint, hiszen előbbire 330 milliárd forintnyi, utóbbira 87 milliárdos támogatá
Pillanatnyilag egy ilyen ház átlagos négyzetméterára ezer euró. Ez körülbelül 160 000 eurót jelent egy 125 négyzetmézeres ház esetében, ha a vevő az „extrákat” is kihasználja.
A biztosítási díjak 2020-ban világszinten csupán 2,1 százalékkal, azaz 80 milliárd euróval csökkentek. Magyarországon ugyanekkor a díjbevétel 3,5 százalékkal emelkedett. Az erről jelentést kiadó Allianz válságállónak minősítette a szektort. Mi azért ezt másképp neveznénk.
Alaposan próbára tette a bankok kamatkockázat-kezelési tevékenységét a vírusjárvány nyomán a hazai és nemzetközi piacokon tapasztalt volatilitás. A CRD V uniós tőkekövetelmény-előírásainak átvezetése a hazai hitelintézeti törvényben ugyanakkor ez évtől a korábbinál szigorúbb előírásokat vezetett be a bankokat érintő kamatsokkok negatív hatásainak m
Minden eddiginél több, mintegy 1500 milliárd forintos pályázati összeg áll rendelkezésre a versenyképes, biztonságos, környezetbarát mezőgazdaság megteremtésére – hangzott el az agrártámogatásokról szóló online konferenciánkon.
Bereczki Enikő ifjúsági- és generációs szakértő szerint a személyiségtípus és az élethelyzet is befolyásolhatja, hogy sokként vagy örömként élik meg a gyerekek az újrainduló jelenléti oktatást.
Termőföldön is végezhető napenergia-termelés, ha az ehhez szükséges berendezések alatt továbbra is használható mezőgazdasági célra a terület, vagyis ez nem minősül a termőföld "más célú felhasználásának" - a többi között erről fogadott el módosítást az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága a csütörtöki ülésén.
Az egyik legelső nemzetközi sikereket elérő magyar startup, az Organica Water spinoffjaként létrejött Transcend is a nagy előd nyomdokaiba lépett szoftverével. „Büszkeség számunkra, hogy nem csak a startup vezetői és teljes fejlesztői csapatában vannak jelen magyarok, hanem a befektetők körében is” – mondta el Sohajda Júlia, a Vespucci Partners tár
Jól teljesített a koronavírus-járvány ellenére a Hell, amely előzetes várakozásai szerint kétszámjegyű bővülést ért el tavaly - közölte a Világgazdaság, amely alapján a vállalat bízik abban, hogy idén is növekedési pályán tud majd maradni. A Hell nagy sikerként könyvelte el az Európai Unió Bíróságának a döntését, amellyel zöld utat kaptak az Energy
A Titán legnagyobb tengere Spanyolország méretű, és az új kutatások szerint sokkal mélyebb, mint korábban gondolták. A kutatók robot-tengeralattjáróval vizsgálnák meg, hogy mit rejt a mélye.
Idén az Impact Hub Hungary és az Indotek Group közösen szervezi meg a Social Impact Award elnevezésű, közösségépítő és üzletfejlesztési programot, amelynek célja, hogy cselekvésre ösztönözze azokat a fiatalokat, akik érdeklődnek a különböző társadalmi és környezeti témák iránt.
Mindenkinek hiányzik már a kikapcsolódás, az új tájak megismerése, a pihenés, az utazás és a tengerpart. Ezt tapasztalja olvasói körében Fejős Éva is, aki egyre több üzenetet kap, hogy mostanában sokan a regényei segítségével „néznek körül” a világban.
A palesztinok hétvége óta már több mint másfél ezer rakétát lőttek ki a zsidó államra, az izraeli válaszcsapásokban több mint 80-an meghaltak, köztük állítólag gyerekek is.
Csütörtökön 144 ezer regisztráltat értesítenek sms-ben arról, hogy ők a koronavírus elleni Sinopharm-, AstraZeneca- és a Szputnyik vakcina mellett Pfizer-vakcinával történő oltásra is foglalhatnak időpontot online.
Szentmisék, lelkiségi, kulturális és családi programok szerepelnek az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) eseményei között, amelyet szeptember 5. és 12. között tartanak Budapesten. Az eseménysorozat záró szentmiséjét Ferenc pápa mutatja be a Hősök terén.
Májusban vagy júniusban érettségi pótnapot kapnak azok a végzős diákok, akik karanténkötelezettségük miatt nem tudtak részt venni az idei érettségi vizsgán – mondta el Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter újságírói kérdésre a csütörtöki Kormányinfón.
Újabb terméketlen egyeztetést tartottak a héten az Európai Parlament, a tagországok EU-tanácsa és az Európai Bizottság képviselői a leendő uniós oltási igazolás bevezetéséről. Több EP-elvárás tagállami ellenállásba ütközik, az elfogadási folyamat pedig lelassult.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/05/13/4186/
Egykor rettegett, milliárdos maffiavezér volt, sütkérezett a Keresztapa-szerepben, ma meg segélyekért folyamodó kisnyugdíjas: létezik ilyen?! Tasnádi Péter állítja, minden hónap elején türelmetlenül várja a pénzes postást a nyugdíjával, pedig volt idő, amikor ha szórakozni támadt kedve, luxusautói egyikével elhajtatott a pesti Moulin Rouge-ba, mert
Legalább tizenegy civil vesztette életét négy pokolgépes támadásban csütörtökön Afganisztánban, a ramadán végét jelző háromnapos ünnep, az íd al-fitr idejére életbe lépett tűzszünet első napján - közölték helyi tisztségviselők.