2021. május 19. szerda

máj. 19
6:30
Ma kezdi tárgyalni a parlament a jövő évi költségvetést (Menedzsment Fórum)
A vita péntekig tart.
máj. 19
6:30
Még egy dologban hatékonyak az oltások, főleg az mRNS-vakcinák (Infostart)
A felmérés különbséget is feltárt az mRNS és az adenovírus-oltások hatása között a vizsgált, nem a koronavírus elleni védelemre vonatkozó kérdésben.
máj. 19
6:30
„Majd megszakad a szívem” – Újra munkába álltak a sztriptíztáncosok, de már semmi nem a régi (Blikk)
Újra munkába álltak a sztriptíztáncosok Kalifornia államban.
máj. 19
6:30
Saját elektromosautó-platformot gyártana az egykori Forma-1 mérnök (autopro)
A Gordon Murray Csoport kis személyautókhoz és furgonokhoz fejlesztene platformot.
máj. 19
6:33
Bill Gates hírneve régóta borzasztó – Miért utálták az emberek a válása előtt is? (Növekedés)
A járvány alatt a Microsoft alapító az összeesküvés-elméletek egyik főszereplője lett.
máj. 19
6:33
Persze, hogy fáj, amikor fogy a pénzem, de mindig tudtam, hogy jó üzlet lesz – ezért önti a milliárdokat budapesti kórházába Igor Iankovszkyi (Forbes)
Igor Iankovszkyi 2014-ben saját igényei és a környező országok példája láttán vágott bele az eddig legalább 13 milliárd forintot felemésztő gigaberuházásba, amiről sokan megpróbálták lebeszélni. Most azt reméli, idén már profitot hozhat a Duna Medical Center, és bebizonyíthatja, hogy egy komplex magánkórház Budapesten is lehet sikersztori.
máj. 19
6:36
Áfaváltozások a tavaszi adócsomagban (Adózóna)
Az általános forgalmi adózást is érinti a napokban a parlament elé terjesztett adótörvény-módosítási csomag. Jelentős változások nem várhatók, de több apróbb pontosítás történik, amelyeket kétrészes cikksorozatban foglalunk össze. Jelen írásunkban az e-kereskedelmen belül a pénzforgalmi szolgáltatók nyilvántartási kötelezettségére vonatkozó, valami
máj. 19
6:36
Az elektronikus fizetés forgalma tovább nőhet az újranyitással (ProfitLine)
Az OTP Bank által kihelyezett POS-terminálok mennyisége tavaly 15 százalékkal növekedett – ezzel együtt az elektronikus fizetések száma is nőtt. Idén az első negyedévben ugyan enyhébb ütemben emelkedett a terminált használó kereskedők száma, de az újranyitás hatására újabb lendületet kaphat az elektronikus fizetési megoldások iránti igény. Az OTP B
máj. 19
6:36
Örülnek a gyerekek a tiszai hulladéknak (AQUA)
A Pet Kupa szakemberei és önkéntesei az Aktív Magyarország Program támogatásával több Tisza-menti településen ártéri hulladékgyűjtő akciót indítottak, Mosolygó Zsák néven. Szelektív gyűjtő zsákok kihelyezésével ösztönözték a lakosságot a folyópart megtisztítására. Az ártéri hulladék több mint fele újrahasznosítható, amelynek fortélyait egy mobil ki
máj. 19
6:39
A Magnet Bank ügyfelei 25 millió forintról dönthetnek (Márkamonitor)
A MagNet Bank tizenegyedik alkalommal biztosít lehetőséget ügyfeleinek, hogy társadalmi szervezeteket támogató kezdeményezésén – a Közösségi Adományozási Programon (KAP) – keresztül fontos ügyeknek adományozhassanak a bank profitjából. A MagNet Bank védjegyévé vált KAP programban 2021-ben, a Bank 25 éves jubileumi kiegészítő támogatásának köszönhet
máj. 19
6:39
Kvíz: 10 szupertrükkös kérdés az olimpiáról – ki volt az első magyar olimpiai bajnok? (Promotions)
Sportrajongónak gondolod magad? Vajon hány kérdésre tudod a helyes választ?
