2021. május 17. hétfő

máj. 17
5:12
Nagy Katalin cárnő: 8 év házasság után még szűz volt, majd híres férfifaló lett belőle (She)
Nagy Katalin cárnőről sok embernek az jut rögtön az eszébe, hogy az uralkodónő csak úgy falta a férfiakat, szexfüggő volt, pedig valójában monogám életet élt, aki busásan megjutalmazta exeit a szakítások után.
máj. 17
5:12
Felfoghatatlan tragédia: megfestette saját temetését a gávavencsellői kisfiú (Metropol)
Búcsúüzenetet írt szüleinek, majd a Lónyai főcsatornába vetette magát a 13 éves Jónás István Gávavencsellőn. A gyermek arról álmodozott, hogy egyszer híres zongoraművészként eltartja a családját.
máj. 17
5:12
Ön benyújtotta már? Még csaknem 280 ezer adóbevallást vár a NAV (Adó1százalék)
Az érintetteknek már csak négy napja maradt arra, hogy kiegészítsék, módosítsák a NAV által elkészített adóbevallás tervezetet, vagy saját maguk töltsék ki és küldjék el a nyomtatványt.
máj. 17
5:18
Orbán Győző eladta egyik cégét: tisztán 800 millió forinthoz juthatott (Menedzsment Fórum)
Egy jól prosperáló, 13 éves családi alapítású cégtől vált meg a miniszterelnök édesapja Orbán Győző az idén év elején. A tranzakció tavasszal zárulhatott le, ekkor történt meg a tulajdonosváltás bejegyzése is a cégkivonatba. Az ügyleten sok százmilliós tiszta nyereségre tehetett szert Orbán Győző, miközben a cég nem került túlságosan messze az Orbá
máj. 17
5:18
"Az idők végezetéig társra van szükség" - a Szerelem egy életen át rávilágít a létezés értelmére (She)
A múlt héten volt egy szabad délutánom, és ahogy a pandémia kezdete óta mindig, ezúttal is a Netflixen böngésztem. Így találtam rá a „Szerelem egy életen át" című dokumentumsorozatra, ami hat pár több évtizedes szerelméről mesél.
máj. 17
5:18
Elképesztő, mi lesz az öngyilkos szépségkirálynő, Molnár Csilla egykori otthonából (Ripost)
Bárki eltölthet néhány éjszakát a tragikusan fiatalon elhunyt szépségkirálynő, Molnár Csilla egykori otthonában. Úgy tudni, még nem üzemel, de nyárra megnyithatja kapuit a fonyódi hotel.
máj. 17
5:24
Pert nyertünk külföldön – hogyan szerezzünk a döntésnek érvényt Magyarországon? (Piac és Profit)
A gazdasági, üzleti életben nem ritka, hogy külföldi cégekkel állunk kapcsolatban és külföldre szállítunk vagy mi rendelünk külföldről, legyen az bármilyen termék vagy szolgáltatás. Ezért, az sem ritka, hogy a jogi ügyeink is határokon átnyúlóak és előfordul, hogy a magyar cég külföldön pereskedik, vagy éppen fordítva: őt perlik be külföldön.
máj. 17
5:24
Meghalt Szeremley Huba (Infostart)
Az egykori sztárborász 81 évesen hunyt el, május 15-én.
máj. 17
5:24
Kérdéses, hogy az oltással még nem rendelkező gyerekek, hogyan tudnak a szüleikkel együtt utazni (ATV)
A szülők akár kártyával is, a gyerekek viszont csak PCR-teszttel mehetnek külföldre. Jelenleg ugyan már nyolc országban elfogadják a magyar védettségi igazolványt, azonban a családok kiskorú tagjai egyelőre csak három országba mehetnek teszt nélkül. A Külgazdasági és Külügyminisztérium kérdésünkre úgy fogalmazott, "a többi ország esetében is dolgoz
máj. 17
5:30
Így bulizik a szabad Budapest – kártya, nem kártya, a terasz a nyerő! (Metropol)
Amikor elérkezik a hétvége, olyankor megindul a budapesti éjszakai élet, amiben mindenki máshogy alkalmazkodik a védettségi kártya meglétével vagy hiányával.
