Az orosz ótermésű búza exportára többnyire stabil volt a múlt héten, amit az erős rubel és alacsonyabb chicagói és párizsi búzaárak is támogattak - közölték elemzők. A 12,5 százalékos fehérjetartalmú orosz búza a fekete-tengeri kikötőkben a fedélzeten, olyan szállítással, amikor az eladó saját költségén juttatja el a kikötőbe a termést tonnánként 2
A körforgásos gazdaságra való teljes átállás még mindig sok problémát vet fel nagyvállalati és hétköznapi szinten is, hiszen az újrahasznosítás és a szelektív hulladékgyűjtés az anyagok időbeli elhasználódása és a felhasználási lehetőségek korlátozottsága miatt nem jelenthet valódi és teljeskörű megoldást.
Látva az elmúlt több mint 10 év kormányzati költekezési tendenciáját, tévedés lenne azt gondolni, hogy idővel kisebb állami forrást fog igényelni a sport ágazata. A gépezetet úgy beindította a kormány, hogy az ágazat működtetéséhez és fejlődéséhez, valamint az újabbnál újabb tervek megvalósításához egyre több közpénz szükséges. Ez megmutatkozik a 2
Három nap alatt több mint 3300 szabálytalankodó autóssal és gyalogossal szemben intézkedett a rendőrség a Zebra-terv keretében. Sok gyalogos körültekintés nélkül, féktávolságon belül lépett az úttestre, míg az autósok jellemzően az elsőbbségi szabályokat vették semmibe. Jönnek a kerékpárosok.
Az Artisjus május 18-án fizeti ki 7682 magyar dalszerzőnek a tavalyi rádiós és televíziós elhangzások után járó jogdíjakat. Most és a júniusban esedékes kifizetéskor 2,2 milliárd forinttal kevesebb jogdíjat kapnak a zenei alkotók, mint egy évvel korábban – ez átlagosan 25 százalékos visszaesést jelent egy szerzőnél. A dalszerzők és előadók – az egé
Megelevenedett a dzsungel a stúdióban! Armando Mundaraín, A Konyhafőnök előző civil szériájának győztese visszatért a konyhába Ötves Jánossal és feladták a leckét a versenyzőknek a Costa Ricán szerzett tapasztalataikból, melyeket az RTL Most+-on láthatnak a nézők! Az első feladatban még csak fehér tollú szárnyasok (például galamb, tyúk, kakas, ka
Egy érdekes felmérés zajlott az elmúlt hetekben, amely azt vizsgálta, hogy a magyarok körében mekkora mértékben játszik szerepet az építkezések és felújítások során a környezettudatosság. A vizsgálat eredménye igen változatos képet mutatott, de a jövőre nézve bizakodásra ad okot!
A grapefruit és a pomelo népszerű gyümölcsök, a belőlük készült italok és szörpök a reggeli ételek gyakori összetevői. Ha viszont gyógyszert is szedünk, akkor fontos tudni, hogy a két gyümölcs gátolhatja bizonyos készítmények felszívódását.
Május első tíz napjának időjárási viszonyai kedveztek mind az őszi, mind a tavaszi vetésű gabonanövények fejlődésének. A növények többsége jó állapotban van - közölték Kijevben.
Rendkívül megugrott az érdeklődésa kkv-k részéről az uniós pályázati lehetőségek iránt– derült ki a K&H kkv bizalmi index kutatás első negyedéves eredményeiből. Tízből négy vállalkozást komolyan érdeklivalamelyik pályázat és a cégek több mint fele tartja reálisnak, hogy uniós forráshoz juthat. Emellett a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön is nag
Az Ipar 4.0 program arra szolgál, hogy a termelés modernebb, termelékenyebb, humánusabb legyen Magyarországon - hangsúlyozta Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára kedden Budapesten az Ipar 4.0 szakmai érmek átadása alkalmából.
Több mint egy tonna, emberi fogyasztásra alkalmatlan élelmiszerre bukkantak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal ellenőrei a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tuzsér kisboltjában. A tulajdonos ellen eljárást indítottak, az üzletet azonban nem zárták be.
A praktikus és egyszerűen használható mobilalkalmazás nem csak extra vásárlási előnyökhöz és kedvezményekhez juttatja a vásárlókat, de számos olyan hasznos funkciót is tartalmaz, mint a digitális nyugta, vagy a boltkereső, ami még azt is megmondja, melyik Lidl áruház van nyitva hozzánk legközelebb. Az áruházlánc legújabb innovációja a Lidl Plus,
A legtöbb magyar családnál általában az olimpia vagy egy jelentősebb futballesemény évében szoktak új tévét vásárolni, de tavaly a kijárási korlátozások miatt sokan előrehozták a beszerzést. Az Extreme Digital eladási statisztikái azonban azt mutatják, hogy a júniusi futball Európa-bajnokság még mindig kellő vonzóerőt jelent: újra emelkednek a tév
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) egymillió forint felügyeleti bírsággal sújtotta az OTT-ONE Nyrt.-t éves jelentése határidőben történő közzétételének elmulasztása miatt – közölte a jegybank. Az MNB közleménye szerint jelenleg a társaság részvényeivel nem lehet kereskedni a Budapesti Értéktőzsdén. Az OTT-ONE nevű cég részvényeinek tőzsdei kereskedését id
A tervezett júliusi kezdés helyett legkorábban az év végén indulhat a termelés az elektromos autókat gyártó amerikai Tesla Berlin mellett épülő első európai üzemében – írták kedden német lapok. Az építkezésre váratlanul ellátogató cégvezető, Elon Musk újságíróknak elmondta, hogy “remélhetőleg” az év végén elindul a munka, de nehéz pontos előrejelzé
Egészen pontosan 1969-be, amikor az Orient bemutatta az első, akkor még World Divernek nevezett modelljét. A párnatok néhány évvel később lett divat, ilyen jellegű tokban mutatták be például szintén ’69-ben…
Több országgal tárgyaltak is erről. Kormányilletékesek azt is elmondták, meddig tart ez a korlátozás - elég rossz hír ez a COVAX program és a globális oltottság szempontjából is.