máj. 19
6:39
Az ipar 4.0 segítségével javul a magyar ipar termelékenysége (newtechnology.hu)
Az Ipar 4.0 program arra szolgál, hogy a termelés modernebb, termelékenyebb, humánusabb legyen Magyarországon – hangsúlyozta Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára kedden Budapesten az Ipar 4.0 szakmai érmek átadása alkalmából. Bódis József szerint kiemelked
máj. 19
6:42
Nem semmi összegre perel egy kocsmát egy nagyi: az is kiderült, hogy miért (Blikk)
Beperelt egy kocsmát egy nagyi.
máj. 19
6:42
Ezért vette vissza Didier Deschamps a Real Madrid sztárját (Infostart)
A francia sajtóban tallózva kiderült, miért vette vissza Didier Deschamps a válogatottba Karim Benzemát, akiről korábban azt állította: „Ameddig én vagyok a kapitány, ő nem lesz újra válogatott.”
máj. 19
6:42
Engedélyhez kötötték volna hackelést, aztán inkább elmenekültek (Kripto Akadémia)
Hat napon át volt működésképtelen az Egyesült Államok legnagyobb olajvezetéke, amit egy hackertámadás miatt kellett leállítani. Az elkövetők egy ransomware támadást hajtottak végre az ezt üzemeltető vállalat ellen, vagyis egy titkosító eljárással meggátolták az azt működtető számítógépes rendszerhez való hozzáférést,…
máj. 19
6:45
Harmadszor szerepel az OTP LAB a világ legjobb innovációs központjai között (Mínuszos)
Az OTP Bank innovációs központja, az OTP LAB 2019 és 2020 után harmadszor is elnyerte a Global Finance Magazine “Best Financial Innovation Labs” díját – közölte a pénzintézet. A magazin idén is azokat a pénzügyi innovációs központokat ismerte el a díjjal, amelyek folyamatosan új utakat keresnek és új megoldásokat alkalmaznak a pénzügyek világában,
máj. 19
6:48
A magyarok fele nem tudja, mi a különbség az előleg és a foglaló között (Menedzsment Fórum)
Egy friss felmérés szerint rengetegen nincsenek tisztában azzal, hogy az előleg mindig visszajár, ha meghiúsul az adásvétel.
máj. 19
6:48
Ön tudta? Ezzel nincs tisztában az emberek jó része adásvétel esetén (Blikk)
Az emberek fele nem tudja, hogy a foglalóval ellentétben az előleg minden esetben visszajár, ha meghiúsul az ingatlan adásvétele, függetlenül attól, melyik fél felelős érte – derül ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) több mint hétszáz választ összesítő online felméréséből.
máj. 19
6:48
Újabb napenergia rekord született Magyarországon (Alternatív Energia)
Ahogyan az várható volt, a napsütéses órák számának emelkedésével együtt máris újabb történelmi napenergia-termelési rekord született május 9-én, vasárnap, 11 óra 30 perckor 1426 megawattal.
máj. 19
6:54
Két év alatt megduplázódott azok aránya, akik legalább hetente vásárolnak online (Privátbankár)
És persze a koronavírus miatt sokkal inkább átálltak a készpénzmentes fizetésre.
máj. 19
6:54
Mi történt? Készenléti rendőrök vették körbe Jakab Pétert (Blikk)
A politikust körbeállták a törvény emberei.
máj. 19
6:54
Partibuszra nyitottak tüzet Kaliforniában, két nő meghalt (Infostart)
A további öt sérült egyikét válságos állapotban vitték kórházba.
máj. 19
6:54
Van, aki forrón szereti – Miért kell kamatot emelnie az MNB-nek? (Portfolio)
Magyarországon már a Covid-válság előtt is ismert volt a magas nyomású gazdaság receptje, ugyanis mind a költségvetés, mind a monetáris politika nyomta a gázpedált. Mi is az a magas nyomású gazdaság, és mi vár ránk a kilábalás időszakában?
máj. 19
6:54
Bűnügyi vizsgálat indult Donald Trump ingatlanvállalatával szemben (ATV)
A Donald Trump volt amerikai elnök Trump Organization nevű ingatlanvállalatával szemben indított polgári vizsgálat mostantól bűnügyi vizsgálatként folyik tovább - közölte kedden New York állam főügyészségének szóvivője.