máj. 17
5:36
Harry herceg védeni akarja gyerekeit (Habostorta)
Harry herceg szeretné, ha gyermekei nem olyan fájdalomban és szenvedésben nőnének fel, mint ő, és ezért mindent megtesz.Harry herceg, aki feleségével
máj. 17
5:36
Így bulizik Budapest: ezért oltatnak a fiatalok (Ripost)
Újra beindult a budapesti éjszakai élet, igaz, egy picit másképp, mint korábban, de a fiatalok így is igyekeznek kihozni az estéből a maximumot. A belterek annak ellenére, hogy már van, aki megkapta a védettségi kártyáját, konganak az ürességtől, hiszen sokan még igazolvánnyal sem szeretnének lemondani a teraszélményről.
máj. 17
5:39
Napi horoszkóp: lendületes hétkezdésre lenne szükséged (Promotions)
Remélhetőleg fel tudtál töltődni a hétvégén, mert lehet kihívások várnak a csillagjegyedre!
máj. 17
5:39
Soha nem látott támogatás-csomag jön az agráriumba (Növekedés)
Hatalmas, több mint hét és fél ezer milliárd forintos támogatáscsomag érkezik az agrárszektorba a következő hét évben. Teljes átalakulás előtt áll az ágazat. Komoly segítséget kaphatnak a fiatal gazdálkodók. Zöldréti Attilát, az Magyar Közgazdasági Társaság Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakosztályának elnökét kérdeztük a témában általuk benyúj
máj. 17
5:39
Gondolta volna Ön ezt a fogkrémes tubusról? (Transpack)
Egy ifjú tervező gondolatai formát öltöttek Egy termék jelenléte a piacon számos kihívás elé állítja a tervezőket. Egy új termék
máj. 17
5:42
Könnyebbé válhat a magáncsőd annak, aki nem bírja fizetni az adósságát (Privátbankár)
Ha a parlament áldását adja Harrach Péter, a KDNP frakcióvezető-helyettese minap benyújtott törvénymódosító javaslatára, akkor azok is igényelhetik az úgynevezett adósságrendezési eljárást, akik tartozásállománya nem éri el a vagyonuk értékét, ám az az adósságrendezésbe bevonandó vagyonuk értékének a 80 százalékára rúg. Ez lazább szabály
máj. 17
5:42
Csak attól az embertől nem kapom meg az elismerést, akitől a legtöbbet jelentené (She)
A tavalyi évben vászonra került Pesti balhé című magyar mozifilm az emberi lét legfontosabb kapcsolódásait fejtegeti.
máj. 17
5:42
Legény a gáton – Suzuki SX4 S-Cross Hybrid automata (Autónavigátor)
Nagyon elgondolkodtatott, mondhatni egészen mély filozofálgatásra késztetett az aktuális Suzuki SX4 S-Cross tesztautó. Korábban is járt már nálam, nem is
máj. 17
5:42
Bill Gates hatalmas kihasználatlan energiát talált a vízben (Tiszta Jövő)
Halak tömegeit mentheti meg Bill Gates és mérnöktársai által kifejlesztett vízerőmű.
máj. 17
5:45
Mérföldköveket mutatnak be Szegeden (Mínuszos)
A magyar telefónia mérföldköveit bemutató tárlattal nyit újra a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A páratlan gazdagságú, Európában egyedülálló szegedi informatikatörténeti gyűjtemény munkatársai a járványhelyzet miatti kényszerű zárvatartás alatt állították össze a
máj. 17
5:45
A napraforgó okszerű kondicionálása (Agrárágazat)
A stresszhelyzeteket (aszály, jégverés, herbicid hatás) könnyebben átvészeli a növény ezekkel a termékekkel.
máj. 17
5:45
Maschio Gaspardo váltvaforgató eke (GépMax)
Sokoldalúság, alkalmazkodóképesség és számos hasznos opció: Maschio Gaspardo.
máj. 17
5:48
Örömteli hír a Balatonra készülőknek (Infostart)
Hétfőtől előszezoni menetrend szerint, sűrűbben közlekednek a vonatok a Balatonhoz.
máj. 17
5:48
Pénz állhat ma a házhoz egy barát segítségének köszönhetően (Metropol)
Ha nem hisz a szokásos negatív, visszahúzó hangoknak, akkor valóban jövedelmező dolgokba vághat bele a Bika. A jó lehetőségek egy baráton keresztül érkezhetnek.