Minden 16 év feletti megkaphatja a koronavírus elleni oltást Németországban. A 42 milliós Ukrajnában ugyanakkor eddig mindössze 8 ezer embert oltottak be két dózissal. Az Egyesült Államokban öt hete csökken az újonnan regisztrált fertőzöttek száma. Indiában viszont 260 ezer új esetet jelentettek. Az ATV Híradó összefoglalója.
Nem csitul az Izrael és a Gázai övezet közötti rakétaháború, ami egy meglehetősen szokatlan hadviselési mód. De vajon hadviselésről van szó egyáltalán? Mik lehetnek a felek céljai, hová fejlődhet az egész?
Még nem maradt le a kültéri kikapcsolódás legjavát felvonultató kiállításról és vásárról, mert a SpaTrend Expo kapu május 21-ig nyitva maradnak. Ne szalassza el a lehetőséget, hogy olyan termékekkel dobja fel kertjét vagy teraszát, ami elhozza önnek az otthoni wellness nyaralás legszebb pillanatait.
A tavalyi év tanulságai alapján egyértelmű hatalmas érdeklődésre számítanak a táborszervezők, amelyek többségében a tavalyi árakon rendezik meg a programokat – hangsúlyozta a Táborfigyelő gyermektábor-összehasonlító portál vezetője. Tóth Béla kiemelte, hogy csak oltással rendelkező felnőttek foglalkozhatnak a gyerekekkel, akik a szigorú előírások m
Befektet a Kometa 99' Zrt.-be az MFB Invest Zrt. és a horvát Zito-csoport, a lépés 5,1 milliárd forintos tőkeemelést tesz lehetővé a húsipari vállalatnál - jelentette be Giacomo Pedranzini, a Kometa ügyvezetője.
A szerelem hálójában, Julie & Julia, Harry és Sally, A szerelem hullámhosszán Tudod, kinek köszönhetjük ezeket a történeteket? Nora Ephronnak, akinek az élete sem mindennapi.
A zene szerepének, helyének, felületeinek folyamatos átalakulásai mellett a zenészek is állandó változásokon mennek keresztül. Marsalkó Dávid, a Halott Pénz frontembere többek közt ezzel kapcsolatban is elmondta véleményét a Hamu és Gyémánt magazinnak adott címlapinterjúban.
Az otthonfelújítási támogatás segítségével nemcsak a felújítási kiadásainkat felezhetjük meg, hanem az ingatlanunk értékét is jelentősen növelhetjük, amennyiben ezt a pénzt ingatlanunk szigetelésére fordítjuk. Az így befektetett összeg pedig azonnal el is kezd megtérülni a jelentősen lecsökkent rezsikiadásainknak köszönhetően. A szigetelési munkákh
A Méltányos Átállást Támogató Alap a tagállamokat segíti a klímasemlegességet célzó lépések társadalmi-gazdasági hatásainak enyhítésében. Az alap hét és fél milliárd eurót a 2021–2027-es többéves pénzügyi keretből, további tízmilliárd eurót pedig az Európai Helyreállítási Eszköz költségvetéséből kap majd. Olyan projektek juthatnak innen forrásokhoz
Termőföldön is végezhető napenergia-termelés, ha az ehhez szükséges berendezések alatt továbbra is használható mezőgazdasági célra a terület, vagyis ez nem minősül a termőföld "más célú felhasználásának" - a többi között erről fogadott el módosítást az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága ülésén.
Május közepén nyújtották be az Országgyűlés elé a turizmusról szóló törvény módosítását, amelynek egyik legfontosabb része, hogy újraminősítik a hazai szálláshelyeket. A Magyar Turisztikai Ügynökség szerint az úgynevezett Nemzeti Szálláshelyminősítési Rendszer célja az, hogy típustól függetlenül, egységes szempontok mentén ítéljék meg a szolgáltatá
Elhunyt 86 éves korában kedden connecticuti otthonában Charles Grodin amerikai színész, az Éjszakai rohanás és a Beethoven című vígjátékok sztárja - közölte a The New York Times Grodin fiára, Nicholasra hivatkozva.
Nem voltak kimondottan nagy mozgások az agrárpiacokon kedden. Az Egyesült Államokban eladói fölény alakult ki, míg Európában a hétfői mínuszok után nyugodt volt a hangulat és enyhe mínuszok, illetve stagnálások voltak a jellemzőek. Chicagóban a búza 0,3 százalékot, a szójabab 0,9 százalékot, a repce pedig 0,8 százalékot vesztett értékéből. A kukori
A hatóság az integrált növényvédelmi tevékenység ellenőrzésekor a szankcionálás helyett továbbra is elsősorban segíteni szeretné a termelőket, és iránymutatást adni a leghatékonyabb és egyben leginkább környezetkímélő növénytermesztés felé vezető úton. Az országos, támogató ellenőrzéseket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) koordiná
A rövid futamidejű kockázatmentes befektetések szinte nem adnak hozamot, így a rövidkötvény-alapok jó alternatívát nyújtanak ma is. A kötvényhozamok tetőzhetnek, a dollár új erőre kaphat, a forint gyengülése pedig a jövőben is megmaradhat. Érdemes lehet ma is devizakötvényeket, részvényeket vásárolni. Interjú.