máj. 19
6:57
Jeruzsálemben és Ciszjordániában is összecsaptak a palesztinok és az izraeli rendfenntartók (444.hu)
Netanjahu szerint Gáza bombázásával évekkel sikerült visszavetni a Hamászt.
máj. 19
7:00
Meghalt az Éjszakai rohanás főszereplője (Infostart)
Charles Grodin 86 éves volt. Játszott a Beethoven vígjátékokban is.
máj. 19
7:00
Argentin füst a tökéletes grillélményért (Spa Trend Online)
Aki szereti a füstös aromákat és a parázs varázsos izzását, annak bizonyára nem kell bemutatni a kerámia grilleket. Ezek a vastag falú, remek hőtartó és hőkeringető képességgel bíró grillek autentikus füstös aromát adnak minden ételhez.
máj. 19
7:00
Bűnügyi vizsgálat indult Donald Trump vállalata ellen (Portfolio)
A Donald Trump volt amerikai elnök Trump Organization nevű ingatlanvállalatával szemben indított polgári vizsgálat mostantól bűnügyi vizsgálatként folyik tovább - közölte kedden New York állam főügyészségének szóvivője.
máj. 19
7:00
86 évesen elhunyt Charles Grodin, a Beethoven-filmek sztárja (Femcafe)
Az Éjszakai rohanás című vígjátékban is emlékezetes alakítást nyújtott Robert De Niro partnereként.
máj. 19
7:06
Megkezdődött a Neszmély és Dunaradvány közötti komp építése (Blikk)
A STRABAG Zrt. kivitelezésében megkezdődött a Neszmély–Dunaradvány komp építése, amellyel 40 kilométeres útvonal takarítható meg Szlovákia felé – mondta a polgármester kedden az MTI-nek.
máj. 19
7:06
Ausztria enyhít a beutazási korlátozásokon (ProfitLine)
Ausztria szerdától enyhít a koronavírus-járvány miatt bevezetett beutazási korlátozásokon, és a karanténkötelezettség helyett elfogadnak minden olyan hivatalos igazolást, amely bizonyítja, hogy a beutazni szándékozót már beoltották vagy átesett a koronavírusos fertőzésen. Ezek hiányában továbbra is egy negatív teszt a belépés feltétele - derült ki
máj. 19
7:06
Rengeteg pénz forog kockán az új csillagozási rendszer bevezetésével - Mi vár a magyar turistákra? (Portfolio)
Május közepén nyújtották be az Országgyűlés elé a turizmusról szóló törvény módosítását, amelynek egyik legfontosabb része, hogy újraminősítik a hazai szálláshelyeket. A Magyar Turisztikai Ügynökség szerint az úgynevezett Nemzeti Szálláshelyminősítési Rendszer célja az, hogy típustól függetlenül, egységes szempontok mentén ítéljék meg a szolgáltatá
máj. 19
7:06
Jakab Péter: Nincs nagyobb büntetés Orbán Viktornál (ATV)
A Jobbik elnöke az országgyűlés hétfői ülésén nemcsak a fideszes képviselőket, hanem magát Kövért is kritizálta, amiért újabb büntetésre számít.
máj. 19
7:08
Olcsóbb lett mától a benzin (Portfolio)
Szerdán változott az üzemanyagok ára a hazai kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a benzin literenkénti átlagára 2 forinttal csökkent, míg a gázolaj literenkénti átlagára változatlan maradt.
máj. 19
7:09
Valódi populista mozgalomra van szükség – Rod Dreher a Mandinernek (Mandiner)
Sokkoló szembesülni azzal, ahogy a nyugati média torzít Magyarországgal kapcsolatban – mondja az amerikai konzervatív publicista, akivel a lopakodó woke diktatúráról és terveiről is beszélgettünk.