máj. 17
5:48
Nem tudták fizetni a hamvasztást, ezért dobták a családok a Gangeszbe a koronavírus halottakat (ATV)
Enyhül a járvány Németországban, ahol megnyitottak a kempingek és a vendéglátóhelyek. Barcelonában ezrek buliztak az éjjel, fittyet hányva a még érvényben lévő korlátozásokra. Indiában tombol a járvány második hulláma, ám hiány van a hazai gyártású oltóanyagból.
máj. 17
5:51
A kukorica levélbetegségei (Mezőhír)
A kukorica technológiáját, növényvédelmét és hibridválasztását alapvetően meghatározza a termesztési cél.
máj. 17
5:51
Arccal az ötmillió beoltott felé (Magyar Nemzet)
Hollik István szerint az oltásellenesség mindegyik formájában jeleskedett a baloldal.
máj. 17
5:54
Szükség lesz az esernyőkre: jégesővel csap le a vihar az országra (Ripost)
A hét elején sem fog kímélni minket az időjárás. Zivatarok országszerte várhatók, többfelé jelentős mennyiségű csapadék is hullhat.
máj. 17
5:57
A kocsi is magyar eredetű (Tudás.hu)
A középkorban a szárazföldi utazás lassú és fáradságos volt. Ahol lehetett, hajón utaztak, de ahol nem volt erre alkalmas vízi út, ott gyalog, lóval vagy szekérrel kellett eljutni egyik helyről a másikra. Illetve a XV. századtól kocsival…. A nemes urak az idők kezdetétől általában lóháton közlekedtek, szekérre, batárra a tehetősebbek családtagjai,
máj. 17
6:00
Az ideális medenceméret megtalálása 4 lépésben (Spa Trend Online)
Nem tudja mekkora méretű masszázsmedence lenne megfelelő családja számára? Összeszedtük azokat a tényezőket, amelyeket figyelembe kell vennie a döntéshez.
máj. 17
6:00
Kezdődik a balatoni előszezon (hirado.hu)
Az utasokat a korábbihoz képest sűrűbb közlekedéssel várja a vasúttársaság.
máj. 17
6:02
A képviselők interpellációkkal fordulhatnak a kormány tagjaihoz (hirado.hu)
A parlament ötnapos üléssel folytatja munkáját.
máj. 17
6:03
Átfogó kötet az Orbán-kormány intézkedéseinek az elemzéséről (Magyar Nemzet)
Orbán Balázs lapunkkal közölte: ez az évtized akkor válhat meghatározóvá, ha a jelen és a jövő generációja továbbviszi a gondolkodásmódbeli átalakulást.
máj. 17
6:05
Látkép a Könyvteraszról (Magyar Nemzet)
Nádas Péter író most is markánsakat mondott a a magát „független, szubjektív és válogatós” fórumnak aposztrofáló portál kérdéseire.
máj. 17
6:06
Csokornyi koronavírus ellen védhet egy új vakcinajelölt (Infostart)
Majmokon és egereken már bizonyított az oltásjelölt, amely a SARS-CoV-2 mellett a SARS-CoV-1 ellen is védelmet nyújtott.
máj. 17
6:06
Napi horoszkóp május 17.: a Kosok fajsúlyos dologban adnak tanácsot, a Nyilasoknak kitartásra van szükségük (Joy)
A hét első napján se feledkezz meg a horoszkópodról, hisz a csillagok ismét izgalmas üzeneteket küldtek!
máj. 17
6:06
Harminc százalékkal nőtt a repülőtéri áruforgalom (ProfitLine)
Januártól áprilisig 56,2 ezer tonna légiárut szállítottak a ferihegyi repülőtéren keresztül, körülbelül 30 százalékkal többet, mint 2020 és 2019 első négy hónapjában - derül ki a Budapest Airport repülőtéri értesítőjéből, amelyet pénteken juttattak el az MTI-hez.
máj. 17
6:06
Puffadás: betegség vagy kellemetlenség? (WebBeteg)
A has telítettsége, puffadása természetes állapot egy tartalmas étkezés után. Hosszan tartó, akár étkezéstől függetlenül is jelentkező panaszok esetén az első kérdés természetesen az, hogy áll-e a háttérben valamilyen szervi betegség. Többek között ide tartoznak a lisztérzékenység és az ételallergiák esetei is. Ezek a szervezet egészét érintő kórké
máj. 17
6:06
Hova mehetünk idén nyaralni? Itt vannak a válaszok (Ripost)
Folyamatosan bővül azoknak az országoknak a köre, amelyekkel kölcsönösen elismerjük egymás oltási igazolványait. A Ripost7 összeállítása.
máj. 17
6:06
„Meg kellett tanulnom fejben is megbirkózni az előttem álló kihívásokkal”- Interjú Stollár Fanny teniszezővel (Glamour)
A GLAMOUR júniusi magazinban egy sikkes divatanyagot találsz a tehetséges teniszezőnővel, Stollár Fannyval. Ismerd meg a divatrajongó tehetséget!
máj. 17
6:09
„Azt szoktuk mondani: ha a férj keres, akkor már valószínűleg a válóperi tárgyalásnál tartanak” – beszélgetés egy párterapeutával (WMN)
Honnantól lehet még visszakormányozni egy bajba került házasságot? Miért ülnek sokszor négyen egy párterápiás ülésen? Mennyit számít az iskolai végzettség vagy az érzelmi intelligencia? Hogyan lesz a gyerek lakmuszpapírja egy házasságnak? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk egy pár- és családterapeutával.
máj. 17
6:09
Napindító gondolat – 05.17. (Hamu és Gyémánt)
Hétfő reggel Frances McDormand gondolatait idézzük, aki arra emlékeztet minket, hogy néha mindenki ideje eljön, csak türelmesnek kell lenni. Másnak lenni Hamu és GyémántA nap idézete Frances McDormandtól Háromszoros Oscar-díjas Karrierje során eddig háromszor díjazták színészként Oscar-díjjal.
máj. 17
6:09
Az új Gyurcsány-klón (Magyar Nemzet)
Minden balosok Karigerije már csak halovány utánzata a nagy hazudozóspílernek, a DK-s Bástya elvtársnak.
máj. 17
6:12
Hol emelkedtek leginkább az ingatlanárak az agglomerációban? (Adó1százalék)
Most már nemcsak az újépítésű, hanem a használt ingatlanokra is megnövekedett a kereslet az agglomerációban.
máj. 17
6:12
Bejegyezte a bíróság a Regőczi István Alapítványt (hirado.hu)
Bejegyezte a bíróság a Regőczi István Alapítványt, amely a járvány miatt árvaságra jutott gyermekeken szeretne segíteni. Már most több száz felajánlás érkezett hozzájuk.
máj. 17
6:12
Korszakalkotó változás a gyógyszeriparban: vége a hagyományos tablettáknak? (hirado.hu)
A 3D nyomtatóval készült orvosság fordulatot hozhat a gyógyszerezésben.
máj. 17
6:12
Nincs még egyezség a moratóriumról (vg.hu)
Egyetlen tárgyalófél sem erősítette meg, hogy megszületett volna az egyezség a moratórium meghosszabbításáról.
máj. 17
6:12
A Nyilasoknak anyagi gondjaik lehetnek, a Bakok sikeresek lesznek vállalkozásukban - Napi horoszkóp: Május 17. (Glamour)
Remek hétkezdetet ígér a Bika jegyében lévő Nap és a Bak-Plútó trigon fényszöge: energikus és kitartó vagy, és élvezed, hogy barátaid, főnökeid, üzleti partnereid elismerik tehetségedet és tisztelnek. Ügyesen forgatod a pénzt, belekezdhetsz hosszú távú befektetésekbe, élvezheted korábbi erőfeszítéseid gyümölcsét. Akár céget is alapíthatsz vagy bedo
máj. 17
6:14
Nem lett igazuk a riogatóknak (hirado.hu)
A teraszok megnyitásakor többen azzal riogattak, hogy újra berobbanhat a járvány.
máj. 17
6:15
Chicagóban egy hét alatt 16 százalékkal zuhant a kukorica ára (Agrofórum)
Inkább mínuszokat hozott az elmúlt hét az agrárpiacokon. Chicagóban a kukorica kurzusa 16,5 százalékkal, a búzáé 7,2 százalékkal, a repcéé pedig 11,6 százalékkal zuhant. A szójabab kivételt jelentett a maga 0,1 százalékos minimális áremelkedésével, de ebben a piaci környezetben már a stagnálásnak tekinthető változás is nagy eredmény. Európában is l

Keresés