máj. 19
7:09
Fideszesek és Borbás Marcsi: az MTÜ tanácsadói - Friss hírek 2021. május 19. 07:03 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/05/19/4234/
máj. 19
7:10
Adókedvezményként adott állami támogatások – Most akkor ki nyert a friss uniós bírósági döntésekkel? (Portfolio)
Az Európai Törvényszék (az EU elsőfokú bírósága) május 12-én hirdetett ítéletet két fontos adóügyben. Mennyire minősítheti az Európai Bizottság tiltott állami támogatásnak, ha a tagállami adóhivatalok lemondanak a nekik járó adóról? Lehet-e döntésüknek az a következménye, hogy egy jól menő vállalat semmi adót ne fizessen? Kötelesek-e valódi tartalm
máj. 19
7:12
Időjárás ma: marad a borult idő, záporok, zivatarok rontják el ezt a szép májusi napot (Blikk)
A mai napon is marad a borult, csapadékos idő, csak pár órás napsütés várható, leginkább északkeleten. Az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztetést adott ki a csapadék miatt.
máj. 19
7:12
Az oltás lehet a megoldás a hosszan tartó COVID-19 tüneteire (WebBeteg)
Enyhíti a hosszan tartó COVID-19 tüneteit a koronavírus elleni oltás - derült ki egy nemzetközi felmérésből, amely válaszadóinak mintegy 55 százaléka mondta azt, hogy javult az állapota az első adag - főként mRNS - vakcina után.
máj. 19
7:15
Napi jóslás: vajon ma találkozol a nagy Ő-vel? (Promotions)
Vajon mit tartogat számodra a mai nap? A kártyákból kiolvashatod, mire számíthatsz szerelem, munka, vagy a pénzügyek terén.
máj. 19
7:18
Bűnügyi vizsgálatként folytatódik a Donald Trump vállalatbirodalma elleni eljárás (Infostart)
A vizsgálatok új lendületet kaptak, mióta a volt amerikai elnök elvesztette a választást.
máj. 19
7:21
Lecsaptak a belarusz rendőrök a legnagyobb független híroldalra (444.hu)
Hivatalosan adócsalással gyanúsítják a lapot, aminek tavaly már megvonták az engedélyét is, mert beszámolt az elcsalt elnökválasztáson történtekről.
máj. 19
7:21
Percenként egy Model Y a terv, de késik az első európai Tesla-gyár beindítása (Igényesférfi.hu)
A tervezett júliusi kezdés helyett legkorábban év végén indulhat a termelés a Tesla Berlin mellett épülő első európai üzemében.
máj. 19
7:21
Anorexia, bulimia – az evészavar a járvány egyik súlyosan negatív hatása a gyerekeknél is (Növekedés)
A koronavírus-világjárvány következtében a fejlett országokból egymás után érkeznek jelzések az evészavarban szenvedő számának növekedéséről. A tendencia a fiatalok körében különösen aggasztó, és Magyarországon is jellemző, mint az SOS Gyermekfalvak felméréséből kiderül.
máj. 19
7:24
Időjárás ma: marad a borult idő, záporok, zivatarok rontják el ezt a szép májusi napot (Blikk)
A mai napon is marad a borult, csapadékos idő, csak pár órás napsütés várható, leginkább északkeleten. Az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztetést adott ki a csapadék miatt.
máj. 19
7:30
Ön tudta? Ezzel nincs tisztában az emberek jó része adásvétel esetén (Blikk)
Az emberek fele nem tudja, hogy a foglalóval ellentétben az előleg minden esetben visszajár, ha meghiúsul az ingatlan adásvétele, függetlenül attól, melyik fél felelős érte – derül ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) több mint hétszáz választ összesítő online felméréséből.
máj. 19
7:30
Ohióban bejött a vakcinalottó (Infostart)
Öt héten át öt oltott ohiói kap egymillió dollárt – jelentette be a kormányzó. Az ötlet sikerét jelzi, hogy három hete nem vettek fel annyian oltás az államban, mint múlt pénteken.
máj. 19
7:30
ENSZ-szakértők az izraeli-palesztin konfliktusról (HírTV)
Háborús bűncselekményeket követhettek el mindkét oldalon
máj. 19
7:30
Az emberi jogok okozhatnak versenyhátrányt a Volkswagennek (autopro)
A német parlament olyan törvényt készül elfogadni, ami korlátozza, hogy a német vállalatok kiket alkalmazhatnak beszállítóként.
máj. 19
7:33
Kovács Zoltán: A német–francia–V4 hárompilléres erőközpontról (Mandiner)
Mi, közép-európaiak látványos megkülönböztetést szenvedünk el.

Keresés